Newyorki Figyelő, 1989 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1989-06-01 / 8. szám
4 NEWYORKI FIGYELŐ 1989 június 1. (Folytatása 3. oldalról) A MAGYAR PARLAMENT TÖRTÉNELMI ÜLÉSE — Szóbeli elégtétel a magyar zsidóságnak — Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Felkérem önöket, hogy halottaipkra, a holocaust áldozataira, a II. világháborúban elhunytakra egyperces néma felállással, főhajtással emlékezzünk. (A megjelentek egyperces néma felállással adóznak az elhunytak emlékének) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A megemlékezés keretében öt képviselőtársunk kíván szólni. Átadom a szót dr. Schoner Alfréd képviselőtársunknak. DR. SCHÖNER ALFRÉD (10.19) Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársak! Nem veszem elő előre megírt beszédemet. A perc hatása alatt szeretném megosztani önökkel érzelmeimet és gondolataimat ebben a történelmi pillanatban. Megtiszteltetés a képviselőnek, s kötelessége a képviselőnek, hogy szót kapjon vagy szót kaphasson a népképviselet legfelsőbb fórumán, a parlamentben. E megtisztelő kötelességnek is teszek eleget, amikor vállalom a szót. Megrendültén állok itt most önök előtt egy olyan közösség küldötteként, amely átszenvedte a történelem legnagyobb sorscsapását. Fájó kegyelettel, drámai módon emlékezem én is arra a hatmillió európai zsidóra, s azon belül hatszázezer magyar zsidóra, akik a különböző koncentrációs táborokban, munkaszolgálatban vagy a Duna partján lelték halálukat. Pontosíthatnám: nem jó ez a kifejezés, hogy „lelték halálukat” - megölték őket. Ez a pontos kifejezés. S természetesen hasonló érzéssel és kegyelettel gondolok azokra a cigányokra, ellenállókra, a magyar hadsereg katonáira, akik ártatlanul szenvedtek vértanúhalált. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Rövid hozzászólásomban néhány olyan gondolatot szeretnék felvetni, mely részint a múltba vezethető vissza, részint a múltból építkezve egy kicsit keresi és szeretné megtalálni a közös jövendőt. Valamikor, talán középiskolás koromban olvastam egy könyvben, hogy a barbárnak nevezett Rómában megbélyegezték a tolvajt olyan formában, hogy a homlokára két betűt véstek: egy „C’-t és egy „F’-et. E két betű két szót takart: Cave Furem. Vigyázz, mert tolvaj! A barbároknak nevezett Róma megbélyegezte azt, aki tolvaj volt. A civilizáltnak nevezett XX. század megbélyegzett embereket, mert egyetlen bűnük volt csupán az - s e szót, hogy „zsidó”, most idézőjelben mondom -, hogy zsidók voltak. Személyes élményeim, közvetlen élményeim nincsenek a háborúról. Fehér hajam ellenére be kell vallanom önöknek, hogy a háború után születtem olyan család gyermekeként, ahol szinte mindenkit kiirtottak. Az én családom Kelet-Magyarországról származik, édes' apám Csengerben született, édesanyám Esze Tamás falujában, Tarpán. Felmenőim részt vettek a magyar szabadságharcban 1848-ban. Elődeim részt vettek az első világháborúban. Mégis szinté a teljes családomat kiirtották. Harminckilenc családtag pusztult el Auschwitz koncentrációs táborában. S nincs hová elmennem sírlátogatásra, mert sírjuk sincs, hiszen a gázkamrák után a földi porhüvelyt elégették, és hamvaikat szétszórta az a buta, az a kósza szél. Kötelez tehát bennünket, felekezetűnkhöz tartozókat is, elsősorban talán a közös emlékezés, s itt ezen a helyen, az ország házában - az elnök úr által elmondottakat apercipiálva és azzal egyetértve - különösképpen megható szólnom, hiszen ez a ház hozta meg a különböző zsidótörvényeket, s most ennek a háznak az elnöke - gondolom, valamennyiünk érzelmét és gondolatait tolmácsolva - fejezte Id mindazt, amit az előbb elmondott valamennyiünk füle hallatára. Természetesen ebben a szörnyű, tragikus korban is voltak emberek az embertelenségben. Nemcsak Wallenbergre gondolok, hanem Kari Lutzra, nemcsak a jelenlétével bennünket megtiszteld Giorgio Perlascára, hanem olyan kiváló magyar emberekre, mint például Bajcsy-Zsilinszky vagy Nagy-Baczoni és sorolhatnám. Jeruzsálemben van egy különleges múzeum, az a neve: Jád Vásétn. Őrök emlékezés azoknak, akik mártíriumot szenvedtek. Amikor ott járok vagy jártam, mindig örömmel láttam, hogy egyre gyarapszik a magyar nevek száma, azoknak az igaz magyar embereknek a száma, akikre mindig büszkék lehettünk, büszkék voltunk és büszkék leszünk a jövőben is. Akik mindig tudták, hogy a magyaroknak hol a helye és hogy Magyarország mit jelent. S akik vallották és vallottuk - mondhatjuk többes szám első • személyben hogy az igaz Magyarország az nem Szálast Magyarországát jelentette. Az I igaz Magyarország az mindig a Bajcsy-Zsilinszkyk Magyarországát jelentette. És az volt az igaz Magyarország, amelyben Arany János publikálhatott vagy József Attila. A következő kérdéskör - engedelmükkel az elnök úr által elmondott gondolatmenetet szeretném végigjárni - az antiszemitizmus. E helyen már alkalmam volt, igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, szólni Önök előtt, illetve az ország színe előtt a mai magyarországi antiszemitizmusról. Hogy több-e az antiszemitizmus Magyarországon ma, mint korábban, azt megmondani nem tudom, hiszen nincs szeizmográf, amely ezt mérni tudná. De mindenképpen azt kell mondjam, hogy nyíltabb. Utalhatok itt arra, hogy a napokban több zsinagógánkon újból megjelent hajnalra virradóra a szégyen foltja: a horogkereszt, hogy a napokban több tanintézetünk ablakát kétszer is betörték, gyakran az utcákon is, szavakkal ugyan, de inzultálnak embereket. Úgy gondolom: mindenekelőtt és mindenekfelett a rabbinak - s ha különösképpen az a megtiszteltetés jut neki osztályrészül, hogy képviselő lehet - fel kell emelnie szavát itt, ehelyütt, az ország legfelelósebb emberei, személyiségei előtt, hogy közösen emeljük fel szavunkat az antiszemitizmus ellen. A mai Magyarországon nem lehet antiszemitizmus! A mai Magyarországon, 44 évvel Auschwitz után, még szalon-antiszemitizmus sem engedhető meg. De azt hiszem: sehol a világon. Egyre inkább fejlődő és szélesedő demokratizmussal rendelkező társadalmunkban különösképpen fontos, hogy én is felhívjam erre e nyílt helyen a figyelmet. Sok mindent lehet tenni ellene. Többek között sok helyen elmondottam — az elnök úr tudja, amikor a külügyi bizottság elnöke volt, ott is szóltam erről néhányszor —, hogy az első és számomra talán a legfontosabb eszköz a pedagógia. Megfelelő módon, objektiven és tárgyilagosan szólni a holocaustról, arról, mi volt az. Ha Önök, tisztelt Hölgyeim és Uraim, fellapoznak egy magyar közép- vagy általános iskolai tankönyvet, nem hiszem, hogy három vagy négy somál többet találnak arról, hogy holocaust, hogy hatszázezer magyar állampolgár — akik éppen véletlenül zsidónak születtek — a különböző koncentrációs táborokba került és megölték. Az elmúlt egynéhány évtizedben valamilyen megfogalmazhatatlan szemérmet ességből nem volt szabad - vagy szabad volt, de nem tudom, mi az oka, hogy nem történt meg - a publicisztikában ezt a szót leírni: zsidó. Valamiért szégyen volt. Én öntudatosan vállalom zsidóságomat, és elvárom minden hittestvéremtől, hogy magyarságát és zsidóságát öntudatosan vállalja. Egy apró példát hadd mondjak el. Néhány évvel ezelőtt egyik ismerősöm, akinek hozzátartozója elhunyt, el akarta temettetni egy budapesti temetőben. S kérte, úgy legyen a közleményben: a rákoskeresztúri zsidó temetőben. így nem vették fel. Csak az a fogalom volt elfogadható, hogy Kozma utca 6. Ez a szó szinonimája lett valamilyen vonatkozásban a magyar zsidóknak. Tehát úgy gondolom, pedagógiával, objektív tájékoztatással, publicisztikával érdemes lenne ezzel a kérdéssel tudományos szinten foglalkozni, kellőképpen tárgyalni meg ezt a nagyon komoly és nagyon felelősségteljes gondot és problémát. Még egy fájdalmamról hadd szóljak. Magyarországon közterületen a hatszázezer magyar zsidó mártírnak nincs emlékműve. Kérem szépen, ez három szegednyi nagyságrendű városnak megfelelő polgárság. Hatszázezer ember. Tudomásom szerint sehol nincsen. Köztérről beszélek. Mindenképpen az illetékesek szíves figyelmébe ajánlom, talán érdemes lenne elgondolkodni róla. Két rövid gondolat még befejezésül. Az elnök úr által elmondottak, és az egész hozzáállás, ami itt a levegőből érződik, késztet arra, hogy egy olyan témáról is szóljak, amelyről hosszú-hosszú ideig szintén nem beszéltünk. A deportálások 45. évfordulóján, ezen a viszonylagosan kerek évfordulón is, úgy gondolom, a magyarországi zsidóságra való emlékezésnek egyik jele lenne vagy lehetne, hogyha a Magyar Népköztársaság teljes jogú diplomáciai kapcsolatot, teljes körű diplomáciai kapcsolatot venne fel Izrael államával. aliol a magyarországi holocaust leszármazottainak egy jelentős része él. Tisztelettel kérem az általam elmondottakat, szíves tudomásulvétel végett. Az utolsó gondolatom: néhány évtizeddel ezelőtt, talán húsz évvel ezelőtt alkalmam volt összeismerkedni a magyarországi zenetörténet, zeneirodalom legnagyobb klasszikusának özvegyével. S elmondott egy kis történetet, amelyet befejezésképpen és mintegy konklúzió hitvallást szeretném nagyrabecsült szives figyelmükbe ajánlani. A történet így hangzik: valamikor a második világháború előtt összeházasodott egy angol és egy svéd ember. Egy angol férfi és egy svéd nő. Szerelmükből gyermek született, s úgy nevelték, hogy az angol és a svéd kultúrát egyaránt sajátjának érezte. Kettős gyökérrel. S amikor a gyerek középiskolás lett, odamentek hozzá diáktársai, és azt kérdezték tőle, hogy mondd, te tulajdonképpen, mi vagy: svéd vagy angol? Félig svéd, vagy félig angol? Mire a válasza úgy hangzott: nem, én egészében vagyok svéd és egészében vagyok angol, így érzem én is.Egészében vagyok magyar s egészében vagyok zsidó, s e kettős gyökerűség meghatározza azt a célkitűzést, amelyet a magyar zsidóság az elkövetkezendő évtizedekben itt is, e honban, célként maga elé tűzött. Megköszönöm megtisztelő figyelmüket, és elnézésüket kércm. ha esetleg néhány perccel hosszabban beszéltem. Köszönöm szépen. (Taps.) (Befejező rész a 10. oldalon) Lapunkban szívesen adunk tyűt közérdekű vagy érdekes fiúsoknak. Nem közölt kézfia tokai küldőnk vissza. DR. SCHÖNER ALFRÉD FORR AI ESZTER: PÁRIZSI LEVÉL MAN RAY ÉS A DADAIZMUS- KIÁLLÍTÁS A BAGATELLE PARK TRIANON-KIÁLLITÓ TERMEIBEN -Man Ray-t iránytűnek nevezte André Breton, aki az ismert és ismeretlen között vezet bennünket. A szürrealizmus elődje, a „polgárokat meghökkenteni akaró" dadaizmus kiemelkedő alakja végre méltó helyet kapott Párizsban, műveinek gyűjteményes kiállítását láthatjuk a Bagatelle Park gyényérű épületében, a „Trianon" termeiben. A gazdag életművet, video, fotók, szobrok, festmények, assemblage-ok együtteséből — megismerheti a néző. Man Ray — a neve (Sugár-„boldog"ember) valóban méltó a névhez. Besugározta műveivel, az újat, az ismeretlent, az eredetit kedvelő nézőket. Festőként kezdte karrierjét. A közönség hűvös, szinte elutasító „válasza" késztette más irányba, a fotó felé orientálódni. A fotó azonban számára festészet, rajz, grafika volt. 1921-ben a Libraire Six-ben kiállított műveit a dadaista kör melegen fogadta.Neves művész-barátai támogatták a fiatal, Amerikából származó művészt. A Bagatelle-ben kiállított fotók szinte Nadar, a neves fényképész színvonalához hasonlíthatók. Mély pszichológiai, expressziv erővel ábrázolt képeivel kortársainak felejthetetlen emléket állít. Man Ray elődje a „minimalista művészet>nek — gondolok itt Donald Judd-ra. Megváltozik a szépség fogalma a művekben, a tárgyak: vasaló, vagy az esernyő művészi alkotássá válik. A nézőnek kell eldöntenie, mi a művészet. Kedvenc tárgyai a híres Vasaló a szögekkel, a destrukcióra született Metronom a szerekkel, a söprű, a gépek és alkatrészeik. Tingely jut eszünkbe, aki szintén játszik a gépek különleges világával. A Fluxus nevű művészeti irány is Man Ray gazdag képzelőtehetségétől vette ötleteit.A Zaj a hangok együtteséből komponált zenekép, a Spectacle, a Happening — mind a dadaisták merész játékaiból születtek. A dadaizmus a háború abszurditása ellen harcolt, az értelem ellen — a szabad asszociációk, ösztönök közvetítésével. A szürrealizmus az ő iskolájukból nőtte ki magát: Dali, Aragon, Magritte, Duchamp vagy André Breton művei a dadaista mozgalomból indultak el a művészet zegzúgos útj ain. A Becsomagolt szobrok (Christo romániai festőművész elődjei) meghökkentették a nézőt, mint ahogy a spárgákkal Restaurált Vénusz is. A Bagatelle Parkban sétáló pávák és vadkacsák bekukucskálnak a kiállítótermek ablakán, mintegy szürrealista kép-kiegészítéséül ennek a különleges kiállításnak... 118 ...............................
