Newyorki Figyelő, 1984 (9. évfolyam, 1-16. szám)
1984-10-03 / 14. szám
1984.október 30. NEWYORKI FIGYELŐ 7 SZOMBATI SÁNDOR KALIFORNIAI LEVELE Szombati Sándor, lapunk kitűnő munkatársa a francia sajtó 1984 évi, ARANYTOLL elnevezésű kitüntetésében részesült, amelyet ezideig kizárólag francia állampolgárok kaptak meg. Ez az első eset, hogy abban nem-francia személyiség részesült. A kitüntetésről szóló hír nagy örömmel és megelégedéssel tölti el a NEWYORKI FIGYELŐ szerkesztőségét és valamennyi munkatársát. Szombati Sándor barátunknak szeretettel és nagyrabecsüléssel fejezzük ki szerencsekivánatainkat. AZ ARANYSZÁJÚ MIKA A lsó ajka még ma is tanúskodik arról a jelenetről, amely nem csak felejthetetlen ?z ő számára, hanem jellemző is a világra amelyben történt. A budapesti Pázmány Péter Tudomány egyetem bölcsészeti fakultásán vizsgázott a Miksa. Pröhle Vilmos, a keleti nyelvek tanára, aki tanszékét a nagyhírű Goldzieher Ignáctól örökölte, miután elmondatott a jelölttel egy szurát a Koránból, megkérdezte:-A büdös zsidó Goldzieher milyen kommentárt fűz ehez? A kandidáns ajkába harapott, úgy hogy kicsordult a vér. Aztán mégis felelt, mivel helyzete arra kényszeritette. Nem kockáztathatta jövőjét. Pap akart lenni, környezetének ellenségeskedése, az anyagi körülmények, minden ellenére. A Lajtán túl már Hitler volt uralmon, az antiszemitizmus egyre növekedett, a kiskunfélegyházi okos zsidófiú jobban tette volna, ha nem nagyapja örökébe lép, hanem praktikus pályát választ, nem pedig azt, amelyen az üldözött zsidó vallás tanait hirdeti majd. Rendkívül konzervatív környezete pedig azért orrolt meg reá, mert a budapesti Rabiképzőbe iratkozott, ebbe a világi intézménybe. Valahogy árúlásnak nézték ezt és tudomására is hozták. Mégpedig ököllel, pofonokkal. Szégyenszemre lenyírták a haját és azt kérdezték tőle, hogy megőrült-e, amiért így elrugaszkodott az ősi rítustól. Majselebő, ekkor már Miksa lett. Nem volt mit tenni. Hiába pofozták barátai nem hagyta ott a szemináriumot. Miksát mi Miskának becéztük, mármint a Sigal család tagjai. Apám Vili öcsém házitanitójává fogadta,igyhát bejáratos volt nálunk. Sok zsiroskenyeret és citromos teát fogyasztottunk együtt, hosszú téli estéken, miközben a cserépkályhának támasztottuk hátunkat. Adler Illés volt az ideálja, az ő kenetteljes, szabatos szónokstilusát utánozta, nomeg Kiss Arnoldét, aki budai főrabbi volt és költő, ha nem is olyan, mint Kiss József, de jó. Volt aki Misának becézte, amúgy oroszosán. felesége ma is igy hívja. Dr. Weisz Miksa nevéből az s betű akkor veszett el, amikor Finnország főrabija lett. Ma a kaliforniai Sherman Oaks papja, de már nem lett sem Michel, sem Mike. Ma is Mikanak írja nevét. Talán, hogy mindig emlékezzék azokra az időkre, amikor a finn zsidókat gyönyörködtette szónoklataival. K * érdezhetné az ember: hogyan lesz a debreceni főrabbiból finn nyelvű szónok? És hogyan lehet az, hogy ma angolul beszél, mégpedig költői szinten? De még mielőtt ezt a kérdést megoldanók, nézzünk csak egy kicsit a dolog mélyére. Azért lesz valaki jó szónok, mert okos dolgokat mond. Már az anyanyelvén is csak az válik ki rétori erejével ,akinek gondolatai mélyek, megkapok, eredetiek. Idézni mindenki tud, ez kérem csak szorgalom kérdése .Az eredeti gondolat ritka, mint homokban a drágakő. Eredetit csak (vagy majdnem: csak) gondolatilag lehet alkotni, ami a szónoki formát illeti, alig lehet ujitani. A formai nehézségeken finn nyelven is, angolul is a mondanivaló mélysége, meglepő mivolta segítette át. Ehez jött aztán a nyelvtehetség, ami egy alföldi gyereknél valóban csodálatos jelenség. Fia férfivá avatási ünnepségén gyönyörködve hallgattam poétikus szónoklatát. Volt mestere, Kiss Arnold, akit titkárként is szolgált, bizonyára büszke lett volna rá, ha ugyan élne és megértette volna fránya ánglikus beszédét. H add mondjam el gyorsan, mielőtt még folytatnám, Weisz főtisztelendő úr négy finn történetét, mert kiválóan jellemzők arra a bátor kis népre, amely sokak számára szolgálhat most mintaképül. Az első történet A második világháború folyamán, amikor a náci Németország hadai Finnországban voltak, von Blücher, a német nagykövet felkereste Rolf Witting finn külügyminisztert és kormánya nevében kérte, hogy Finnország szolgáltassa ki zsidait. — Ez sajnos, lehetetlen...— mondta Witting. — És szabadna tudnom, hogy miért? —Elsősorban azért, mert a finn zsidók hősiesen küzdenek az oroszok ellen. Másodsorban ,mert a finn zsidók rendkívül jó futbaljátékosok... Nem is nyúltak a finn zsidókhoz. A második örténet Misa Kagannak antikárú üzlete volt Helsinkiben. Őrmesterként keményen harcolt az oroszok ellen. 1943-ban történt: Szabadságon volt szülővárosában és egy étteremben ebédelt, amikor hozzálépett egy német SS és egy finn náci. Az SS kihívóan letegezte és nagy orráról ítélve zsidónak vélte, szaga nem kellemes. Ezután pofonütötte Kagan őrmestert. Válaszként Misa menten véresre verte a Harmadik Birodalom eme képviselőjét és csizmájával az övénél sokkal kisebb méretű orra lépett. Az összeszólalkozás egyik szereplőjét a mentők szállították el, a másikat az M.P. a katonai rendőrség. Másnap cellájából kiszólitották Misa őrmestert. — Nagy bajban vagy, mondták neki. Az őrnagy úr előtt kell megjelenned. Az őrnagy aztán értésére adta, hogy valóban nagy bajban van. — Hadbíróság elé állítom! — mondta keményen. — De őrnagy úr, én önvédelemből cselekedtem! — vetette dien Misa. — Nem is azért állitlak hadbíróság elé, mert súlyosan bántalmaztad nagy szövetségesünk egyik katonatisztjét. Hanem mert nem ölted meg, ott a helyszínen! Az az idegen, aki megsért egy finn katonát, életével kell hogy lakoljék! Megértettük? — Igenis, őrnagy úr! A következő percben Misa Kagan szabad volt. A harmadik történet Weisz Mika főrabi finn társaságban volt. A baráti összejövetel egyik résztvevője többet ivott az erős pálinkából megszokottnál. Leült a szőnyegre, előszedte tőrét, a PUKU-t, amelyet általában minden finn férfi, aki valamit is ad magára, magánál hord - mondom: leült a szőnyegre és azt ritmikusan szúrkálni kezdte. Ez az ügylet hamarosan feltűnt a ház aszszonyának, aki szerényen megkérdezte vendégétől, hogy minek vélje ezt a nem mindennapi viselkedést? A vendég készségesen megmagyarázta hogy alatta egy orosz találtatik, azon ül, azt szurkálgatja egyre nagyobb lelkesedéssel. Ez ellen persze nem lehetett érvet felhozni. Legfeljebb azt, hogy ennyi tőrszúrás titán a nevezett orosz bizonyára halott, tehát nyugodtan abbahagyhatja már. A pityókás vendég azonban tovább szurkált, mert úgymond, hogy „egy orosz sohasem lehet eléggé halott...“ ☆ A negyedik történet tragikusabb hangú, tehát el is választom az előzőktől. Tizenöt esztendővel a második világháború befejezése után egy igen magasrangú finn funkcionárius sírva vallotta meg az ország főrabbijának lelkiismeretfurdalásait, amiért náci volt. — Tett ön valamit a zsidóság ellen? - kérdezte dr. Weisz. —Semmit. De rokonszenveztem ezzel az embertelen ideológiával és úgy érzem, ezzel is súlyosan vétettem. A beszélgetés során a pap megkérdezte, hogy tulajdonképpen miéit is volt antiszemita? Hogyan vált azzá? — Kérem: mindenütt a zsidókat láttam a templomunkban. Krisztus is, az összes apostolok is, a legfőbb szent is zsidó. Nem tudtam a zsidók eme tolakodó jelenlétét elviselni... Mire dr. Weisz ezt válaszolta: — Kérem, exellenciás uram, menjen el Finnország püspökéhez és kérje tőle, hogy szolgáltassa nekünk vissza az összes, a katolikus vallásban jelentős szerepet játszó zsidókat... Visszaveszem őket...-ír B ele vagyok szorítva egy rövid újságcikk kereteibe,— Mika barátom pedig még túl fiatal és aktív ahoz, hogy életrajzát megírja — igy hát kapkodok, mint Bernát a ménykühöz, nem tudom, mit mondjak el először, mit meséljek el inkább ebből a színes, érdekes, izgalmas és nem egyszer heroikus papi életből? Szentté sem akarom avatni, — elsősorban azért, mert semmi kvalifikációm nincs erre, másodsorban, mert nem is reflektál rd'Talán rám sem reflektál, amiért régi barátságunkra hivatkozva beférkőztem bizalmába, végignézhettem a felesége által féltve őrzött dokumentumokat az egyetemi „cselédkönyvtől“, a „Haladás“ cikkein keresztül azokig a képekig, amely őt a legmagasabb finn méltóságok hordozóival ábrázoljá—. s cikket írok róla. Mivelhogy sokkal fontosabb ügyeket ^ is toliamra vehetnék, vélte, minthogy az ő életével foglalkozzam. ☆ (Befejező rész a 12. oldalon)
