Newyorki Figyelő, 1998 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1998-11-01 / 11. szám
1998. november 1. NEWYORKI FIGYELŐ A magyar kulturális életnek nagy szerencséje volt a bekövetkezett asszimiláció, amelynek eredményeképpen a zsidóság úgv lett tevékeny A zsidóság itthon van a közős hazában A Holocaustról tanítani kell! Dr. Hámori József akadémikus, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere derűlátó Budapesten jártakor dr. Farkas Ervin, a New York-i Figyelő című navilap főszerkesztője, az amerikai magyar zsidó világszövetség elnöke nehezményezte, hogy a magyarországi alap- és középfokú általános tantervű oktatás nem foglalkozik kellő súllyal a hatszázezer magyar zsidót elpusztító Holocausttal. Dr. Farkas nyár eleji útja során találkozott az akkor frissen kinevezett Hámori József akadémikussal, a Nemzeti Kulturális Örökség miniszterével, s kifejtette nézeteit. A politikus ígéretéhez híven, most visszatért a rendkívül fontos témára.- Magyarországon a történelem-oktatásból, való igaz, hiányzik a Holocaust - kezdte választát a miniszter. - Ezzel együtt az elmúlt ötven év is kiesett, vagy nagyon torz módon jelenítődött meg. Az emberek vajmi keveset tudnak komplex értelemben a huszadik századról, a közelmúltról. A Holocaustról meg a gyerekek maximum az említés szintjén szerezhetnek tudomást. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az oktatási tárca, amelyhez ez a kérdéskör érdemben tartozik, biztosítson a tankötelesek számára előírt történelemórákból néhányat arra, hogy megismerjék a Holocausthoz vezető utat és magát a jelenséget is. Pontosan azért, hogy ilyen szörnyűség soha többé ne történhessen meg. Úgy vélem, a történelem más „fehér foltjaival” együtt ezt is el kell tüntetnünk. Érdekes módon a magyar történelem-oktatás azzal sem foglalkozik, hogy annak idején a zsidóság miként épült be a magyar társadalomba. Mi okozta azt a tömeges elvándorlást, elsősorban Galíciából, a múlt században. A zsidóság történetének, szerepének kutatásában történelemoktatásunk, véleményem szerint, más nagyobb hiányosságokat is mutat. Példának okáért nem tanítják a 18-19. századi betelepült zsidóság részletes asszimilációjának, magyarrá válásának folyamatát. És az általuk nyújtott kulturális többletet a tananyag szinten figyelmen kívül hagyja. Hogy bonyolult a probléma? Ez szerintem nem baj. Ha csak kedvencemet. Karinthy Frigyest veszem alapul: ő maga sem tudta, hogy szülei honnan löltek Magyarországra, azzal viszont tökéletesen tisztában volt. milyen cultúrát örökölt és ápolt. De hadd említsek más példát is a magyarszág és a zsidóság példás tapcsolatára. Kevesen tudják, hogy az első világháború alatt Magyarországnak izraelita származású hadügyminisztere volt. Magyarországon, sőt az egész Osztrák-Magyar Monarchiában - eltekintve i tiszaeszlári vérvádper esetétől, amely egyébként Eötvös Károlynak köszönhetőén sokkal „európaibb” volt a franciaországi Dreyfuss-pemél - íz emberek egymás iránti toleranciája olyan magasfokú volt, amely Déldaként szolgálhatna a mai Európának. Ezekről a tényekről sem neszéinek a történelemkönyvek, mint ahogyan arról sem, hogy a korabeli vallási törvények teljes egyenjogúságot teremtettek a különböző 'elekezetek között. alkotója a magyar nemzetnek, hogy nem veszítette el identitását. Érdekes módon ez a látszólagos diszharmónia harmóniát hozott. A húszas évektől kezdődő időszak és főleg az 1944-es cselekmények megbontották ezt a harmóniát. A történelemírás feladata, hogy ezt az egész, általam előbb vázolt folyamatot, valósághűen rekonstruálja, és megfelelő módon tegye a tananyag részévé. Mert ezek az események is hozzátartoznak nemzeti tudatunk alakulásához.- Lát-e reményt arra, hogy a témakör tanítása megfelelő módon folyhat, tekintetbe véve a tanárok viszonylagos tájékozatlanságát?- Sajnos nem, mivel még megfelelő tankönyvek sem állnak rendelkezésünkre. Ezen kívül a tanárok is ugyanolyanok, mint a társadalom egésze. A zsidó téma pedig többségüknél, helytelenül, tabu. Ám ezért én nem hibáztatom őket, az elmúlt ötven évet tartom a jelenségért felelősnek. Hiába nem voltak részesei a borzalmaknak, mégis valami furcsa kényelmetlenséget éreznek a Holocaust említése kapcsán. Véleményem szerint ahhoz, hogy ez a szörnyűség az emberiség történelmében többször ne essék meg, tudnunk kell, mikor, miként kezdődtek a dolgok, és hogyan folytak le. Ehhez, az oktatási tárcával egyeztetve, még ebben a ciklusban integrálnunk kell ezeket a „tanegységeket” a tantervbe. De más összefüggésben is nagy a tájékozatlanság. A miniszterelnök ür például tudomást szerzett arról, hogy van Auschwitzban egy, a magyar állam állította tábla, amelyet most Schweitzer József főrabbi úrral egyeztetve, szeretne megfelelőbb, méltóbb emlékre kicserélni.- Milyen programot dolgoz ki a kormányzat a kisebb közösségek támogatására?- A keresztény történelmi egyházak támogatásával összhangban, a kormányülésen elfogadtuk, hogy a zsidó hitközségek állandó pénzügyi juttatásokban részesüljenek. Ezt 2$idó részről, szervezetileg, a MAZSIHISZ fogja össze. A támogatás tulajdonképpen úgynevezett ingatlankárpótlásban merül ki: ez 600 millió forintot jelent évente. A támogatás arra szolgál, hogy azt a kevés hitközséget, amely Magyarországon létezik, fönntartsuk és fejlesszük. A kormány j semmiképpen nem akar különbséget teni egyház és egyház közölt. Abból indulunk ki. hogy az egyházat és a társadalmat nem szétválasztani kell, hanem békésen, tevékeny alkotásra ösztönzően, egymás mellett működtetni. A minap fölkeresett a Magyar Auschwitz Alapítvány- Holocaust Dokumentációs Központ elnöke, Vámos Tibor professzor. Arra kért, próbáljunk újra támogatni azt a kezdeményezést, amely a kormányváltás miatt megakadt. A minisztérium segíteni szeretne abban, hogy a Magyar Auschwitz Alapítvány minél előbb közalapítvánnyá válhassék. A közalapítványt az illetékes tárcák, természetesen súlyához mérten, támogatni fogják. Úgy tudom, a szervezetnek már a központját is kijelölték. (Folytatás a következő oldalon)
