Newyorki Figyelő, 1991 (16. évfolyam, 2-11. szám)
1991-05-21 / 5. szám
1991 május 21. NEWYORKT FIGYELŐ 5 *onG"°‘'i Utazás a gázálarcom körül ASKENÁZI ERVIN: GOLFHABORÚ ÉS BIBLIA Paradicsom, özönvíz, Bábel tornya a hadszíntéren ? — És az Örökkévaló I-ten kertet ültetett Édentől keletre és odatelepítette az embert, akit megteremtett. - És egy folyam eredt Édenben, amely négy folyóvá ágazott...A harmadik neve Tigris, amely Assziriától keletre folyik, a negyedik folyó pedig Eufrátesz. — Vájjon hol is létezett Édes kertje, amelyről a Szentírásban olvasunk és amely később az „elveszett paradicsom" lett az emberiség számára ? Senki sem képes erre határozott választ adni, de néhány támpontra támaszkodhatunk. Az Éden szó síkságot, lapályt jelent. Az Éden kertje azaz az Alföld kertje tehát tulajdonképen földrajzi elnevezés. S a Bibliában említett négy folyó közül ma is áthalad azon az országon — amint azt a néhai Grünwald Fülöp tanár úr tanította —, amelyet héberül ÁRÁM NÁHÁRÁJIM-nak, görögül Mezopotámiának, magyarul pedig FOLYAMKÖZ-nek hívnak, ami pedig nem más, mint a mai Irák, amely a Perzsa Öbölben terül el. A fentiekből kitűnik, hogy az öbölháborút bizony az Éden kert környékén vívták. Mert számos konkrétumot és történelmileg hiteleset lehet az Irák-Kuwaitharcmezőkről jelenteni. Irák második legnagyobb városa,Basra környékén lévő romok — amelyek a harcok középpontja voltak - évezredes kultúrákról és ami a legfontosabb: a zsidó nép őstörténetéről ad tanúságot. Basra környékén van ugyanis Ábrahám ősapánk szülőhelye, az egykor hatalmas város, UR, amelyet a Szentírás, mint a KALDEUSOK URJA említ. Ebben a városban emelkedett a torony, amelyet a Bibliában BÁBEL TORNYA-ként ismerünk. További ásatások bizonyították, hogy ott egykor hatalmas özönvíz pusztított el embert és kultúrát. így érthető a bibliakutatók és archeológusok aggodalma, amikor az öbölháború hadijelentései beérkeztek. Mert a sokévi fáradságos ásatások által napvilágra került romok, amelyek évezredek előtti emberekről és életmódjukról számolnak be, semmiesetre sem képesek a modern harci eszközöknek ellenállni.Míg egy huszadik századbeli szétbombázott város nagyjából újjáépíthető, addig az évtizedes ásatások során feltárt sokezeréves romokat /égmúlt ősidők pótolhatatlan maradványait, modern fegyverek mindörökre elpusztíthatják. Nem valószínű ugyanis, hogy az öbölháború haditervezői tekintettel lettek volna archeológiái szempontokra. így csak remélhetjük, hogy a történészek és bibliakutatók majd rövidesen beszámolhatnak, hogy néni történt lényeges kár. ismeretes Ur története, annak kultúrális virágzásától végleges pusztulásáig. Ásatásai során Sir Leonard azt állította,hogy a bibliai özönvíz nyomára bukkant. Hogy állítása mennyiben felel meg a valóságnak, azt nem tudhatjuk. Viszont az bizonyos, hogy a negyedik évezred végén a Tigris és Eufrátesz folyók kiöntötték és hatalmas árvizet okoztak, amelytől csak a magaslaton fekvő Ur menekült meg. Sir Leonard ásatási beszámolói annyira érdekesek, hogy érdemes azokból röviden idézni: — Ahogyan ásatásaink során egyre mélyebbre kerültünk, egyszeribe megváltozott a föld minősége. Földréteg helyett agyagcserepekre és használati tárgyak msradványaira bukkantunk. Majd hirtelen a föld egyenletesen fekvő agyagréteggé váltotozott és annak geológiai struktúrája határozottan bizonyította, hogy ezt a viz sodorta oda. -- Amikor a munkások két és fél méterrel mélyebbre ástak, hirtelen abbamaradt az agyagréteg és ismét földrétegek, kövekkel, cserepekkel és hulladékkal következtek. -- A vastag agyagréteg tehát törést jelentett a történelmi fejlődés folytonosságában. Egy két és fél méteres agyagréteg hatalmas víztömeget jelent és egy árvíz, amely ilyen agyagréteget hagy maga után, olyan iszonyatos erejű lehetett, amelyre az emberiség történetében még nem volt példa. Másik bizonyíték az a tény, hogy az agyagréteg végleges törést jelent a történelmi fejlődés folytonosságában. Az agyagréteg felett semmi nem maradt az egykori kultúából, mert a víz mindent a világon elpusztított. -— Tehát ha minden tényezőt számításba veszünk, akkor nem kétséges, hogy az árvíz .amelynek nyomára bukkantunk, a/. Özönvíz volt, amelyen Noé története alapszik. — Tény, hogy időszámításunk előtt a tizenegyedik században Ur városát a kaldeus nomád törzs lakta. Ezért is olvashatjuk Mózes első könyvében (11:28): Ur Kaszdim (A kaldeusok Ur-ja). Miután a második évezred elején Ur sokat vesztett jelentőségéből, Ábrahám ősapánk családjával együtt elhagyta a várost. A legkimagaslóbb rommaradvány Urban egy templomtorony, melyet a feljegyzések szerint a „sumérok és akkadeusok királya" épített. — Addig is pillantsunk a Basra környékén elterülő tájra és foglalkozzunk egy kicsit Ur városával. Ur - a sumérok és később a babiloniak legangyobb városa -történelme időszámításunk előtt a negyedik században kezdődik. Ur egy hajózható csatorna partján több sumér és akkadeus királydinasztia székhelyévé fejlődött. Ez a csatorna ma már kiszáradt és az egész környék pusztává lett. A számos ásatás közül az utolsó a legjelentősebb, amelyet 1922-1934 között az angol Sir Leonard Woolley vezetett. Azóta Ez az úri templomtorony nagyonis hasonlít a bibliai leíráshoz: téglából és gyantából építették, nem pedig az akkoriban szokásos kőből és mészből. Masszív alapból egyre keskenyebbé váló lépcsőbástyák emelkednek a magasba. Ez a torony a történészek szerint nem más, mint Bábel tornya, ahogyan Mózes első könyvében (11:1-9) írva vagyon.: — és az Örökkévaló összekeverte a különböző nyelveket, miáltal egyetlen embernek, Noénak leszármazottai világszerte szétszóródtak és számos nép alapítóivá lettek. — A háború harmadik heiében még mindig nem szoktam meg a gázálarc viselését. A légiriadó az üvöltő, vijjogó sziréna azonban csaknem minden nap rászoktat a gázálarc viselésére. A televízió, rádió inspekciós bemondója közli velünk a légiriadóval kapcsolatos utasításokat. Valószínűleg a pszichológusok tanácsa szerint nem úgy szólnak hozzánk, mintha egy hiób hírróJ lenne szó, hanem a biztatás és közömbösség hangvételének árnyalt keverékével, úgy beszélnek hozzánk, mintha csak arról lenne szó. hogy ajánlatos az óvatosság, mert esetleg az ülőhelyünkre rajzszegeket helyezett Szaddam Húszéin. Az utasításnak megfelelően a fejemre „szerelem" a gázálarcot. Úgy hiszem, a „felszerelés" jobban kifejezi ezt az összpontosított figyelmet igénylő műveletet, mintha azt mondanám, hogy felvettem a gázálarcot. Az értelmező kéziszótár szerint a gázálarc „fejre erősíthető, gáz és füst ellen védő eszköz". Tehát megvéd bennünket a kémiai ártalmaktól. Persze csak akkor, ha az utasításnak megfelelően erősítjük fel. Ez megnyugtató. Valóban nyugodt is vagyok — mindaddig, amig a kezemben van a gázálarc és nem a fejemen. Persze, félelemről szó sincs, csak nyugtalan idegesség terpeszkedik rám miután felerősítettem a gázmaszkot. Eléggé erősen húztam-e össze a szíjakat? Betartottam-e 'pontosan a felszerelési utasításokat? Úgy leköti, lefoglalja' gondolataimat a gázálarc megfelelő viselésének kérdése, hogy az eszembe sem jut. hogy' esetleg valamitől félni kellene- Azonban már a félelem is jobb lenne, mint ez a fokozódó idegesség, ami nem lámpaláz, hanem 36 fokos gázálarc-láz. Bőre bosszankodom, hogy' milyen súlyos szemrehányást tennék önmagámnak — az ügyetlenségemért —, ha mégis ideérkezne a részünkre címzett gáz. Beszivárogna — mittudomén hol — az izolált szobába, majd esetleg a pontatlanul felszerelt gázálarcomba. Már harmadszor vizsgálom meg a felszerelést. Minden rendben van. A- televízióval szembe helyezett fotelbe kényelmesen elterpeszkedem. A gázálarcomban valami miamicsoda nyomja az államat. Kellemetlenül nyomja. — No és akkor mi van? Nem kell olyan háklisnak lenni. Munkaszólgálatosként a tankcsapdaásásnál a csákány nyele feltörte a tenyerem. A homlokomat mint egy abroncs szorítja a -gázálarc felső biztosító szíja. Azonkívül lehet, hogy nem is pontosan középre szereltem a maszkot, mert valami nyomja, szinte behorpasztja az orrom. Nyugi, nyugi — belátom magam. — Nem kell minden apróságra odafigyelni. A szirénázás. majd az utasítások után szórakoztató műsort ad a televízió. A régi fiókokból előszedett, jól összeválogatott vidám egyveleget. Már mindkét fülem tüzel, zsibbad, mert dörzsöli a szíj, ami fontos tartozéka a világűrkutató fejdiszhez hasonló gázálarcomnak. Talán lazítsak kicsit a szíjak szorításán? — Nem! Erről szó sem lehet. Nem tréfa dolog ez a légiriadó. Ez az örült Szaddam már bizonyította, hogy mi mindenre képes. Az őrültek cselekvései kiszámíthatatlanok. Feladatom az, hogy honpolgári fegyelmezettséggel eleget tegyek az utasításoknak. Tehát ülök az izolált szobában, gázálarccal a fejemen és várok, míg jelzik a légiriadó végét és megkapjuk a megfelelő utasításokat, majd valamivel később a vész- vagy jóhireket. Mi Jeruzsálemben kedvezőbb helyzetben vagyunk mint Tel Aviv lakói. Mi itt a muszlim szent helyek, mecsetek közelében relatív biztonságban vagyunk, de azért Jeruzsálemben sem kötnének velünk ma életbiztosítást a biztosító társaságok. Legalábbis nem a régi tarifa szerint. A televízióban többször láttuk, hogy milyen pusztítást végzett Tel Avivban és Rámát Ganban az a néhány rakéta. Annak ellenére, hogy egy épületet se talált telibe, négyezer lakás sérült meg és sok-sok lakás kártyavárként omlott össze, de csodálatos módon csak egyetlen emberéletet követelt a pusztító erejű Scud rakéta: Még sem vonulunk le az óvóhelyre, ami jobban véd a romboló rakéták ellen, mint az izolált szoba és a gázálarc. A logikusnak ható elmélet mellett egy tragikus asszociáció kísért bennünket: Auschwitzban nem tudtunk védekezni a gáz ellen. Most védekezünk. Képesek vagyunk megvédeni magunkat. Van gázálarcunk. Használjuk! Tehát nyugodtan ülök az izolált, a hermetikusan elzárt szobában a gázálarcomban, ami mint egy' velemjáró élettárs három hét óta állandóan velem vagy a fejemen van. Persze, minden nyugalomnak, türelemnek van határa. Újra rámtört a gázálarcos idegesség. Mi történt? Elfelejtették lefújni a légiriadót? Úgy hiszem, úgy érzem, már másfél órája egy gázálarac választ el a régi jó békevilágtól, aminek keretében az intifáda terroristái gázmentes kövekkel törtek az életünkre. Másfél óra egy ilyen állig „összkomfortos" gázálarcban — Szaddam Huszeinnek kívánom. Hál meddig üljek még ebben a buvárkészülékben? Megnézem a karórámat. Te jó Isten? Hiszen csak két perc telt el a szirénák vijjogása óta. Közben az évek óta agyonszidott televízió remekel: Nosztalgikus régi szép héber dalok. Jaffa Jarkoni, Ilanit stb. előadásában és mégis türelmetlenül várjuk a híradást. A Scud becsapódott-e valahol Izraelbe vagy a Patriot ellenrakéta eltalálta a Scudot. Esetleg az arab területekre pottyant a Scud. Közben újra zavaró tünet. Nem a rakéták köfül, hanem a gázálarcon belül. Az orrom tűrhetetlenül viszket a gázálarcban. — Nem kell odafigyelni.- Majd megszűnik - biztatom magam. Még jobban viszket. Itt nem segít más, csak, ha megvakarom. De hogyan? A gázmaszkon keresztül nyomkodom az orrom. Az eredmény: a gázálarc egy kissé félrecsúszott, az orrom pedig tovább viszket. Egy amerikai Írók novelláit tartalmazó kötetben olvastam, hogy egy kivégzésre vezetett halálraítélt, akinek a bitófa alatt már hátrak öl ötték a kezét, odaszólt a hóhérnak: — Úgy viszket az orrom, hogy ezt nem lehel kibírni! Kérem, vakarja meg az orrom, mielőtt a nyakamra teszi a kötelet. Hopp. mi történt? Az orrnyomkodástól félrecsúszott gázálarcba áramlik be az izolált szoba ózondús. még gázmentes levegője. Villámgyorsan leveszem az álarcot- és egy kiadós orrvakarás után szabályszerűen visszaszerelem az űrrepülő fejdíszemet. Közben gyors reflexfélrefordulás. nehogy rajtacsipjen a szabaJytalanságon a televízió képernyőjéről figyelő katonai szóvivő. .A visszahelyezett gázálarcban mégis nyugodtabb vagyok. Mert azért soha sem lehet tudni ... no és a honpolgári fegyelem. Végre az orrom már alig viszket, de váratlanul és minden előzmény nélkül tüsszenlek. Kettőt is. A gázálarc üvege — az előírással ellentétben! — bepárásodik. Alig látom a képernyőn a jugoszlávok ellen nagyszerűen játszó Makkabit. Váratlanul eltűnik a pára a gázálarc üvegéről, majd újra bepárásodik — és éppen akkor, mikor Dzsamcsi 3 pontos kosarat dobott. Bosszantó, hogy nem láttam. — A munkaszolgálat visszavonuló korszakában a felsebzett, vérző talpammal napi négy'ven kilométert gyalogoltam ... Tel Avivban a romok alatt egy hároméves kislány nyöszörög ... A Szináj Háborúban egyszer egy sötét éjszakán, hat órás lesállás után ... — no de az akkor volt. Akkor harcolhattunk, de most itt ülök tehetetlenül, szobafogságban, fejemen egy burkalappal, tétlenségre kárhoztatva. Úgy, de úgy kikivánkozik belőlem, hogy én bizony innét az izolált szobából egy csodaparitlyával a .Szaddam pofájába lőném a legsikerültebb atombombánkat. Mert azt suttogják, hogy nekünk van. Milyen jó. megnyugtató, hogy higgadtabb. józanabb kezekben van Izrael biztonságának kormánya. A légiveszély hetedik percében azon tűnődöm, hogy mivel lehetne kitölteni a feszültség perceit? Elvonni a figyelmet ... (Befejező rész a 12. oldalon) jWt! Értesátárfkér GERfB LÁSZLÓ• (718)377-3533
