Newyorki Figyelő, 1995 (20. évfolyam, 1-9. szám)
1995-03-29 / 3. szám
1995 március 29. NEW YORK I FIGYELŐ SIMON TIBOR: EGY PER, AMELY MEGRENDÍTETTE A VILÁGOT SZÁZ ÉVES A DREYFUS-ÜGY n. RÉSZ (1. folytatás) A zsidó, a zsidó...! Már Sandherr ezredes is gyanakodni kezdeti Preyfusra. Rossz sejtelmei voltak. íráspróbát kell venni... össze kell hasonlítani az Esterházy által készített Bordereau-val...! Az akta Paty de Clam vezérkari őrnagyhoz került, aki rövidlátó “írásszakértő” volt. Hiúságból szemüveget nem hordott. Egybevetette a kettőt, majd kijelentette, hogy az írásjegyek között némi eltérés mutatkozik. Mercier tábornok, hadügyminiszter tárgyalt az ügyben Charles Dupuy miniszterelnökkel is. Nagy volt a tét: szabad-e az üggyel egyáltalán foglalkozni, vagy várni kell hatékonyabb bizonyítékokra? Paty de Clam őrnagy főnöke, Gonse tábornok magához kérette Alfred Gobertet, a Francia Nemzeti Bank írásszakértőjét, aki szerint az írásminták szerzőjét esetleg egy harmadik személyben kell keresni. Közben dagadtak a dossziék. A Bordereau-n nem volt dátum. Senki nem mutatott különösebb érdeklődést a Bordereau germanizmusa iránt, jóllehet, hogy Dreyfus tökéletes franciát írt és beszélt, minden “ germanizmustól" mentesen. A történelem malmai ezúttal gyorsan őröltek. Hubert Henry vezérkari őrnagy bizonyára nem ismerte fel barátjának Esterhazy gróf-1 nak kézjegyéi?), mert ő kapta a parancsot Dreyfus letartóztatására. A Cherche-Midi börtön parancsnoka, Forinetti őrnagy személyesen választotta ki a cellát, és minden utasítást pontosan követett. Közben Paty de Clam őrnagy kitervelt egy olyan eljárást, melynek segítségével a letartóztatást minden további formalitás nélkül végrehajthatják. Magához hívatta Dreyfust, és arra kérte: "Volna-c szíves megírni helyettem egy rövid levelet? - Valami baj van az ujjaimmal, - nagyon kérem...!” Közömbösnek látszó levelet diktált, amelyben sűrűn jelentkeztek a Bordereau-ban írottak is. Amikor a “120 mm. ágyú hidraulikus fékjével” szavakhoz érte, Paty de Clam felkiáltott:- Hiszen Ön reszket!- Nem hinném, - válaszolta Dreyfus - talán csak merevek az ujjaim a hidegtől.- A törvény nevében letartóztatom! A hazaárulás vádját emeljük Ön ellen!... A titkos vizsgálat eddig semmilyen terhelő bizonyítékot nem volt képes felmutatni.' Boisdeffre tábornok nyíltan feltette a kérdést Forzinetti börtönigazgatónak:: “Bűnösnek tartja-e Dreyfust?” A válasz ez volt: “Mivelhogy megkérdezett, közlöm Önnel, hogy ez az ember olyan ártatlan, mint jómagam!," Eltelt egy hé* kettő. Dreyfus még nem tudta, mi a vád ellene, írt Lucienek és Mathieunek. A válaszokat nem kézbesítették. 1894. október 29-én a "La Libre Parole" közölte, hogy a hadvezetőség utasítására “nagy fontosságú letartóztatás történt. A vád: hazaárulás." Bekövetkezett tehát az, amitől rettegtek: megszegték a titoktartást! Henry őrnagy robbantotta a bombát,-jó barátja, Esterhazy állt a kulisszák mögött. Most már a többi lapok is nagy szenzációt szimatoltak. A “L’Intransigeant" olyan tudósítást közölt, miszerint: "Mercier tábornok kétes magatartása Dreyfus kapitány ügyében.. .lehetetlen helyzetbe hozta a hadügyminisztérium tisztjeit...” A “La Libre Parole” olyan beállításban közölte az eseményeket, hogy “a zsidók összeesküvést terveztek Dreyfus kiszabadítására ”. “Dreyfus a nemzetközi zsidóság ügynöke” - írta a “La Croix” c. katolikus.Iap. A “La Cocarde” és a “La Patrie” Dreyfus halálra ítélését követelte. A kocka el van vetve. 1894. december 19-én megkezdődött a bírósági tárgyalás egy XV111. századbeli palotában, amit e célra átalakítottak. A bíróság tagjaikén* hét tisztet neveztek ki. A bíróság elnöke Maurel ezredes volt. A vádat Brisset kapitány, államügyész képviselte. Dreyfus védelmét a hajlott korú Edgar Demange ügyvéd, hírneves büntetőjogász vállalta, aki, miután alaposan áttanulmányozta az iszonyatost:) vádirat anyagát, röviden közölte Dreyfus-szal: Ön ártatlan! Legjobb tudásom szerint fogom az igazságot képviselni! Jellemző a bíróság összetételére, hogy a bírák között egyetlen tüzértiszt sem volt, annak ellenére, hogy a Bordereau-bán tüzérségi hadititkok sorozata volt feltüntetve. A Dreyfus-per döntő hatással volt Herzl Tivadarra Demange három óra hoszszat beszélt. A Bordereau-t, mint abszurd vádat jellemezte, érthetetlen, minden reális alapot nélkülöző jogi esetnek nevezte, mint egyedülállót a jogludomáynban. Brisset államügyész rövidre fogta vádbeszédét. Javasolta, vegyenek kezükbe a bírák nagyítót, és vizsgálják meg a Bordereau-t. Dreyfus nyugodtan, egyszerűen annyit mondott: “Ártatlan vagyok”. A bíróság ítélethozatalra vonult vissza. Dreyfust elvezették, - még annyit sem engedtek meg, hogy jelen lehessen az ítélet kihirdetésénél. A tárgyalóterem ajtaját kinyitották a közönség előtt. A mozgolódás megszűnt, amikor Maurel ezredes, a hadbíróság elnöke felolvasta az ítéletet: “A hadbíróság bűnösnek mondta ki Alfred Dreyfust hazaárulásban: a hadseregből való megszégyenítő kilaszításra, Franciaországból történő deportálásra, életfogytiglani száműzetésre és várfogságra ítélte." Demange-ot megrázta az ítélet. Az öreg ügyvéd hangosan zokogott. Dreyfust kivezették cellájából. A bírósági írnok felolvasta az ítéletet. Január 4-én ezt írta Lucienek: “Holnap fogom elszenvedni a legsúlyosabb megpróbáltatásomat”. Január 5-én reggel hatalmas tömeg hömpölygött az ^ öle Militaire jdvarán. Lincshangulat volt. “Halál a zsidóra!” - ordították mindenfelől. Kürtszó harsant, vezényszavak pattogtak. A köztársasági gárda egy őrmestere lépett ki, mögötte négy katona haladt, kivont karddal, feszes tartásban,-közöttük Dreyfus kapitány. Darms tábornok kivont karddal - lóháton - várta a díszegyenruhás osztagot. A tömeg. nagyrészt csőcselék, némaságba dermedt. Darras így kiáltott:- "Alfred Dreyfus, Ön nem méltó arra, hogy francia egyenruhát viseljen! Franciaország népe nevében ezennel lefokozom!" Az óriási termetű őrmester Dreyfushoz lépett. Leszakította válláról az epaulette-eket, nadrágjáról a vezérkari tiszti stráfot. Elvette kardját és kettétörve a földre dobta. Ezután elvezették Dreyfust a díszegyenruhás katonák oszlopai előtt. A hatás kísérteties volt. Többször felemelte karját, és így kiáltott: "Ártatlan vagyok! Éljen Franciaország!" A január 5-i színjáték véget ért. Öt nappal.erkölcsi kivégzése után levelet írt feleségének, Lucie-nek, amelyben elbúcsúzik családjától. “Öngyilkossági szándékomról is lemondtam, mert világba akarom kiáltani ártatlanságomat...utolsó lehelelemig, utolsó csepp véremig!" (A levél nem jutott el a címzetthez...) A Cherche-Midi fogházban őrizték még egy pár napig. Egy éjjel ki vitték a teherpályaudvarra. Irány: La Rochelle, Ile de Ré, majd onnan börtönhajóval, az Örlögszigetre... Január 12-e volt, amikor Ilc de Ré-n Lucie-nek engedélyezték a látogatást egy vasrácson keresztül. 1895. február 21-én Dreyfust - az éjszakai órákban - a St. Nazaire fedélzetére hurcolták. Megkezdte hajóútját a Guayana-parti Ördögsziget felé. A hajó cellájában az üléshez láncolták, és fegyveresek őrizték. Az Ördögszigeten, a számára kijelölt szűk "sziklavárban" olyan embertelenek voltak a viszonyok, hogy még az ide száműzött leprásokat is eltávolították. Állandó öttagú őrség váltotta egymást. Minden lezárva, lelakatolva. A tropikus, izzó éghajlat kibírhatatlan volt, - érezte, hogy légzése egyre nehezebb. Éhség, szomjúság gyötörte, a kínzó fejfájások miatt alig volt képes elaludni... Hány hét még az élet...? Három...? Kettő...? A hetek hónapokká, a hónapok évekké tornyosultak. Sandherr ezredes, a Deuxieme Bureau főnöke agyvérzésben meghalt. Georges Picquart alezredes vette át az. Iroda vezetését. Ö volt az egyetlen, aki előtt a titkos cs inkriminált iratokat páncélszekrénybe zárta. Piquart elhatározta, hogy alaposan átvizsgálja Esterhazy ügyét, beleértve Hubert Henry őrnagyot, akik "egy húron pendiiítek". Barátságuk végzetessé vált. Piquart úgy érezte, ha valamilyen bizonyíték nyilvánosságra kerülne, feszült helyzetet teremtene. A bizonyítékokat titkosan kezelni!? Dilemmák gyötörték - tiszti becsülete forog kockán. A franciaországi sajtó vegyes érzelmekkel fogadta az. ítéletet. Voltak lapok, amelyek bátran hangoztatták, hogy nem a zsidó kapitány, hanem a vezérkar a bűnös. Az ítélet lávaként öntötte el a “Gloire" népét. A “Civilita Catolica”, a római Jezusuita Rend hivatalos lapja, 1895. február 28-i számából néhány sor: “A zsidók emancipációja görnyeszti a francia népet. A szabadkőműves-páholyok, zsidó közösségek és csoportosulások magukhoz ragadták a hatalmat. Kieszelték, hogy itt valamiféle Justizmord történt... “ A francia társadalmat megosztotta a Dreyfus-per. Éltették Esterházy!, mint az igazság bajnokát. Felmentése meglepte a tisztességes cm berek világát. (Befejező rész a következő számban)