Newyorki Figyelő, 1984 (9. évfolyam, 1-16. szám)
1984-07-03 / 9. szám
1984 július 3. NEWYORKI FIGYELŐ 7 S SZOMBATI SÁNDOR KALIFORNIAI LEVELE : A FÉREG AZ ALMÁBAN r.WJUUU» lUWJVUt .UA&UUJUtA) A fért", már kezdettől fogva henne vo(t az almában. Talán ez a magyarázata sok mindennek. Úgy értem, hogy már kora gyerekkorom óta nem voltam hajlandó mindent, amit megéltek nekem, kritika és meggondolás nélkül elfogadni. ..Készpénz“-ként. mondhatnám, ha az én szememben is a készpénz a legmagasabb érték volna. (Ha az ember arra is vigyáz, miként formálták meg a mindennapi nyelvet, furcsa dolgokra jön rá. A „Készpénz“ ügy is ezek közé tartozik ... ) Nos, az amerikai karrierhistóriák nem csak azért tűntek nekem fantasztikusaknak, mert mindig, minden esetben a semmiből indultak el és az óriásinál végződtek. Szegény bevándorlóként kezdte, dúsgazdag nadrággyáros lett belö'e. A dokkokban aludt a kezdetén. palotában hált élete végén. Arról senki sem szólt, hogy volt egy szegény bevándorló, aki azzal kezdte tízéves korában, hogy újságot árult a Broadway és a harminchatos utca sarkán. Nemsokára felvitte az Isten a dolgát. Ma hetven éves és a harminckettes utca sarkán árulja az újságokat. Öt utcával feljebb. — ez is csak New Yorkban, a korlátlan lehetőségek városában lehetséges. * Arról sem szól a krónika, hogy volt egyszer egy ember. Jóképfl. sportos és tele munkakedvvel. Intelligens is volt. ami szintén nem megvetendő. Európai szülővárosában könyvelő volt. méghozzá diplomás és jólkereső. A világtörténelem be’eszólt az ő élete folyásába is. mint sok mindenbe. A szerencsések közé számitott: kikerült Amerikába. Mivel magyarul beszélő, de főként: angolul nem beszélő könyvelőre nem nagy szükség volt errefelé, átképezte magát gépszedőnek. Egy newvorki nyomda pincéjében ontotta a sorokat. Ugv is mondhattam volna, hogy öntötte, mivel ó'ombetükről volt szó. Az illető nem birta sem a pince szagát, sem a nyáron kibírhatatlan hőséeet, sem a szakmát, amelyben voltaképpen sohasem lehetett nagvon biztos, hiszen nem anyanyelvén dolgozott. Egyszer azt irta nekem egy képeslapon: „Holnap véget ér a vakációm és hétfőn visszamegyek börtönömbe.“ Mármint: munkahelyére, gondolta. Hiába írtam neki, hogy az olyan «let, amelyhtn a munka börtönnek számit, nem élet. Hagyjon fel ezzel a szakmával, keressen mást. Nem tette. Addig dolgozott a pincében, mig az Isten felvitte a dolgát egy modern kórház tizenhatodik emeletére, ahol most beteg szivét kezelik. * Dehát nem is erről akartam szólni, mindig elkap a gépszij. Ez a bőség átka. vagy ha akarják, a szabad gondolattársítások előnye. És: sok beszédben sok az aljas, mondták valaha az én nagy városomban. A féregről akartam beszélni, amely itt a kritikai szellem megnyilvánulását szimbolizálja. Szóval: az amerikai karriersztorik elengedhetetlen kelléke az, hogy az illető hat tucat szakmát gyakorolt, mielőtt az igazira rátalált. Ami, mondjuk: a csipkésszclű bugyogó gyártása. Mindig azt kérdezem magamtól, hogy miként gyakorolta az illető a hetvenkét szakmát? Mindenhez értett vajon? Ma az autókat javította, holnap a villanyvezetéket, holnapután hallevest főzött az olasz étteremben, azután cipőt font és Így tovább? Ha ilyen zseniális, mindent tudó ember, akkor miért kellett annyi mindennel próbálkoznia? A vizvezetékszereiés nem elég jövedelmező szakma talán? Ott. ahol e sorokat kopogom. 13 dollárt fizetnek egy óra vizvezetékjavi'ásért... az nem elég? Az autójavító nem csak azon gazdagszik meg, amit dolgozik. hanem azon is — cs főleg, mondhatnám —. amit hozzáhazudik, hozzácsal. Aki jó bujabeszt főz. nem kell annak búslakodni, vagy más szakma után néznie? De nem ám! ¥• A féreg mocorgott az almában és feltámadt bennem a kétség: talán az illető nem is olyan tehetséges asztalos, cipész, géplakatos, ablakkeretező, klozetjavitó, kazánkovács? Talán voltaképpen semmihez sem ért, csak éppen kiadja magát mindennek, rbban a reményben, hogy minél később jönnek rá, annál iobb? Persze, hogy az utóbbi feltételezésben van az igazság. Erre nem egyszer kellett rájönnöm. ¥ világ tele van fuserokkal. Szakmájukat, kenyérkereseti tevékenységüket nem értőkkel. Akik állandóan becsapák, „átejtik“ a jóindulatú, naiv. s»evőt, vendéget. Márpedig — szerénytelen és igen határozott véleményem szerint — az élet egyik alapvető törvénye, hogy az embernek értemé kell a foglalkozását. És az a tény, hogy érti, teljesen magától érlelődő. természetes valami. Nem j«r érte sem köszönet. sem kiszolgálási dij. sem boiravalo, sem küon jegyzőkönyvi dicséret. Gertler Endre, a brüssze'i Zeneakadémia tanára mesélte nekem, hogy amikor először hegedült Bartók Béla és fele-éje előtt. Dit* asszony odafordult a mesterhez és azt mondta: — Mit szól hozzá; milyen jól hegedül ez a Gertler? Bartók csodálkozva szólt vissza: — Mi ebben a csodálatos? Hiszen ez • szakmája! * Amit én egyszer sokkal türelmetlenebbül és elég brutálisan ugv fejeztem k:: „Aki nem ismeri a saját szakmáját, az akassza fel magát!“ Szerencsére som erre, sem más tanácsomra nem hallgatnak az emberek, mert ha hallgatnának, az országutak tele lennének öngyilkos emberekkel. Mindez arról jut az eszembe, hogy néhanapján olvasok anyanyelvemen irt lapokat és égnek áll a hajam. X. isztázzunk valamit. Az ostobasággal szemben az ember ne legyen túl türelmetlen, sem túl szigorú, mivelhogy a többség ellen harcolni olyan, mint a szél ellen. Ha a butasággal együtt járna a diszkréció, a csendesség, nem voina olyan nagy a baj. De a butaság ágaskodik! A butaság kiabál! A butaság ki akar ti'tnni a tömegbői! És crösködik is. min: ahogy azt Camus mondta. La bétisc insiste“. A butaság áldozatot hoz azért, hogy nyilvánosságot kapjon! * add mondok el itt gyorsan egy történetet. Mire ezutUl visszaérkeztem Hollywoodba. levél várt rám. meg három telefonüzenet. Valaki, aki ug>!átsz:k régebbről ismer. okvetlenül, sürgősen, haladék nélkül beszélni szeretne velem. Kéri, hogy telefonáljak neki, .amint leráztam magamról az cl porát. ?orllerán a te'efonáltam neki cs az egyik kávézóban adtam neki találkát, idősebb, iótöltözótt úr volt az illető, doktori diplomát bordó. Az elején kissé kínos volt. mennyre erosködik. hogy egyem valamit. Ké-őhh megértettem. hogy ez stratégiáiéhoz tartozott“ ^ar éhenkórász újságírót elóhh jól kell lakatni“. Ezt igy tanu'hatta valaha abban a felvidéki kisvárosban, ahol aszpirinnel és ricinussal gyógyitgatta embertársait. Fél óra után végre kifakadtam: — Uram. térjünk a tárgyra. Miért volt olyan sürgős, hogy találkozzunk, „azonnal megérkezésem után“? Mi az a fontos dolog, imit közölnie kell ve'em? — Szerkesztő ur. én nyilatkozni akarok m.ieanak... — mondta lassan, fontoskodva. — Unta. maga nekem egyáltalán ne nyilatkozzék. Velem maga legyen nagyon zárkozott .. . — De kérem, szerkesztő ur. ne tessék engem félreérteni... Én nem riadok vissza álioza'októl sem ... — U.v.ui, ha rám hallgat, akkor ön riad. Az eraher soha sena riad eleget és elég korán. Cső .Ugatta a fejéi, sóhajtott maid meg. szó’alt — Szerkesztő ur. lehetek indiszkrét? — I ehet uram. Csak ki vele. — Tessék mondani: ha ilyen büszke, miből tetszik élni? Mint látom, elég rendesen fel var ö'tözvc. ió cipőket is hord. meat idooda iitaz.k ... miből telik a szerkesztő 'írnak, ha egy kicsit dijazni sem lehel? * A doktor ur beletörődött abba. hogy engem nem lehet egy „kicsit dijazni“. Visont. „mivel nem riad vissza áldozatoktól". bizonyára megtalálja a módját annak, hogy valamelyik heti, vagy havi orgánumban a világ tudomására hozza ostobaságait. Az övéhez hasonló butaságokat, primitiv szövegeke: olvasok nem is olyan ritkán. Olyanok ezek a szövegek, nvntha nem is kézzel, de lábba! Írták vo'na őket. A gondolatok zavarosig.!, az előadás zagyvasága. a képek konfúziói, a mondanivaló sablonossága. a mi'ok maim olása ... pap-rosfeketités. A háhcu alatt Romániában egy ágyúra ki volt írva: „Az ágyúval gyerekeknek játszani tilos:“ A sajtó, a sokszorosított bc:ii legalább o- Iván veszélyes fegyver, mint az ágvu. Újságot írni, ehhez érteni kell. Ez nem bable ve > főzés i;t azonnal kiderül minden. Gyerekeknek és ostobáknak zsurnaüzmussal játsz - ?•’igorüan tilos. Ha néhányan megértik, nem hiába vetettem papírra e sorokat. FLORIAN TIBOR: MONDATOK Sajnos ma egyre több az olyan olvasó, aki korunk problémáira a lelki feloldást nem a szépirodalomban keresi. Ezért szaporodnak azok a munkák, amelyek irodalmi címke alatt riportot, önigazoló életrajzot, társadalmi fecsegést adnak vagy valamilyen csoport nyűt vagy burkolt propagandáját és zavaros elméleteit adagolják az olvasó számára. Szegény olvasó! Amikor a kötelező olvasmányt, a politikai nagyság életrajzát és a „kor meg nem értése miatt" sikertelenségbe fulladt elméleteit végigolvasta, nyugtalanabb lesz, mert azt hiszi, hogy „történelmet' forgatott a kezében és a sorsnak újra egy érdemes tanújával beszélgetett. * Korunk modemnek nevezett művészete, az irodalom, a zene, szépség és harmónia helyett a lét bizonytalanságát, torz látomásokat közvetít. Nem a nyugalom keresésének vágyát, hanem a terroristáktól és a „kegyetlen élet" értelmetlenségétől való félelmet találjuk meg bennük. A mai művész tündérek helyett lidérceket és szörnyeket teremt és bombafejű virágok hajladoznak lábainál. FARAGÓ JUDY: MENGELE PÁLCÁJA Aludtunk priccseken együtt tizenketten zuhogott az eső, csikorgón, hidegen a viharnak szele olyan haragos volt a barakk fa falát rázta mint megvadult Ugyanilyen vadan Block Ältester jött be korbácsütésektől folyt a testünk vére, futottunk mint őrült, megvadult állatok, hogy az udvar közepén az Apell-hoz kiálljunk Zuhogott az eső, szélvihar süvített az egész testünkön átfutott a hideg vizes, görnyedt testtel egész fogoly sereg és mozdulni ottan egy lépést sem lehet Végre erős hangja a láger Altester-nek ordított, kiabált, úgy számolt meg minket aztán jött Mengele, fehér pálcájával elegáns szép ember, mosolygó nagy szájjal Végignézett rajtunk, állati mosollyal, csapdosta tenyerét, fehér pálcájával megindulva felénk két nagy kék szemével érintett meg sokat a pálca végével Pálca érintése halálos ítélet akit ő érintett, rögtön ki is vettek fekete autókba nyomták az élőket hogy utánuk dobják a z áléit testeket Ezen a hajnalon ötszázan lehettünk negyvennél nem több akik visszatértünk a kutyák ugatva, mint vadakra ordítva ostorral kergettek vissza a barakkba Fagyos, vizes testtel visszatértünk már jó dél lehetett, leültünk, pihegtünk de új vadak jöttek, ostorral kergetve hogy Mengele pálcája vállukat érintse. KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HOGY HIRDETŐINKET TÁMOGASSÁK, VÁSÁRLÁSAIK ALKALMÁVAL HIVATKOZZANAK LAPUNKRA A városok terein is torz rémek ülnek. A termőföldek egykori madárijesztői beköltöztek az emberek közé. Mint nyugtalan látomás rohannak eléd, hogy gondolataid alján magaddal hordozd őket. Álmaidban is visszatérnek és roppant súlyukkal reád hullanak. A régi szobrokra éneklő, csivitelő, vidám madarak szálltak. Az újaknak ijesztő fém-testét azonban messziről elkerülik. Az emberek kiüldözik maguk közül a madarakat, megölik a folyókban a halakat, elűzik az erdőkből az őzeket és a szarvasokat, bulldózerekkel rombolják szét a tündén tájat, kitépik az utolsó fákat és kémiai anyagok füstjében építik föl a siralom völgyének szomorú gyárait. * Miként lehet a gyárakra, mint jótevőinkre tekinteni. Naívság lenne azt hinni: azért épültek, hogy több munkát adjanak. Céljuk újabb fegyverek vagy melléktermékeikkel a természetet fertőző anyagok készítése, melyek nemcsak azt pusztítják el, aki készítette őket, hanem azt is, aki valóban az életet fenntartó termelő vagy kultúrát építő, egymás megértését szolgáló szellemi munkát végzi.
