Newyorki Figyelő, 1984 (9. évfolyam, 1-16. szám)
1984-06-15 / 8. szám
I 1984. június 15. NEWYORKI FIGYELŐ Gaiili-Gemeiner Ervin: SAVUOTI GONDOLATOK — A Cfáti ÁRI templom sámása — MAGYAR FESZTIVÁL A NEW YORKI HYATT SZÁLLODÁBAN 5 Ilyenkor, sávuot táján mindig eszembe jut Cháchám Aharon Gavrilov, aki tizenhét évvel ezelőtt a Tóraadás napján adta vissza tiszta lelkét Teremtőjének. Utolsó kívánságának megfelelően Meronban, a nagy tanaita, Rabbi Simon Bár Jocháj sírjához közel — melyet évekig őrzött — temették el még aznap. Cháchám Aharon, az egykori daliás cári tiszt, nyolcvanon felül volt, amikor elköltözött erről az árnyékvilágról, ahol annyi mindenen ment keresztül. s amit csupán átmeneti állomásnak tekintett. Nem tudni pontosan mi volt a valóság, s mj a képzeletszülte legenda, amely már életében körülvette a magas, fehérszakállas, pát-. riárkális megjelensü titokzatos embert. Hogy is szól a mese Aharon Gavrilov egykori cári ezredparancsnokról? A fáma szerint sok-sok évtizeddel ezelőtt letette díszes gálauniformisát, melyet mint a „minden oroszok cárja” a mindenható Atyuska, Második Miklós cár magasrangú tisztjeként viselt, visszatért zsidóságához s a távoli Kaukázusból jött gyalog a Szentföldre. (Egyes verziók szerint mint „gér cedek” tért meg a zsidó néphez). Ros Hásáná előtti napon érkezett álmai földjére. Azokban a napokban a „Háárec” 1922 április 22-i számában a következő kis levél jelent meg: „Majdnem mezitláb és meztelenül érkeztem a múlt évben Kaukázusból Jeruzsálembe. Bagdadon keresztül gyalog jöttem az országba. Jeruzsálembe érkezésem után, beteg lévén, a munkaközvetítőben nem akadt könnyű munka számomra, Grononvocky úrtól 120 grust kaptam... Miután ma már megkeresem kenyeremet,, ezennel köszönettel visszajuttatom fenti összeget ezenkívül egy nyári ruhát, sapkát, hálóinget, nadrágot, harisnyát, valamint egy pár cipőt. Kérem, fogadják ezeket ..tőlem vissza, hogy az utánam érkező chalucoknak adhassák azokat. Aláírás: Aharon Gavrilov Kaukázusból”. így kezdődött az egykori daliás cári tiszt szentföldi karrierje. Nappal dolgozott, éjjel tanult. A megszállottságtól vezetett ember volt munkás és végzett Istenszolgálatot. Dolgozot és tanult, úgy Somronban, mint a Galilban. Később a Nyugati Fal samasa lett. Még későbben a másik szent-szolgálatot, Meronban látta el, Rabbi Simon Bár Jocháj sirjának őrzésével. Végre, életének utolsó éveiben a cfáti Szent ARI templomiak lett hűséges őre. Teljesen önzetlenül, fizetés nélkül, mert emellett, mint napszámos kereste meg kenyerét, Könyöradományokról hallani sem akart. Egyszer, betegsége alatt, néhány fontot szedtek össze számára, de felgyógyulása után, első munkájának keresetéből, tartozását azonnal visszafizette. Mikor munkájából elbocsájtották, az onnan kapott 300 font végkielégitést teljes egészében egy Meronnak ajándéko. ■zott frigyszekrényre költötte. Meroni templomszolgálata alatt történt meg vele a hívőktől elismételt csodálatos esete: Purim napján „misloách manot”-ot akart küldeni Rabbi Simon Bár Jocháj nak. Csak kenyere és sóshala volt. Ráborult a sírra és ezt mondta: „Rab. b; Simon, fogadd ezt a csekélységet tőlem, Sajnos mást nem adhatok mert magamnak sincs.” S a kenyeret és a sóshalat a szent sírra helyezte. Pár pillanattal későbben, amint a sírra borulva imádkozik, egyszerre csak megjelenik egy idegen és sos-sok pénzt a kezébe nyomva — eltűnik. Szinte hihetetlen, de a szentkönyvekben búvárkodó ama sámások egyike volt —1 minden valószinüség szerint az egyetlen — aki nem pénzért végezte a templomszolgálatot. ö volt az egyetlen sámás a világon, aki visszautasított minden egyes prutát. Az emberi társadalomtól távol, egész más világban élt. Ha a templom előtti fülkében — ahol lakott — csak egy szót váltott vele az ember, érezte, és látta, hogy fhánhám Gavrilov egy más világban jár. Olyan szellemi szférákban, ahol az anyagiasság, a pénz ismeretlen fogalom. A felszabadulást megelőző napokban azzal foglalkozott, hogy az élelmiszer szállító teherautókat golyóállóvá tette. Magas kora ellenére kövej tört s az apró kavicsokkal bélelte az autók oldalait... 1948 kritikus napjaiban a Cfátot felszabadító Pálmách-katonák, Jeruzsálem felé fordulva találták a templomban — sírva. A magas, lengőszakállú, prófétai megjelenésű ember csak annyit mondott: „Ti ne féljetek, én most Jeruzsálemért mádkozom.” Áv hó 5-én, Jicchák Ben Slomo Luria, a cfáti szent halálozási évfordulóján fáklyával a kezében nyitotta meg az éjféli'zarándoklást a kabbala atyjának sírjához... ő, Chánoch Gávriél aki messziről, idegenből érkezett hozzánk. Nem csupán fizikai értelemben hanem lelkileg is távolról. A sírjánál felállított fehér márvány-követ is megtakarított pénzéből vették. Még halála után sem akart embertársaira szorulni... Ez Chánoch Gávriélnak, az egykori Gavrilov, daliás cári ezredparancsnoknak rövid története, mely halálozási évfordulóján, Sávuot napján mindig újra és újra eszembejut... * (Fenti cikk a szerző „CFÁT — misztikum és a legendák városa” c. könyvéből lett átvéve.) IH-IIM Érdekes és új kezdeményezésről kapott tudósítást lapunk a new yorki Grand Hyatt szállodától: a világhírű szállodahálózat Grand Central melletti szállodájában június 27.-től július 7.-ig mutatkozik be az a magyar fesztivál, amely aztán a nyár folyamán végiglátogalja az amerikai nagyvárosok híresebb Hyatt szállodáit is. Az esemény a Hungarian Hyattfest Food and Music Festival nevet viseli. A magyar konyhaművészetet a budapesti Atrium Hyatt föszakácsai, a népzenét pedig Lakatos Kálmán és zenekara képviselik. A szálloda Crystal Fountain éttermében rendezik meg a magyar étel különlegességekből álló ebédeket és vacsorákat. A fesztivál iránt érdeklődők a 850— 5998 telefonszámon biztosíthatnak maguknak helyet a fesztivál eseményeire. S akik a további program iránt érdeklődnek, azok számára a fesztivál további útját is közöljük: Chicago - július 11-21, Atlanta — július 25- augusztus 4, New Orleans — augusztus 8-18, Los Angeles — augusztus 22- szeptember 1 és San Francisco - szeptember 5-15. HOCH MÓSE: ÉS VÍGASZT NEM TALÁLSZ (Folytatás) VI. A BUCHENWALDI LAGER Ismét rohant velünk a vonata bizonytalan jövő felé. Nem tudtuk, mi vár ránk, vájjon a biztos szabadulásból a mélybe zuhanunk-e ismét. Németország ekkor már romokban hevert, az egyik oldalon az orosz csapatok, a másikon az amerikai és angol erők nyomultak előre diadalmasan, a fasiszta Németország végső vonaglásaiban rúgott, kapálódzott és gyilkolt. A vonat tehát rohant velünk, s csak jóval később tudtuk meg, hogy elvitelünk másnapján felszabadult Bochum. Úgy két nap és két éjjel mentünk, de az egész út alatt csak egyszer kaptunk egy kis kenyeret és vizet. Szomjaztunk és éheztünk, a hideg éjszakákban pedig fáztunk. E sok szenvedés után végre megállt vonatunk és mindannyian láthattuk az állomás nevét: Weimar. Leszállítottak és hosszú sorokban gyalog elindítottak bennünket. Sok-sok órás gyaloglás után érkeztünk meg abba a táborba, amelyet félelmetes híréről már ismertünk: BUCHENWALD. A lélegzet is megakadt bennünk, pedig ekkor csak sejtettük, hogy mi vár ránk. Sötét este lett amikorra behajtottak a táborba és közben eleredt a hó. A véletlen folytán ismét egy barakkba kerültem mérnök barátommal és együtt szövögettük halvány reményeinket: fel fogunk szabadulni. Barátom nagy optimista volt, lelket öntött belém. S az ő beosztása is jobb volt, mint az enyém, amely néha egy kis extra kenyéradagot jelentett. Amikor mi odakerültünk, a táborban közel 80.000 fogoly raboskodott, főleg nem zsidók, hanem politikai foglyok, franciák, olaszok és oroszok. A táborban volt egy elzárt rész, ahol nem barakkok, hanem kőből épített emeletes épületek álltak, ezekben helyezték el a leigázott országok magas rangú politikai foglyait. Ők természetesen jobb körülmények közt éltek, mint mi, de velük nem érintkezhettünk. Az első nap az SS őrség kíséretében felhajtottak bennünket egy dombra és onnan kellett órákon át követ lehordanunk. Mi akkor már teher nélkül is keservesen tudtunk járni, a teherrel emberfeletti erőfeszítéseket kellett tennünk. De másnap még nagyobb meglepetés várt ránk: ugyanazokat a köveket, amelyeket az előző nap lehordtunk, most fel kellett cipelnünk a dombra. Aki nem bírta, azt kegyetlenül verték. Még ma is érthetetlen előttem, hogy miért ezzel az értelmetwf a*. mtkÉi.aJL. jlémtmr-ymx vwyr. REAL ESTATE BROKERAGE MANAGEMENT - MOKTOAOK* JOHN H. MAUTNER 1*41 THIRD AVENUE INT. 7« - 77 (n.) NEW YORK. N Y. TOM I len munkával kínoztak bennünket. Az értelmetlen rabszolgamunka megtette a magáét és alaposan pusztította sorainkat. Reggelre ébredve jónéhány rabtársunk nem mozdult meg többé, örökre elaludt. Minden reggel jötteka halotthordók, tolókocsikra rakták a halottakat. Úgy dobálták őket, mint az állatokat, az egyiket a másikra. Néhány hét után már nem vittek ki munkára és azt rebesgették, hogy közeledik a front. Azt is mondták, hogy a Vöröskereszt fog bejönni a táborba és ezentúl jobb lesz a koszt. Valóban, másnap —csodák csodájára— mindenki kapott túrót és lekvárt. Igen silány minőségű volt, de finomságát, ízét képtelenség leírni. A szívekbe is új remény szállt. Este sűrű, meleg kását is kaptunk, s tudtuk, hogy ha ennyi élelmet kapunk, akkor meg tudunk menekülni. Másnap viszont rádöbbentünk, hogy becsaptak bennünket: a Vöröskereszt valóban ott járt, sárrá a napra külön adagokat kaptunk. De másnap már visszatért a megszokott koszt. Azt is el kell mondanom, hogy a buchenwaldi tábor mellett fontos gyárak helyezkedtek el, amelyeket az amerikaiak állandóan bombáztak. Arra viszont nagyon vigyáztak, hogy a gyárak közelében levő táborokat ne érje találat. Az amerikaiak jól tudták, hogy ártatlan emberek szenvedtek a táborokban. Már beköszöntött 1945 április elseje, Európa nagy része felszabadult, Németország nagy része el volt foglalva, bajtársaink pedig hullottak a táborban. Aztán egy reggelegen mindenkinek fel kellett sorakoznia az Apel Platz-on. Ott volt a tábor parancsnok, az összes SS tiszt és a parancsnok a hangszóróba szólt: FIGYELJENEK EMBEREK! Nem azt mondta,hogy rabok.Nem is akartunk hinni a füleinknek. Ismét embernek hívnak bennünket, pedig szinte már nem is voltunk azok, csak meggyötört páriák voltunk. A táborparancsnok folytatta: — Emberek, a tábort hamarosan elfoglalják az amerikai csapatok. Viselkedjenek rendesen, dolgozni nem kell, maradjanak a barakkjaikban és megkapják a szokásos ételt. Ezek után kitűzték a fehér zászlókat a tábor minden részén, hogy fölöslegesen ne bombázzanak bennünket. Ekkor az egész táborban felhangzott a hurrá. Két napig csodálatos nyugalomban éltünk, egy SS bérencet sem láttunk. Kápóink közül a harag kiválasztotta a két legkegyetlenebbet. Rögtönítélő tanács elé állították őket, amelyet kivégzés követett: a két kápót kegyetlenül agyonverték. Amikor már hallottuk az ágyúzást, ismét megjelentek az SS-ek, kikergettek a barakkokból és ismét sorba állítottak bennünket. Aki tudott, az elbújt, de nekem nem sikerült menedéket találnom. Az egyik csoporttal kihajtottak a táborból - ismét a szabadulás előtti napon hurcoltak tovább . Ment tehát ismét a hosszú gyászmenet, az élő csontvázak sora és senki sem tudta, hogy megéli-e a következő napot. (Folytatjuk) 1 T
