Newyorki Figyelő, 1989 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1989-01-19 / 1. szám
1989 január 19. NEWYORKI FIGYELŐ 11 ALEX BONDY NAHARÍA — 1985 PÁRHUZAM — KISREGÉNY — Vagy Holmannal társalgóit volna a riporter a legújabb regényéről, esetleg egy olasz színházban futó darabjáról... Talán Louise Krammer csodálatos altja csengett volna fel a Sámson és Deülában. vagy Sylvia Wintemitz hárfa szólójában gyönyörködhettek volna a zenekedvelő emberek... Mandel vagy Mulhaus kiállításairól láthattak volna felejthetetlen alkotásokat... vagy Vajda koreográfiáját tükröző balettben merész ugrásokat, a tánckar színpompás kavalkádját... Lucciról nem is beszélve, akinek még a nagyszülei is ott, Olaszországban látták meg az azúrkék eget... akire már nem emlékszik sehol, senki... Egyedül azért, mert nem volt tömeggyilkos. Rablógyilkos. Szemét. Az 6 életük - az ezredése meg az övé — párhuzamosan futnak, mint a sinek. A különbség csak annyi, hogy a végállomás közelében az ezredes urat támogatja a közvélemény, megértőek és elnézőek vele szemben, mögé áll a rendszer, amelynek a hiveit kérlelhetetlenül üldözte, s hivatalos határozat védi.. A felesége — ha jól hallotta ott a kórházban — tízszer akkora nyugdijat kap, mint egy százszázalékos rokkant náci-üldözött... ő meg — ha nem ez a kifosztott lelkű ápolónő ezzel a nem beszámítható érzéssel — ott az alagsorban kiszenvedett volna, abban a városban, ahol harminc éven át tanított több ezer diákot. S őt még szerették is - az a kórházigazgató nem kegyeletből mondta, amit mondott — hanem őszintén és átérezve minden szót. S ő még aránylag a harminc éven át — egyenesben volt. Nem úgy, mint sokan mások az üldözöttek közül, akik a „menhely” megjelölésnek megfelelő intézményekben lettek elhelyezve, szociális nővérek gondoskodásának jóvoltából, miután nem tudták mitevők legyenek velük. Mindenki elfordult — sőt: — legyen erőnk bevallani — elmenekült a közelükből, előlük és örökös témájuk, szívszorongató, emlékeik, borzalmas és hihetetlen leírásaik, benyomásaik elől. amit nem lehetett végighallgatni úgy, hogy a fültanút ne hangolja le jóidőre, ne kerüljön nyomasztó hatása alá... Igen. érthető... elfogadható okok ezek... ezért könyebb a gyilkosnak, mint az áldozatnak, ezért van megint a Piazzán... Mert most ott van... S reggelre már ő lesz a harmincharmadik. Érzi... Érdekes... hallja a parasztot: - „Hívd a halált!” - de ő rámosolyog, szelíden, az ő elválaszthatatlan cégér-mosolyával, mert tudja, hogy most már az oxigénsátor sem segítene... itt van az hívatlanul, s mellette egy tökéletes testű — Viki a rengeteg idegfeszítő és nehéz fizikai munka mellett is olyan, mint az élet - asszony lélegzik, s nem vesz tudomást a Jövevényről, akivel már szembenézett egyszer itt a Piazzán, akinek ölében szendergett hetekig az állítólagos „felszabadulás” után, aki csak harmadszorra kukorékól igazánból neki... Az asszony sóhajt egy álombeli-mélyet — s Isten bizony megszólal... csupa mosoly a hangja... roppant elégedett... azt mondja: — „Requiem Az Elsodort Csónakért...” „Áldott legyen az Örökkévaló. A Piazzán — köröskörül — kitárultak az összes ablakok, ha van, aki még álmában is szeret és boldog velem ... ...És ime szétnyílik a balzsamos - a múmiát rejtő — hófehér kőteg... Mandel basszusát hallom - sokkal tanultabban, mélyebben zengőn... mint akkor... s Sylvia keze nyomán a Legcsodálatosabb hárfán megrezzenek az eget a földdel összekötő húrok... szállók, mint a dallam... ...Milyen szép is vagy... te rettegett, te félelmetesnek mondott Enyészet...” Viki reggel telefonál. A kórházat hívja: „Maga az doktorkám? Igen. ahogy mondja... Amilyen csodálatos módon meghosszabbítottuk azt az időszakot... most pont fordítva... igen, felére csökkent — amióta beállt a roszszabbodás... De maga is - azzal az átkozott szobatárssal...” „Miket beszél ? Másfél napot, ha együtt voltak...!” ..Itt Ch.-ban — vagy M.-ben ?” Csend. „Na lássa... Majd egyszer megmagyarázom...” — leteszi a kagylót. Nem ez az alkalmas óra, erre a beszámolóra. Nézi a halottját, aki az ágyában fekszik — akit egy félévvel ezelőtt nem is ismert. S bár lentről, a lépcsőházból közelednek a hangok - anyja ment intézkedni, hogy a férfit innen elvigyék - s egyedül van, mégis fennhangon szól — miközben az ágyhoz megy: „Köszönöm neked az emberséget — amit általad magamban felfedeztem... Köszönöm neked, hogy a leggyötrőbb szenvedések után is, amit fiatalságodban már átéltél — s melyben öregségedre is kivetted a részed — megőrizted azt a tekinteted, ami felismeri a Szépet. Köszönöm neked az értelmet — amit jóságod nyomán kap az élet a szememben... köszönöm... és köszönöm... hogy én... aki fals nótának sem voltam jó... requiem lehettem... a te szemedben...” Az emberek levetett kalappal - meg az anyja, fekete kendővel — ott álltak az ajtóban. Azt hitték imádkozik... „Tegyék fel a kalapot - ez az ember nem közülünk való...” 1977. december 1. 197S. január 26. Nabaria Ezzel véget ér Bondi Alex: Párhuzam című kisregénye. A mű szerzőjének utószavát a 12. oldalon közöljük. DR. ELISABETH GÖMÖRI belgyógyász, szívspecialista Affiliated with Beth Israel Medical Center Clinical Instructor at Mount Sinai School of Medicine Ultrahangos és minden más modern szívvizsgálat Izületi bántalmak — speciális terápia Amerikai és magyar biztosításokat elfogadok Rendelés előzetes bejelentés alapján UKAMERCY HOUSE 235 East 22nd Street. New York, N.Y. 10010 97-30 64th Avenue Forest Hills, N.Y. 11374 Tel.: (212)779-1430 I Dr. Péter J. Turján Dr. Michael L. Fttrftt New Yorkban végzett, magyarul beszélő ügyvédek FÜRST, WEIN & TARYÁN ÜGYVÉDI IRODA ÁUampoigérság—Családi jog—Fizetésképtelenség Hagyatékok—Ingatlan adásvétel—Nérvéhoztatás Üzleti szerződések— Vállalati jog— Végrendeletek Italattí »gyekben ügyvédi mnnkadfj kizárólag sikeres ügyitf/fíf ötén 245-EAST Slat ST. NEW YORK, NY 1M28 (212) 6294)119 i i
