Newyorki Figyelő, 1995 (20. évfolyam, 1-9. szám)

1995-08-31 / 8. szám

8 NEWYORKI FIGYELŐ 1995 augusztus 31. BERCZELLER IMRE Az ország-világon híres rabbihoz fordul a síró, jajgató asszony: " Jaj... jaj...Rebbelében.. .otthagyott az uram." A bölcs rabbi anélkül, hogy levenné a szemét a szent könyvről, ki­jelenti: "A férjed vissza fog térni." Az asszony megkönnyebbülten, de még mindig hüppőgve kimegy a szobából, miután kellő tapintattal az ott tartózkodó bócher kezébe csúsztatta a rabbinak szánt "cedókót." A bócher megszólalt: "Rebbe, a férj nem fog visszajönni." "Vissza fog jönni" - ismétli a rabbi türelmetlenül. Itt láttam a könyvben." "Rebbe, te láttad a könyvet...De én láttam az asszonyt." Hát így vagyunk ezzel a Hiro­simával is... Nagaszakiból valahogy, nem csinálnak a későn érkezett delphii utód-jósok oly nagy "gezereszt". A lelki Kávéházi Konrádok most sopánkod­nak mazochista enyelgéssel arról, hogy Istenem, hogy is tudott az a go­nosz Truman ilyen embertelen dolgot elkövetni a szegény japánok ellen. A revizionista újságírócskák, történé­­szecskék, még akkor is, ha a nevük NAGY, csak nyomdafesték létrehozta virtuális valóságból merítik tanítói nádpálcás véleményüket. Mert legtöbbjük még csak egy vágyakkal teli gondolat sem volt szüleik ágyékában, vagy legjobb esetben is nem rózsaillatú pelenkában szalad­gáltak anyukájuk után a konyhában, mikor ezek az események meg­történtek. Braham szerint,-már pedig ő tudja, hogy mit beszél - "A történész feladata, hogy ne ítélkezzen és ne dicsérjen, ne tekintsen vissza az ese­ményekre a jelen kor látószögéből, ha­nem azokat az akkori idők körülmé­nyeinek figyelembe vételével boncol­gassa." A japánokat csak részben lehet kárhoztatni Pearl Harbour miatt. Valóban nem volt szép tőlük csaknem az egész amerikai csendes­óceáni flottát a tengerfenékre küldeni minden előzetes bejelentés nélkül. Illetve, a bejelentés szándéka megvolt, csak washingtoni követségük tisztvi­selői elbabrálgattak a hadüzenet siffri­­rozott szövege kisillabilizálásával. A katasztrófáért nem kis részben Roose­velt és haditengerészeti parancs­noksága a felelős, mert akkor már a Japán elleni háború valószínűsége igen nagy volt, mégsem adták ki a parancsot a legelemibb védelmi intézkedésekre sem, hanem hagyták a flottát békésen csücsülni a kikötőben. A második világháborúnak két fő mozgató ereje volt: gazdasági-im­perialista terjeszkedés, illetve annak megakadályozása és a megtébolyodott faji gyűlölet - mindkét részről. De fordítsuk meg a helyzetet. Van-e bárkinek kétsége afelől, hogy ha Hitlernek vagy a japán hadvezető­ségnek kerül előbb a birtokába az atomfegyver, akkor azok egy pillanatig is haboztak volna azt használni? A revizionista újságíró és tör­ténész bócherek a könyvekből merítik ideológiájukat. A még élő akkori kor­társak túlnyomó többségének a véleménye merőben ellenkezik ezeké­vel. Az Enola Gay 80 éves parancsnoka klasszikus lakonikussággal jelentette ld:"Hadviselésben moralitás?-Felejtsd el. A háború megnyerésére minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni." Az öreg katona szavaiban ott dörög 1945 elszánt, az ellenséggel szemben szentimentális érzelmeket nem ismerő és nem tűrő hangulata. Az akkori harcosoknak, akik bajonettel állottak szemben a japán fanatizmus­sal, akik szemtanúi voltak azok barbarizmusának, amivel százezer számra gyilkolták a leigázott országok lakosait, a halálmarsok áldozatait, az ádáz harcok sebesültjeit, azoknak senki se prédikáljon most kegyes, szá­­nom-bánom zsolozsmákat. A világ 6 éve harcoló népei belefáradtak a háborúba. Minden áron, minden esz­közzel és mihamarabb véget akartak vetni az öldöklésnek, elsősorban, hogy mentsék katonáik életét. Nem kérem, nem én tébolyod­­tam meg, hogy ilyeneket állítok. Hogy a németek a faji gyűlölet alapján állot­tak, nem csak a zsidókkal szemben, azt mindenki készségesen elismeri. Hogy a japánok is az ő faji felsőbbségük hó­bortjával eltelve kezelték a leigázott ázsiai országok lakóit a legbrutálisabb módon, azzal is egyetértünk erőteljes fejbólintással. De ide kell sorolni a USA em­bertelen, habár nem gyilkos intéz­kedését hűséges japán származású honpolgárai kényszer lakóhelyre való költöztetéséről. Egyetlen egy sem követett el az egész háború alatt Ame­­rika-ellenes cselekményt. Ezzel szem­ben Hitler uralomrajutása után a né­met származásúak jelentős tömege szerveződött a náci Németország által támogatott Amerika- és a zsidóellenes Volksbundba. Közülük sokan követtek el államellenes cselekményeket. Még­sem jutott senkinek sem eszébe, hogy a japán honpolgárokéhoz hasonló "óvó intézkedéseket" foganatosítsanak elle­nük... Nem játszott itt valami szerepet a bőr színe? Anglia letiltotta a zsidók bevándorlását Palesztinába még azután is, hogy az arabok nagy többsége nyíltan Hitler mellé állt. Amerika nemcsak, hogy nem nyitotta ki kapuit a zsidók tömegei előtt, nemcsak, hogy nem engedte a Louisiana hajó szerencsétlen mene­kültjeit Miamiban partraszállni, hanem még azt is megakadályozta, hogy pl. Kuba azokat befogadja. Kétlem, hogy, ha alkalom kínálkozott volna az atombombát Né­metország valamelyik városára ledob­ni, azt valóban megtették volna akkor, amikor a szovjet csapatok már Berlin kapuját döngették. Drezda bombázása a háború utolsó perceiben nem volt "humánusabb" és indokoltabb, mint Hirosimáé,nem beszélve Nagaszakiról. Igaz, hogy Truman és tanácsadói tudatában voltak Sztálin terjeszkedési szándékainak, ami ellen igen hathatós figyelmeztetésnek szán­ták az atombombát, amivel akkor a szovjet még nem rendelkezett. Ha a japánok nem teszik le a fegyvert, akkor a szovjet hadsereg ismét meg­szállta volna a japán szigetek egy részét és megismétlődött volna az, ami 323 EAST 79th STREET New York, N.Y. 10021 Tel.: (212) 650-9434 ALLEN LOUIS elnök Egyletünk nyári évadja befejezéséhez közeledik. Tagjaink visszatér­nek szabadságukról és teljes erővel hozzáfogunk a 105. évforduló előkészülete­ihez. Klubhelyiségeink továbbra is rendelkezésre állnak.Elsőrendű konyhánk válktozatlanul működik. Németország megszállását követte. Létrejött volna egy "Japán Demokrati­kus Népköztársaság". Még csak ez hi­ányzott volna a világnak. A háborút a japán aggresszió indította meg. A lakosság elleni atroci­tások tömkelegét az ő katonái követték el parancsnokaik jóváhagyásával, ha nem buzdítására. Vae victis...Ez minden legyő­zött nép sorsa, ha esetleg csak ideiglenesen is.A szovjet megszállás­nál ez az ideiglenesség több, mint 46 évig tartott. Németország és Japán esetében, gyakorlatilag csak a háború befejezése pillanatáig.Millió volt front­harcos és civil lakos, mindkét részről viseli, a mai napig is háborús sérülé­seit, testieket és lelkieket, csak úgy mint az atombombák túlélő áldozatai. A drezdai pokolban ugyanúgy égtek el a civil lakosok tízezrei, mint Hirosi­mában. A túlélők ezreinek testén ma is ott vannak az égési sebek nyomai, csak úgy, mint Auschwitz, a szőnyegbom­bázások és egyéb szörnyűségek átélői­­ben a kitőrülhetetlen és meg nem szűnő lelki kínok. Ez perze nem vigasztalás és nem mentség. Hadviselésnél morali­tásról beszélni, utólag ítélkezni ebben az esetben álszenteskedés. HONTVÁRY MIHÁLY alelnök MAUTNER MIMI alelnök, rovatvezető HIROSHIMA, MON AMOUR

Next

/
Thumbnails
Contents