Newyorki Figyelő, 1989 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1989-02-03 / 2. szám
8 NEWY0RK1 I IUYELŐ 1989 február 3. LÉBER GYULA HALÁLÁRA A közelmúltban Haifán elhúnyt Léber Gyula, az egykori erdélyi cionista ifjúsági mozgalom - a HÁSÓMÉR — kimagasló, vezető tagja. Avatott művész, akinek ezüst- és rézdombormű alkotásai számos kiállításon keltettek feltűnést, művészi igényét mindenkor a legmagasabb mércére állította. A vészkorszak azon kevés túlélője Olvasom a visszaemlékezéseket a szörnyűséges vészkorszaki időkre. Most, 45 év távlatából megelevenednek a soha el nem felejthető borzalmak. így vannak az én emlékezetemben is a sokszor emlegetett, de részleteiben alig ismert dunaparti kivégzések a nyilas uralom alatt, Budapesten. Úgy kezdődött, hogy 1943 márciusában, mint sok más ezer és ezer zsidó férfinek, parancsra, munkaszolgálatra kellett jelentkeznem Nagybányán. Nehéz szívvel búcsúztam el családomtól, — éreztük, hogy valamilyen végzetes katasztrófába sodródunk. Munkásszázadommal (110/51) a keleti Kárpátokba, Bereck és Ojtuz vidékére kerültünk, ahol rendkívül nehéz körülmények között erdőirtási munkát végeztünk, majd bunkereket, lövészárkokat ástunk a sziklás talajban, erőltetett tempóban. Az embertelen bánásmód, a megaláztatás, a kegyetlenség sokféle változata a keretlegénység részéről: így kezdődött. Ritkán akadt egy-egy jobb érzésű honvéd, mondván: — Emberek, pihenő ! — Ilyenkor, ezeken a ritka félórákon, főleg az otthon maradt családjainkról esett szó. Ez mindenért kárpótolt. Mostoha körülmények között, esőben, viharban, a késői novemberi napokig lombsátrakban éjszakáztunk. Télen, a legközelebbi falvakban (10-15 km. !) istállókban, csűrökben aludtunk. Hajnalban újra fel a hegyekbe. Fizikailag, lelkileg leromolva teltek szomorú napjaink. A legnehezebb az 1944 év tavasza és nyara volt. Otthonról lesújtó hírek jöttek. Gettó - téglagyár, majd gonosz, félrevezető hírek arról, hogy Kenyérmezőre - munkatáborba - viszik a mieinket. Végül a szörnyű valóság: deportálás. Előttünk is kihirdették, — foglyok lettünk. A remény, hogy családjainkat viszontláthatjuk, szertefoszlott. Elfásultan, szomorúan és letörve értük meg az őszt. Szeptember közepe volt, egy éjszakai munkán védősáncokat ástunk. Hirtelen zúdult ránk egy repülőtámadás. Engem, a súlyos légnyomáson kívül, több aknaszilánk is ért. Sebesülten, kórházvonattal kerültem, nagy kerülővel Budapestre, egy iskolából átalakított kórházba. Néhány hét után már szökött fogoly lettem, megtudtam ugyanis, hogy a bécsi úton, gyalogosan, osztrák területre deportálnak hóhéraink. Éhezve, álmatlanul, romos házakban bujkáltam hetekig. Éreztem, nem megy. A Kertész utcában bekéredzkedtem egy úgynevezett védett házba. Nem védte senki. Sokszázan, sárgacsillagos üldözöttek, itt remélték átvészelni az egyre fenyegetőbb nyilas uralmat. A jóemberek az én kezembe is nyomtak egy menlevelet, ami, sajnos, az én esetemben nem ért semmit. Úgy segítettük egymást, ahogy tudtuk. Én a pincéből közé tartozott, akik a magyarországi nyilasterror alatt, Budapesten, a dunaparti kivégző osztag gyilkos golyói elől menekültek meg. Amidőn a művész tiszta hangvételű emlékező írását az Iszonyat eme korszakáról az olvasó elé bocsájtjuk, ezzel az Elhúnyt családja mély gyászában is, őszinte kegyelettel osztozni kívánunk. hordtam fel naponta legalább húsz veder vizet a III.-IV. emeletre, lévén,hogy az ostromlott városban a vízellátás csak így volt némileg biztosítható. Élelmet sem lehetett behozni, a készletek viszont kimerültek. A hangulat pattanásig feszült volt, a szüntelen ágyúzás egyre jobban hallatta erejét. A front közeledett. így jött el a végzetes nap, 1945 január 1-én, este. Nyilasok — Szálasi pribékjei — berontottak a házba. Fegyverrel kényszerítettek le az udvarra minden férfit — fiatalt, időset egyaránt. — Sorakozó, romeltakarító munkára ! — ordították, majd szorosan egymásba karolva elindítottak, valamiféle nyilasház pincéjébe tereltek. Le nem írható, szörnyű éjszaka következett. Többórai, néma várakozás után alsóruhára vetkőztettek és válaogatott kínzások után, kettesével, csuklónál összekötöztek bennünket. Lehettünk 70-80-an. Volt ott öreg, fiatal. Pestre szökött vidéki, s volt munkaszolgálatos. Sorstársam egy újpesti fiatalember, Kecskeméti Andor volt. Még a kórházból ismertem. így, felemelt kezekkel hajtottak ki a géppisztolyos banditák sorsunk, vagy inkább végzetünk felé, a korahajnali dermesztő hideg Budapesten. — Budára megyünk romot takarítani, aki kilép a sorból, agyonlőjjük ! — üvöltötték. így mentünk a havas, jeges, ablaküveg-törmelékes utcán, szívünkben a halál félelmetes szorongásával — a Lánchídig.Még egy félóra az élet — mondtam magamban. Máig is érzem a dobhártyámon a gyilkosok rekedt hangját: — Mindenki balra a Dunához ! — Majd így: — Most mind meghaltok, Juda fiai! - Iszonyatos sortűz következett A legbarbárabb mészárlás. Persze rohantunk a Dunának, tíz vagy húsz lépés már csak a távolság, golyó nem ért, ösztönösen ugrottunk. A rakpart alatt egy szennyvízcsatorna, — a vízállás csak félig lepte el — pár méternyire lehetett. Félkézzel úsztunk, sodródtunk a csatornanyílás felé. Sikerült. Felettünk a nyilas brigantik közvetlenül a parton álltak és — láttuk, hallottunk ! — mint lövik a még élő, szerencsétlen társainkat a jégzajlásos Dunába. Öt-tíz perc múlva csend volt, s rajtunk kívül mindenki halott. Eltelhetett további félóra, amíg kimerészkedtünk. Előbb azonban meg kellett szabadulnunk a csuklónkra fagyott kötéltől, ami minden mozgásnál csontig ható fájdalmat okozott. De mint eszelősök, értelmünk, eszméletünk határán, haraptuk, rágtuk a bilincskemény kötelet, a mellünkig érő jeges vízben. Még öt perc...három ! és csendben mi is lemerülünk. De éreztem, hogy a csuklóm körül a hasító fájdalom enyhül, lazul, kikerültünk a halálos szorításból —és sírtunk. Kerestük a menekülést. Elgémberedett tagjainkkal eveztünk a rakpart alatt. toltuk magunkat előre, csapkodtuk a izet Egy beomlott partrészt találtunk. Ott is, a társam a vállamra állva dobta ki magát a partra, a negyedik próbálkozás után. Vár tam sokáig, míg visszajött. Egy villamos síndarabot vagy ehhez hasonlót cipelt félájultan és leeresztette hozzám. A jéghideg vas sütötte a tenyeremet, átölelve kúsztam felfelé, társam elkapta a karomat. A végkimerülés halálos percei előtt, végre mindketten partot értünk a szuroksötét Budapesten. Mint valami kísértetek egy idegen planétáról, úgy bolyongtunk a pesti utcán, a Vigadó téren, a Dorottya utcán ösztönösen a házakba zörgettünk, valamilyen segítséget remélve, de egy zár sem nyílt. Egy zár sem nyílt...Még három ház — és leállók. Befejezem a háborút. Hősi halált halok. Az első ház..semmi.A második háznál döi omböltünk, ahogy fogyó erőnkből még tellett, ketten egyszerre. S kinyílt egy kapn a Dorottya utcán. A keskeny kapunyíláson egy fegyver csöve nyúlt ki, a hozzátartozó embert nem láttuk. így is jó. Megmondtuk, hogy honnan menekültünk, — s vártuk a golyót. A láthatatlan ember nem lőtt, de intett, lekísért a ház pincéjébe, úgy emlékszem, hogy óvóhely lehetett. A tompa fényben már felmérhettük a helyzetet. Szakasznyi honvéd bóbiskolt a lócákon, arci felszerelésben, bevetésre készen. Szerencsénkre nyilasellenes, jóérzésű katonák voltak, a másodnapos álmatlanság állapotában. A puskás ember — őrvezető volt — a sarokba állította fegyverét és káromkodott. Ez már azt jelentette, hogy nem lőnek agyon. De hamarosan előkerült egy üveg rum, tea, kávé marmaládé és két vekni. A katonák körülállták. Nem sokat kellett beszélni, kevésből is megértettek mindent. Kaptunk két takarót is, a pléhkályha ontotta a meleget. A priccsen azt motyogtam magamban: — Ez nem igaz, én már régen halott vagyok. — És elaludtam.Arra ébredtünk,hogy egy fiatal tiszt áll előttünk. Valószínű, hooy a/ egység parancsnoka volt. Nézett ránk. láttam, tudja, miről van szó. Mégis azt mondta: — Mondjanak el mindent. — El is mondtunk mindent, úgy, ahogy történt. — Itt nem maradhatnak, — mondta —a nyilas tiszteknek nem érdeke, hogy valaki is élet ben maradjon a tanúk közül és elmondhatná, mi történt a Dunaparton. Itt nagy veszélyben vannak. Elviszem magukat fegy veresen, mintha foglyaim lennének, gettóba. Vigyázok, hogy nyilasok kezé'e ne kerüljenek. Ami aztán lesz a gettó sorsa, az lesz a maguké is. -így történt. Fegyveresen bekísért a Síp utcai gettóházba. Ott átadott egy idős, első világháborús zsidó tisztnek, aki valamiféle vezetője volt a gettónak. Az izgalmaktól megviselten, könnyes szemekkel mondtunk köszönetét kísérőnknek azért, ami számára sem volt kockázatmentes. Amenynyire erőnkből bírtunk, kihúztuk magunkat, ő sapkájához emelte kezét. Tisztelgett, így búcsúztunk. Máig is sajnálom, hogy nevét, de még tiszti rangját sem tudom. De emberi rangját a lelkem mélyén őrzöm, s nem felejtem. A gettóban, a hitközségi ház pincéjében, volt munkaszolgálatosok - sebesültek — között napokig voltam súlyos beteg. Magas lázban feküdtem, önkéntes ápolónők és jóérzésű emberek segítettek. Sötétség, nélkülözés, naponta egy-egy pohár tea vagy kávé, a kilátástalan jövő miatti szorongás után, január 18-án reggel megjelent az első szovjet katona, mondván, hogy szabadok vagyunk. De hogy lehetett a szabadság érzése teljes, amikor családjaink hollétéről fogalmunk sem volt. Csak 1945 márciusában kerültem abba az állapotba, hogy haza indulhattam. HAZA — keserű szó, értelmem még nem fogta fel. De siettem, ahogy erőmből futotta, gyalog, teherautón, vagonok ütközőjén, az édes otthon felé, Kolozsvárra. Úgy éreztem, negyvennyolc kilóval már lehet élni, voltam kevesebb is. Már az első napon egy addig soha nem hallott helység nevére lettem figyelmes: Auschwitz...! Hogyan lehet ezt az iszonyatot felfogni, megérteni, magyarázni, leírni ? Édesanyám, feleségem, kislánykám és hat testvérem...! És hogy soha, de soha... Hol vannak erre szavak ? így hát, ha meg is menekültem a dunaparti haláltól, bennem és mindannyiunkban, akik szeretteinket elvesztettük, él egy fojtogató gyász, ami bennünk marad, amíg élünk. Auschwitz után nem azok vagyunk, akik voltunk. Nem úgy látunk, érzünk,gondolkodunk és reagálunk a világ dolgaira, mint előtte. Nem tudunk, de nem is akarunk felejteni. — UNLIMITED 4 FLIGHT & TOURS 1052 East 5th Street Brooklyn, N.Y. 11230 uea code: 718, 258-4865; 338-8798; 338-1581 Alkalmi, egyéni és csoportos utazások Budapestre és Budapestről egész éven át! kedvezményes árú utazások Magyarországra és Izraelbe ! minden utazással kapcsolatos ügy szakszerű elintézése KLM, SWISSAIR, SABENA, LUFTHANSA, PAN AM Gyógyfürdő túra lehetőség Magyarorszagra! O Személyes és figyelmes kiszolgálás • ROKONKIHOZATAL Hotelfoglalás, kocsibérlés RENDELJE MEG MÁRIS JEGYEIT! További felvilágosítással szolgálunk hétfőtől péntekig! Simon Tibor fflOPDOQooooooooooouofltiqai&aBoooooooQoge LEBER GYULA: | EZ TÖRTÉNT A DUNAPARTON
