Newyorki Figyelő, 1990 (15. évfolyam, 1-15. szám)
1990-07-30 / 10. szám
6 NEWYORKI FIGYELŐ 1990 július 30. SÁTORY RICHARD: HÁZASSÁGGAL KEZDŐDIK- Egy budapesti zsidó család regénye -Tizennyolcadik fejezet (Egymásra találás) Megkezdődött a beszállás a vonatba. A két volt deportált számára még a repülőgép is túl lassú lett volna, hát még egy ostrom utáni személyvonat, amelyről kiderült, hogy minden bakterháznál és falunál megáll. Mindenütt újabb és újabb utasok akartak feljutni nagy csomagokkal. Ülőhely nem volt, de később már állóhely sem. Feri már az elején átadta helyét egy öreg néninek. Gönyünél fiatal menyecske szállt fel a kupéba, karján síró kisbabával és egy háromévest vezetve a tömegben. Hátán nagy bátyút cipelt. Nagy keservesen nyomultak előre. Imre átadta helyét, amit a fiatalaszszony hálásan fogadott. Ahogy üggyel-bajjal elhelyezkedett, kigombolta blúzát és szoptatni kezdte a síró csecsemőt, aki mohón kortyolta az isteni italt. Az asszony beszélt: — Hát nem is tudom, hogy köszönjem meg, hogy ülhetek. Nem könnyű anyának (enni. Az uram még harcol Ausztriában s én Pestre megyek a nagybátyámhoz. — Feri is közbeszólt: — Ismét a népvándorlás korát éljük. Mindenki másutt akar lenni, mint ahol éppen van. — Már Visegrádnál haladtak.A kirándulóhelyek, Nagymaros, Nógrádverőce ismerősek voltak. Elérték Vácot, látták a Duna túlsó oldalán a híres Pokol-csárdát., majd Felső- és Alsógöd következet,aztán Újpest, végül megérkeztek a Nyugati pályaudvarra. Holtfáradtan a keserves utazástól, lekászólódtak a vonatról. A jól ismert városkép megrázta a két férfit. A Kresz Géza utca felé tartottak,Feri előző lakása felé. A házmester savanyúan vette tudomásul, hogy megint megérkezett egy zsidó. — Hát Grósz úr, a mamát még akkor elvitték a nyilasok, azóta nem jött vissza.— Feri magában már régen érezte a rettenetes igazságot, hogy imádott édesanyja nincs többé. Ebben a pillanatban mégis reszketett a lába és kemény arcán a fájdalom könnyei peregtek. Imre megértő részvéttel ölelte át a vállát. — Szeretnék a barátommal valahol itt aludni.Csak most érkeztünk meg.Lehet? —- A mosókonyhában lenne hely. Vannak ott régi matracok. Mindjárt hozom a kulcsot meg a takarókat. — A két fáradt vándor perceken belül mélyen aludt. Reggel Imre ébredt előbb. LemosdotUfetőtől talpig. Ismét a régi,friss, energikus férfi lett.Evett egy kis sajtos kenyeret, mielőtt elindult a régi, Tátra utcai lakására. Felébresztette Ferit: — Rohanok az asszonyt felkutatni. De tőled sem akarok elválni. Találkozzunk ugyanitt este kilenckor. - Jó, itt leszek — dünnyögött Feri félálomban. A Tátra utcai házban becsengetett a házmesterlakásba. Balogh nyitott ajtót. — Jó reggelt, Balogh úr ! Steiner Imre volt munkaszolgálatos és deportált újra jelentkezik. - Tréfásan tisztelgett hozzá. - Óh, Steiner úr.mennyire örülök,hogy látom. Mondtam mindig anyjukomnak, hogy ha valaki visszajön, az csak maga lehet. — — Hát Balogh úr, tud valamint a feleségemről és fiaimról ? — Végtelen izgalommal leste a választ: — Dehogynem, már három hete visszaköltöztek. Én szereztem a lakást vissza nekik. — Csakhogy megvan a feleségem. De mi az, hogy nekik ? — — Igen.Steiner Klárának és Takács Mihálynak. — Balogh szemmel láthatóan élvezte Imre megdöbbenését, akinek a vér is kifutott arcából: - Ki az a Takács Mihály ? — -Idősebb férfi.A Kommunista Párt tagja. — — Hát köszönöm a jó híreket. — Imre nem ment fel a második emeletre. Időt akart nyerni, lelkileg felkészülni az újabb bonyodalomra. Átsétált a túloldalra, feszülten figyelve a házat. Nem kellett soká várnia.Karcsú, elegáns asszony jött ki a kapun. Klári volt. Imre szíve hatalmasat dobbant. Milyen gyönyörű most is. Minden gondját feledve oda akart rohanni hozzá, de Klári mögött felbukkant egy nagytermetű, idősebb férfi, lelógó, ősz bajusszal, karján bevásárló kosárral. Egymás mellett lépegetve, beszélgettek. A Katona József utca sarkán elváltak. A férfi továbbment, előbb átadta a kosarat. Klári besietett a fűszerüzletbe. Imre izgatottan várt. Még nem tudott határozni,mit tegyen. Klári nemsokára kijött, karján a teli kosárral. Nem nézett semerre, így férjét sem vette észre. Imre végül megemberelte magát és utána rohant. Becsengetett. Klári ajtót nyitott és örömében sikoltozni kezdett: — Imre...él az én drága férjecském... nem hiába imádkoztam !... — Ölelte, csókolta. Imre csak állt, nem viszonozta a csókokat. - Mi az, mi történt ? Már nem szeretsz? — Arra felelj, ki az a Takács Mihály, akivel együtt laksz ? Azonnal valid be őszintén !-----Óh, szivecském, hát rá vagy féltékeny ? Hát akkor csak ülj le és nyugodtan figyelj. Mert ami velem történt,nem mindennapos eset. -— Amikor ebből a lakásból kirúgtak, édesanyámmal, Bandikával,Tomikával beköltöztettek a nyilas sátánok az egyik Pozsonyi úti csillagos házba. Pár hétig ott kínlódtunk, másokkal szorosan összezsúfolva. Egyik novemberi napon váratlanul ránktörtek. Éppen csak annyi időm volt,hogy a gyerekeket bedugtam a szekrénybe, takarókat tettem rájuk és arra tanítottam őket, hogy csendben maradjanak. Még egy utolsó búcsúcsók, s anyukával együtt már lökdöstek gyorsan lefelé a ház elé, ahol már hatalmas tömeg gyülekezett. A legfontosabb az volt, hogy a nyilasok a gyerekeket nem találták meg, mert különben őket is lerángatták volna. így érzem határozottan, hogy élnek...A kapu előtt sorba állítottak és a nagy tömeg elindult. A hóhérok kivittek a Parlament elé, ahol a lépcsők a vízig érnek. Ott meztelenre kellett vetkőzni. Már leszámoltam az életemmel, csak arra kértem az Istent, ha már nekem meg kell halnom, téged és a gyerekeket segítse meg. A nagy izgalomban elsodródtam Anyutól, de talán ennek így kellett történnie. A nyilasok vezetője, a reverendás Kún páter sortüzet vezényelt. Akkor oldalra néztem és akkor jöttem rá, hogy a víz mellett állok. Villámgyorsan határoztam. Mikor az a sátán azt üvöltötte: — Krisztus nevében, tűz... —, mielőtt még rám lőttek volna, beugrottam a Dunába. A jéghideg víztől ordítanom kellett a fájdalomtól. Azalatt a sortűz eldördült és körülöttem százával zuhantak a testek és a nagy folyó máris sodorta a szegény áldozatokat dél felé. Az én drága anyukám, a drága Erzsi mamám, aki olyan ártatlan volt, mint egy újszülött bárány, így kellett, hogy befejezze életét ! És a sok más, a mi drága népünk L.Én gyorsan úsztam, közben imádkoztam és rád gondoltam. Eljutottam a Csepel szigetig, ott beúsztam a holt ágba. Ott megláttam egy elhagyott csőszkunyhót. Odarohantam, az ajtaja csak beriglizve volt. Találtam benne szalmazsákot, pokrócot, így le tudtam magam dörzsölni és betakaródzni. Ott töltöttem az éjszakát. Nem lett semmi bajom,csak nagyon éhes voltam. Másnap reggel kinéztem és éppen megláttam, mikor a Miska bácsi lesétált a dombról. Először nagyon megijedtem, féltem mindenkitől. Meg kell, hogy értsed akkori lelkiállapotomat, meztelenül, éhesen, elkeseredetten. De Miska bácsi megvigasztalt, ennei adott és estére hozott nekem női parasztruhát. Siralmas, kétségbeejtő helyzetemmel nem élt vissza. Inkább, mintha apám lett volna. Vigyázott rám és önfeláldozóan megvédett engem. Ő volt nekem a második Holzer József. Felvitt a dombon levő házába, ott bujtatott. Ámde egy éjszaka mégis ránk tört két nyilas bandita. Dörömböltek. Ő ajtót nytitott. Leütötték pisztolyuk agyával, azt hittem, már meg is halt. Most már szabad volt az útjuk. Megtaláltak engem a kis kamrában, ahol bújtam. Kirángattak és azonnal meg akartak erőszakolni. Letépték rólam a hálóinget és ott sírtam előttük meztelenül. Megkívánták a testemet ! Az egyik máris kezdte lehúzni a nadrágját, hogy rámvesse magát, én meg karjaimmal próbáltam takargatni magamat. A másik bandita azalatt meg simogatta, nyomogatta melleimet. De ebben a pillanatban Miska bácsi, aki félszemmel figyelte, mi történik, nagyon csendesen felállt és kéznél levő ólmosvégű botjával egyiküket irtózatos erővel fejbevágta. A másik, aki még nem végzett nadrágja lehúzásával, szintén képtelen volt védekezni és így még ő kapta a nagyobb ütéseket. Egyik sem mozdult. Aztán Miska bácsi engem visszaparancsolt az ágyba, a két banditát meg begyömöszölte a szenes zsákjába. Összekötözte a zsákot és levitte a Dunához. Sötét éjszaka volt, nem látta senki. Mikor visszaérkezett, ezt mondta: — Amit ezek csináltak a maga népével, azt csináltam én is velük. A Dunának mindegy volt, hogy zsidót vagy keresztényt sodor el... — Újabb támadás már nem történt, így a kis házban értük meg a szabadulást. Még azt is megtette Miska bácsi hogy amikor távozni akartam tőle, felevezett velem a Margíthídig — jókora út Csepelről — és erélyes fellépésével visszaszerezte lakásunkat egy nyilas tiszttől. Aztán bejelentkezett ide, nehogy másokat beutaljanak. Hát ilyen ember a mi Miska bácsink. Te is nagyon hálás lehetsz neki, mert érintetlenül, tisztán kaptál vissza engem... — Mikor Klári története végére ért, boldogan, egyszerre zokogva és ujjongva vetették magukat egymás karjaiba. Érezték, ilyen pillanat alig fordul elő az ember életében. A forró csókoktól érzékeik felgyúltak és jogaikat követelték. Kacagva, sírva lettek újra egymásé. Klári hozzálátott ebédet főzni párjának. Ezalatt Imre kezdett mesélni. Elmondta a rengeteg szenvedést a kőszegi munkaszolgálattól a buchenwaldi haláltáborig, amelyet Róth Sanyi barátjával együtt kínlódott végig. Elmesélte, hogy Sanyi milyen neki való, csinos és okos lányt talált. Katicát, akivel együtt, móse nagyhatású beszédére, százhuszonnegyedmagával nekivágott a nagy útnak, hogy visszaszerezzék az angoloktól a zsidó nép ősi földjét, Palesztinát.- Miattad és a gyerekek miatt jöttem vissza ide. Ha egyedül lettem volna.sosem jöttem volna vissza ide. Amikor elváltam Sanyitól és egyedül búslakodtam utánad, olyan szerencsém volt, hogy régi, kedves ukrajnai bajtársammal, Grosz Ferivel akadtam össze. Együtt jöttünk haza és nála, a mosókonyhában aludtunk. Ma este kilenckor találkozom vele ugyanott. — — Milyen ? Csinos ? Magas ? —- Miért kérdezed ? - Mert egy női fej máris arra gondol, hogy megnősítse. —- Ámde volt neki egy régi nagy szerelme, aki megígérte, hogy várni fog rá. Emiatt nem jött vissza. — — Na, majd meglátjuk, megtalálta-e. Akarod, hogy este én is veled menjek ? — — Hát persze I Bemutatom neked. Jó humorista ! — (Folytatása következik) NEMZETISÉGI TANÁRKÉPZÉS A SZEGEDI FŐISKOLÁN Magyarország legnagyobb hagyományú tanárképző főiskolájától, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatójától érkezett tájékoztatás alapján közöljük az alábbiakat: A főiskola tanszékein folyik a román, szlovák és német nyelvű nemzetiségi tanárképzés. Most a Főiskola alapítványt hozott létre, amely támogatni kívánja az ország határain túl élő magyar fiatalok főiskolai tanulmányait, illetve pedagógusok szakmai továbbképzését. Az intézmény nem vállalhatja magára a Romániában, Szovjetunióban és Csehszlovákiában élő magyarság egyetemi-főiskolai képzését, de néhány évig kötelességének érzi, hogy Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről jelentkező hallgatókat befogadja azzal a feltétellel, hogy négy éves képzés után visszatérnek szülő földjükre,hogy ott kamatoztassák tudásukat. Az Alapítvány célkitűzéseinek támogatására szánt adományok az alábbi számlára küldhetők: Postabank Rt Budapest, Juhász Gyula Alapítvány 401-4131-916-01 - 026 -00620. Dr. Békési Imre főigazgató, az Alapítvány elnöke bármilyen további információval szívesen áll rendelkezésre. A Juhász Gyula Alapítvány címe: 6701 Szeged Pf.396. MEGJELENT ! Magyarországon, a szekszárdi Babits Kiadó gondozásában VARGA LÁSZLÓ új könyve: A JELESEK ÉS AZ ELBUKOTTAK A 275 oldalas regény eseményei 1939-47 között játszódnak le, a budapesti Zrínyi Miklós reálgimnázium VIII/B osztály tanulóinak és az irodalom népszerű tanárának derűs és drámai történeteivel, egyben politikai és társadalmi korrajz.Ára 14 dollár (postaköltséggel együtt) ♦ ♦ ♦ t t ♦ II «W» ■
