Newyorki Figyelő, 1997 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1997-07-31 / 7. szám
1997. július 31. NEWYORKI FIGYELŐ (Folytatás a előző oldalról) A százados azt hitte, ez a közlése letaglózza az ingkészítőt, de mert a mi Klein Dezsőnknek fogalma sem volt az államvédelem felépítéséről és az ország politikai életében betöltött szerepéről, nem rendült meg különösképpen. Annyit azért megértett: másnap valamerre eldől a sorsa. Amikor aztán hajnalban elindult, az Örökkévalóra gondolt. Hogy az ő akaratán az ember nem változtathat. Ha őt hazahozatta a poklok mélységéből, alighanem akar tőle még valamit. És hátha azt, ami most vár rá. A kapuban valóban tudtak róla. És zegzugos átjárókon, szűk udvarokon, sötét beugrók mellett felvezették az emeletre. A lépcsőkön és a fordulókban, továbbá az ajtók előtt rengeteg katonát, tisztet látott. Ez már önmagában elég volt ahhoz, hogy érzékelje a feszült légkört a falak között. Szemével folyton a századost kereste, de nem találta. Kérdezősködni nem mert. A vezérőrnagy titkárnője kialvatlan szemekkel, gyűrött arccal, rosszkedvűen vizsgálta. Klein ügy érezte, nem nyerte el a tetszését. A nő azért néhány tanácsot adott. Hogy az elvtárs nem sokat aludt az éjjel, vagyis felesleges bőbeszédűséggel ne bosszantsa. És semmi cifrázás: szólítsa egyszerűen Péter elvtársnak. Mert vegye tudomásul: nemcsak itt, az egész országban az történik, amit ő akar. Mármint a vezérőrnagy elvtárs. Meg persze Rákosi elvtárs, de ez természetes. Kinyitották előtte az ajtót. A szobát feltűnően elegánsan rendezték be. Nem is iroda volt ez, hanem lakosztály. Mint a filmekben. Kezet fogtak. Klein Dezső érezte, izzad a tenyere és remegnek az ujjai. De úgy látszik, a vezérőrnagy az ilyesmit megszokta, fel se vette. A bőrkanapén ültek. Feje fölött nagy festményeket látott, vastag keretben tájképeket. Csak az íróasztal mögötti falon, igaz, szemben a bejárattal, fedezte fel Lenin, Sztálin és Rákosi portréit. A padlón perzsaszönyegek, néhány vitrin apró nippekkel, a jókora szekrények meg valóságos szobrok, megannyi gyönyörű fafaragással. Mindent tudni akarok magáról - mondta a vezérőrnagy. Elkerülte Klein tekintetét, mindig valahogy Klein mellé nézett. Egyáltalán nem volt magasabb növésű, erős ember, katonás alkat, inkább amolyan közönséges, jelentéktelen férfi benyomását keltette. Ha csak úgy találkoznak, nem tűnt volna fel az ingkészítőnek. A vezérőrnagy halkan beszélt, de Klein tudta az illemet. Készségesen előre hajolt, és nagyon figyelt minden szóra. És akkor mit hallott? Hogy ők lényegében kollégák, mert hiszen házigazdája kitanulta a szabó mesterséget, csak hát az élet úgy hozta, ma már kizárólag politikával foglalkozik.- A társadalmat kell átszabnom - közölte a vezérőrnagy komolyan. Aztán a páncélszekrényhez ment, és onnan előhozott egy kötet Talmudot. Klein messziről felismerte a fóliást; zsidó ember az ilyesmit nem tévesztheti el. Úgy érezte, nem kap levegőt.- Hol is tanult? - kérdezte a vezérőrnagy hanyagul. Klein száraz torokkal felsorolta a mestereit, pontosabban megismételte, amit a századosnak már elmondott.- Nos - mondta kis szünet után a vezérőrnagy -, mától két hónapon át minden reggel hattól hétig tanulunk. - Kis szünet után ehhez még hozzátette, amikor kisgyerek volt, a szülei őt is elzavarták a chéderbe. - Sok mindent tudok, még többet felejtettem - zárta le az emlékezést. Klein köhögni kezdett. Zavarában, nyilvánvaló. A vezérőrnagy erre is fel volt készülve, jóakaratúan töltött egy pohár vizet a vendégének. Majd újra felállt, az ajtóhoz ment, és kulcsra zárta. Amikor visszaült a bőrkanapéra, ezt mondta:- Tisztázzunk valamit. Én ugyan zsidónak születtem, de amióta kinyílt a szemem, csakis a komunista eszme érdekel. A vallást, a zsidó hókuszpókuszokat megvetem. De mert valaha tanultam Talmudot, tudom, ennél jobban semmi nem csiszolja az agyat. A sakk smafu. A filozófia nulla. Ez azonban - és itt a kezét a Könyvre tette - ez maga a tiszta logika. Ez girem-gorem. A csűrés-csavarás. Klein élénken bólogatott.- És nekem most nagyon szükségem van a világos fejre, a tökéletes kombinálásra - folytatta a vezérőrnagy . - A munkámban. És nem tévedhetek. Mostanában kiváltképp nem. Csalhatatlanul akarom felismerni a dolgokat. Érti? Csalhatatlanul! Klein nem szólt, nem kérdezett, megadóan ült, készen a felolvasásra.- Ma már csak fél óránk van - mondta a vezérőrnagy. - De holnap pontosan kezdünk. Ekkor nyitotta ki a kötetet. A Taanit részből a böjt traktátusát. Hogy miért ezt? Talán, gondolta Klein, mert ez a Péter ezt tanulta gyerekkorában, erre emlékszik a legjobban. Vagy mert egyszerűen ezt a Talmud kötetet tudta csak megszerezni. Neki végül is mindegy volt, ő felkészültnek tudta magát. Richtmann vagy Domán rabbik előtt biztos nem lett volna bátorsága ilyen könnyedén belevágni a tanulásba, de ez előtt a smáddolt, hitehagyott pórec előtt csak nem jön zavarba? Kissé maga elé húzta a fóliánst, és jóleső érzéssel olvasta az ókori szöveget. Kitett magáért. A legősibb dallamon idézte a sorokat, és igyekezett a fordításban pontos és szabatos lenni. Magában áldotta újpesti cádik mestere, Berger Benjamin rabbi emlékét, amiért tanítványaival, ott a Kronstein vendéglő házban berendezett síiben nem jiddisre, hanem magyarra fordították a Talmudot. Péter vezérőrnagy ott ült szorosan mellette. Figyelte Klein ujját, amint betűről betűre csúszott előre a blatton, a Talmud "A", majd "B" oldalán. Gyönyörűen hajlította a mondatokat. "Amennyiben így értelmezzük...", "Ha ezt a véleményt követnénk...", "Rabbi Eliezer pedig így válaszolt rabbi Jehósuénak..." - és így tovább, és így tovább. A vezérőrnagy olykor hátradőlt a széken és becsukta a szemét. így koncentrál talán? - találgatta Klein. De nem kérdezett semmit, folytatta a felolvasást, a fordítást. Amikor a megadott idő nagyjából letelt, megállt, elhallgatott. Úgy gondolta, a könyvet a vezérőrnagynak kell becsuknia, nem neki. Fáradt volt.- Köszönöm - mondta a vezérőrnagy .- Örülök, hogy a hat jelölt közül magát választottam ki. Pedig csak az anyagát láttam, papírokból döntöttem. Pusztán megérzéssel. Nálam ez a fontos. Az intuíció. És lám, igazam lett! Elégedetten nevetett kicsit, aztán a Talmudot bezárta a páncélszekrénybe. A kulcsot zörgetve tette vissza a zsebébe.- Ha ez a tanulás kiszivárog - mondta hirtelen sötétre váltott hangon -, maga rosszabbul jár, mint negyvennégyben. Érti ugye mire gondolok? Pár perc múlva az őrök egyike érte jött, és kivezette az épületből. A nyári reggel még mindig hűvös volt. fákkal szegélyezett út soktucatnyi vörös és nemzeti színű lobogóját gyenge szellő fújta. A város a közeli augusztus húszadikára készült. Klein a Köröndnél vett egy Szabad Népet. Leült az első útjába eső padra, és átlapozta az újságot. Úgy érezte, különös megbízatásához most már hozzátartozik a rendszeres politikai tájékozódás. Hát igen. Mostantól két hónapon át, reggeltől reggelre ő vezeti a vezetőt. Azért ez nem smafu. Ettől még az a Fischl is csak dadogni tudna. Felállt. Kihúzta magát. Beszívta a friss levegőt. Úgy érezte, az ing amit magának varrt, hirtelen szűk lett a mellkasának. A győri asszonyra gondolt. Nos, így egészen más a helyzet. Olyannyira más, hogy tulajdonképpen körülnézhetne a szövetkezeti nők körében is. Ekkor történt meg vele az, ami még sohasem. Egy veréb lecsinálta. HAZAKÖLTÖZOK FIGYELMÉBE Azon gondolkozik, hogy lakást vegyen Budapesten de szeretné megspórolni a sok utánjárást, hogy igényeit kellőképpen kielégítse. Mivel én már egy éve hazaköltöztem, szeretném segítségemet felajánlani minden fajta anyagi érdek nélkül. Már kipróbált építkezési vállalat nyugati igényeket kielégítő teljes biztonsági berendezéssel rendelkező föld alatti garázzsal, belső bejárattal, valamint teljesen bekerített, gondnokkal fölszerelt társasházakban tudnék ajánlani apartmanokat. Több lehetőség kínálkozik, úgy a Rózsadombon, mint máshol Budán reális áron. Szívesen küldünk választ kérdéseire, ugyancsak prospektust az alábbi fax számon; Schwanner Antónia figyelmébe. Fax. 011-36-1-326-3973 KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HOGY HIRDETŐINKÉI’ TÁMOGASSÁK! VÁSÁRLÁSAIK ALKALMÁVAL HIVATKOZZANAK LAPUNKRA! T I
