Newyorki Figyelő, 1985 (10. évfolyam, 1-15. szám)
1985-08-08 / 10. szám
NEWYORKI FIGYELŐ 1985 augusztus 8. KAHÁN KÁLMÁN ROVATA MAGYAR-ZSIDÓ HÍRESSÉGEK AMERIKA BOLTOZATÁN A HATSZEGI BANKÁR PÉNZÜGYI ZSENI FIA Hazája, pontosabban: pénzügyi birodalma kerek e nagyvilág, de címe, állandó lakhelye New York elegáns elővárosa, Scarsdale, főhivatala pedig 29 Broadway, New York tőzsde-körzetében működik. Sok százmilliós érdekeltsége nem csak az újvilágra terjed ki, de a szabad Európa több államára, valamint a Távolkeletre is. A BUROKBAN SZÜLETETT DEÁK MIKLÓS Neve: Dr. Nicholas Louis Deák, foglalkozása: bankár. Bölcsője 1905-ben az annakidején Magyarország részét képezett Hunyad-megyei Hátszeg városkában ringott. ahol édesapja. Deák Lajos, szintén bankár és a huszas évek elején Erdéllyel már Romániához csatolt helység hitközségének elnöke volt. Édesanyja, szül. Bilitz Margit szintén módos családból származott. Deák Miklós hetvenkilenc esztendeje kezdettől fogva úgyszólván a napos oldalon zökkenőmentesen folyt, csak néha-néha árnyékolták be „bárányfelhők.' Komor ború csak most, nyolcvanadik életévében gyű lemlik feje, illetve financiális empiriuma felett — nem sok derűlátással. A SORS ÚTJAI KIFÜRKÉSZHETETLENEK De azért nem kell aggódni, hogy néhány száz vagy ezer dolláros gonddal kell küzdenie vagy változtatnia mérsékelten fényűző életmódján:százmilliókról van szó. Viszont a Sors útjai, fordulatai kifürkészhetetlenek: sohasem tudni, mit hoz a holnap — különösképpen a nyolcadik X-től már csak hetekkel fiatalabb időskorúak esetében. Igaz, élettársa, a bécsi születésű Liesl asszony jóval fiatalabb nála és egyetlen fia, Leslie alig van túl a harmincon. Elöljáróban egy kis tömör életrajz: Pontos születési dátuma: 1905 október 8. A gólya pontosan Jom Kippur előestéjén eresztette le a kéményen, egy vasárnap délután. Már nagyon várták az első gyermeket, akit azonban testvérek nem követtek: egyke maradt. A helyi elemi iskola elvégzése után előbb Bécsben neveltették. A volt császárváros gazdasági akadémiáját 1925-ben fejezte be, majd 1929-ben a svájci Neuchatel egyetemén gazdasági és pénzügyi doktorrá avatták. Röviddel ezután az angliai Overseas Bank magyarországi és romániai fiókjaiban vezető pozícióban dolgozott, az 1935-37 időszakban. A zárolt devizák komplikált, komoly szakismereteket igénylő ügyleteiben specializálta magát. AZ AMERIKAI KÉMELHÁRÍTÓ SOK NYELVEN BESZÉLŐ ŐRNAGYA Deák doktor 1935-37 között a Genfben székelt Népszövetség gazdaságpolitikai osztályán működött, ami jelentős előmenetelt jelentett a még negyvenen aluli, feltörekvő és már kitűnő nevű közgazdasági professzor karrierjében. A második világháború kitörésének esztendejében nem kellett különösen jó szimat az Európából való meneküléshez. 1939- ben, összeköttetései révén sikerült New Yorkban partraszállnia. Elhelyezkednie az angolt is jól bíró, már ismertnevű pénzügyi szakembernek. Több közgazdasági főiskolán tanított, így a teaneck-i (N.J.) Fairleigh Dickinson-egyetem pénzügyi szakán. valamint a New York Law School-ban. Pénzügyietekkel is foglalkozott, eleinte mérsékelten. Amerika hadbalépése után, 1942-ben önként jelentkezett hadiszolgálatra s ezzel már 1943-ban, soronkívül elnyerte az USA állampolgárságát. Őrnagyi rangra vitte fel a titkos szolgálatban. Pontosabban: az OSS — a CIA előző neve — tisztjeként. Magától értetődően,nyelvismerete,magas intelligenciája különösen predesztinálták kémelhárító szolgálatra. Fogadott hazájának jelentős szolgálatokat végzett. Sok borsot tört a náci ügynökök orra alá... VILÁGMÉRETŰ PÉNZÜGYI BIRODALOM URA A háború befejezáse, majd leszerelése után visszatért bankári tevékenységéhez, ezúttal egyre terjeszkedőbben. Apró betűkkel sűrűn telenyomtatott, levelezőlap nagyságú névjegykártyán sem férne el a címek, kitűnően fizetett állások, pozíciók felsorolása, — tiszteletbeliek és ténylegesek —, amelyek megillették. Kuriózumként megemlítjük, hogy 1974-75 években dr. Deák Miklós volt az amerikai OSS (a volt kémelhárító szervezet) veteránjai szervezetének elnöke. A mai napig több pénzügyi vállalat élén működik az elnyűhetetlen energiájú és kifogástalan egészségnek örvendő öregúr. Még 1946-ban alapította a Deák & Co. Inc. newyorki bankvállalatot, amelynek 1980-ig igazgatósági elnöke. A Manhattan Consumers Yellow Pages-telefonkönyvben szerepel: DEÁK NATIONAL BANK,amelynek elnöke, DEAK-PEREIRA INTERNATIONAL BANKING CORP.. Mindkettőnek Stamford (Conn.) városban is működik fiókintézete. De a művészi módon felépített Deák-csoport — mint a Trend című szakfolyóiratból kitűnik — tevékenysége New Yorktól Zürichig, Honolulutól Hong Kongig, Los Angelestől Macaoig (portugál gyarmati szigetcsoport a Távolkeleten), Las Vegastól Alaskáig és Puerto Ricotól Bécsig terjedt és most — alig pár hónapja — válságba került. REMEK ÖTLETEK, MERÉSZ KEZDEMÉNYEZÉSEK Kezdetben, röviddel a háború befejezése után nagy pénzügyi hálózatot épített ki főleg az Egyesült Államok Atlanti óceáni partvidékén. Nem kevesebb, mint százhúsz érdekeltségéhez tartozó vállalatot látott el idegen valutával, ami jelentős hasznot hajtott és az érdekelt vállalatok is jól jártak. A ritkábban használt külföldi pénzfajták árfolyama az Egyesült Államokban — szinte automatikusan — a Deak-Pereira jegyzések alapján alakult. Egy idő után az amerikai nagybankok és egyes tengerentúli pénzvállalatok is fiókintézeteket létesítettek az USA-ban, bekapcsolódva a pénzváltásba. Deák doktor ebből származó sokmilliós jövedelme egyre zsugorodott. Ellenintézkedésképpen kezdte saját vállalatait nemzetközileg kiterjeszteni. Megemlítendő, hogy 1968-ban megszerezte a tönkrement bécsi Mayer-Loos u. Co. magánbankházat s ezzel hozzájárult ahhoz, hogy Bécs mindinkább központjává váljék a nemzetközi pénzügyieteknek. KOMOR FELHŐK ÉS DAMOKLES KARDJA Idejében előrelátta az egyre nagyobb méretű inflációt is. Különböző előadásaiban hirdette, hogy nemesfémekbe és svájci frankba kell menekülni. Nem fizetett rá próféciájára... 1984 december 6-án a Deák-csoport három vállalata kényszerült csődöt kérni a newyorki bíróságon: Holding Deák and Company, Deak-Pereira Wall Street Inc. és Deak-Pereira International Banking Corporation. Tekintve, hogy ezáltal a külföldi leányvállalatok is válságba kerültek, mint például Deák and Company Macao Ltd. és Deak-Pereira Far East Ltd. Hong Kongban - a negyven év fáradhatatlan agymunkájával, elismerten kiváló szakértelmével felépített gazdasági birodalom a legerősebb megrázkódtatás idejét éli. A bécsi Deakbankház — a zürichi vállalat fiókja — is már Foco Bank néven működik. A Deák National Bank, Deak-Pereira US. Inc. és a Foreign Commerce Bank Zürichben ezidőszerint nem esett áldozatul de Damokles kardja felettük lebeg egy cérnaszálon... SZERVEZETT BŰNÖZÉSSEL KAPCSOLATOS GYANÚSÍTÁSOK ... ha csak Deák doktor pénzügyi zsenije és hagyományos szerencséje nem talál megfelelő kiutat. Tény az, hogy egy idő óta a kis hátszegi bankár világviszonylatban is nagy pénzváltó fia már csak a több más üzletágban is érdekelt, nemzetközi birodalom romjain „uralkodik* .. Az ötletes pénzmágnást nem kerülték «I a botrányok sem, de áthidalta őket. Kiderült, hogy a californiai Lockheed repülőgépgyártó mammutvállalat 1969-75 években a Deak-cégek segítségével utalt ki 83 millió dollár megvesztegetési összeget japán megrendelőknek, előbb Hong Kongba, majd onnan továbbítva. Deák Miklós így hárította el a vádat: — Mi csak ügyfelünk megbízását teljesítettük. -VETÉLYTÁRSAKKÁ VÁLT MUNKATÁRSAK BOSSZÚJA Előfizetek a NEWYORKI FIGYELŐRE Egy évi előfizetés 20 dollár díját / 7 csekkben mellékelem IT kérem számlázni Név-------------------------------------Cím_____________ ■------n-------1--------r Tj Hirdessen lapunkban KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HOGY HIRDETŐINKET TÁMOGASSÁK. VÁSÁRLÁSAIK ALKALMÁVAL HIVATKOZZANAK LAPUNKRA A Reagan elnök által életrehívott, szervezett bűnözés elleni bizottság is vádakat emelt ellene: azzal is gyanúsították, hogy köze van a latin-amerikai kábítószerkereskedelemhez, vállalatai résztvesznek a hatalmas jövedelmet biztosító, tisztátlan pénzek tisztára mosásában. Közvetlenül három vállalata csődbejutása előtt személyesen jelent meg a vizsgálóbizottság előtt. A jelek szerint sikerült tisztáznia szerepét: békén hagyták. A TREND című gazdasági szaklapnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy két egykori munkatársa, akik ma konkurrensei, hecc-kampányt indítottak ellene. Ennek következtében jelentős betéteket vettek ki főleg délamerikai pénzintézeteiből. Ezzel magyarázza a csődkérelmeket. (Folytatás a 12. oldalon)