Newyorki Figyelő, 1994 (19. évfolyam, 1-9. szám)
1994-04-28 / 4. szám
10 NEWYORKI FIGYELŐ 1994 április 28. JACK HAHN: FORRAI ESZTER: PÁRISI LEVEL MEGÍRLAK AZ ÖNVÉDELEM MŰVÉSZETE... Kisfiú koromban kezdtem el írni — akkor még nem papírra, hanem mindent elraktároztam fejemben,mint pedáns könyvtáros a régi iratokat.7 éves voltam.amikor Rózsa Rozália tanítónőm öt egyest adott, de rajzból kettest kaptam. Nem azért,mintha rosszul rajzoltam volna, hanem mert... mert már a 7 éves kis zsidó fiúcska fejemmel tudtam, hogy mi lehet az oka. Nem mertem kimondani, leírni pedig akkor - mint második osztályos — még nem tudtam hogy írják: antiszemita. 10 éves voltam, amikor a vöröshajú unokabátyám, akit kdeveltem, hiszen jómagam is vörös hajzatú voltam, futballozás közben elgáncsolt, 3 méterre a kaputól. Tizenegyest kellett volna rúgnom. Természetesen az ilyen játékokban mindig a naggyobb és az erősebb a bíró és ő ítél. Unoka bátyám nagyobb volt és erősebb, tehát ő ítélt. Éspedig úgy látta, hogy nem történt gáncsolás. Később, amikor kérdőre vontam, azt mondta: — Mi nyertünk 4:2-re,a gáncsoiás nem számít. Ezt a történetet is elraktároztam fejemben, s levontam belőle az élet első, fontos üzenetét: Vigyázz, az életben legtöbbször a pimaszok győznek. 13 éves lettem, amikor kezdtem megérteni a Tízparancsolat egy-két törvényét, így azt is, hogy: — Tiszteld atyádat és anyádat." Jaj, de nehéz volt megtartani néha ! Hideg és napsütéses vasárnap délután futballozni szerettem volna, de az óvatos,drága Mama azt kívánta, hogy maradjak otthon a meleg szobában, igyák jó tejeskávét, egyek finom süteményt, amit még pénteken sütött. Furcsa módon ekkor mindent máskép láttam, másként szerettem volna megcsinálni, mint ahogy szüleim akarták. Legötöbbször persze szót fogadtam, de álmaimat megint elraktároztam elmém egy sarkába, abban a reményben, hogy ha majd felnövök, akkor úgy 25-26 éves koromban majd gyorsan előveszem álmaimat, érzéseimet és í r n i fogok róluk. Hat hónap múlva elfelejtettem a Tízparancsolat egyik törvényét, amelyik úgy szól, hogy — Ne paráználkodjál — ,mert Julcsa cselédlányunk erősebb volt, mint a díszkötéses Biblia.Sokáig szégyeltem magam, ami lassan büszkeséggé változott. Elraktároztam több ezer érzésem mellé, de nem mondtam el senkinek sem. Még vöröshajú unokabátyámnak sem,mert tudat alatt féltem, hogy ismét pimasz lesz és el fog pletykálni a Mamának. Örökös kérdés: miért szaladnak az évek olyan gyorsan? Alig éltem,álmodtam, csináltam buta, de nagyszerű dolgokat,szívelállítókat, de mégis szépeket, amelyek felejthetetlenek maradnak,amíg sírba nem tesznek.16 éves,egészséges fiú lettem,aki álmodni akart,de az élet nem engedte. Vad, nehéz, zilált és mégis édesbús, gyötrelmekkel, eseményekkel teli évek tolakodtak életembe. Mindenféle papirosokat és ceruzá kát kezdtem vásárolni, de érzéseimet, gondolataimat, az emberekről, dolgokról, az életről alkotott, kissé furcsa kritikáimat még mindig nem mertem papírra vetni. Pedig közben 22 éves lettem. Aztán meghalt szegény Mama és sok minden kezdett megváltozni, így nem akartam az írásra gondolni. Vöröshajú unokabátyám akkor már javában írt és ha találkoztunk, sohasem felejtette el elmesélni, milyen híres írókkal, művészekkel töltötte el előző estéjét. Cikkei jelentek meg az újságokban és állandóan arról beszélt, hogy regényen, színdarabon, tanulmányon „dolgozik-. Beszélgetésünk végén tantuszt kért, mert a szerkesztőségbe kellett utaznia. Szerettem volna én is írni, de nem mertem. Nem azért, mert nem hittem magamban, hanem mert féltem,csak azt lennék képes leírni, amit gondolok,érzek: az igazat, minden érdek nélkül. Már pedig ebben az időben sokan úgy írtak, hogy behódoltak a rendszer kívánalmainak. Voltak írók. művészek, igazi emberek, az én hőseim,akikre felnéztem,s egy kicsit irigyeltem barátságukat. De akármilyen furcsán hangzik, unokabátyámat sohasem irigyeltem.Hiszen sokszor kellett arra gondolnom, hogy ő már 16 éves korában díjat nyert egy versével a Pesti Naplóban. Csakhogy ő akkor nem tudta, hogy én jól tudom: a verset egy harmadik barátunk írta. Egy nap annyira elkapott az írás láza, hogy leveleket kezdtem írni egy nem létező nőhöz. Természetesen nem kaptam választ, tehát abbahagytam az egészet. Ismét elmúlt két év és nem írtam. Sikerült azonban egy okos dolgot megvalósítanom: illegális hajóval elhagytam Európát, mielőtt a náci hordák átvették volna Magyarország vezetését. Unokabátyám Belgiumba ment, én Palesztinába, ahol senki sem várt rám, ahol senkit sem ismertem. A hosszú úton kapott malária ráztam bennem a frászt. Csontig soványodva fáztam, nem tudtam ételt magamban tartani. A kinintől legyöngülve arra gondoltam, hogy írni kellene. S ekkor leírtam az első mondatot: — Egyedül vagyok és beteg... — Csak nem fogsz sírni, mint egy tehetetlen öregasszony — mondtam magamban ekkor és összetéptem a papírokat. De az „egyedül vagyok" szavakat elraktároztam magamban, a lelkemben felépített polcokon. Ezek a szavak három évig vártak folytatásra. Ekkor megismertem Edithet. A helyzet nehéz volt, a H Itlerbarát Mufti által felhecceit arabok nyugtalansága napról napra növekedett, ugyanilyen tempóban szökött fel az infláció. Edith régi lepedőből varrt pelenkákat újszülött fiúnknak.Boldog voltam. Ismét elővettem a papírt és a ceruzát, s leírtam a legszebb és legerősebb szót: — Szeretlek ! — Azt hittem, valami nagyot alkottam, de hamar ráeszméltem, hogy mindez sablonos és unalmas a világ számára. Ám nem bántam, mert Edithet boldoggá tettem. S ennél a szónál többet nem írtam. Mert dolgoznom kellett a közben megszületett második, majd a harmadik fiúnkért. Edith ismerte a lelkemben elhelyezett történeteteket, gondolatokat. — Mondj el valamit az ötödik polcról — szólt Edith. — Ötödik polc, harmadik könyv, hetedik fejezet — feleltem én, úgy kezdődik: beszélsz sokat, ha van valakid, aki meghallgat. -— Beszélj I — buzdított Edith. — Ha van papírod és ceruzád, ez még nem jelenti azt, hogy író vagy. — — Drágám, te írni szeretnél ? - kérdezte Edith és ekkor gyorsabban kezdett dobogni a szívem. Martial Arts-fesztivál a Bercy-sportcsarnokban Anna leányom már négy éve hódol a Martial Arts-sportnak. Lelkesedésében magával ragadott. Elvitt a Bercy-sportcarnokban rendezett, két napig tartó gálaestre. A szombat esti előadáson mintegy 1200 ember gyűlt össze és óriási lelkesedéssel hódolt a változatos,érdekfeszítő műsornak. Három órán át csodálhattuk a különféle sportágakat, a híres Moines de Shaolin csoportját, Jean Claude van Damm-ot és más hírességeket a karate, judo, Tai Chi Chuan, Aikido, Kung Fu bemutatóit. Bruce Lee népszerűsége a fiatalok között példátlan. Könyveit franciára is lefordították, filmjeit több francia moziban láthatjuk. Mi a titka a Martial Arts nagy népszerűségének, miért lelkesednek ezért a sportért a század fiataljai és öregei, minden korosztály ? A gyökereket és eredetet vizsgálva igen messzire kell mennünk.2000 évvel időszámításunk előtt született, a szamuráj harcosai is lelkes hívei voltak. A nagy újjászületés a hatvanas évekre megy vissza. USA-ban és Japánban, majd Európában is űzik ezt a sportot. Filozófiája, ami a test és lélek egyensúlyát hirdeti, a „Yin" és a „Yang" eszméin alapul. A természeti erők kettősségének tana e két doktrína.Yin nőnemű erő: övé a mélység, a föld és a víz, lágy, engedékenyen rugalmas, befogadó, mintáz anyaméh. Yang himnemű, serkent, mint a nap száraz ragyogása, serked, mint a tavaszi növényzet. Minden lényben, minden jelenségben az ég alatt mind csak a Yin és Yang örökké változó egyensúlya ölt testet. Az arts martial művelői ezt az egyensúlyt keresik és találják meg. A test és lélek harmóniája, az energia felszabadítása a nonviolence a combat során, a XX.század feszültségét így küzdi le ez a sport. A híres költő, Lao Tze: Tao Te King-jében írja(Hatva ny Bertalan fordításában): Lágy a víz, de rohanása a kemény sziklát kivájja S az üresség átitatja rés nélkül is a szilárdat. Tétlen tettnek ez a haszna: néma, szótlan a tanítás, ó ezt mily kevesen értik— tétlen a bölcs tevékenység, szótlan a bölcs tanítása. VICCEK Magyar-zsidó viccek VICCEK Április közepén jelenik meg Kertész István könyve: Gitli néni tésztája — avagy elmélkedés zsidó viccekről. Dr. Schweitzer József, a Rabbiképző Intézet igazgatója szerint '[a kötet első felét kitöltő tanulmány] zsidó művelődéstörténeti tekintetben egyedülálló, mert a zsidó vicc széles spektrumátfogja át. Külön értéke Kertész munkájának a magyar-zsidó vicc sajátos elemeinek bemutatása.' A kötet második része pedig az elmúlt 120 év során Magyarországon megjelent viccgyűjteményeket mutatja be 160 gondosan megválasztott vicc segítségével. — Mit írjak ? — — Amit érzel. Az álmaidat... — — Olyan sok jó író van. A világnak nincs szüksége az én betűimre, gondolataimra. Tehát továbbra is dolgoztam,vártam a békére és munka után a gyerekkel játszottam. Nem írtam. Unokabátyám viszont egyre többet vetett papírra. (Folytatása következik) Megrendelek___példányt a Gitli néni tésztája című könyvből postaköltséggel együtt példányonként $11.00 áron. (New Yorki lakosok 0.80 cent adót kötelesek hozzáadni.) Név _____________________________ | A csekket btvan Kertész névre kérem kiállítani, és Cím _____________________________________l_ 038 West End Avenue #4B, N.Y., N.Y. 10024 dmre küldeni.
