Newyorki Figyelő, 1985 (10. évfolyam, 1-15. szám)

1985-02-21 / 2. szám

1985 február 21. NEWYORKI FIGYELŐ 11 SUSANA RADÓ (RADÖ ZSUZSI): UTAZÁS A VÉGZET FELÉ. A GETTÓBAN (II folytatás) DR. KATZ JÓZSEF (Jeruzsálem!: BEVEZETŐ A HÍRES REINITZ-BÖN ÜGYHÖZ IV. Szóval így álltak a dolgok azon az ominó zus napon. Manci barátnőm éppen boldogan me­sélte szerelmének újabb részleteit. A Zsidókórház egyik fiatal munkaszolgálatos orvosába, akit Pest­ről küldtek oda, volt szerelmes. Az érzelem köl­csönös volt és már-már komolyra fordult, tervez­gették együtt jövőjüket. 1943 Szilveszterét még együtt ünnepeltük és bár az események beárnyé­kolták jókedvünket, mégis pillanatnyi veszély nem forgott fenn. Nem éltünk kívül az eseménye­ken,de az akkori hírek kissé kívülállóknak tűntek fel, vagy ahogy mondani szokás, még nem érintet­te <ö7vet|enül a bőrünket. Éjtszakánkint titok­ban hallgattuk a londoni BBC adását. A varsói gettó lázadása^ sztálingrádi események, a néme tek rugalmas visszavonulása,halvány reményt éb resztett bennünk, hogy talán mégis megússzuk é megmenekülünk a háború végéig. Minden, ami eltérített a valóságtól, jól ,on és mi örömmel kapaszkodtunk bele. Fiatalok voltunk és a fiatalság optimizmusának ereje és vágyai I« ' asen harcoltak a valósággal. M nt már említettem, Manci nagy szere­lemben ,• it a pesti fehér karszallagos orvossal (fehér karszallagot viseltek azok, akiknek egyjk szülője keresztény volt és ők már kereszténynek születtek), de a nürnbergi törvények szerint mégis zsidóknak számítottak. Mindez azonban egycsapásra megváltozott Elszállt a kedvünk ésa vér megfagyott ereinkben, áiiia a németek bevonulását városunkba. Amikor Szlovákiában megkezdődött a zsi­dók deportálása, talán 1942 nyarán, sok „üldö­zött* igyekezett Szlovákiából átszökni Magyar­­országra, ahol még ilyen mérvű zsidóellenes intéz­kedések nem voltak. Akkor keresett fel irodám­ban egy Edelmann nevű kassai asszony, akit ré­gebben valami kisebb ügyben képviseltem. Sírva mondta el, hogy egyik húga, névsze­­rint Englaenderné, férjével és kislányukkal a szlo­vákiai Smolnikon laknak, de a férjet már néhány hónappal ezelőtt a Hl inka-gárdisták elvitték Né­metországba, állítólag „munkára." Azóta sem ér­kezett felőle hír, él-e vagy sem. Az asszony 8 éves kislányával együtt nem várta be, míg Smolnikon összeszedik a zsidókat, hanem egy éjjel egy pa­rasztismerősük segítségével átszökött a Siiovák magyar határon. A hosszú gyaloglás utáni fá­radtságukat egy erdei tisztáson akarták rövidebb ledőléssel kipihenni, persze már Magyarország területén, de még a határsávban. Nem sikerült, mert hajnal felé pihenőhelyüket a magyar csend­őrség egy őrjárata felfedezte és őket igazoltatta. Englaenderné semmiféle irattal nem rendelkezett és azt adta elő, hogy kassai lakos, aki kirándulá­son volt előző nap és este eltévedtek az erdőben. Kérték a katonákat, hogy engedjék hazamenni Kassára. Az őrjárat parancsnoka ezt a kérését el­utasította azzal, hogy előbb be kell őket vinni a szepsii (Moldava n/Bodvou) szolgabíróságra, ahol ellenőrizni fogják a bemondott adatokat és dön­tenek majd további sorsukról. így is történt. Az ügyet maga a szepsii szolgabíró Bartalos Gyula vette kézbe és igen emberséges módon bánva a két nővel, rövidebb tagadásuk után megállapította a valóságot. Kö­zölte velük, hogy az előírások értelmében nem fogja őket Magyarországon lecsukatni, hanem át­adja őket hivatalosan a szlovák határőrségnek. Nem használt semmiféle könyörgés, sem Englaendernének az a kijelentése, hogy a Szlová- Englaendernének az a kijelentése, hogy a Szlo­vákiába való visszatoloncolásuk egyenlő a halál­lal, mert állítólag a zsidószökevényeket nem szál­lítják vissza a lakóhelyükre, hanem ott a határ­sávban lövik agyon. így hát már csak azt kérte, hogy Kassán élő nővérét láthassa, mert nem való­színű, hogy még találkoznak valaha isaz életben. A szolgabíró szinte „utolsó kívánságnak" tekin­tette ezt a kérést és beleegyezett abba, hogy az ő szobájából és jelenlétében telefonálhasson kassai nővérének, hogy mi történt vele, hol van és hogy okvetlen látogassa őt meg sürgősen a szepsii szol­gabíróságon. Tényleg sikerült is a két asszonynak telefonon beszélni és a szolgabíró megengedte, hogy a kassai nővér oda Szepsibe azonnal lejöjjön a húgával való rövid találkozásra. Az időjárás is megfelelt lelkiállapotunk­nak. Nem volt tavasz egyáltalán. Nehéz, sötét fel­hők lógtak az ég peremén, minden percben felhő­­szakadással siratva ezt a megbolondult világot. Ráadásul még az ég mennydörögni is kezdett, versenyt dördülve a tankok észvesztő dübörgésé­vel. Megállt a szívverésem...Úristen, mi lesz ve­lünk ? Rögtön drága szüléimre gondoltam, akik úgy-ahogy már megalkudtak a helyzettel, viselték a sárga csillagot, amit rögtön a magyarok bevonu­lása után fel kellett rakniok, — de még csak nem is sejtve a borzalmas véget, élték tovább megszo­kott polgári életüket. Drága jó apám több cégnél volt ún. órás könyvelő s mivel nagyon jó munka­erő volt, a keresztény cégek titokban hazaküldték a könyveiket vezetni és mérleget csinálni és ha vesebbet is fizettek érte, ami járt volna, r ngis . k k ijöttü n k va la hogy. Drága jó anyám volt az örök optimista , c-/ádban, aki mindenkibe igyekezett lelket ön­teni. Most is, vasárnap délután lévén, elmentek a megszokott römipartira a helybeli Újságíró Club­ba -kedvenc találkozóhelye volt a polgárságnak — és önvígasztalásul beletemetkeztek a játék iz­galmaiba. Még ma is fáj, hányszor kritizáltam ezt a játékszenvedélyt, hogy nem való a mai nehéz időkben, pedig legalább éltük utolsó napjaiban elterelte kissé figyelmüket a szomorú valótól. A telefonbeszélgetés befejezése után Edel­­manné azonnal hozzám rohant az irodába, hogy jogi segítségemet kérje ebben az ügyben és hogy eszközöljem ki, hogy smolniki húga kislányával együtt Kassán — Magyarországon maradhasson, illetve szerezzek be részükre itt-tartózkodási en­gedélyt. Edelmannéval közöltem, hogy nem tartom valószínűnek egy ilyen ügynek kedvező elintézését. Mindenesétre valamiképpen segíten akartam és ezért felkerestem Z.J. detektív isim - són et a Rendőrkapitányságon és előadtam ■z ngyet, kérve őt, hogy segítsen. Hosszabb gondolkodás után Z.J. azt java­­ilia, hogy menjek ki azonnal autóval Szepsibe In annéval együtt és kérjem mega főszolgabí­­iót — akit ő is, mint liberális embert ismert — hogy ne toloncolja vissza a két nőt Szlovákiába, hanem adja át a kassai rendőrség politikai osztá­lyának. Edelmannéval együtt rögtön kimentem taxival a szepsii főszolgabírói hivatalba, ahol leg­nagyobb örömömre a szolgabíró személyében Bartalos Gyulát fedeztem fel, akit, ha futólag is, de régebbről ismertem. És pedig abból az alka­lomból kifolyólag, hogy előzőleg nemrégen az ő felesége és az én feleségem együtt feküdtek a kassai Bábaképző intézet nőgyógyászati osztályán és igen összebarátkoztak. Ott futottam én össze többszöri látogatáskor nevezettel, aki most nagy reverenciával fogadott és kérdezte, mi járatban vagyok. Elmondtam jövetelem célját, mire ő egy külön szobába vezette Edelmannét, ahol annak húga és unokahúga várakoztak. Közölte velük, hogy legfeljebb egy félórát engedélyez a beszélge­tésre. Velem közölte, hogy ennek megtörténte után a két nőt visszatoloncolja Szlovákiába, ahol - sajnos, ő is tudja — igen szomorú sors várako­zik rájuk. Mentegette magát, hogy így kell tennie, dehát a törvény szerint kell eljárnia. Hosszabb érvelésem és emberi jóindulatára való hivatkozással és végül azzal, hogy ha átadja a két nőt a kassai rendőrségnek, ezzel legfeljebb egy eljárási szabályt sért meg, de végeredményben egyik hatóságnak egy másik hatóság őrizetébe ad­ja át őket, hajlandónak mutatkozott kérésemnek eleget tenni, annál is inkább, mert bizalmasan kö­zöltem vele, hogy én már előzőleg elintéztem az átvételt. Aszolgabíró feltétele azonban az volt, hogy az elszállításnak még aznap kell megtörtén­nie, mert éjszakára nincs hol a nőket elhelyezni. Rohantam vissza Kassára Z.J.-nek ezt megmondani, aki azután azonnal autóba ült és kiment Szepsbe. Ott Bartalos főszolgabíró Eng­­laendemét és lányát a detektivnek tényleg átadta, aki behozta őket Kassára és elvitte a nővérnek. Az áldozatok feleségei a nyomozók rendel­kezésére bocsájtották férjeik fényképeit, ame­lyeket a telefonos kisasszony előtt kiraktak,azo­nosítani tudja-e a telefonálót. A gombaszedő nőt is megkérdezték, felismeri-e az erdőben látott személyt. Mindkettő bizonytalanul nézegette a képe­ket. Ezt néhányszor megismételték velük. Az ál­dozatok feleségeit ismételten kihallgatták. Az egyik most arról emlékezett meg, hogy férje említett előtte egy nevet, úgy emlékszik: Rejti, Recsei, Rettegi, ilyesféle volt, R-betüvel kezdő­dött. Felsoroltak előtte sok R-betüvel kezdődő nevet, de egyikre sem emlékezett. Újból behívták és a telefonkönyvben sze­replő R-betüs neveket olvastak fel neki. A nő, amikor a Reinitz nevet hallotta, felemelte fejét és a nyomzóra nézett. Az többször felolvasta előtte a nevet. — Azt hiszem, ez az, ezt a nevet említette megboldogult férjem, — szólt a nő. Döntő beje­lentés volt ez. A nyomozás ekkor kezdett jó úton előrehaladni. A telefonkönyvben szereplő Reinitz-házat megfigyelés alatt tartották. Reinitzet észrevétle­nül követték az utcán. Egy alkalommal betért a telefonközpont­ba. Éppen az a kisasszony volt szolgálatban,akit már kihallgattak. Az egyik nyomozó megkérte a szolgálatos telefonost, hogy vegye csak jól szem­ügyre ezt az embert. S a nő ráismert a zsebken­­dősre. A nyomozó felírta a számot, akivel beszélt és kikereste a nevet. A kiszemelt áldozat lakására mentek, igazolták magukat és a feleségét kikér­dezték, meg tudná-e mondani, hogy a férje né­hány órával előbb kivel és milyen ügyben beszélt telefonon. A nő rövid tétovázás után elmondta,hogy annyit tud, hogy a férje holnap délelőtt elmegy és csak késő délután jön vissza. A nőt megkérték, hogy a férjét ne engedje a találkozóra. Reinitznek sejtelme sem volt, hogy a hu­rok szorul a nyaka körül. Kiment a találkozóra, egyik erdei tisztáson leült egy fa alá és várakozott. A nyomozók favá­góknak öltözve, baltával a vállukon álltak lesben. Reinitz egy órai várakozás után visszain­dult a városba, a „favágók" óvatosan követték. A város végén három detektív várakozott és meg­lepetésszerűen, a „favágókkal* együtt hirtelen körülfogták és bekísérték a rendőrségre. Lakásán házkutatást tartottak, előzetes házkutatási enge­dély alapján. Egy könyvben, a belső fedőlapon Edelmannénak a lakására mondván neki, hogy «Ifőzzenek el, de legcélszerűbb lenne Kassái ól egy más nagy városba, leginkább Budape-. • e menniök. Persze szerezzenek be valamilyen Írató kát,hogy magyar állampolgárok és nem zsidók. Ezután engem keresett fel Z.J. és közölte, hogy a két nőt szélnek eresztette és a többi már az ő dolguk, — ő pedig az ügyről egy egész rövid fel­­legyzést fog csinálni és azt majd az irattárban a 'éqi iratok közé elhelyezi, hogyha esetleg kid érül­­■ ? eset,fedni tudja magát.Ez nem voltvalószí­­mert csak úgy történhetett meg, ha a két .iö liio lebukik. Bartalos nem fog az ügyről sehol ■fc..1 beszélni, miután tudatában volt annak, hogy nem egészen helyesen járt el az ügyben. neveket találtak felírva, köztük két áldozat neve is szerepelt. Letartóztatását a bíróság határidő nélkül hosszabbította meg. Reinitzet Váradra kísérték és ott zárták fogházba. Itt került ügye Fersigan bíró kezébe, akinek lebilincselő, érdekes elbeszélését hallgat­tam végig és amelyet ezen írásomban rekonstru­álok. Már vártak az irodába na Nagyvárad .Nagy­váradi Napló, Friss Újság és Esti Lap, a Brassói Lapok, a Keleti Újság és a szatmári Friss újság munkatársai. Kértek, hogy adjam le nekik a Fer­­sigannal történt hosszas beszélgetésemet, — mert a vizsgálóbíró a vizsgálat alatt nem nyilatkozha­­tik. Fersigannal egy hét múlva egy sarokasz­talhoz ültem. Ebéd közben rátért az ügyre. Rei­nitzet bezárták és másnap délig ki sem nyitották a zárka ajtaját. Ott gubbasztott a vaságy szélén, hagyták, hogy magába szálljon. Egyszer hirtelen felpattant az ajtó és há­rom detektív rontott be hozzá. Felállt, de nem mutatott semmi meglepetést. Nyugodtan állt és nézett szembe a detektivekkel. Barátságos modor­ban kezdték meg a vallatását. Érdeklődtek egész­ségi állapota iránt és barátságos terefere után hir­telen rácsaptak: — mit keresett az erdőben ? — Megingathatatlanul állta a sarat, minden kérdésre megvolt a logikus válasza. Poharat, egy kancsó vizet, tésztát és újságokat tettek az ágyára és ma­gára hagyták. Egy kis szünet után ismét elővették. Nem húztak ki belőle egyetlen beismerő szót sem.Nem lehetett megtörni se jó, se rossz szóval. Kiutaztak vele a szatmári erdőbe, odaren­delték a gombaszedőnőt, a favágó férjet és szem­besítették vele A városba visszatérve egy vendéglőbe é tek be ebédelni, amikor egy ember toppani f- - M megszólította Fersigant: — Bíró úr, közölhetem-e itt, amit el akarok mondani ? — — Egy sarokasztalhoz ültem le vele ésa bí­rósági jegyzővel, — meséli Fersigan — az ember odaállt Reinitz elé és így kezdte el elbeszélését: — Ezt az embert láttam néhányszor az erdőben kóvályogni, azt hittem keres valamit. Egyszer csak látom, egy kalapácsot szed elő egy bokorból. — (Vége következik) Később felkeresett Edelmanné és közölte velem, hogy a húga és kislánya részére sikerült még másnap itt Kassán beszerezni hamis személyi iratokat és azokkal Englaenderék egy éjszakai személyvonattal szerencsésen fel is jutottak Pest­re és ottani rokonaiknál helyezkedtek el. Aztán még később néha véletlenül talál­koztam az utcán Edelmannéval, akitől örömmel hallottam, hogy húga fizikai munkásnő, a gyerek iskolába jár és megvolnának, ha nem gyászolnák apukat, aki Németországban egy gyári robbanás­nál meghalt. (Folytatása következik) (Folytatjuk) xi-DR. GASKO MIKLÓS ÍRÁSAIBÓL (Folytatás) HATÓSÁGI KÖZEGEKNEK IS VAN SZÍVÜK - NÉHA SELA INSURANCE 104-35 Queens Boulevard Forest Hills, N.Y. 11375 (Tel.: (718) 896-3333 Első helyen álló biztosítási ügynökség New Yorkban ! Mielőtt megújítja autóbiztosítását, hasonlítsa össze árainkkal! LIABILITY: Brooklyn $ 417.00 Manhattan $ 363.00 Bronx $ 327.00 Queens $ 297.00 Hivatkozzék a NEWYORKI FIGYELŐRE, ingyen ajándékot kap ! Aznap este boldogan haj ó * n fej* nra.

Next

/
Thumbnails
Contents