Newyorki Figyelő, 1993 (18. évfolyam, 1-9. szám)

1993-02-15 / 1. szám

1993 február 15. NEWYORKI FIGYELŐ 7 A NAHARIYAI MAGYARUL BESZÉLŐK KLUBJÁNAK HÍREI A Klubban december 29-én Chanukai-ünnepély került megrendezésre. Péter Fe­renc rlnöki megnyitóját követően Rav Izrael Habab mondott beszédet, majd meg­­indíotta a gyertyagyújtási szertartást. Grosz Gabi olvasta fel néhai Krémer Andor cha­­nukai írását Farkas Peszi chanukai dalokat énekelt, gitáron kísérte Szécsy József zene­tanár. Mandel Kató (Nazaret), az országos szavaló verseny díjazottja szavalt, majd Engel Éva olvasott fel. A műsor zenei részét Szécsy József (hegedű). Marton László (tangóharmonika), Arkadi Gelblat (zongora) és Mihail Pitarov (balalajka) nyújtották, több, mint 200 résztvevő jelenlétében., akik nem takarékoskodtak tetszésnyilvánításokkal. A Klub lelkes rendezőkara kitett magáért Az estet levezette és konferálta Csillag László és Robicsek Ávram. A közönség sorában Akkóról 15, Karmielből 30, Kirjat Motzkinból 20, Naza rétből 12 vendég volt jelen. * Január 19-én a Klub vendége volt Pelle János budapesti író, aki előkészületben levő filmjéhez gyűjt adatokat és olyan személyekkel kívánt találkozni, akik a magyar­­országi vérvádakról és a vészkorszakot követő zsidógyilkosságokról személyes élmény­szerű adatokkal rendelkeznek. Számos ilyen személy megszólaltatása képezte izraeli látogatásának alapját. Előadását levezette dr. Benedek Pál, az Új Kelet szerkesztője. A műsor kereté­ben felszólalt Alex Bondy, Csillag László és Péter Ferenc. Engel Éva nagy sikerrel adta elő Neményi Endre: Két vándor című versét,amely a wormsi pogromból emlékezik meg. Több, mint százfőnyi hallgatóság volt jelen. A vendéglátás teendőit a Klub aktiv hölgytagjai végezték. A vendégek ezalkalommal kellemes meglepetésben részesültek: Péter Ferenc ri­port-fényképfelvételeit láthatták a Klub könyvtárában megtartott kiállítás keretében. BESZÁMOLÓ A KÖZELKELETI TÁRGYALÁSOKRÓL A Zsidó Világkongresszus amerikai tagozatának legutóbbi ülésén dr. David Kim­­che, a külföldi kapcsolatok izraeli tanácsának elnöke számolt be a közelkeleti béketár­gyalások állásáról és a 415 palesztin deportálása körül kialakult vitáról. A népszerű kiváló előadó a béke jövőjét derűlátóan ítélte meg és elmondta, hogy az 1993-as polgári évet izraeli kormányfelelősök is a béke évének remélik. Előadása előtt Elan Steinberg, a tagozat igazgatója számolt be a nemzetközi zsi­dó közéletet érintő legújabb problémákról, amelyek között vezető szerepet visz az a tény, hogy a chilei kormány hozzájárult a PLO információs irodájának Santiagoban történő felállításához. A chilei zsidó közösség éles tiltakozást jelentett be és felhívta a nemzetközi zsidó szervezeteket a tiltakozáshoz való csatlakozásra. Ennek megfelelően a zsidó világkongresszus amerikai tagozata erélyes tiltakozást juttatott el Chile ameri­kai nagykövetéhez. A NEW YORK-BUDAPEST TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT ÚJABB ESEMÉNYEI New York és Budapest testvérvárosokká nyilvánításának ügye újabb fordulat­hoz érkezett: David N. Dinkins, New York város polgármestere a kinyilvánítás első év­fordulója alkalmával a New York Philharmonic budapesti vendégszereplését tervezi. A költségek előteremtésében a Citibank, a Hungarian Telecom, Westel Radiotelephone Ltd., Mercedes-Benz Hungary és a magyar turista igazgatóság jár az élen. A polgármester tervét körlevélben hozza a közvélemény tudomására. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA ! FELHÍVÁS! A United States Holocaust Memorial Museum, e témakörben a viláíT legnagyobb.múzeuma (amelynek megnyitása 1993. április ha­vában lesz) kéréssel fordul a magyarországi zsidósághoz, a volt de­portáltakhoz, munk’aszolgálatosokhoz és azok hozzátartozóihoz, Kéri mindazokat.' akiknek birtokában bármjlyen. a holocaustra emlékeztető eredeti tárgy van: sárga csillag, ruházrlt, zsoldkönyv, védlevél, fenj kép, eredeti dokumentum,, szíveskedjék eljuttatni a következő címre: Professor Randolph L. Braham, The Rosenthal Institute for Holocaust Studies, The Graduate School/CUNY, 33 West 42nd Street, New York, NY 10036. Rendhagyó monológ Schönfeld Judit vagyok. A csoportos képeken a legnagyobb gyerek, alul pedig egyedül a he­gedűmmel. A fotók persze nem most készültek. Régen, kb. 1940-ben. Alig hatodik évem­ben járhattam, a testvéreim még kisebbek voltak. Nem tud­tuk előre, hogy már csak né­hány évünk van hátra; 1944- beit, a képen látható anyukánk­­kal együtt vagonba zárnak mini két cs gázzal megölnek, krema­tóriumban elégelnek. Addigra még egy testvérünk lett, úgy­hogy 1944-ben a nyilasok már ölünket tcreltek-iitlegeltek fel a marhavagonba, középütt ölelt át védőn bennünket anyu, aki hathetes pályását, Alizlcát tar­totta egyik karjával, míg a má­sikkal vünket próbált takarni... így jöttünk egymás után: S. Ju­dit, S Iván, S. Róbert, S. Hédi és S. Aliz. Borzasztóan féltünk, sírtunk, különösen Auschwitzba érkezésünkkor, ahol' kutyák acsarkodlak, egyenruhások ütöt­tek minket. Engem elválasztot­tak a többiektől, amilcor nem akartam megválni tőlük, hatal­mas pofont kaptam, s< ha töb­bé nem láttam őket. Beosztot­tak hegedülni a zenekarba. Ha új csoportok jöttek, mi vidám zenét kellett hogy játsszunk... Kevés ideig bírtam, amikor már használhatatlanná váltam, én is eljutottam anyuék titán, a gáz­ba, krematóriumba. De addig„ nagyon sokat szenvedtem, hiá­nyoztak a szüleim, testvéreim. A család, akiről most itt fény­másolat képet küldök, velem együtt megszűnt létezni. Csak apu jött vissza 1945-ben Borból, a munkatáborból. Aztán meg­tudta: mi már nem létezünk. Soha többé nem lelt az a na­gyon szép, sudár, a feleségét és gyerekeit büszkén szerctö-jcltő, aki volt, akii imádtunk. Később egy volt bajtársa szintén egye­dül maradt :özvegyét vette fele­ségül. .Ketten együtt öregedlek meg szeretőiben, tiszteletben. Aztán apukám is meghalt, de ö úgy, ahogy az emberek általá­ban szoktak, idős korban, be­tegségben, egy felnőtt élet után. (De hát milyen élet volt az. az elviselhetetlen fájdalommal?) Most ón azért jelentkezem, mert nem tudok nyugodni sem ilt, ahol (nem) vagyok évtizedek óta, sem olt, ahol milliók emlé­kére a haláltáborban emlékmű­vet emellek. Mert amit akkor mindenki elképzelhetetlennek tartott, az megtörtént: újra itt vannak a gyilkosaink, azok utó­dai — ismét nyíltan ilt vannak a fasiszták. Ha nem öltek volna meg, hegedűművész — nagyon híres hegedűművész! — lettem volna, hazáin nagyobb dicsősé­gére, hiszen már ötesztendösen felléptem a Zeneakadémián. A kisebb testvéreim is nagyon okosak és jók voltak. Biztos, hogy hasznos polgárokká nőt­tek volna. Magyarokká, mert mi annak születtünk és akként is haltunk meg. Igaz: zsidó vallá­sit magyarok voltunk, de miért bűn az? S miért erény más val­­lásúnak lenni? Hiszen mi is Is­tent imádtuk, tiszteltük, a töb­­biek is ezt teszik, nem? Mi nem nőhettünk meg, mert megöltek bennünket. Még játszani, élni szereltünk volna, nem hagylak. Mindez még arra sem volt jó, hogy a század e borzalmait túl­élők ne ismételjék embertelen­ségeiket"? Még tanulságul se szolgált annyiunk mártírhalála? Mit válaszol nekem és annyi gyerektársamnak, szüléinknek a kérdésére a Csurka István bácsi, a Polyka bácsi és az ű tanítvá­nyai, mit azok, akik .felelős be­osztásukból azt nyilatkozzák, nem tilos a horogkereszt, nem tilos a fasizmus, süt aki 1992- ben azt elítéli, az gazember?! Mi nem éltünk tovább. Nem tudjuk megítélni a kommuniz­must. Ha az is gazság volt, — ve engedjék megújulni azt sem. De a mi gyilkosainkat életre idézni, újra■ gyilkolni, szervez­kedni és lelkeket mérgezni sem! Mert mivé lesz akkor a világ, mire születnek meg most a (bár­miféle) — gyerekek? UJ ÉLET, Budapest) 5SS55 SAJTÓTÜKÖR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents