Newyorki Figyelő, 1997 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1997-07-31 / 7. szám
10 NEWYORKI FIGYELŐ 1997. július 31. (Tallózó,Budapest) KUTYA1DO 168 ÓRA, MÁJUS 20. „Apa és Anya! Itt küldöm nektek új kötetem. Van benne mindenféle: széppróza, vers, esszé, kritika - hát az ilyesféle meghatározásokon ti csak kacagtok, gondolom, de én is. Valójában vallomások ezek, különféle maszkokban. A Sóhajok hídja a Napkönyv folytatása. A Betiltott emberek és még néhány írás a zsidókról szól. A Kádár-darab nem valósult meg, de a lényeg itt van, a beszéd elemzése, a többi legyen az ő gondjuk... Mándy Ivánnal töltöttem 1995 adventját, egészen karácsonyig: jó volt. Emlékeztek álmaimra - reggelre mindig megizzadok, emlékezhettek! - fergeteges életerőm a maga módján tiltakozik; ez is itt van. írtam még Egerszegi Krisztiről, filmekről, Esterházyról, a zsidókról és a hitről, szóval ez afféle átmeneti könyv, átmeneti kábát. Együtt fázom az országgal; kemény, rossz idő van ma Magyarországon, kutyaidő. Már csak írok és szeretek. Amíg hagynak... Vigyázzatok rám. Kornis Mihály” Az íróval F. Tóth Benedek beszélgetett.- Új kötetének fülszövege szerint kutyáidé jár Magyarországra.- Miért, maga szerint nem így van?- Tavasz van.- Az utcán. A lelkekben viszont csikorgó tél járja. Bereményivel szólva: a fagy kígyója sziszéé. Az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való esetleges csatlakozásunk pedig további, mée komolyabb megszorító intézkedések sokaságát jelenti a következő kormánynak is. A közhangulat tehát tovább fog romlani, bárki is nyeri majd a választásokat.- Ez úgy hangzott, mintha egy politikus mondta volna...- Maga kergetett bele. Én a szüléimhez írt levélben, amelyből idézett, azt írtam: együtt fázom az országgal. És ez a lényeg. Fázunk. Mindenki fázik. És ha valaki azt mondja, hogy nem baj, hamarosan melegünk lesz, az vagy aljas, vagy hazudik. Ma az emberek olyan történelmi forgószélben élnek, mint a fordulat éve előtt, '47 tájt, vagy az '56-os forradalom után. Amikor már tudtuk, hogy semmi se sikerült, viszont minden sokkal rosszabb lesz még jó néhány évig, ki tudja meddig... Egyébiránt köszönöm kérdését: jól vagyok, írok, és általában alkotásra alkalmasabb feltételek között dolgozom, mint valaha.- Magyarán, a kutyáidé az író számára ideáljs.- így van. Mind hevesebben érzem, hogy már csak az irodalmi tevékenységnek van értelme. Csalódtam - miben is? - az országról szőtt illúziómban, a barátaimban és az ellenségeimben egyaránt. Kicsi az, ami most van, de mégis nagyon ismerős. Régi, rossz álmok kísértenek.- Például?- Nem érzem magam otthon a hazámban, ez a probléma - például. Holott az én hazám Magyarország, és az is marad. Az édesanyját vagy az édesapját sem választja, hanem kapja az ember. A haza és a szülők, ez majdnem ugyanaz.- Attól fél, megtagadják?- Már most, egy politikai értelemben liberális korszakban is történnek kísérletek a hazámban arra, hogy megpróbáljanak nem magyar, hanem zsidó íróként beállítani a közvélemény előtt. Nemrég, az általam különösen kedvelt Magyar Narancsban is azt kérdezte a riporter - egyébként barátom - a német fordítómtól, hogy vajon képes lesz-c Komis zsidó auráját tolmácsolni. Ez fáit. A Demokrata uszítása meg sem érint, de Szőnyei burkolt véleménye fáj. Mint ahogy fáj a Zsidó Múzeum úgynevezett diaszpóra-festészeti kiállítása is, ahová besuszterolták egyebek közt Vajda Lajost, a magyar festőgéniuszt. Ezek a dolgok a korai negyvenes évek sokféleképpen megzavarodott kultúrklímájára emlékeztetnek.- Nem túlérzékenység ez?-Túlérzékenység?! Szóval, maga szerint, én túlságosan érzékeny vagyok... Ezt szokták mondani mostanában arra, ha egy magyar kikéri magának, hogy lezsidózzák: túlérzékeny! Meglehet. Köszönöm a bókot. En magyar író vagyok, mivel magyarul írok, magyarul álmodom, és magyarul beszélek. Mint egyre kevesebben egyébként. A zsidó, az a származásom. És a becsületem. Azért vállalok közösséget a magyar zsidósággal, hogy szüleim a haláluk után se legyenek kénytelenek szégyenkezni miattam az égben.- Érdekes, amit mond. 1973-ban éppen egy Csurka István-darab (Agymosó - Reciprok - komédia) betiltása miatt hagyta ott a szolnoki színházat, s egyúttal színházrendezői pályáját is. Szolidaritást vállalt Csurkával, mert igazságtalannak érezte a döntést.- Yes. Ez akkor volt. De ma is szolidaritást vállalnék vele, ha a fenekét földhöz verve kérne bocsánatot a magyar nemzettől, amiért a zsidó származásúak iránti gyanakvást újra életre hívta. Ha Landeszman György talán nem is bocsátana meg neki, én megbocsátanék. És nemcsak azért, mert hívő keresztény vagyok, hanem azért is, mert megbocsátani jó. Ezt az erényt azonban mostanában sem Csurka nem gyakorolja, sem Giczy, a kereszténydemokrata, másfelől sem Kövér, sem Orbán, sem a többiek: a felvilágosult nemzetmentők. Meglehet, nekik mindegy, egyben marad-e Magyarország, nekem azonban nem mindegy. Nekem Magyarország: az Ország. Az egyetlen egy. Az igazi. Ma a szélsőjobbtól az úgynevezett — hangsúlyoznám, hogy úgynevezett - jobbközépig mindenki mindent megtesz azért, hogy ezzel az országgal elhitesse: a hozzám hasonlók tevékenysége, léte a magyarság egyetemes érdekeit sérti. És ha politikai hatalmat kapnak, nyilván mindent meg fognak tenni azért, hogy én. illetve a hozzám hasonlók ki legyenek iktatva - miből is? - a nemzet életéből, ahogy ezt ők mondják.- No de most demokrácia van...- Annál is rosszabb: nagyon hazug világ van kialakulóban.- Mintha menekülne valami elől.- Ellenkezőleg. Lendületben vagyok. Regényt írok, a Napkönyv második kötetét, amely folytatásokban jelenik meg héthetente az ÉS hasábjain. Megpróbálom minél hamarabb és minél hatékonyabban megfogalmazni mindazt, ami még bennem van, mert nem vagyok meggyőződve afelől, hogy ha netán a jobboldal kerülne hatalomra Magyarországon, olyan szabad marad a magyar sajtó továbbra is, mint ma. Kétkedem. Lehet, hogy nem is lesz kedvem megszólalni, még akkor sem, ha formálisan a sajtóviszonyok szabadok maradnak is... Például nehéz elképzelnem Torgyán József vagy Orbán Viktor országlását bizonyos mértékű személyi kultusz nélkül. Az írónak pedig nem kell, de nem is szabad részt vennie minden politikai rezsim kulturális életében.- Hová sorolja magát a mai politikai életben?- Sehová. Éppen ezt mondom! Prózát írok és szeretek. Ezt teszem a mostani könyvhétre megjelenő Sóhajok hídja - Magvető - kötetemben is. Ez a könyv valójában a mostani: megelőző írói-emberi korszakomat dokumentálja: lesz benna Kádár-beszéd elemzés, teológiai tanulmány, amelyet a Vigília felkérésére írtam a nyolcvanas évek végén, lesz benne szépirodalom, szerelmes vallomás a nőkhöz, de a feleségemhez is, lesz benne filmkritika, naplójegyzet, továbbá rapszódia Mándy Ivánról, és óda Egerszegi Krisztinához, akit különben a legszebb magyar hősnek tartok. Jó ideje azt gondolom, ha tisztességesen, vagyis szépprózai igénnyel írok valamit, azzal erősebb nyomot hagyok, mintha folyamatosan részt vennék bizonyos politikai csatákban. Boldog embernek érzem magam, mert örömömet lelem az írásban, már huszonöt éve. A politika, erre nemrég jöttem rá, bizonyos értelemben nálunk is „televíziós szórakoztatássá” vált. Egy tök hideg dolog, nem is túl érdekes, zajlik a tévében, a rádióban, és baromi idegesítő. Aki új, érdeklődő közönséget akar erre a cirkuszra, annak már diktatórikus eszközökhöz kell nyúlnia... Mondok magának valamit. Nekem valami azt súgja, hogy az MSZP az SZDSZ-szel úgy fogja megnyerni a választásokat, ahogy akarja. Nem azért, mert jók, hanem azért, mert a választópolgár, ha normális, nem akar egy új, egy még éhesebb garnitúrát. Schamschulából és Gyulából egy is elég volt. Ki akarja kielégíteni Orbán Viktort és még Cseh Máriát is?- Mégis, mennyire foglalkoztatja a politika? Az ön szavaival: televíziós szórakoztatás. Nemcsak ebből a beszélgetésből, de a Sóhajok hídja Kádár-tanulmányából is úgy érzem, hogy igenis érdekli.- Ezt csupán azért kérdezi, mert a 168 Óránál dolgozik. Valójában azonban tudjuk: semmit nem dönt el, hogy a Komisnak mi a véleménye Torgyánról, Orbánról vagy az SZDSZ- ről. Ha íróember lenne, most az irodalomról akarna beszélgetni velem.- Rendben van, kövessük az irodalmi utat. Beszéljünk a Kádár-darabról mint drámáról.- Amit a sajtó Kádár-darabnak nevez, hagyományos értelemben véve nem színjáték. Amit ön említ, az Kádár János 1989. április 12-i beszéde, amelyhez mintegy ötvenoidalas tanulmányt írtam, és így jelent meg a Beszélőben tavaly májusban. Ezt új kötetemben kiegészítettem néhány gondolattal, jegyzettel.- De a Katona József Színházban már a főszereplő is megvolt...- De csak az ötlet volt érdekes. Hogy valamelyik színház játssza Kádár beszédét. Lehetőleg a Katona, ahol olyan emberek dolgoznak, akikkel együtt indultam, amikor még színházrendező voltam, a pályám elején. Eszembe jutott, hogy lehetne egy másik rész az előadásban: Rajk László 1949 tavaszi titkos kihallgatásának megmaradt, hiteles jegyzőkönyve, amelyet Huszár Tibor publikált a Társadalmi Szemlében a rendszerváltás idején. Kádár és Farkas Mihály, Péter Gábor ÁVO-főnök társaságában, két verés közt „eldiskurál" Rajkkal. Zsámbéki Gábor által a rendezésre kijelölt Ascher Tamás ötlete volt a sorrend: kezdődjön az előadás a beszéddel, legyen a közepe a Rajk-kihallgatás, az utolsó felvonás pedig legyen a Kanyó András jegyzete Kádárdokumentumkötet első darabja - amely a letartóztatásáról szól, 1930 tájt - hogyan palizták be Kádárt a mozgalomba. Ez zseniális ötlet volt. Én azonban hamar összerúgtam a port Ascherral, és az igazgató úgy vélte: jobb volna, ha igazi, kitalált cselekményű színdarabot írnék - de nekem addigra megtetszett a valóság. Arra viszont a Katona nem volt vevő. Azt mondta, egy év múlva, talán. Akkor döntöttem úgy, hogy nem foglalkozom tovább a dologgal. Átszerződtem a Vígbe, még írtam néhány oldalt, de nem tetszett, satöbbi. Ma is úgy gondolom, hogy a ’89-es Kádár-beszéd: készen talált műtárgy. Elő kell adni. Aki nem hajlandó rá - annak a problémája. A Vígben sem találtam rá rendezőt. Végül nekem ajánlották fel, hogy megrendezzem... Úgyhogy most a Kádár (magyar dráma) első nyilvános előadása - a beteg és az orvos állapota miatt - ideiglenesen halasztást szenved.- Ki a beteg és ki az orvos?- A beteg a magyar társadalom, és az orvos én vagyok meg a magyar színházi szakma. De mind rossz állapotban vagyunk, ami egyelőre megakadályozza, hogy társadalmunkat a színházban is szembesítsük a Kádár-problémával. Pedig, ha nem értjük meg, hogy sorsunk és a vétkeink miben közösek a harminchárom éven át regnáló, törvénytelen helytartónk. Kádár János sorsával és vétkeivel, nem értjük meg mai. deficites jelenünket sem. A magyar jelen válsága abból származik, hogy a Kádár-rezsim harminchárom évét kitagadjuk az életünkből, a múltunkból - legalábbis az elit -, és úgy teszünk, mintha 1956. november 3-ra rögtön 1990. május 9-e következett volna. Ma amatőr klánok marakodnak a döghússá lett konc felett. Ezt nevezem kutyaidőnek. Számomra ez valami új középkor. Egyébként nemrég múltam negyvennyolc éves. BENEDEK EDWARD: BIZONYÍTÉK KÉRDÉSE AZ EGÉSZ.. Tényleg elhaltak-e avagy "nem kaptunk nyugtát...” Weisz Lajosnak vagy Bélának hívták. A Galíciába irányuló szerelvény fenekén feküdtünk, - ő tifuszos lázzal. Édesanyjához fohászkodott, amikor Bajla őrmesterünk, a halál ügynöke, egy nagyméretű fenyőággal addig verte a szrencsétlent, amíg Turkán, -ironikusan édesanyja szülőfalujánál, befejezte életét. Számét Ervin a Nyugati pályaudvaron való kirendelésünk idején, a zsidókért nem éppen rajongó MAV- tisztviselőktől körülvéve, produkálta magát: egy-egy mondat, bekezdés vagy könyvoldal felolvasása után, egy szuszra bemondta, hány betűből állt az elhangzott olvasmány. Ez a zseni odakint, egy-két hónap alatt csonttá fagyott. Egy este, bevonulás után, a bozótban kidülledt szemekkel, pár szem bogyót szorongatva markában, -találtak rá. Hohman Sanyi otthon fogtechnikus volt. Kemény legénynek ismertük. Százada felszabadult és hamarosan orosz fogságba került. Ismét bedrótozott marhavagon fenekén kuporodott. Éjszaka volt. A már meglazított faburkolatot meglobálva, keresztülrázta magát az álló szerelvény kerekei között, legurult a töltésen, s a szabadság pirkadásakor egy orosz golyó pontot tett életére. • « « Még nem értünk a szibériai hómezőkre. Egy uráli fogolykórházban istápoltam a lövészárkok rokkantjait. Kivénhedt vaskeresztesek levitézlett nyilasokkal, priccsre rakva - siralmas fertály volt. Zsidó fiúk is voltak a szerencsétlenek között. Egyiküket Zolinak hívták. A nyomorságos barakk lett életének végállomása. Egy-két órával halála előtt még összeszedte utolsó erejét és cserepes ajakkal kért, hogy ha majd hazamegyek, én legyek a hírmondója... (Folytatás a következő oldalon) SAJTOTÜKÖR
