Newyorki Figyelő, 1996 (21. évfolyam, 2-8. szám)
1996-05-06 / 4. szám
6 NEWYORKI FIGYELŐ 1996 május 6. HACKER MARY MARIANNE (Becs): BÉCSI HÍREK PEJIN ATTILA: HOGYAN TOVÁBB? Az elmúlt hetek kiemelkedő kulturális eseménye Becs város zsidó múzeumának újból való megnyitása volt. A gyönyörű Eskeles-palota, amely néhány év óta a zsidó múzeum színhelye, néhány hónapig zárva volt, mert kibővítése vált szükségessé. Ennek céljára Bécs városa 30 millió Schillinget bocsájtott rendelkezésre. Ezt a nem kis összeget kitűnően használták fel. A sikeres megnagyobbítást akként végezték el, hogy az eddigi fel nem használt belső udvart üvegtetővel ellátva beillesztették a klasszikus épületbe, így a három emeletet minden oldalról boltíveken keresztül bevonták az üvegtető alatt levő auditóriumba, ahol a különböző előadások és változó kiállítások megnyitásukkor több látogatónak biztosítanak helyet. A belső udvar főfalát óriási vitrin díszíti, ahol a Max Bergertől származó csodás Judaicagyűjtemény egyes különösen értékes darabjai láthatók. A további három falat elszórtan, relief formájában, vallási és történelmi képek lazítják fel, ezeknek egy része az osztrák-zsidó múltra hívja fel az érdeklődést. Szinte felszólítják a szemlélőt, hogy "emlékezzék." Az üvegtető vaskonstrukciója egy fehér textilháló felhasználásával fellazítja a keménységet, a világítás csillagszerű és a belvárosi zsinagóga csillagos kupolájára emlékeztet. A terveket az amerikai Nancy Spiro készítette, A palota, illetve múzeum előcsarnokából egyik oldalon bejuthat a szemlélő a "múzeum-shop"ba, ami az átépítés óta kétszeresére nőtt és mindenfajta, a zsidósággal kapcsolatos könyvet, CD-t, fényképet, valamint kegytárgyakat is tartalmaz. Szinte felszólítja a látogatót a "böngészésre". Mellette van a Teitelbaumkávézó, ahol aztán remek kávé és finom sütemény élvezete mellett pihenhet a látogató, vagy olvasgat a shop-ban szerzett könyvek vagy albumok sokaságából. A palota első emelete az időleges kiállítások célját szolgálja. Jelenleg fényképkiállítás látható, amelynek témája: "Mai zsidó élet Wienben." A második emelet látszólag üres termekből áll üveglapokkal, megvilágítással és a padlón különböző szövegekkel. Közelebb lépve az üveglapokhoz csak transzmissziós hologrammok: "Az emlékezés helye". Témája az osztrák zsidóság változatos története. Kezdve Zweigtől, Schnitzler, Freud, Theodor Herzl és számtalan más híresség, ezeknek gondolatai a padlón; közelebb lépve megjelennek a képek, amelyek mutatják, hogy az itt élő zsidóság nagyjai képezték a kulturális élet vezető személyiségeit. De rámutatnak az asszimilációs törekvésekre, a korábbi zsidóüldözésekre, a cionizmus kezdeteire, majd az újbóli zsidóellenes jelenségekre, amelyek a SOA-hoz vezettek. A hatás megrázó... A palota harmadik emelete az ún. "depot". Számtalan festmény, részben zsidó festők művei, de témájuk is a zsidóság. Számtalan vitrinben a mennyezetig főleg ezüst kegytárgyak vannak felhalmozva. Egy részük a Berger-féle Judaica-gyűjtemény, másik része a hitközség volt gyűjteménye. Hozzá kerültek a vidéken talált kegytárgyak és még számos adomány is. A rengeteg anyag, ami itt látható, egyedül egy teljes múzeumot tölthetne meg. Az ünnepélyes megnyitást követő vasárnap a "nyitott ajtó napja" volt, ami ingyenes megtekintést jelentett. Ezen az egy napon kb. négyezer ember látogatott a múzeumba. (Folytatás a kővetkező számban) Valamikor a jugoszláviai téboly kitörése előtt, úgy hét éve kezdett intenzívebben foglalkoztatni a zsidóság történelme, kultúrája. Mivel jómagam is egy nemzeti kisebbség kenyerét fogyasztom nap mint nap, talán inkább lenne kötelességem a bácskai magyarság múltjának megörökítése. Valószínűleg inkább ösztönös cselekedet volt választásom, hiszen én magam a környezetem kiváncsi érdeklődése nélkül talán sohasem tettem volna fel a kérdést: miért éppen a zsidóságot kutatom? Fogyunk persze mi is, mégpedig vészesen; egykézünk, elvándorolunk, asszimilálódunk. De a zsidóság eltűnése itt, nálunk már kész tény. A legtöbb hitközség már csak papíron létezik, s már régóta nincs ki a minjan. Zentán sincs másként. Egy kegyetlen, cinikus, megalkuvó politika tépte ki innen gyöke- restül azt a kis közösséget, amely szám- arányával ellentétben annyira meghatározta e Tiszaparti városka gaz- dasági-társadalmi életét. A fizikai meg- semmisülést a szellemi követte: megkezdődött a feledés. Ma már csak a te- mető maradt meg, emellett a kis zsinagóga, meg néhány lakóház; egy-két dokumentum, fénykép a zentai levéltárban és múzeumban. Olyan ez, mint amikor a komputer programjába "vírus" kerül,s egymás után semmisülnek meg az adatok. Talán ezért döntöttem a zsidóság mellett, amikor kutatási területet választottam. Persze abban a reményben teszem ezt, hogy munkám némileg felrázza kortársaimat. A zentai (és bácskai) fiatalság szinte semmit nem tud a zsidóságról, s ezen változtatni kell; legalább annyira, hogy tudatosodjék bennük a hiányérzet,a veszteség, s hogy legalább méltó emléket állítsanak e városkához oly méltatlan közönyösség áldozatainak; hogy tudatosan őrizzék meg azt, ami még a zsidóság után megmaradt, s szeretettel fogadják ezt a néhány vissza-visszatérőt, aki a háború után érthető okokból nem tudott itt maradni, de aki - ha nem is bocsát meg - visszajön; ha másért nem, temetőlátogatás ürügyén, hogy aztán titokban egy fájó pillantást vessen a Tiszára, a Népkertre, a gimnázium öreg épületére,a Városházára... S talán kiváncsi arra is, változott-e itt valami. Szeretném azt hinni, hogy igen. Szeretnék igennel válaszolni. De addig, amíg Zenta nem szembesül múltjával, ez szinte lehetetlen. Talán már a közeljövőben napvilágot lát A zentai zsidóság története könyv alakban is, hiszen többek között ezért pályáztam ösztöndíjért s utaztam Izraelbe. Meg persze azért is, hogy hidat verjek két világ között. Hogy ott elmondjam, amit elmondhatok, s itthon is elmondjam ugyanazt, csak a másikról. A nahariai és Kirjat Motzkin-i közönség rendkívül hálás hallgatóságnak bizonyult. Azt hiszem, megértették, mit akartam mondani. Egy nem zsidó történész vallomása volt ez munkájáról, önmagáról. A zentai közönség talán elsősorban útleírást várt tőlem, én azonban az izraeli hétköznapokról meséltem: a hétköznapi Szentföldről, ahol a zsidóság immár öntudatosan élhet, emelt fővel; ahol - bár állandó kihívások várják - reális esélyei vannak a fennmaradáshoz, bár nem mindig adatnak meg számára az egyenlő feltételek. Amikor Izraelbe mentem, titokban választ kerestem egy fontos kérdésre: hogyan azután? Most itthon vagyok, s tudom már, hogy nem állhatok meg a helytörténet szintjén, miután befejezem a zentai zsidóságról szóló monográfiát. A téma többé nem enged el, megfogott, s én örülök ennek, hiszen most már kételyek nélkül, határozottabban, teljes elkötelezettséggel folytathatom a munkát. S nemcsak az elhivatottság hajt ezentúl; kötelez az a határtalan vendégszeretet, amely ott fogadott; a figyelmesség, amivel elhalmoztak; a segítőkészség, amely kitűnő forrásokhoz és ismeretséghez vezetett; a bőkezűség, amely kitágította ott tartózkodásom szűkös anyagi lehetőségeit; a figyelem, amely végigkövette eddigi és ottani munkámat; az őszinte érdeklődés nemcsak munkám, hanem személyem iránt is. Kedves ismerősökre, barátokra tettem szert. Szakemberekkel találkoztam, akik egyenrangú félként kezeltek korom és számukra ismeretlen szakmai pályafutásom ellenére, s vázoltuk fel közösen a folytatás, az együttműködés lehetőségeit. Jövőre Jeruzsálemben? Ha kínálkozik lehetőség, még az idén! Még akkor is, ha az elmebajos, fanatikus öngyilkos jelöltek őrülete ne adj Istan, tovább folytatódik. Hiszen az új ismerőseim nem zsidó létemre osztoztak velem a jóban, én is osztozom velük a rosszban. MEGJELENT AZ UJ MAGYAR FORDÍTÁSÚ IMAKÖNYV! Lapunk zárta előtt érkezett meg szerkesztőségünkbe a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület kiadásában Budapesten napvilágot látott új magyar fordítású, askenáz ritusú imakönyv'. TANULMÁNY OCSKAY LÁSZLÓRÓL Az imakönyv megjelenéséért a szerkesztőbizottság köszönetét mond a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak, az American Joint Distribution Committee-nak, a Magyar Zsidók Világszövetségének és Organisation Biblia nevű ausztriai szervezetnek, segítségükért, amellyel azt lehetővé tették. Az imakönyv a SÁMUEL IMÁJA címet viseli és 412 oldalra terjed. Tartalmazza a hétköznapi, szombati, főbb ünnepi imákat és a mindennapi vallási életben szereplő imaszövegeket. A keménykötésű, gyönyörű kiállítású mű megismerteti az olvasóval a héber szöveg értelmét és ezzel a kevésbé járatos hívőt visszavezeti a vallás jobb megértéséhez és az ősi hagyományokhoz. Őszinte elismeréssel tartozunk a szerkesztőbizottságnak a könyv megjelenéséért. A lubavicsi mozgalom a könyv’ kiadásával ismét tanújelét adta annak az áldozatos munkának, amelyet Magyarországon a hit megerősítése érdekében fáradhatatlanul kifejt. A NEWYORKI FIGYELŐ több ízben foglalkozott a közelmúltban az Ocskay László tevékenységét ismertető irodalommal, elsősorban Dán Danieli, előbb Faludi Dénes ke'szülő tanulmányával. Nemregiben az irásmű elkészült és az érdeklődő olvasók részére megszerezhető a szerzőtől: Dán Danieli,3671 Hudson Manor Terrace , Riverdale, N.Y. 10463. A tanulmány albumalakban 153 oldalon jelent meg. Ocskay százados működésének ismertetése a 101/359. sz. munkaszázad keretben történettudományi szinten ismerteti a magyar katonatiszt mentő tevékenységet, amiért a szerző a Jad Vasém "Népek Jámbora"-kitüntetésre javasolta őt. Ocskay László 1966 március 27- én halt meg Kingston,N.Y. városban. A fenti munkásszázad tagjainak létszáma, akik életüket Ocskaynak köszönhetik, ma már pontosan nem állapítható meg, de a tanúk kb. 2000-re teszik. A tanulmány a túlélők írásbeli vallomásának, személyes élményei közlésének fényképmásolatát, a hős tevékenységének kutatására irányuló hivatalos levelezést is tartalmazza. A vészkorszak történetének ismeretére törekvő olvasók bizonyára nagy érdeklődéssel fogják olvasni a művet. EMLÉKEZZÉL ÉS NE FELEJTS!
