Newyorki Figyelő, 1983 (8. évfolyam, 1-18. szám)

1983-05-31 / 8. szám

1983 május 31. NEWYORKI FIGYELŐ 11 JACK HAHN: A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ ÖTVENKILENCEDIK FEJEZET Az ördög kicsi, gyenge és gyáva. Csak akkor erős, ha megengeded, hogy erős és veszélyes legyen. Végre megjött az első levél Lilitől. — Drágám, szerelmem, — írta, — remélem, jól meg­érkeztél. Én jól vagyok, de nem tudok élni nélküled. Többször akartam illegális hajóra szökni, de a Papa min­dig rájött és megakadályozott. Megegyeztünk, hogy nem megyek Palesztinába, hanem Amerikába utazom, a Papa nővéréhez. Te is odajössz és ott fogunk összeházasodni. Mit szólsz a tervhez ? írj azonnal és írd meg, jó-e a terv. Milliószor csókol a te Lilid. — Nali az Allenby úton állt, Lili levelével a kezében. Amerika ? Ahol a pénz az utcán hever ? Dollár, jazz, autó ! A gyár kapuján behajtják az ökröt és másik olda­lán kijön a virstli...- Hé, fiatalember, akar egy pár piasztert keresni ? - szólította meg Nalit egy férfi. Igenlő válaszára röviden azt mondta: — Jöjjön velem. — A tejgyűjtő központ udvarára értek. Nalinak az volt a feladata, hogy egy teherkocsin levő, 30 literes tejes kannákat begurítsa a raktárba, ahol már várta az előzőleg odagurított, de kiürített kanna és utóbbit kellett vissza­­rakniok a kocsira. Nali sietős léptekkel haladt a Beth Olim felé. Jó érzést váltott ki benne a zsebében zörgő piaszterek hang­ja. Az öreg asztalokkal, székekkel és rádióval felszerelt fogadószobába ment, hogy válaszoljon Lili levelére. A rádió valami vilnai pogromról beszélt, amit Nali nem nagyon értett, mert héberül beszélt, aztán meg a saját dolgával volt elfoglalva, ami jobban érdekelte, mint a vi­lág sora. Lili levelével,a munkában kapott izomlázzal és azzal a gondolattal aludt el, hogy látta Palesztinában a tejet folyni, de úgy látszik, méz még jó sokáig nem csu­rogni... Nali másnap reggel a postára indult a megírt ex­pressz levéllel. Valami zavarta, amit megpróbált megma­gyarázni magának. Feltette magának a kérdést: Szeretem Palesztinát ? Nem tudott válaszolni önmagának. Belátta, hogy a lelki zűrzavart Lili levele okozta. Amit Dénes Bé­la beszélt el Ivánná kapcsolatban, az ameriká utazás ter­ve, a politikai hírek, mind-mind növelték ezt a zűrzavart. A Beth Ohmból 25 embert kiutátak munkára. Na­li köztük volt. Jóleső nyugáom szállta meg. Elhagyja a sívár Beth Olimot, a matracot, az unámas életet. Lehet újra terveket szőni, álmokat álmodni, bár Lili levele meg­ingatta. Robi jött feldúlva a szobába. Ez a 198 cm magas fiú mindig udvarias volt, feldúltnak sohasem látták. Most először történt, hogy tehetetlenül körülnézett, a cipőkre nézett, majd kérdésükre elmondta, hogy ellopták a csiz­máját, ami egymagában nem lett volna túlnagy baj, de 45-ös számú volt s az pótolhatatlannak látszott. Nái lel­kiállapotának nem hasznát a jelenet. Sietve elment sétál­ni. A Jaffa utca végén meglátott egy kirakatot, telve ócs­ka cipőkkel. Felismerte az egyik párban Robi csizmáját. Az események ezután gyorsan kergették egymást. Nái hazasietett, Robivá és rendőrrel tért vissza. A cipész mindjárt elmondta, hogy egy vöröshajú, héberül nem be­szélő fiú adta el neki. A cipész el is ment a társasággá a vájt. A rendőr el is vitte a fiút a rendőrségre. A sarkon levő papirüáet ablakában, minden reggel három újság, a Davar, Páestine Post és a Jediot Chada­­shat első oldáa volt kifüggesztve. A Herzl utcában kira­boltak egy ékszerüzletet. Az angol font értéke emelke­dett, mert az angolok váami szerződést kötöttek a törö­kökkel. A Tel Avivban előadott Trubadúr opera zenei kí­sérete két zongoristából állott. Tel Avivban összeült a zsidó-arab liga vezetősége, hogy megbeszéljék a zsidók és arabok közti békés üáeti kapcsolatokat.- örvendetes esemény, - jegyezte meg a németül nyomtatott Jediot Chadashot, — napról-napra több ara­bot lehet látni Tel Aviv utcáin. 1939 november 15-én 25 embert kiutátak Bnei Brakba. Hova ? Hogyan? Miért? Senkisem tudott vá­laszt adni. Megkezdődött a végeláthatatlan politizálás a „szakértők" között. A finnek hősi küzdelméről beszél­tek Oroszországgá szemben. Nái csak hálgatott. Végül megkérdezték a véleményét. —Amióta Marcel elmentsem alkotok véleményt­— S mi volt Marcell utolsó véleménye ? —kérdez­ték. — Morgott, mint a medve, — váaszolta Nái. —Elé­gedetlen, ingerült volt, nem jól érezte magát Páesztiná­­ban. — — Majd ha Páesztinát Erec Jiszraélnak fogják hív­ni, - vetette ellen az egyik vitatkozó, - akkor majd jól fogja érezni magát. -— Marcell, — folytatta Nái, — Nem tudta elviselni, hogy minden üáetben ákudnia kell, mint otthon a ci­gánypiacon, hogy a lengyel gyűlöli a magyar zsidót, kine­veti a németet, a magyart pedig mindkettő idegesíti. A szfárd zsidót gyűlöli az askenázi és így tovább. A szfárdi azt mondja, hogy ha megjön a Messiás és fehérbőrű lesz, akkor levágja a fejét. — — Mondd, Nái, — bizonyos, hogy mindezt Marcell mondja és nem te ? — kérdezte az egyik. — Erre majd egy év múlva adok választ, — fejezte be a vitát Nái. Hová fognak vezetni ezek a hihetetlen dolgok ? - gondolta Nái. - Türelem, még csak 2-3 nap és minden máskép lesz. * Ismét szombat lett. — Remélem, ez lesz az utolsó szombat, amit a Beth Ohmban fogok eltölteni — gondol­ta Nái, amikor kilépett a kapun és indult - mint már olyan sokszor - a tengerpart felé. Az autóbuszok nem jártak, az üáetek zárva voltak és csak a kis vendéglőkből áradt ki a jó ételszag. — Milyen jó lenne olyan bőséges ebédet enni, hogy azt mondhassam: elég, nem tudok többet enni. Utána pe­dig ágyban, igazi rugókká teli ágyban áudni - gondolta Nái. Hirtelen megnyugodott, mert megcsapta a tenger vizének sós illata. Leült a parton s szinte gondtáanul nézte a tarajos hullámokat. — Megengedi, hogy leüljek ? — kérdezte egy hölgy udvariasan. — Kérem, - felelte Nái. A hölgy jiddisül beszélt. Erősen festett arcú volt. Trikóbluza feszesen tapadt testéhez. Szoknyája fél szám­má kisebb volt a kelleténél. Könnyen megállapítható volt, hogy utcá nő. Ez volt az első ilyen fajtájú nő, akit Nái Páesztinában látott. — Beszél jiddisül ? -— Igen, - felelte Nái — Mondani akarok váamit és tudni szeretném, megérti-e, amit mondok. — — Értem minden szavát, — felelte Nái, — bár a ma­gajiddise más. — — Litvák jiddis, - felelte a nő'és cigarettává kíná­­taNáit. A cigaretta jószagú, de erős volt. Nái köhögni kez­dett. Angol cigaretta: Player volt. — Mióta van Erecben ? - kérdezte a nő. — Két hete a Beth Ohmban, előtte három hétig voltam bezárva Sarafendben. --Nős? -— Nem.— — Van itt rokonsága ? — — Nincs. — — Zavarom ? Nem akar velem beszélgetni ? — kérdezte az öregedő, kicsit már elhervadt utcai nő. Fia­­táságából már csak két szép fekete szeme maradt meg. — Dehogy zavar. Miért gondolja ? - kérdezte Nái. — Mert rövid válaszokat ad. Nem akarja, hogy lás­sák velem ? — — Ugyan, - felelte Nái és szíve megtelt sajnálko­zássá. A beszélgetés egy pillanatra megakadt, aztán a nő így folytatta: — Van váami, ami ugyan nem munka a maga ré­szére, de pénzt hoz a konyhára. Ismerek egy „Lady"-t, aki egyszer nagyon szép és fiatá volt. Szerette a férfiakat s a férfiak imádták őt, pedig sok pénzükbe került.A „La­dy" szép vagyont gyűjtött össze, de már nem fiatá töb­bé, de szereti a fiatá, szép fiúkat. Hajlandó fizetni...Re­mélem, tudja, mire gondolok... — Nái természetesnek tááta az ajánlatot, mégis ne­vetnie kellett. — Köszönöm az ^ánlatot. Válaszom nemleges, de mondja, maga sokat olvas, hogy ilyen szépen és intelli­gensen beszél ? — — A bátyám olvas sokat. Ő nőtlen és én sem va­gyok férjnél. Sokat beszélgetünk és sokat tanulok tőle. — A hölgy felállt: — Szóvá bizonyos, hogy nem akar pénzt keresni ? Kár, - s azzá magas sarkú cipőjével tovább tipegett. HATVANADIK FEJEZET Ha tévesen gondolkozol,mindegy, mi­lyen hangosan nyilvánítod véleménye­det, - megmarad tévesnek. Megérkeztek a cseh légióba váó behívások. A sors minden logikát felrúgott. A Beth Ohm előtt autóbuszba szálló fiatáok, akiknek minden vágyuk a Páesztinába váó vándorlás volt, most ááírták a légióhoz váó csatla­kozást, visszamennek Európába, ahol minden lépésüknél srapnellek robbannak. Hajlandók Marseille-be menni s onnan a legnagyobb tűzbe, a francia-német határra, de nem akarnak Erecben maradni, mert a Beth Ohm kissé elhanyagolt, az étel jó, de kevés. Egy pillanatra táán aj­kukra fagyott a mosoly beszálláskor, hiszen többé nem rendelkezhetnek maguk felett, nem követelődzhetnek, nem panaszkodhatnak és senkinek sem tehetnek szemre­hányást. Marcell jött, Nái örömére, látogatóba. Kis csoma­got hozott: — Aranka sütötte. Nem kell egyszerre megenned, mert porhanyós és frissen marad. -Elkísérte Nalit a postára, ahol két levél várta Náit. Egyiket testvérei írták, a másikat Keller Erzsi. Izsó levele szerint Budapesten minden rendben van. A levél nem árult el sokat Liliről. Keller Erzsi levele hosszú volt. Tele kedves emlékekkel és epizódokká. Arra kérte Nalit, hogy a Tel Avivban lakó Pista fivérét akadályozza meg, hogy tervét váóra váltsa és visszatérjen Magyarországra. Nái megmutatta Marcellnek Erzsi levelét, aki ajánlotta, azonná menjen fel Pistához, majd 10 fontot nyomott Nái markába: — Majd ha pénzed lesz, visszaadod Arankának, - s elbúcsúzott Náitól. Pista hangos szavakká üdvözölte Náit. Bemutatta feleségét, Erikát, aki másállapotban volt. Nali elmondta, hogy tudta meg Pista címétanajd kérte me jusson eszébe, hogy visszamenjen Pestre. — Nái, mi másfél éve vagyunk itt. Sokat szenved­tünk, éheztünk. Boldog vagyok, hogy visszautazhatunk. — Magyarországon sok minden megváltozott, — kérlelte Nái Pistát. — A jobboldáiak az urak, a zsidókat üldözik. -Pista nevetni kezdett: — Ezt a lemezt már ismerem. Visszamegyek. Sze­rencsére megkaptam az engedélyt. — Nái látta, hogy kár minden szóért. Arra gondolt, hogy Pista nemrégen milyen nagy cionista volt: Az em­ber, aki Erecért megháhat, megtáálta boldogságát, - szokta mondani. - Ha Pestre érek, — mondta Pista - elmondom, hogy te nem változtál. Maradtál, aki voltál, mert a vér nem válik vízzé... — Nái levelet írt Lilinek: — Kérlek, felejtsd el Budapestet, emlékeidet, Ame­rikát és gyere Páesztinába, ahol nincs luxus, kényelem, de az egyetlen hely, ahova jöhetsz. Gyere, amíg nem lesz késő. -(Folytatása következik/

Next

/
Thumbnails
Contents