Newyorki Figyelő, 1988 (13. évfolyam, 1-16. szám)
1988-07-12 / 9. szám
>8 július 12. NEWYORKI FIGYELŐ 11 LEX BONDY NAHARFA — 1985 PÁRHUZAM — KISREGÉNY — S akkor - ilyen állandó idegfeszültségben - betoppan egy Louise Krammer, aki az egész világon a legideálisabb alany a zenei együttműködésre! Egy pillantásomból megérezte — mi is az elképzelésem, esküszöm - soha nem volt szükség magyarázatra, hogy akár kinyissam a szájam... S pont őt kellett ilyen borzalmas körülmények között látnom viszont... minden idegszálammal átvettem minden szenvedését...” Holmann megkérdezte mit mesélt Lucci. Ha már kikértem a véleményét - kötelezőnek tartottam, hogy beszámoljak neki. Mire Holmann: „Ilyen ez a nép! Ilyenek vagyunk mi zsidók. Nem elég a ránk szakadt nyomor, magunk szenvedése — részt kérünk a másikéból, s ha megkaptuk - még azt is keveseljük - mint te és egy jő adag önkínzással vizsgáljuk a saját lelkiismeretünket... Én azt hiszem, hogy más népek fiai a legagyafurtabb bűnöket tervelnék ki és hajtanák végre helyünkben - egész egyszerűen azon a címen, hogy olyat ők már nem csinálhatnak — amiért szenvedéseikkel nem fizettek meg ezer évre előre... S ha az ezredes ránk gyújtja majd a tetőt - boldogan fogunk tapsikolni, mintha mi lennénk kint — s ő lenne bent... A galut minden egészséges gondolatot kiölt belőlünk...” Március végén olyan idők jöttek, hogy irigyeltük Mulhaust — aki nem tekinthetett ki az ablakon... A lágerben tombolt a tífusz... az SS legénység már be sem ment a barakkok közé... Viszont újabb transzportok óránként érkeztek... Ha egy percre kisütött a nap, a sárban ülve tetvészkedett az egyre sűrűbb tömeg... De minden elképzelhető képnél szörnyűbb volt az új latrina, amit már hangszórón, keresztül, kívülről adva a parancsot ásattak meg a foglyokkal... Halottuk a parancsot is: — „Semmilyen élelmezést nem juttat be a lágerparancsnokság, ha nem ássák meg a latrinát...” ...Akadtak önkéntesek és elkészült egy körülbelül hússzor húszméteres fordított trapéz formájú gödör, amely vagy nyolc-tízméter mély volt, s lent nem lehetett a feneke négyszer-négy méternél nagyobb... lehántolt fatörzsekkel, melyeket keresztbe kötött X-lábakra erősítettek hosszába vették körül, erre ültek pucér fenekükkel a székelők... a talaj ott láthatóan agyagos és felázott volt nem egy ember belecsúszott a gödörbe... volt abban valami irtózatos, hogy egyik sem nyúlt vissza... azonmód belenyugodtak a sorsukba... pedig néhányan a leháncsolt fatörzsek levágott oldalágaikból csináltak botokat, hogy utánuk nyúljanak... talán barátok... talán testvérek... talán a fia... senki... senki nem markolta meg... inkább igyekeztek lejjebb. Igaz... legtöbbjében nem volt már semmi erő... a szemük is igen hamar üvegeseden meg... vagy ötvenen vetették magukat az örökségre: - hátramaradt cók-mókjára... talán egy eldugott szelet kenyér lesz benne... mert a pizsamásoknak nem voltaic privát, megőrzött tárgyaik, de az újonnan jöttek mind civilben voltak még — csak mellükre-hátukra volt a sárga-csillag festve, kaposzra voltak nyírva, de soknak még hátizsákjuk is volt... Minden részlegnek — ha még egyáltalán volt ilyen megoszlás — négynégy ember hordta pokrócban a darabokra töredezett kenyeret, amelyekre szállításuk közben rárohantak az éhségtől eszüket vesztett bandák... Ha a négy ember elég erős volt — a szállítmány megmenekült, ha nem — a győzteseknek sem jutott sok: — a sárból kellett kikaparniok a morzsákat... s nem egy közülük ott maradt a sárbatíporva... a barakkokból pedig még vonszolták ki a kordékat csontvázakkal... később már azt sem, velük lett kipárnázva bent az agyagpadló... Ha eddig gyenge volt az élelmezés - most végképp leromlott, volt úgyis, hogy teljesen elmaradt. Mulhaus már nem tudott leszállni az ágyáról — az ezredes etette. Mulhaust gyűlölte a legjobban. A festő mesélte, hogy mikor Párizsban lebukott - szintén hamis papírokkal bujkált — ó is az ezredes kezei közé került, s ez az őrült formálisan vallatta, hogy honnan vette azokat a világhírű színeit. Alighanem színvak lehetett, mert aztán a felszabadulás után kiderült a bírósági adatok felsorolásánál, hogy elvették taxisofőrt engedélyét a harmincas évek elején, valami súlyos kihágás miatt... A következő a névsorban én voltam a számára. Mert mindig mosolyogni látott. Amikor a Lágerführer kitiltotta őt a parancsnokság és az irodák területéről, azzal az indoklással, hogy a Különleges Körzet is fertőzött flekk és hastifuszos megbetegedések miatt — ami egyébként nem is volt igaz — dühöngve mondta el nekünk, s látta hogy én mosolygok, Először fordult elő, hogy ütlegelni kezdett, de kiadósán — talán húsz percig vert, rúgott. Aztán kimerültén, lihegve kérdezte - min mosolyogtam, a fenébe is mit mosolygok állandóan, mint egy félkegyelmű, ha nem vagyok az? Mondtam neki: — Meghalni büntelenül — az adott körülmények között - ajándék számba megy. Élni — az elkövetett bűnök hihetetlen garmadával, melyeknek még csak célja sincs — s mindegyike súlyosabb, mint az előző volt — nem lehet kellemes. Esküszöm: - megnyugodott. Röhögött. „Van... van célja... ne féljek... svájci bankban is... meg elásva is.... kiskirály 'esz, ha elül a zaj...” Lucci közömbös volt a számára... Holmannt, aki visszaesett a letargiájába az előadás utáni időszakban, direkt kedvelte — annak tudta be, hogy ő nála teljes sikert ért el — ezt akarta mind a nyolcunknál látni: — helyzet, amiben már gondolkodni sem érdemes. * És... elérkezett a nap, amit az ezredes megjósolt... Már az ágyúk sem dörögtek... csak géppisztoly sorozatokat hallottunk és egyes puskalövéseket... Mulhaus már alig lélegzett... emlékszem benéztem a szobájába... nézte a plafont... szólítottam, de nem is válaszolt... Lucci és Holmann a társalgóban sakkoztak... Én a mellékhelységbe mentem akkor, ahol rendszerint órákat töltöttem el... Már gyerekkoromban, ha influenzám volt és lázam — olyan étvágytalan lettem, hogy négy-öt napig nem ettem — amit csak azért mesélek el, mert utána csak nagy kínnal tudtam a székletet kierőszakolni magamból.. Itt nem az étvágytalanság — itt az éhezés hozott hasonló helyzetbe, illetve sokkal rosszabb helyezetbe: - a szó szoros értelmében a körmömmel vájtam ki az összeszáradt végbélszájon a cseresznyemag nagyságú ürüléket, ami nem kis szenvedéssel járt... (Folytatása következik) DR. ELISABETH GÖMÖRI belgyógyász, szívspecialista Affiliated with Beth Israel Medical Center Clinical Instructor at Mount Sinai School of Medicine Ultrahangos és minden más modern szíwizsgálat Izületi bántalmak — speciális terápia Amerikai és magyar biztosításokat elfogadok Rendelés előzetes bejelentés alapján GRAMERCY HOUSE 235 East 22nd Street, New York, N.Y. 10010 |Dr. Péter J. Tatján Dr. Michael L. Fürit New Yorkban végzett, magyarul beszélő ügyvédek FÜRST, WEIN & TARYÁN ÜGYVÉDI IRODA Állampolgárság—Családi Jog—Fizetésképtelenség Hagyatékok—Ingatlan adásvétel—Névváltoztatás Üzleti tzerzódések— Vállalati jog— Végrendeletek Baleseti ügyekben ügyvédi ntenkadfj kizárólag sikeres ügyintézés után 245-EAST Slit ST. NEW YORK, NY 1M28 (SIS) «M1»
