Newyorki Figyelő, 1991 (16. évfolyam, 2-11. szám)

1991-06-17 / 6. szám

6

NEWYOP’ ! t TGYELŐ

1991 június 17.

SÁTORY RICHARD:

HÁZASSÁGGAL KEZDŐDIK- Egy budapesti zsidó család regénye -Huszonhetedik fejezet. (Folytatás)

Nemsokára visszajöttek egy tagbaszakadt szakállas óriás társaságában. Ez barátságosan dörmögve megszólalt:

— Jó estét ! Én volnék a Károly bácsi. Jöjjenek be mindannyian hozzánk.Hozzák be holmijukat is. - A nagykaput kinyitották és a nagy teherautó begördült a tágas udvarra. A házban két petróleumlámpa világított, mikor a fáradt csoport belépett. Károly bácsi felesége segített lerakodni.

— No, anyjuk, csinálj forró húslevest, bizonyára átfáztak — szólt Károly bácsi, amíg pipáját kiverte és újabb dohányt gyömöszölt belé. Örzse néni, tenyeres-talpas középkorú asszony igyekezett barátságosan mosolyogni, míg rakott a tűzre és forralta a vizet. Közben meg is terített. Nem volt elég székük, még az ágy két oldalán is hatan ültek. Mikor a forró, jóízű húslevest kanalazták, Károly bácsi ezt dörmögte:

— Hát úgy gondolom, nem azért jöttek,hogy minket mrglátogassanak. Átmenni akarnak? —

— Igen és ha lehet, még ma éjjel— mondta Imre.

— Fejenkint ezer forint, szerény ár. A gyerekekért semmit. —

— Rendben van, megkapja, de csak osztrák területen. —

— A felét előre kérem, mert valakinek le kell adnom belőle. —

— Látom, ez itt üzletszerűen megy. Most összeszedünk hatezret, a másik felét a célnál. — Károly bácsi vette a bundáját.

— Egy óra múlva itt leszek, addigra legyenek útrakészen. Addig én előkészítem a jó utat. — Vidáman kacsintott, elment. Távozása után nagy csend lett. Feri törte meg humorával:

— Na, Szülőföld című színdarabunk - ban a harmadik felvonás végefelé, vagyis a a kibontakozásnál tartunk. Most dől majd el, hogy a darab vígjáték-e vagy dráma,mert a határnál van a függöny. Igaz, hogy ez a függöny elég tartós anyagból készült, vasból, de mi azért át fogunk bújni alatta.Attól kezdve pedig új darabot próbálunk...de most talán használjuk ki a kis pihenőnket és aludjunk egyet. - Elbóbiskoltak.Örzse néni lecsavarta a lámpákat, csak a tűz a kályhaajtónál adott némi fényt.

Klári gyermekkora óta szeretett a tűzbe bámulni. A lángok ezernyi változata felélénkítette fantáziáját. Ott, a parasztház túlzsúfolt szobájában is a tűzbe bámult. Végiggondolta a család sorsát, micsoda borzalmakon kellett átesniük, míg ide eljutottak a határszélre. Gondolt a Duna jeges vizébe tett halálugrására és drága, felejthetetlen édesnayjára, akit a nyilas hóhérok oly sok mással belegéppuskáztak a Dunába. Lelkében alázatosan megköszönte Istennek, hogy férje és fiai élve maradtak. De átérezte az egész világ zsidóságának szörnyű, példa nélkül álló tragédiáját, hogy mindez lehetséges volt és a nyugati világ teljes közönye, érdektelensége mellett történt.Aztán párjára nézett és boldogan megszorította kezét. Végignéztek mindenkin és a kép szívükbe vésődött.

— Ügye, sikerülni fog átjutni ? — aggódott Klári.

— Hát persze, szerelmem ! — Péter

elővette rajzmappáját és a félhomályban kitűnő rajzot készített a társaságról. De befejezni már nem tudta, mert Károly bácsi közben visszaérkezett:

— Szép csendben felkészülni! Öt perc múlva indulunk.Az őrséggel elintéztem a magam módján. Ha útközben reflektoroznak, azonnal a földre kell feküdni, amíg a fény továbbhalad. Kettesével haladjunk. Lemaradni nem szabad ! Ez a két fiú,Jancsi és Pali lesznek a csapatcsendőrök, akik leghátul figyelnek. Indulás ! —

Dobogó szívvel elindultak. Elől a hatalmas termetű Károly bácsi, aki egyedül tudta az utat, a honfoglaló Árpád vezérre emlékeztetett egy pillanatig. Csakhogy az lóháton és befelé vezette a népet annakidején, míg Károly bácsi gyalog, kifelé.

A havazás megállt. A hold bujócskát játszott. Hol a felhők mögé bújt, hol meg kibukkant.Nyugat felé haladva csakhamar elhagyták a falut. Domboldalra kapaszkodtak fel, fákkal sűrűn benőtt területre érteh. A domb túloldalán le kellett ereszkedni a völgybe. A terep elég meredek arra és a fákba kapaszkodtak, nehogy a lendület elsodorja őket. Mikor leértek a domb aljába, kellemetlen meglepetés várt rájuk. Térdig vízben, felolvadt hólében gázoltak jó darabon. Minden lábbeli átázott. Az asszonyok is hősiesen tűrték a megpróbáltatást. Már több, mint két órája masíroztak. Öreg szélmalom mellett haladtak el, majd egy patak keskeny hídján át. Marika kifulladt. Nem bírta tovább cipelni a kisfiát. Feri és Imre vitte egy hosszú darabig, végül Jancsi és Pali is segített.

Ellike felébredt és sírdogált. András próbálta megnyugtatni, de hasztalan.Valamennyien féltek, hogy a gyerek sírása elárulhatja őket és lebuknak. Megálltak.Károly bácsi visszajött a csoporthoz. Marika gyorsan előkereste az altatót. Kulacsból vizet öntöttek pohárba,melyben az altató hamar feloldódott. Ezzel megitatták mindkét kicsit. Perceken belül már újra aludtak. Károly bácsi magyarázott:

— Látják, ott fél jobbra, talán egy kilométerre azt a házat ? Az a határőrség laktanyája. Onnan reflektoroznak és kutyáik is vannak. Ezért most félbalra fordulunk, minél távolabb tőlük. Erre is van egy út. —

Hirtelen felszaporodott a létszám.Körülbelül ötven főnyi csoport zárkózott fel a nyomukban. Valamennyien menekülők. Károly bácsi megadta a jelt indulásra.Némán, aggódó szívvel követték vezetőjüket olyan vidéken, amelyet egyedül ő ismert. Félszemmel a távoli házat lesték, amellyel lassan egy vonalba kerültek. S akkor a határőrség reflektorozni kezdte minden irányban a határvidéket. Félelmükben azonnal a hóba feküdtek. A fény közeledett feléjük. Válságos percek. Mert ha az erős fény bárkit is felfedez, habozás nélkül rájuk úszítják a kutyákat. A fény keresztezte útjukat. Egy kicsit megállt ott, mintha gyanakodnék, aztán lassan tovább osont. Félve, bizonytalan érzéssel, hogy a fény vissza is térhet, felálltak és folytatták az utat. Bizonytalannak tűnt ez a nagy kaland.

Imre kezdte érezni, hogy már negyvenöt éves. Lába olyan nehéz lett,hogy minden lépés gyötrelmessé vált. Izzadt, fejéről a szemébe csurgóit a verejték. Egész testében remegni kezdett. Lemaradt Klári mellől.

— Ti csak menjetek tovább !...nekem egy kicsit ... pihennem kell... — Klári azonnal ott termett: — Fiúk, segítsenek ! A férjem nem tud továbbmenni ! — Feri és András belekaroltak Imrébe, úgy vitték. Lábai alig érték a földet. így már sokkal könynyebb volt. Károly bácsi visszaszólt:

— Látják ott elől azt az oszlopot a ' zászlóval ? Piros — fehér — piros. Ez már

Ausztria! - Ettől a hírtől Imre hirtelen jól lett. Uj életerő áradt el benne. Mikor végre odaértek az oszlophoz, akkor a magyar határőrség újra reflektorozott. újra levágódtak a havas mezőn, míg végre a fény eltűnt.

— Még innen is visszavitték volna magukat velem együtt, ha meglátnak - szólt Károly bácsi - dehát szerencsésen túl vagyunk rajta. Itt van mindjárt ez a nagy diófa, ott megállunk és én már visszafordulhatok. — A társaság összeszedte a másik hatezer forintot és átadták az öregnek, aki kezet fogott mindenkivel és sok szerencsét kívánva visszaindult fatornyos falujába. Menetközben búcsúzóul visszaszólt:

— Nézzenek előre. Látják már innen a sok villanyfényt ? Az ott Oberpullendorf

A Yad Vashem június 19-én avató ünnepséget rendez az auschwitzi lázadás négy kivégzett hősnőjének kegyeletére felállított emlékmű felavatására.

A mellékelt képen bemutatott, megrázó emlékmű történetének ezek az előzményei:

Emlékalapítvány létesült a négy hősnő kegyeletére, akik Auschwitz közvetlen közelében levő Weichsel-Union Metallwerke elnevezésű, náci fegyvergyárban végeztek kényszermunkát. Estera Wajsblum, Regina Sapherstein, Alá Bartner és Róza Robota nevű leányfoglyok az ottani lázadásban vettek részt, 1944 októberében. Az utóbb nevezett leány a ruházati kamrában működött. Dinamitot csempésztek ki a földalatti ellenállási mozgalom részére. A terv az volt, hogy azok a zsidók, akik az auschwitzi krematóriumokban dolgoztak, a hozzájuk csempészett dinamittal felrobbantják a krematóriumot és a lázadás kitér jed majd az egész haláltábor ellen.A lázadó

Bandi, Tomi, Lili és Péter összeto gódzkodva ugráltak örömükben. Feri a me gafon hangját utánozta:- Figyelem, figyelem ! Szeretettel üdvözlöm társaságunkat, most már barátainkat szabad földön.Ez a perc mindig emlékezetes marad életünkben. Most majd keresünk egy új színt. Egy új színt ? — kérdezitek — Igen. Mert már kínozták a barnával, gyötörtek a zölddel, végül a vörös miatt szenvedtünk. Talán ezentúl vegyük a kékfehér színt. — Tomi is hozzászólt:

— Az én régi csapatom, az MTK is kék-fehér trikós és Izrael zászlaja is kék-fehér. így nekünk duplán is ez a színünk. - Eközben Bandi csendben előkereste hegedűjét. Meggyantázta vonóját és halkan,finom átérzéssel eljátszotta a Hatikvá, az izraeli nemzeti himnusz csodaszép dallamát. Ezzel a gesztussal felejthetetlen élményt nyújtott. Megilletődötten dúdolták a dallamot, a szövegét nem ismerték. Első élményük volt ez 1956 december 29-én éjszaka, szabad földön. Ezután már könnyű szívvel, nyupodtabban elindultak a villanyfényes ausz riai község felé.

csoport megtudta, hogy a nácik rövidesen kivégzik őket, úgy, hogy nem lesz többé módjuk a haláltáborban történteket jelenteni, nem vártak tovább és sikerült nekik a négy lánytól becsempészett dinamittal az egyik krematóriumot felrobbantani. Az általános felkelésre sohasem került sor. A lányokat elfogták, megkínozták, de egyikük sem árulta el az ellenálló csoport további tagjait. 1945 január 6-án nyilvánosan felakasztották őket.

Joseph Salomon dán szobrász alkotta a mintát, amelyet a Yad Vashem művészeti bizottsága elé terjesztettek. A tervet a bizottság magáévá tette és Mrs.Lydia Vago, a Union-túlélők izraeli Auschwitz-bizottsága részéről indította meg az anyagi alap megszervezését. Az akció sikerrel járt és így kerül a mellékelt szobor a fenti ünnepségen felavatásra.

Június 19-én, az avatás napján, a mi közösségünk és lélekben fejet hajt a mártír hősnők emléke előtt.

.1 „

HISKI-COSVIN

Hungarian Books and Records 251 East 82nd Street. New York, N Y. 10028 (3rd és 2nd Avenue-k között)

Telefon: (212) 879-8893 - (212) 734-3848

UJ MÁRTIREMLÉKMŰ A YAD VASHEM-BEN