Newyorki Figyelő, 1988 (13. évfolyam, 1-16. szám)

1988-04-25 / 6. szám

6 NEWYORKI FIGYELŐ 1988 április 25. STRASSER FRIGYES (Santiago): MÉSZÁROS GÉZA (Budapest): AZ ÚRISTEN TÖRVÉNYE NAPLÓTÖREDÉK Chile fővárosának, Santiagonak egyik villanegyedében van egy tér, amelyen érde­kes, nem mindennapi, embermagasságú márvány tábla áll. Azt a két törvény táblát ábrázolja, amelyeket 3000 s egynéhány év­vel ezelőtt Mózes lehozott Szináj hegyéről a zsidó népnek, abból a célból, hogy Izrael fiai megismeijék és hűen kövessék azokat a törvényeket, amelyek betartása által az Úr­istenhez méltóan éljenek.A márványtábla cí­me: LA LEY DE DIÓS (az Úristen törvé­nye). A Tízparancsolatot prezentálja az ol­vasónak, persze spanyol nyelven. Érdekes megjegyezni, hogy ezt az emléktáblát nem a santiagói zsidó közösség állította fel, hanem az itteni protestáns egyházak, amelyek tudvalevőleg hű köve­tői az Ó-Testamentumnak. Gyakran járok arra és ha időm enge­di, megállók tanulmányozni a márvány­táblát. Nézem a Tízparancsolatot, ezt a gyönyörű, sűrített magánjogi, büntetőjogi és erkölcsi kódexet. Erősen tereli rá a f­­gyelmet a következő körülmény: Míg három közülük kifejezetten val­lásos jellegű, vagyis parancsok, ame­lyeket be kell tartani, a többi hét — vagyis több, mint kétharmad része — tilalmat tartalmaz. Gondolkozva ezen a tényen, az egy­szerű logika a következőképpen magyaráz­za a helyzetet: Ha az akkori — több, mint 3000 évvel ezelőtti hatóság (Mózes) meg­tiltott valamit, nagyon valószínű, hogy ez a valami olyan volt, amit az emberek akkor mint a normális élethez tartozó szokásnak tekintettek. Ha nem így lett volna, akkor nem lett volna szükség arra, hogy az Úris­ten emlékeztesse az ambereket arra, hogy olyasmiről van szó, ami degradálja az em­bert és ezért nem szabad gyakoroni.(A régi Spartában nem létezett törvény az apagyil­kosság ellen. Egyszerűen azért, mert tör­vényhozóknak eszükbe sem jutott, hogy valaki megölheti az apját.) Mi volt akkor - több, mint 3000 év­vel ezelőtt - és manapság is, a Tízparancso­lat célja ? Nyilván az, hogy elérni, misze­rint az emberek békésen és felebaráti szere­tettel éljenek embertársaikkal, abból a cél­ból, hogy mindenkinek élete magas szín­vonalon legyen. A modern törvényhozás­ban, minden civilizált országban, az egész vüágon végtelenül könnyű találni vüágos, egyenes bizonyítékát a tízparancsolat be­folyásának. Ez a tény büszkeséggel kell, hogy eltöltsön bennünket, mert mi voltunk az elsők a civüizált vüágban, akik ezt a gyö­nyörű erkölcsi kódexet bevezettük. MARY MARIANNE HACKER: hírek Ausztriából 1938-1988. EMLÉKÜNNEPSÉGEK WIENBEN Több, mint 500 ünnepségen, ebből egyedül Bécsben 200-on felül emlékezett az osztrák nép Anschluss 50 éves, szomorú jubileumáról. Az elmúlt hónapok izgalmas és szo­morú eseményei a történész-bizottság állás­­foglalásában csúcsosodtak ki, amely Wald­heim háborús bűnösségéről tárgyalt és al­kotott véleményt. Háborús bűnössége nem volt ugyan megállapítható, de a határozat nyomatékosan hangsúlyozza, hogy maga­tartása és „feledékenysége" alkalmatlanná teszi az államfői tisztség betöltésére. Erre ő továbbra is megmaradt állásában, mert a törvény szerint visszalépésének kikény­szerítésére a bizottsági határozat után sincs lehetőség. Saját pártján belül is tüntettek ellene, főként az intellektuális rétegek és a fiatalság, mindez azonban nem változtatott elhatározásán, hogy marad. Következtek a márciusi fájdalmas emléknapok, Waldheim azonban semmiféle emlékünnepségen nem vehetett részt, kivé­ve a kormány ülésén, mint hallgató. Egye­dül a rádióban és televízióban beszélt, ösz­­szesen nyolc percig. Ennyi volt a szerepe. Ettől függetlenül, vagy talán ennek ellensúlyozására az egész ország gyászba borult. A kormány, városok, a főváros, egyetemek, egyes41etek külön-külön emlé­keztek meg az 1938-as eseményekről. Em­líteni és beszámolni azért kell róla, mert bár nem magyar-zsidó esemény, de ez volt bevezetője, előszava a drámának, amely egész Európát oly tragikusan érintette. Egyes fontosabb pontokat emelek ki: A város közepén, a Duna-csatorna mellett volt a hírhedt Metropol szálló,ahol a Gestapo a zsidókat, ellenállókat és a náci­rendszernek nem behódolókat gyötörte. Ott már évek óta van emlékmű. Március 11-13 napjain az egész teret sátorlappal vonták be. Az évfordulóa ezen napjain reg­geltől késő estig történészek, írók, papok, színészek tartottak előadást, olvastak fel. Különösen azok műveiből olvastak fel, aki­ket vagy elvittek és megöltek, vagy Auszt­riából emigrálni készerültek. Neveik olvas­­tára az egész ún. osztrák irodalom, tudo­mány ezeknek nevéhez fűződik és nyert elismerést az egész világon. Hihetetlen tömegek voltak jelen, fő­leg fiatalok, akik sorba álltak és amíg az előző csoport elhagyja a sátrat, hogy bejuthassanak. A sátor egészen közel van a Seiten­­stettengasse-i Stadttempel-hez. Ebben a kis utcában számos kis lokál nyűt néhány év előtt .Látogatói főleg ifjú intellektuellek. Nagy közkedveltségnek örvend,mert módot nyújt ismeretlen íróknak és festőknek mű­veik bemutatására. Az osztrák főiskolások egyesülete a sátrat és ezeket a'lokálokat fekete gyászlepellel fedték be. Utóbbiak­ban a legismertebb művészek léptek fel az 1938-ban eltiltott műveikkel. A zsina­gógában megtartott gyászistentiszteletet követően a sátorban megjelent dr. Vranitz­ky, a kormány elnöke, dr. Zilk, Bécs pol­gármestere. A rádió és a televízió az egész szertartást közvetítette. A bécsi főrabbi és a hitközség elnöke is beszédet tartott. Március 10-én a városházán óriási ki­­llítás nyűt WIEN 1938 - címmel,amelyet szintén a polgármester nyitott meg. Több, mint 40 történész állította össze. Este a városháza előtti nagy térségen több, mint 30 ezer ember jelent meg, bár téli hideg szél fújt. öt személy beszélt a polgármester után, elsőnek a hitközség elnöke, aki akkor gyermek volt, majd Viktor Franki, a híres pszichiáter és további három. Hol is kezdődött ? A Dohány utcai templom méltóságteljes, varázslatos falai között, 55 évvel ezelőtt, a Bar-Micvo-ün­­nepségen. Apám már néhány éve halott volt. Ünneplő ruhámban, hozzám hasonló­an sápadt arcú és izgatott kis emberek közt úgy éreztem, valami fantasztikus dolog tör­ténik most velem. Reggel még gyermekként ébredtem, de innen, a templomból férfi­ként megyek haza. Hallottam a Főrabbi úr, dr. Hevesi Simon zengő szavát, agyamba véstem az útravaló áldását, de néha-néha visszanéztem a múltba. Mi is történt velem eddig ? Mint a népmesében, hét gyermekes család legkisebb gyermekeként érkeztem a világba. Mivel pufók kisfiú voltam, MACI- nak becéztek. Apám foltozó szabóként, naphosszat hajtotta a gépet, hogy a gyer­meksereg életét-italát, a legszükségesebb ruhákat előteremtse. Anyám bűvészkedett, mert hogy ekkora családban az anyának bűvésznek kell lennie. " Az ég először akkor borult be, ami­kor apám szívinfarktusban meghalt. Anyám „varázslóból" családfenntartóvá lépett elő. Itt tartottam gondolataimban, amikor fel­­néztem a templom oldalhajóinak könyök­lőjére, ahol anyám állt, könnyezett, mo­solygott. Büszkén mosolyogtam vissza rá, s hallgattam a Főrabbi úr szavait, aki az élet útjára indított. Szavait megőriztem. A fel­nőtté válás nagy ünnepe volt ez a nap. 1933-at írtunk. Kéz-a-kézben ballagtunk anyámmal hazafelé. Soha még annyira nem hiányzott az apám, mint ezen az úton. Akkor támadt az ötletem: naplót fo­gok írni. Mindig, mindenkor, mindenről beszélni fogok Apával !!! Nem lehet, hogy ő hiányozzék életemből. Neki mindenről kell tudni és csak neki és éppen ezért a nap­lót nem láthatja senki II! Titok lesz, titok­zatos titok. Csak az enyém és az Övé. Szép bekötött könyv kellene, node persze arra nincs pénz. Megteszi egy füzet is. Majd a tartalék irkák közül kiválasztok egy kockásat vagy vonalasat, mindegy, csak már írhatnék. Hiszen ezt a mai napot azon­nal el kell mesélni. Ügy kell tennem, mint­ha leckét kaptam volna az iskolában. El kellett tűnnöm egy sarokba a füzettel. A leckét, a feladatot én adtam magamnak egy életre. Sikerült megvalósítani. MEGŐRIZTEM APAM EMLÉKÉT. KÖNYVESPOLC ERŐVONALAK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZTI MAGYAR SZELLEMI ÉLETBEN A Svájci Magyar Irodalmi és Képző­­művészeti Kör elnevezés alatt működő zürichi kultúralakulat élénk, színvonalas magyar irodalmi és történeti tevékenységet folytat. Szervezetében maga köré gyűjti nemcsak a világ minden táján élő magyar intellektuelleket, de kiadványaiban magyar­­országi neves tudósok és írók közreműkö­dését is sikerült megnyernie. A fenti címen megjelent tanulmány­­kötet az 1985 októberében, Luganoban rendezett tanulmányi napokon elhangzott előadások gyűjteménye. Az esemény meg­rendezésére az 56-os forradalom negyedszá­zados fordulója adott alkalmat. Az előadások természetesen nem ad­nak egységes világnézeti képet és ahány ta­nulmányíró, annyiféle őszinte nézet kerül felszínre, amelyekkel kárbaveszett fáradság lenne szembeszállni. Egyet nem lehet a kö­tettől elvitatni és ez az, hogy kivétel nélkül magas irodalmi fokon íródtak. A bennünket közelről érintő téma­körökben kiemelendőnek tartjuk egyes szerzőknek a zsidókérdéssel foglalkozó gondolatait. Kétségtelen, hogy emigránsnak minősülő íróktól nem lehet elvárni, hogy a régi felfogással szakítsanak és a zsidóságot ne tekintsék a magyar társadalom kereté­ben különálló és külön kezelendő rétegnek, mégis érdekes, hogy a Nyugat-Németor­­szágban élő dr. dr. Csernohorszky Vilmos — ----------- '' "i'i <• ■■■Muuuuuuuuum és a Svájcban élő dr. Czettler Antal (mind­ketten nyüván magas kultúrfokon álló iro­dalmárok) a zsidókérdéssel kapcsolatban elavultnak hitt nézeteket hangoztatnak, így az előző író például a numerus clausus bevezetésének mentségéül felhozza, hogy a rendelkezés az antiszmita hangulat csök­kenését vonta maga után. Utóbbi pedig Szekfű Gyula és a magyar értelmiség kap­csolatainak vizsgálatában külön alfejezet­­ben tárgyalja a felekezeti kérdést és a zsi­dókérdést. Előző alatt a katolikus-protes­táns ellentéteket boncolja, utóbbiban pe­dig Szekfű kétségbevonhatatlan antisze­mita felfogását támadja, bár a zsidóság szerepét mind a kapitalizmus kifejlődésé­ben, mind pedig a baloldali forradalmak előkészítésében komoly problémának tart­ja. Hogyan is kívánhatnék ezek után a két kitűnő irodalmártól, hogy lapunk alapfel­fogását tegyék magukévá, amely szerint a magyar-zsidó kultúra szerves része az egye­temes magyar kultúrának, tehát ennek kü­lön való kezelése a magyar kultúra elbírá­lása szempontjából is hátrányos ? Az emigráns magyar írók nem tudnak szabadulni attól a beléjük rögződött felfo­gától, hogy a zsidóságot külön, idegen test­ként kelltekinteni a magyarság keretében. Ez, nézetünk szerint, nem szolgálja sem az általános megbékélés szellemét, sem pedig a magyar kultúrát. ____ 55 ga megérkezett Bécsbe és a Pálffy-palotá­­ban mutatják be. Mindezekre felvonultatják az iskolá­sokat annak ellensúlyozására, hogy éveken keresztül a szülők és tanerők hallgattak ró­la, most viszont tudni akarják, valójában mi történt. A központi egyetemen szimpóziumot tartanak, a világ minden tájáról, természe­tesen Izraelből is résztvevő tudósokkal. Bíztató, hogy a fiatalság minderre pozitívan reagál s így csak remélni lehet, hogy a jövőben a borzalmak nem ismét­lődnek meg. <MHW»OC<a06 9 8liflOO»»OOCC80COOOOO A Historisches Museum-ban van de­cember óta a híres Max Berger-kiállítás. Tömegek látogatják. A kiállítás mottója: JUDENTUM IN WIEN. Ennek keretében minden héten történeti és politikai vitaes­teket tartanak éészek -elhurcoltak műveiből olvasnak fel. Az osztrák ellenállás levéltárában is­kolásoknak a vészkorszakot tárgyazó raj­zait, plakátjait állították ki. Az osztrák zsi­dóság történetével foglalkozik egy másik kiállítás is, amelyet a Jewish Welcome Ser­vice rendezett. A Beth Hatefutsoth-nak a magyar zsidóság sorsával foglalkozó kiállítási anya-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents