Newyorki Figyelő, 1989 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1989-03-27 / 5. szám
8 NEWYORKI FIGYELŐ 1989 március 27. SIMON TIBOR: El kellett mondanom az én harcosaimnak a két litvák-zsidó leányka halálának rövid történetét, mert aki harcolni akar, az nem csak a fegyverhez kell, hogy értsen, s nem elég, hogy helyén legyen a szíve. Tudnia kell, világosan és félreérthetetlenül, tudnia kell a harc okát és eredetét. Aki oktalanul, a cél tökéletes ismerete nélkül hal meg az agyagos harcmezőn egy hülye gépfegyvergolyóval a testében, annak a halála értelmetlen és hiábavaló. Rabszolgaként, vagy üldözöttként hal meg, teste-lelke széthull a semmibe. Ezért kellett az én ifjú és öreg barátaimnak elmondanom a két litvák-zsidó leányka történetét, hogy megtanulják: soha nem lesz többé mód és alkalom, hogy a gyilkos meggyfabottal gyermeket verhessen cafatokká, vagy gázzal és kötéllel pusztítson el embereket pusztán azért, mert zsidók. Különben is — a meggyfabotnak a természet más szerepet szánt. Hogy mint a meggyfa élő ága kivirágozzék és hűs gyümölcsöt adjon. Milyen szerencse, hogy a hódító uralma múlandó. Milyen szerencse, hogy az emberek többsége ezen a földön jobban szereti a majálist az erdő hűs fái között, a forrás tiszta, hideg vizét, a gyermekek vidám zsivaját, asszonyuk hajának puha selymét, mint a fanfárok, trombiták és dobok kísérte, csizmás, trappos, látványos menetelést. * * Megszállottként hittem a szabadság, a jog, az erkölcs és az igazság örökérvényű eszményében. Az erőszak és a zsarnokság, melyet a mohóság és a félelem szül, látványos és hátborzongató. Fanfárok, dobok, sasok, zászlóerdő és feszes formaruha kíséri mindig a gyalázat zsarnokait és zsoldosait, akiknek törvénye a bárd, erkölcse a hurok és igazsága a meggyfabot. Nos, a szellem és az értelem hordozói végül is mindenkor összefogtak a történelem folyamán, hogy leleplezzék a gyilkost, aki reszket és öl. Akit el kell taposni, bárhol és bármilyen álöltözetben jelenik is meg. Ez az önvédelem kategorikus parancsa. Az önvédelem, csakis az önvédelem szüli az igazi hősöket. A szükség, a kényszer, a szorongás végső fokon a ráeszméld shez vezet. Hogy a szabadságot válaszd a szolgaság helyett. Hosszú életem során nem egyszer kerestem, hajszoltam a „hősi halált." Fatális módon mindig elkerült. A gyilkos golyója elsüvített a fejem felett, torka kicsúszott ujj aim közül. A találkozás mindeddig hamis volt: játékszabályok, holmi erkölcsi skrupulusok és esztétikai meggondolások irányították lépteimet. Meg kellett találnom népemet, világcsavargó létemre otthonra, hazára kellett lelnem, hogy eljussak az egyszerű konklúzióig: a játékszabályok csak olyan világban érvényesek és időállóak, ahol a játékosok becsületesek. Ahol a partner inge alatt nem kés vagy revolver lapul. Megtaláltam népemet és hazámat, hogy gyalázat nélkül élhessek, — és ha kell, hősként haljak meg, fegyverrel, - még ha vadászfegyverrel is — a kezemben. Ma reggel Tuvia jelentette, hogy kitört a háború. Derűs mosollyal tette hozzá: — Meglátod, Nagyapó, győzni fogunk ! — ÜZENET A PALACKBÓL III. A sziriai hegyoldal csendes volt, a Kineretet enyhe szél fodrozta, a kertek terhes illatukat küldték felénk. A mozdulatlan, színes táj akvarell-festő palettájára kívánkozott. De már háború volt. Délben elhatároztam, hogy mégis hazaküldöm a gyerekeket. Jóéi így válaszolt: - Te mondtad, hogy a harc a litvák-zsidó leánykákért folyik, hogy soha, de soha többé...Ha most elküldesz, akkor nem mondtad az igazat. Ezt akarod ? — Szorosan átöleltük egymást Joéllal. Könnyeink összefolytak. Ügy érzem, Tuvia igazat mondott, amikor atz állította, hogy győzni fogunk. Nincs még egy ilyen ifjúság a világon. S az az ifjúság most vasba-acélba öltözötten felsorakozott. Pontosan ismeri a harc célját, okát és eredetét. Győzők ? Mártírok ? Halálbamenők ? A vak félelem kergeti-e majd előre a kietlen, szikes, agyagos harcmezőn, vagy a még vakabb bátorság hideg, kemény parancsa? Izgalmas, érdekfeszítő expedíció, vagy hiábavaló vérontás ? Elsötétül-e az égboltozat, s kigyúl-e a föld - a mi föidünk...? Látom, ahogy kúsznak, hasalnak, felugranak és továbbrohannak ezek a Joél-szerű fiatalok, csapzott hajuk kilóg a páncélsisak alól. Mennyire fiatalok ! A futball, a mozi, az első cigaretta és az első lány ízével és élményével, kilőtt tankok, páncélkocsik, süvítő gránátok és robbanó aknák pokoli zajában, előre, mindig csak előre ! Egyik-másik elmarad, fegyverét melléhez szorítva, tántorogva eltűnik a dombhajlatnál. Elbukik. Terepszínű zubbonyán átüt a vér,de szemének tört fényéből, pelyhes,sápadt arcának éles vonalából már nem az ifjújianem a zord katona,a férfi profilja türemlik elő. Ó, milyen ismerős ez a már reflexszerű mozdulat, a homlok, a száj, a tekintet utolsó üdvözlete...Hányszor találkoztam velük kiégett falvak üszkös romjai között, sáros, latyakos szántóföldek ingoványában, gránátoktól szétforgácsolt erdők fái alatt, tikkasztó napon, esőben és hóban, zárótűzben és szuronyrohamban...Az, akkor, hiábavaló, oktalan áldozat volt. A hiábavaló, oktalan áldozat nem hősiesség, hanem megalkuvás. Értelem és szellem hordozói, hozzátok szól gyengülő szavam, de félő, hogy abba kell hagynom. Nem tudom, a szemeimmel van-e baj, vagy a lámpa fénye lett homályosabb ? Sietve leírom tehát, amíg a toll nem hull ki a kezemből: Hiszem, hogy az áldozat...népünk, fiaink áldozata nem lesz hiábavaló. Az izraeli Ismeretlen Katona hatalmas, intő jelként emelkedik majd az emberiség fölé és számon kéri: mit tettetek az ember jogáért, az eszményért,az ideálokért,az igazságért? ...Segítsetek ! Nincs tovább. Sötét van...Az üzenetet így, befejezetlenül, palackpostán küldöm.. Jeruchám majd gondoskodik róla... * Efrájim rendőrhadnagy összehajtotta a papirköteget és cigarettára gyújtott. Sokáig hallgattunk, majd ő maga törte meg a csendet: — Jacques Rainier a háború első éjtszakáján meghalt. Másnap reggel a fiatalok találtak rá a szobájában, feje az asztalon pihent. Tuvia úgy vélte, hogy a Nagyapó alszik, máskor is aludt már az asztala mellett, de ezzel a fontos hírrel, nem vitás, fel szabad őt költeni. De a Nagyapó már semmilyen hírt nem hallott, s nem is fog hallani.- Rainier tehát nem érte meg a győzelmet, de utolsó üzenete sem jutott el a „címzetthez." Jeruchám befogta gebéjét, miközben Jóéi elkészítette a palackot, — s ügetve hajtott Haifáig. Talált is egy tengerészt, aki vállalta, hogy két nap múlva bedobja a fiaskót a tengerbe, bár nehezen állt kötélnek a fiú. De Jeruchám azt mondta, hogy ebben az üvegben van a nemzet sorsa. Valahogy igazat is mondott. Tehát, hogy lerázza magáról ezt a bizonyára elborult öreget, a matróz átvette a palackot, s hogy szolgálati kötelessgét kibékítse saját lelkiismeretével, még akkor éjjel, ahogy a hajó nyüt tengerre ért, áthajította a korláton, csakhogy mielőbb szabaduljon a gyanús küldeménytől.- így került öt hónappal később Rainier felhívása az akkói vizekre. Mint ahogy nem érte meg a győzelmet, az üzenete is zátonyra futott.- És a legenda ? Igen - a legenda ? — kérdeztem.- Nem értem, mire gondol.- Az áfikimi legendára. Hogy a pa lack-üzenet kitör szűk börtönéből és bejárja az országot. Az ifjúság nagy mozgósító erejű röpiratává válhat...- Ezzel a gondolatsorral egyetértek, - mondta a hadnagy. - és ha követem a feltevést, akkor a palacküzenetre megjött a válasz, ami kézenfekvő. Csak magunkra számíthatunk. A háborút egyedül kell, hogy megvívjuk. * Megköszöntük Efrájimnak a felejthetetlen órát. Beültünk a kocsiba. Michel begyújtotta a motort. Valamit még tisztáznom kellett.- Hadnagy úr, egy percre...Rainiert elkerülte a „gyilkos" golyója, amiről a feljegyzéseiben is tesz említést.De a két zsidó leány gyilkosával — úgy érzem — mégis leszámolt.- Honnan gondolja ? - kérdezte Efájim meglepetten.- Ha tudta, hogy az Unterscharführer Rapp — vagy Rupp ? — Hannoverben borkimérő volt, s az a fajta szadista dög,aki a „gyermekdolgokat" kedvelte, - akkor nyilván nyomozott utána...?- Két évig kutatott utána, - amíg megtalálta. - De ez egy külön történet.- Csak egy szót még, hadnagy ! - Megölte ? Végrehajtotta az ítéletet ? - kérdeztem kíméletlenül....Kérem, válaszoljon ! Könyörgöm ...! Efrájim nem válaszolt. Elindultunk. Kihajoltam a kocsiból. Még néhány másodperc...Az útfordulónál láttam, hogy Efrájim jelentősen int a fejével. (Vége.) ÁRPÁD TÓTH Mv-iJsrt 718. 87SL4401 A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKOT KAPJA A LEHETŐ LEGALACSONYABB ÁRON! INGYENES FELMÉRÉS, TANÁCSADÁS. BESZERELÉS NAGY SZAKMAI GYAKORLATTAL HÍVJA ÁRPÁDOT.
