Newyorki Figyelő, 1991 (16. évfolyam, 2-11. szám)
1991-11-21 / 11. szám
10 NEWYORK1 FIGYELŐ 1991 november 21. KÖNYVESPOLC Dr. Fürst László: „és nem is kell hozzá zsidó ~ Csepeli György munkája a fenti címen jelent meg a Kozmosz könyvek sorozatában, 1990-ben. A szerző vállalkozik az antiszemitizmus lélektanának tanulmányozására és kölcsönzi Szabó Miklós megállapítását, aki szerint az antiszemitizmushoz nem is kellenek zsidók. A könyv bevezetőjében arra hívja fel a szerző a figyelmet, hogy hatalmas a szólni tudók felelőssége. Mindazoké, akik intellektuális szellemi erejüknél fogva képesek ilyen érzékeny témához hozzányúlni. Az író nem hagy kétséget afelől, hogy mi a véleménye az antiszemitizmusról, s így ír:„az antiszmeitizmus története nem csak a zsidókról és a nem zsidókról szól."- A barrikád az emberi értékek világának jó és rossz erői között húzódik, s ilyen értelemben véve az antiszemita távolról sem csak a zsidókat gyűlöli. Gyűlöli mindazt, ami a kultúra évezredei során kikristályosodott értékekhez,a szabadsághoz, az igazsághoz, a moralitáshoz, a szépséghez, a minden emberrel veleszületett méltó emberi élethez való joghoz fűződik. — Ilyen elhivatottság és vélemény mellett érdeklődéssel olvastam a tanulmány minden egyes fejezetét. Az első fejezet a csoportokkal foglalkozik. Ez történelmi-szociologiai tény, az emberek társas természetéből adódóan csoportokat hoz létre. Persze először igyekszik válaszolni az ember arra a kérdésre:Ki vagyok én ? Hova tartozom ? — A mai világban ugyanúgy jelentős ez a folyamat, mint volt századokkal ezelőtt és az egyik alaptényezője az antiszemtiizmus tárgyalásának. A válaszadás a Ki vagyok én ? —kérkérdésre sokszor nem olyan egyszerű és a csoport és tagjai azonosítására szolgáló észlelés útján hozzáférhető támpontot kategóriának nevezzük. Az azonosítás folyamatát pedig kategórizációnak. Az emberekben él az azonosulás vágya valamelyik csoportohoz, mert így önmagát nálánál hatalmasabb, az ő idejénél tartósabb alakzathoz rendelheti és az egyén erejével azon lesz, hogy az azonosulásért cserébe kapott bizonyosságtudatot megszilárdítsa, folyamatosan működtesse. A csoportokkal egyidőben kialakulnak az előítéletek, amelyek azon a hiten alakulnak, hogy valamilyen tudás és rugalmatlan általánosítással van dolgunk. Az előítéletek veszélye abban van, hogy sokszor hihetők, de nem alapulnak valóságon. A csoportok megítélésében döntővé válik a kisebbségi és többségi viszony. A kisebbségekre, csoportjaikra vonatkozóan meredeken növekszik a valószinűsítés, amiből kialakulhat tartós negativ előítélet. A könyv a kisebbség és többség viszonyát érdekes amerikai statisztikai adatok felhasználásával dolgozza fel. A mű ezt követően külön fejezetekben tárgyalja a különböző antiszemitizmusokat. Az etnocentrikus antiszemitizmus már az ókorban alakul ki.A zsidók mássága, csoportbeli elkülönülése különösen alkalmas volt az ókori antiszemitizmus számára a római birodalom hanyatlásának évtizedeiben. A vallási antiszemitizmus kialakulása, a kereszténység hatalomra jutásával hozható össze. A szerző elfogadja azt a tézist,miszerint az ember általában a polgári életben sokkal élesebb a közelebbi, mint a távolabbi ellenféllel szemben, mert sokkal élesebb a kísértés átsiklani annak a világlátásába. Éppen ezért a keresztény vallási antiszemitizmus kegyetlenül lép fel a zsidóság, mint csoport ellen. Miután a keresztény ideológia szerves része az ellenség feltétel nélküli szeretete, amelynek érvénye alól a zsidót azzal a súlyos váddal lehetett kivonni, hogy a zsidók felelősek Krisztus megöléséért. A vallási antiszemitizmus, politikai antiszemitizmus végső soron a XIX.századi felvilágosult társadalmak negativ mellékhatásaként alakult ki. Miután főleg a zsidó vallás tanulmányozásának zsidó kötelezettsége miatt a zsidók körében igen magas volt az írástudók aránya,a felvilágosodás során való egyenjogúság elősegítette a zsidók rohamos kiemelkedését a szellemi, gazdasági és politikai élet minden területén. A polgári antiszemitismuz igazi veszélye a fejelmélettel való összekapcsolódása. A fajelmélet Franciaországban született,miszerint a francia nemesség eleve kiemelkedő képességekkel rendelkezett, a frankok leszármazottja szemben a francia parasztokkal, akiket az alacsonyrendű gallok ivadékaiként tartottak nyilván. Miután az egyenjogúság kiváltotta az asszimilációt, szüksége van a politikai antiszemitáknak a fajelméletre, hogy létrehozhassa a zsidó faj fantom képét. Miután a szerző részletesen taglalja az antiszemitizmus három fő forrását, az előbb emlitett etnocentrikus antiszemitizmust (csoporton alapuló antiszemitizmus), a vallási antiszemitizmust, rátér a leglényegesebb témára: az antiszemitizmus lélektanára. Az új ipari társadalomban rohamosan megnövekedett azoknak a csoportoknak a szerepe, amelyekbe az egyén már nem a születés véletlenje folytán jut, hanem a bejutás tőle magától függ. E szabadság bizonyos egyének számára áldás, mások számára viszont átok forrásává válik. A siker egyik előmozdítója lehet az iskola és bizonyos családi kötelékben való nevelkedés. A szerző ebben a fejezetben mély lélektani elemzésekbe bocsátkozik, amit érdemes követni. Hogyan lesz az emberek sikertelenségéből antiszemitizmus ? Antiszemitizmus akkor keletkezik ebből, ha a frusztrált többség a magától megkülönböztetendőnek érzett zsidó kategóriához társítja sikerességét. Igen kiváló Csepeli György összefoglalója, „Az antiszemitizmus Magyarországon" címet viselő fejezet, amelyben a téma legfontosabb tényezőit megemlíti, pedig csak 20 oldalt szánt könyvében ennek a fejezetnek. A következő fejezet az észlelt antiszemitizmusról beszél, miszerint a zsidóban kialakulhat az antiszemita fantomja. A következő fejezet az antiszemita tudásról szól. A szerző látja, hogy az antiszemitizmus nem süllyed el egészen és a társadalom széles rétegeiben, háttér-tudásként élnek az 1945 előtti antiszemita előfeltevések, általánosítások és előítéletek. Mi lehet a megoldás ? A könyv utolsó fejezete a demokratikus politikai szocializációt említi, aminek központi lényege az, hogy a személyt a választás szabadsága illeti meg és az állam alapvetően egy demokratikus állampolgári nevelést tűz céljául. ASKENÁZI ERVIN: A METROPOLITAN OPERA ÉVADNYITÓJA — Énekes sztárok még nem jelentenek jó együttest -A reflektorok kigyulladtak a Metropolitan Opera homlokzatán, ami nem csak a 108.évadját nyitotta meg, hanem megemlékezett az együttesnek a Lincoln Centerbe költözésének 25. évfordulójáról is. A gálaest csillogó-villogó kerete a szokásos ceremóniával a helyén volt. A szőnyegekkel fedett lépcsősorok a tágas promenádra vezettek, ahol a csodálok és a csodáltak gyülekeztek. A pazar estélyi ruhás hölgyek, valamint a fekete csokornyakkendős urak között jócskán voltak, akik 2500 dollárt fizettek jegyükért. Aztán természetesen nem szabad megfeledkezni a Met énekes gárdájáról,akik közül a befutott veteránoktól a jövő reménységekig itt képviselve voltak. S végül maga a műsor, amelyet az eltelt 25 év legsikerültebbnek vélt számaiból állítottak össze: egy-egy felvonása Rigolettóból, az Othelloból és a Denevérből. Sajnos azonban a műsor első két száma az új ház 25 évvel ezelőtti megnyitóját juttatta a néző eszébe. Akkor ugyanis Samuel Barber Anthony és Cleopatra című operáját mutatták be, ami totális bukás volt. Ha az est netán korábban fejeződik be, ha nem is lett volna akkora bukás, de mindenképpen a félresikerült évadnyitók közé sorozhatták volna. Az Otto Schenk által rendezett Rigoletto harmadik felvonása már Gilda hősi halála előtt temetői hangulatot teremtett.Luciano Pavarotti bizony nem volt csúcsformában. Megviselt hangja a La donna é mobile-ária végén annyira repedezett, hogy azt még ennek a rutinos művésznek sem sikerült eltakarni. Cheryl Studer Gildája tehetségre utal, de ezúttal igyekezett túlénekelni társait. Brigitta Swenden — a neki egyáltalán nem való — Maddalena szerepében bizonytalan énekével szintén nem javított a helyzeten. Nicolai Ghiaurov Sparafucile szerepében volt a felvonás oszlopa, aki mind teijedelmes basszusával, mind megjelenésével kimagaslott az együttesből. A James Levine által túlhangosan vezényelt zenekar többnyire elfojtotta a pózoló énekeseket. Othello harmadik felvonása csak enyhe javulást jelentett. Placido Domingo egykedvű, unalmas mórt alakított. Mirella Freni mint Desdemona a magas hangok fortissimoival igyekezett kitűnni,míg Justino Diaz mind hangban, mind játékban túlságosan csendes, szelíd Jago volt. Még James Levine is a gépiesen játszó zenekar élén ezúttal inkább a karzatnak vezényelt, ami nagyon jól beleillett Franco Zefirelli rendezésébe, illetve az est eddigi programjába, amelyben a hatáskeltésen volt a hangsúly, a dráma és a zene rovására. Az egyes felvonásoknak sztárokkal való bemutatása ekként operai szempontból szerencsétlen gondolat volt. Aztán jött azonban a Denevér második felvonása és a légkör egyszeribe megváltozott. Mivel az igazgatóság úgy határozott, hogy nem egy teljes operát mutatnak be, úgy látszik, kezdték a dolgot komolyan venni, amikor egy kiválóan előadott és pompásan rendezett Denevér-részlettel szolgált. Hermann Prey elbájoló Eisensteinje és Barbara Daniels szemtelen Rosalindája megadták az est hangulatát. Aztán következett a meglepetés, amikor is az Orlofsky ; herceg(Sofie von Otter mesteri alakításával) | báljára meghívott vendégek jobbnál-jobb énekesek voltak, akik egy-egy ária vagy dal előadásával tettek tanúságot tehetségükről. Egyik vendég a másik után adta le „hangjegyét" a házigazda tiszteletére. Donizettitől egészen Bernsteinig hallottunk betéteket és ennyi kiváló „vendégénekesre" még a jó öreg Johann Strauss sem számított, amikor ezt az operettet komponálta. Akit a biztonság és a kiegyensúlyozott jellemábrázolás érdekelt, az maradéktalanul élvezhette Hermann Prey Papagenoját. Thomas Hampson erőteljes lendülettel, pergő deklamációval és nagyszerű alakítás, sál előadott Figaro belépőjével a Sevillai borbélyból olyan kirobbanó sikert aratott, hogy a közönség percekig tombolt. Aki a megbízható muzikalitás és a legapróbb részletekig kidolgozott liraiasság híve, azt kielégítette Katheleen Battle-nek Donizetti Lin- I da di Chamounix című operájábóL előadott áriája. Aztán jöttek egymásután Frederica l von Stade, Sherill Milnes, Sámuel Ramey, , June Anderson, Aprile Milo. Végül az est meglepetéseként Luci, ano Pavarotti és Placido Domingo (Marcello bariton szerepében) a Bohémélet duettjét adta elő. A zsebkendőlengetéssel és vállveregetéssel bohóckodó, két népszerű énekes nagy sikert aratott. Végül is ezzel a gálahangversennyel mindenki elégedetten távozhatott. Elvégre a nemzetközi operavilágnak valóban krémjét hallhatta. Ugyanakkor azonban az évadnyitó azt a régi szabályt is bebizonyította,hogy sok kiváló énekes még nem jelent jó operaegyüttest, avagy futballnyelven mondva, sok pompás egyéni játékos még nem jelent jó csapatot. Érdekes, hogy a szerző alappéldaként említi azt, hogy az amerikai megszállók helyi szinten, nyomban szabad helyhatósági választásokat írtak elő Németország területén, amelyeken antifasiszták, ellenállók, a náci korszakban magukat nem kompromittált németek indulhattak. Ez csak része lehet egy átnevelő programnak, amelynek során az amerikaiak igyekeztek a lehető legrövidebb időn belül demokratikus szellemű átnevelést nyújtani a németeknek. Az eredmény mindannyiunk számára ismeretes. Feltétlenül ide kívánkozik záró sorokként egy idézet Csepeli György remek munkájából: — A holocaust ténye igazolhatatlanná, vállalhatatlanná tette a legártatlanabbnak tűnő antiszemita kijelentést is, míg az antifasiszta humanista álláspontot behozhatatlan morális előnyhöz juttatta. A harc persze nem ért véget, sohasem fog véget érni, de emberi dolgokban ritkán fordul elő, hogy valaki annyira bizonyos lehet az igazában, mint egy antiszemitával vitatkozó antifasiszta. -
