Newyorki Figyelő, 1990 (15. évfolyam, 1-15. szám)

1990-07-30 / 10. szám

10 NEWYORKI FIGYELŐ 1990 július 30. AKKOR 18 ÉVES VOLTAM — Somos Ferencnével beszélget Dobos Marianne — D.M.: Somos Péter a Kol-lzrael rádió egyik szerkesztője, 1989 tavaszán Jeruzsálemben interjút készített velem a magyar adás szá­mára. Abban a beszélgetésben említettem Sára Reuvéni, a Jad Vasém magyar referen­sének ötlete alapján, az 1944 karácsonyá­ról készülő emlékezés-kötet tervét először. A fiatal riporter első interjú-alanynak számításba se jöhetett. Elhatároztam tehát, hogy édesanyját, aki Nyíregyházán él, fogom a témával kapcsolatban megkérdezni. S.M.: Bár karácsonyról kérdezel, mégis en­gedj meg egy egész rövid ismertetést arról, mi történt velünk addig 1944-ben. Mint tudod, tavasszal sárga csillag viselésére köte­leztek minden 6 éven felüli zsidóvallású személyt. Nyáron csillaggal jelölt házakba kellett költöznünk. Október 15-én, a Hor­thy proklamáció félnapos örömet hozott: Szabadok leszünk I Talán...? ! S jött a nyi­las uralom I Másnap a ház előtt, amelyben lakt­tunk, tank áll meg. Lőtte a tetőn levő állí­tólagos ellenállókat. Még ezen a napon, fel­tartott kezekkel a Tattersallba tereltek ben­nünket. A menet megállt a Tisza Kálmán­­téren. A csőcselék ütött, vert, rúgott, leköp­ködött. Becsmérlő szavakat kiabáltak. Aki­nek aranylánc volt a nyakában, azt letépték. Borzalom!! Három nap múlva visszatérhet­tünk. Lakásaink kifosztva. Újabb két nap múlva pedig a 16 és 40 év közötti nőknek a KISOK-pályára kellett bevonulniuk. Követ­kezett három hét sáncásás. Amikor pedig a front közeledett, elindult a gyalogdeportá­lás a határ felé. Megszöktem. Visszamentem a csillagos házba. Ott találtam édesanyámat és húgomat. Bár már elkészült a magas desz­kakerítéssel körülhatárolt gettó, mi még el­tudtunk költözni innen. A Mexikói útra mentünk úgynevezett védett házba. Ezt fel­számolták a nyilasok. Vissza kellett menni a gettóba. December 16-án hamis papírokkal kiszöktem innen. D.M.: Hová tudtál menni ? S.M.: Azt az éjszakát egy penzióban töltöt­tem a Sas utcában. Másnap elindultam la­kást keresni, hogy legyen édesanyáméknak hova kijönniök. Aznap volt a 18. születés­napom. Egy éjszakát még jó barátunknál töltöttem, s másnap sikerült a Magdolna utcában, egy lebombázott, de még lakható házban helyet találnunk. A házmester rám­nézett. Nem kérdezett semmit. Tudta, ül­dözöttek vagyunk. A konyhában a csapból cseppenkint, de még jött víz. Főzési, fűtési lehetőség nem volt, de hozzá való sem. A szobában volt két vaságy szalmazsákkal, s megszámlálha­tatlan poloskával. Ki tudja, hányadik lakó, hányadik menekült voltunk. Nappal az ut­cákon kóboroltunk, mert így elviselhetőbb volt a hideg. D.M.: Nem féltetek attól, hogy valaki fel­ismer? S.M.: Állandóan rettegtünk. Nem voltunk messze ugyanis az igazi lakásunktól. Ezt ak­koriban egy nyilas pártszolgálatos bitorolta, aki azután nyugatra menekült. A Baross ut­cában volt egy kis kifőzés. Ide jártunk ebé­delni.Jegy nélkül is kaphattunk egy tál ételt, s meg is melegedhettünk. Sokan jöttek ide. Kialakult egy törzsgárda. Volt, aki azonnal vissza is húzódott, amikor benyitott az aj­tón és nemcsak a megszokott arcokat látta. Kenyeret néha a Teleki téri fekete piacon tudtunk venni. Jól lakottak nem voltunk, de megél­tünk valahogy. Ezen a környéken nem volt annyi rom, s annyi temetetlen halott,mint Budapest többi részén. így jött el december huszonnegye­diké, karácsony. Borzasztó hideg volt.Szót­­lanul róttuk az utcákat, alig vártuk a delet, hogy ebédelni mehessünk. Egy nyitott fű­szerboltban mogyorót árultak. Nekünk is jutott fél kilogramm. Ez lesz az ünnepi va­csora. Este teljesen összefagyva kuporog­tunk a vaságyakon. Nem volt kedvünk be­szélni sem. Gondolataink azon jártak, nem lett volna-e jobb a gettóban maradnunk, a közös sorsot együtt elviselni. Áthallatszott minden szó a szomszéd lakásból: az ünnep­re készültek. Szabad emberek voltak. Ve­gyes érzelmekkel hallgattam. Megfordult a fejemben, hogy mivel jobbak, vagy külön­bek nálam? Mi rosszat tettem én, a tizen­nyolc évem alatt, amiért ez a s<-<rs jár ne­kem. Nem lehetnek álmaim, tér m:mert zsidónak születtem. Zsidónak, mint Jézus Krisztus. Oda át meleg van, illatozó, feldí­szített fenyőfa, alatta ajándékok, az aszta­lon ünnepi vacsora. A betlehemi zsidó kisded tiszteletére. Sírni szerettem volna. Nem tudtam. Mélyen bent a mellemben feszítő fájdalmat érez­tem. Szét akart robbantani, össze akart Toppantani. Egy kisgyermek hang énekelni kezdett odaát: — Mennyből az angyal...— Gondolatban vele dúdoltam. Még be sem fejezte, mikor borízű női és férfi hang fo­gott nótába: — Piszkáld ki, piszkáld ki, piszkáld ki belőle...— A gyermek próbálko­zott még:— Istennek fia, aki született já­szolban... — Anyuka és apuka túlharsogta. A kis­fiú feladta,s velük kornyikált volna tovább, de vijjogva megszólaltak a szirénák. Lemen­tünk az óvóhelyre. Azután vissza a lakásba. A szomszédok folytatták a dorbézolást. Kora reggel összetörtén, fáradtan, erős kopogtatásra riadtunk fel. Első gondo­latom az volt, vége a bujkálásnak.értünk jönnek. Ismeretlen férfi állt az ajtóban. A házmester üzenetét hozta, aki arra kért, menjünk le hozzá. Kiderült, hogy a riadó után egy nyi­las járőr megnézte a lakónyilvántartási könyvet. Sok egy városból való menekültet talált, természetesen, hiszen a hamis papír­jaink egy helyen készültek. Mivel félő volt, hogy visszajönnek, a házmester arra kért, menjünk el, még időben innen. Dehát ho­vá? ! A szeretet ünnepe volt! Mi az utcára kerültünk, hajlék nélkül...Elindultunk De hová? Menjünk a kifőzdébe! A hó bo­kán felül ért. Milyen nagyon szerettem én valaha a frissen hullott hóban járni...Nyo­maimat ott hagyni a fehér takaróban.Most nehezek voltak a lábaim,alig bírtam emelni. Azután földbe is merevedtek legalább egy hosszú percre...Az egyik sarkon, viaszbáb szerű férfi halott feküdt. Nyakában tábla: - így jár minden zsidó hazaáruló —. Bal mellén sárga csillag...Önkéntelenül megta­pintottam a magamét: a zsebemben. A sze­rencsétlenről elkapott tekintetem a falakon lévő plakátokra tévedt.- Aki zsidót bujtat az vele együtt felkoncoltatik!— FORRAI ESZTER: PÁRIZSI LEVÉL IRODALMI EST A CENTRE RACHI KULTÚRKÖZPONTBAN A Centre Rachi (30 bid Port Royal) gazdag kulturális programjának köszönhető hogy Párizsban a zsidó fiatalság otthonra talált. Filmvetítések, kiállítások, teadélutá­nok, nyelvkurzusok mellett irodalmi este­ket is rendeznek. Legutóbb a költészet volt az est témája és a meghívott vendég Claude Vigée, a Jeruzsálemben élő francia zsidó költő volt. Az est rendezője Claudine Helft, a kitűnő költőnő bevezetője után Jacques Eladan tartott előadást a költészet múltjá­ról és jövőjéről, sorsáról. Claude Vigée köl­tészetéről Jean Yves Lartichaux beszélt. Az előadást harminc perces videofilm követte. A háromhazájú (Elzász, New York, Jeruzsálem) költő a számkivetés témáját énekli verseiben az otthonratalálás örömé­vel. Izraelben a szentföldön nyugszik meg a költő forrongó lelke. A vészkorszak, a náci üldöztetés túlélője. Rekviemjében állít em­léket halottainak. Csodálatosan hömpölygő gyászdal. Szinte Mahler zenéjét halljuk alá­festésül. Vigée ugyanolyan tökéletes néme­tül, franciául. A kétnyelvűség csak gazda­gítja stílusát. Az ellentétek költője, képei festőiek, plasztikusak. Vizionális képei mö­gött a sokat szenvedett érző lélek szól, s talán azért érezzük olyan közel hozzánk ezt a lírát. Claude Vigée negyvenéves fejjel kezd­te megtanulni a héber nyelvet. Két kisfiá­val ült be az iskolapadba, hogy az .Apa­nyelvet" (Langue paternelle - ahogy ő mondja) megtanulja., ami anyanyelve a né­met és francia mellett. Jelenlegi foglalkozása: Jeruzsálemben a francia irodalmat tanítja, s emellett járja trubadúrként a világot, irodalmi estek, kon­gresszusok, konferenciák között. A magas kultúrájú költő, mint fordí­tó (Rilke verseinek tolmácsolója) és esszé­ista is ismert. Akárcsak Laurent Gáspár, a magyar származású francia költő is a siva­tagot, a tengert és köveket beszélteti ver­seiben. A biblia képei mögött a mai Izraelt, a nehezen küzdő embert láthatjuk, a nap­fényország, a szentföld hétköznapjaiban. Claude Vigée verseit főleg a Flamma­­rion kiadó adja ki. Az egyik legnépszerűbb mai költőként tartják számon. Vigée ma 69 éves, * Befejezésül néhány sorát magyarul, saját fordításomban, itt közlöm. Már jártam itt e sovány barna napégette földön szeretett tüzed csontomig hatolt Sókristályok ajkán fehér fényű forrásaid ülnek mintjürtök a szőlőkarón______________ A partokon szellő járja táncát, sókristály színű a bánat -S tiszta fénnyel folyik szerteszét, akár a fekete bor évezredek súlyos kövei alatt. 1938 november. Barnainges csőcselék, meglett emberek, serdülő fiatalok, feketére su­­vickolt csizmában rohannak Berlin utcáin. Zsidó üzletek ablakait szilánkokra zúzzák, jarmulkás embereket vernek véresre és halállal fenyegetik mind a „disznó zsidókat."- Hogyan lehetséges mindez Goethe,Heine és Beethoven hazájában ? -- Jobbra fog fordulni a sorsunk - meg­látod. Mindig is úgy volt... -Aztán gyűjtőhelyekre sorakoznak, de fé­lelmetes bizonytalansággal tovább bátorítják egy­mást.- Látod a fasizmus véres kezét? Életün­ket akarják kioltani. -- Őrültségeket beszélsz. Antiszemitizmus mindig is volt és lesz. Lehet, hogy nem akarnak velünk narolázni, de ez még nem jelenti, hogy halálunkat akarják. Ez Németország, a világ civi­­láziónak székhelye ! -- és már a vagonokból néznek vissza. A sátán lokomotivja a megsemmisülés felé vezető vágányon dübörög Auschwitz felé. Felcsapódnak a vagon ajtajai, észbontó bűz, éhségtől, szomjú­ságtól gyötrődő emberi rakomány borul ki belő­lük. Még mindig bíztatják egymást:-Meglátod, Elértünk a kifőzdébe. A tulajdonos elmondta, hogy Hűvösvölgyben már bent vannak az oroszok. Ott hallottuk azt is, hogy az éjszaka a gettóból kitereltek egy csoportot.s a Dunába lőtték őket. A hóhé­rok szent énekeket énekeltek közben.hi­­szen karácsony van. Még aznap összefogtak egy csomó embert és a Liszt Ferenc téren halomra lőtték. Egy kislány túlélte. Talál­koznunk szegénnyel. Többek között fejsé­rülése is volt. A rabbiszeminárium előtt pe­dig agyonlőtték a keresztény szomszédun­kat is. Miért? Zsidó feleségét és kisleányát bújtatta. Előbb a velem egykorú Zsuzsát, majd a feleségét lőtték le. Halálukat az apá­nak és férjnek végig kellett néznie. Ő csak utánuk következett... A lakók közül valaki, a jó szom­szédok jelentették fel a családot,egyéb­ként. Teljesen kilátástalan volt számunkra is minden... harmadnapra elhelyeznek minket.Nincs ok izga­lomra. -A halál ügynökei mint vágóhídra ítélt álla­tokat noszogatják a vagonajtóba kapaszkodókat:- Raus, Juden ! Schneller ! Macht schnel­ler! Maul halten ! - kiáltja az egyenruhás ukrán, miközben bajonettjével bíztatja az ugrásra készü­lő gyermeket.- Minden jóra fog fordulni! -Egymást taszítgatva csoszog a végtelen sor a tetvetlenítés zuhanya felé. Európa zsidósága ámulva kezdi sejteni, hogy életük már csak per­cek kérdése, minden eddigi ónámi'tás volt csupa'n. Az első éjtszaka, a felgyújtott templomok lángjánál kellett volna feleszmélni, - most már minden késő... -1980 október. Párizs. Ott ülnek az áhítat csarnokában, áhítatos imával ajkukon, amikor fülrepesztő robbanás dönti halomba Isten házát. Az egyik menekülő zsidó szeme megakad a Dávid csillagára mázolt horogkereszten:- Óh, hát nem kell mindjárt mindent fe­ketén látni.Talán az egész csak egy gyerekcsíny. Meglátod... -- Ne felejtsd el, a szabadság, egyenlőség, testvériség honában élünk ! Meglátod, ebből is kievickélünk... - Majdnem mindig... Azután december huszonhetedikén valahogy mégis lakáshoz jutottunk. ■K Eltelt 45 év. A tizennyolc éves leány nagymama lett. Túléltem, de elfelejteni, amíg élek, nem tudom. Karácsony délutánján unoká­immal díszítjük a fát. Fülembe cseng a Mennyből az angyal, amit túlharsog a Pisz­káld ki! Magam előtt látom a halott férfit, mellén a csillaggal. 1984 januárjában Jeruzsálemben vol­tam Péteréket meglátogatni. Néhány napja múlt a karácsony. A betlehemi úton, még csüngtek a színes villanyégők. Erről eszem­be jutott az a karácsony,melyen azt hittem, hogy ez lesz életemben az utolsó, mert en­gem is meggyilkolnak a szeretet ünnepén. Bőgtem, mint egy taknyos kölyök... Utaztunk Betlehembe a fiammal... ANTISZEMITÁK BENEDEK EDWARD:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents