Newyorki Figyelő, 1986 (11. évfolyam, 1-17. szám)

1986-04-09 / 5. szám

6 NEWY0RK1 ITCYFT.Ő 1986 április 9. á magyar-zsidó Vészkorszak évfordulójára Soha nem lettem tizenhat éves... Irta: SCHNAPP LEA A napokban látszólag scnuiul­­moiidó cselekedetemre kerestem magyarázatot. Apró, nekieredő hólabdakcnt indult meg bennem az emlékezés, hogy aztan démo­nt hógotgeteggé dagadjon. Je­lei. tekteien semmiség; egyike azoknak a spontán mozdulatok­nak, melyeknek nem szoktunk fontosságot tulajdonítani, ame­lyekről azonban a pszichológia rég kiderítette, hogy a lélek leg­­mélvéről j akadó jeladások, a be­­tokozott, tudatlanná vált lelki él­mények üzenete valami feneket­len szakadék sötétjéből. Mind­össze ennyi volt: Megláttam a kirakatban egy vékony kis ezüst gyűrűt, alléié tizenkétééveaeknek valót, nvoinban megvettem, majd aranygyűrűmet elrakva, ezt húz­­- tain a bel,éré. Gyerekes allűr, mondanám mosolyogva az esetet, ha a mély­ből nem villanna elém egy régi ezüstgyürü emléke. * ,,1012—47 ötéves találkozó Ez volt bevésve abba az ezüst* gyűrűbe, amit kiskunfélegyhá­zi „Const aminUm” leánynevelő inté/ei IV. b- osztályának 33 nö vendeke 1942 júniusában ujjára húzóit a hófehérfalu, virággal díszített tanteremben. A növendé­kek vidáman kacarásztak, teli to vábbtanulast, pályaválasztást il­lető tervekkel. Az osztályban c«ak mi, a négy zsidólány érez­tük, hoev lehetőségeink napról­­naora szűkülnek. Ebben a hires iskolában néey évet tölthettem. Azonfelül, nogy zsidólányokia dupla tandíj volt kivetve, különösebb zavaró kö­rülményekre nem panaszkodhat­tunk- De a nécy polgári után lí­ceumba, tanítóképzői)«, gazdasági iskolába, melveknek előkelő benn lakó növendékei: gróf- és báró­­kisasszonyok » voltak — ide zsi­dó már be nem juthatott, ösz­­szeszor.iott fogakkal vettem tu­domásul, hogv jó bizonyítványom ellenére sincs továbbtanulási le­hetőségem. Tizennégy éves voltam, ami­kor édesanyám leszerződtetett egv kis varrodába tanoncnak. Nem volt módomban a makran­cos kislányt játszani, általában ez jellemzett bennünket akkoriban: a belenyugvás. Utólag elgondol­kozhatunk rajta, hogy miért; hogy tehettünk volna-e másként, és hogy a sátáni erők ellenében Segített volna-e, bárhogyan is cse­lekszünk • Keserűen vettem tu­domásul, hogy bár édesanyám fizetett értem, a varrás mellett szenet, vizet hordtam, műhelyt ta­karítottam- A keresztény urilá­­nyok pedig tovább tanulhattak. De a szomjúság a szépre to­vább élt bennünk. Volt egy csodá latos zsidó ifjúság. Volt a szom bat és a szabad vasárnap. Szín­játékot írtam a Jótündérről. A díszleteket magam varrtam. Évi ke kishugom lett a Jótündér, ha talmas udvarunkon egy régi ping pong-asztal a színpad. Gabi bá­tyám Sajátkezüleg Bzerelte Össze a villanygramofónt. A Pestről ott nyaraló Grünvvald Évi a szocia­lizmusról énekelt, én naivan és hangosan Szabolcsit Szavaltam: „Ha utcahosszat szól a hecc és ajtót nyitnak, hogy mehetsz — hát mondd, hogy nem és nem és nem...” A bevételt a lengyel menekül­tek gyűjtőakciója javára juttat­tuk el, titokban. Rabbink, dr. Kalmár György, a kornyék váro­sait járta, Jehuda Hálévi, Ibn Gavirol, Mose Mendelsohn alko­tásait ismertette és „Izráel szere­­tetét” hidette. Egy szélfuvallatnyi zsidó kultúra a megalázottság légkörében. Értékek a növekvő barbarizmus ellen: wines áttetsző tüllfüggöny, mit ablakunkra húz­tunk a közelgő tűzvész és földren gés ellen. Sötét felhők tornyosultak szttlŐ városom felett. Körülöttünk egv­­re szűkült a kör. Még nem vol­tam 13 éves. És nagyon szeret­tem volna 16 éves lenni. De én soha nem lettem tizen­hatéves. ^ Szüleim, mint minden évben, még jóval az őszi ünnepek előtt házunkba rendelték Birnbaum bácsit, a susztert. Művésze volt a cipőkészítőének- Ilyenkor szó kás szerint méretet vett a gyere­kek lábairól, és ki lett alkud­va: fűzős, magasszáru cipő, dup latalp, steppelt finom bőr, Ros Hásáná előtt leszállítandó. Ez a szertartás minden évben a kelle­mes várakozás légkörében folyt le. Most azonban duzzogva nyuj toltam a lábam — Birnbaum bá­csi schogysem tudott boldogulni vele. — MagaSSarku cipőt akarok! — toppantottam dacosan. — Majd ha 16 éves leszel —, mondta szelíden édesanyám. A moziban a „Halálos tavasz”-t játsszák... Az egész város a film slágerét fütyüli; „Ez lett a vesztünk...” A képeken Jávor Pál, Karádi Katalin, Szörényi Éva. Tizenhat éven felülieknek. Törődöm is vele, már nem va­gyok iskolás. Szeretném megnéz1 ni vasárnap délután. — Várjál, mig 16 éves leszel —, mondja az édesanyám. A rákövetkező hetekben már Semmilyen -éves zsidó nem mehe tett moziba. Kétéves tanoncsá­­gomat se fejezhettem be; gettó­ba tereltek bennünket. Taglóként Zuhantak egyre-másra a rendelke­zések. Most az ékszerek beszol­gáltatása. Odaadtam vékony kis aranyláncomat, rajta az amulet­tel: Mózes a törvény táblákkal, meg az ezüstgyürüt a belevésett 1942—47-es dátummal. Nem lettem 16 éves. Auschwitz ba száguldott velünk a vonat. A magyar vasutasok éjt nappallá té­ve dolgoztak, hogy mennél gyor sabban, fgllyon', a wáUi fás, szá­zat is begyömöszöltek egy vagon­ba. Honnan ez az eszeveszett gyű­lölet? Hiszen a nagy magyar szel lemek fajgyűlöletet, antiszemi­tizmust nem prédikáltak soha. Se Kossuth, se Petőfi, se Arany, se Madách, se Kosztolányi, se Jó­zsef Attila. Miért van, hogy a legelvetemültebb csőcselék szavá­ra hallgattak, nem Adyéra, aki oly mélységes átérzéssel mondja ,,A bélyeges sereg”-ben: aoeQQQQQOOQOeOOOOOeOQOPOpgOQOQOOOOQOQOPOfl „Véretek, ha idegen is száz­szor, Mégis az enyém, az enyém.. Buzgólkodva, túlórázva a szolgai pribéskedésben, elhurcol­tak bennünket, beteges gyönyör­érzettel lesve pusztulásunkat. * Nem lettem 16 éves: Auschwitz ba érkeztünk. Blokkok végtelen sora, Őrtornyos, drótkerítései, vá­laszfalakkal szabdalt terület. Szegény jó Anyámat a kis Tün­dérkével, Évikémmel azonnal el­­gázositották. Édesapámat szin­tén. Gabi bátyám később, a bécsi úton lelte halálát. Én pedig a halálos drótsövények mögött ta­láltam magam Birnbaum bácsi művészi cipőjében. Duplatalp, steppelve. A gyermekblokkból kiválasz­tották a nagyobb lányokat kőtörő munkára. A hegyes köveket be­kente a sebzett gyermek-lábakból csorduló vér. Birnbaum bácsi füzÖ8cipője remekül óvta lába­mat. De csak rövid ideig. Az SS felügyelőnő már másnap ész­revette rajtam. Felháborodva ko bozta el tőlem, elképedve a ha­nyagságon, hogy rajtarnhagyták. Mezitláb botorkáltam vissza a barakkba. Hej, Anyám, én soha nem le­szek 16 éves! Végtelen órákon át húzódó ap­­pelek lábon vagy térden. A „halá­los tavasz”-t követő kánikulát már az októberi hideg hajnalok váltják fel. Mezitláb találnak, egy Szál rongyban dideregve. No­vember 25-én lennék 16 éves, ha életünk nem naptáron kívül, vi­lágon kívül tengődne kínlódva, hal ál rászán tan- Anyám, kinek minden szava olyan volt, mint a szentirás, mi mindent ígért erre a napra! A kőkemény priccsen ál­modoztam: az ég meghasad és Tündérke a Jóanyámmal eljön a születésnapomra. A villamos drót sövények leomlanak. Felsebiett lábamra Birnbaum bácsi trottőr sarkú cipőt készít. Befejezhetem az iskolát. És mindez a borzalom rossz álom csupán. Hogy kiszáradt torkom­ra nincs egy korty vís. Nem igaz, hogy ott álltam meztelenül a fertőtlenítőben sok más kis­lánnyal és SS hóhérlegények rö­­högtek rajtunk. Ez a szennye az emberi fajtának eltűnik, mint valami gonosz varázslat Fel fo­gok ébredni ,anyám süti a kug­lófot, a rózsaszínű abrosz már as asztalon. Gabi hazajön a jesivá­­ból. Tündérke bellbeg hosszú fe­kete hajával ,és elmondja a ver­set, amit neki Írtam. November 25-én nem nyílt meg az ég. Anyám nem jött el hoz­zám. Tizenhatodik évemet nem lelem sehol. Ellopták s sötét­­lelkű bűnözők. Újságpapírba est vart véres lábbal gyalogolok reg­gelente hét kilométert egy fa­gyos barakkból Horneburg váro­sába. A Telefunken gyárba, ro­botolni. Éhezés, korbács, vér, sebek a munkabérünk. fttESSEN ELŐ LATUNK*! Megkésve, szépséges, jóságos emberek végtelen sorát veszni hagyva — beköszönt a csoda. A felszabadulás. Nem nyújtha­tott többé otthont; <zü|őt, test­vén nem kelthetett életre. Csa­ládi házunkban hideg arcok .Fél­egyháza rideg-idegen, Birnbaum bácsi műhelyében elárvult H kap­tafa 5-1 ¥ Alijjáztunk. Egyetlen hátizsák kai. Új életet kezdünk az ős-új ha­zában. Szokatlan környezet, szo­katlan klíma, szokatlan új nyelv és kemény küzdelem a minden­napi kenyérért. Gyermekeket stü lök — albérleti szobában. Hirtelen feltörnek a sebek: az újságok kártérítésről írnak. Hi­szen nemcsak gyilkoltak: ki is fosztottak mindnyájunkat. Dr. Brunovszky ügyvéddel szemben ülök. Előtte, az Íróasztalon, jegy zetfüzet. — Kérem, mondja el, hogyan kezdődött. — Gettó ... téglagyár... — Torkomon hir­telen elfúl a szó; elhallgatok. Semmi nem segít, zokogok ful­dokolva, hányinger, hisztériás re megás fog el, lángok csapnak fel körülöttem, émelyítő pernyeszag terjeng a* irodában.. Képtelen vagyok beszélni. Apám nevét kér di. ő is ott volt, bólintok. De a szó „anyám" megint görcsbe szó rítja a szívemet. — Kérem, szed­je össze magát és jöjjön el a jövő héten tanukkal.. . Kárté­rítési iroda... Rokkantsági kér­vény ... Igazolás ... Orvosi vizs­gálat ... Mi a panasza? Én nem voltam soha 16 éves.,. Két heti UdUlést kértem. El­utasítottak. Fellebbeztem. Meg­jött a végzés. A német nép ne­vében, stb. a bíró úgy döntött, hogy a kért üdülésre nem va­gyok jogosult. Ám legyen. Fel­sétáltam a Karmel-hegyre. A legszebb kilátóhegyre. Előttem gyönyörűséges városom, Haifa. Hegy és völgy változatos szint­je, ég és tenger kékje. És innen, a Karmel csúcsáról kiáltom a szélbe: Igaz, családunkat elpusz­tították, ifjúságunkat elrabol­ták, vagyonúnkból kifosztottak, sokunkat megnyomorítottak, de itt vagyunk, itthon vagyunk, élünk, remélünk és ... Ám Jisi­­ráél cháj! Izráel népe éli 1LUE CROSS-BLUE SHIELD . ét életbiztosítási lehetőségek Lépjen érintkezésbe KLEIN BARBARA biztosítási megbízottal a Bnai Zton biztosítási osztályán. Td :725-1211 i Otthoni telefonja az esti órákban; < (212)933-3043 < i Tárgya] magyarul és angolai )#>>«>»♦»♦»» >OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOPOOOOOOOOO

Next

/
Thumbnails
Contents