Newyorki Figyelő, 1983 (8. évfolyam, 1-18. szám)
1983-02-23 / 3. szám
1983 február 23. NEWYORKI FIGYELŐ 11 JACK HAHN: A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET A legfontosabb az életben, amit tudnunk kell, az - amit nem tudunk. Szombat lett megint. Nalinak eszébe jutottak az otthoni szombatok, a szép ruhája, amit felvehetett, a habos kávé és omlós fehér „barchesz." Papával és Izsóval ment a templomba.- Féltem és tiszteltem az Istent - emlékezett Nah vissza — és boldog érzéssel gondoltam az első hosszú nadrágra és természetesen az első „randevúra." Miért múlnak el olyan gyorsan ezek az évek ? -Ezen a szombaton nemcsak a vallásosak mentek imádkozni, mert péntek este kihirdették, hogy Bar Micva lesz. Nali már a lépcsőn hallotta az előimádkozó büszke hangját: — Jáámod... — A Bar Micva iíjú izgatottan, kipirult arccal járult a Tóra elé, szülei örömére recitálta a Haftórát, majd rövid beszédet is mondott. Mindenki gratulált a gyereknek és a szülőknek és ígéretet tettek, hogy a gyerek Palesztinában majd szép ajándékot kap. Ezután Spitzer úr kezdett beszélni:- Urunk, ha egy gyerek vétkezik, elbújik az asztal alá. Úgy látszik, mi sokat vétkeztünk, mert hetek óta bujkálunk, vándorolunk ezen a piszkos hajón. Kérlek, bocsásd meg, ha vétkeztünk. Megígéijük, a jövőben jobbak leszünk, csak vezess minket Palesztinába... — A beszéd nagy tetszést aratott. Finom ebéd követte: főtt burgonya vöröshagymával. Az ájtatosság hangulata azonban már délutánra eltűnt, mert addig sohasem tapasztalt tüntetés tört ki. Úgy kezdődött, hogy két utas beszélgetett a korlátnál és egymást kérdezte, mikor utazunk tovább ? Meghallotta ezt egy közelben álló házaspár, aki hangosan ugyanezt kezdte kérdezni. Pár perc múlva az emberek ütemesen, lábukkal topogva kérdezték: - Mikor fogunk tovább utazni ? -Először fordult elő, hogy a kiáltozás nem pártállás szerint folyt. Négy kiválasztott ember a kapitányhoz tartott, hogy energikusan, ultimátumszerűén megkérdezzék: Mikor indulunk célunk felé ? A kapitány kétszínű játékáról ezalkalommal lehullt az álarc. Kijött a párára, noki hídra és a feltett kérdésre úgy válaszolt, hog; ha majd szenünk lesz, indulunk.- Van elég szenünk, - felelte Móse. A bányatulajdonos motorosa érkezett a hajóhoz s amikor tudatták vele a történteket, közölte, hogy nincs akadály a továbbutazásra: a török hatóságok nem gördítenek akadályt, szén, élelmiszer annyi van, amennyi kell, mert a zsidó hitközség mindent kifizet. A kapitány még megpróbált tovább hazudozni, de a vezetőség, amely rövidlátóan megszédült, kihirdette, hogy ha a pénz nincs együtt egy órán belül, akkor lemond és olyan vezetőség jön, amely nem kér, hanem egyszerűen benyúl a zsebekbe. Revolver került elő, amit a kapitányra szegeztek, de a pénzt végül is előkerítették. A hajó megindult végre Istambul felé. Beérkezett a Boszporusba, ahol ismét megtörtént a zászlójelzés: a hajó szabadon mehet tovább. Újra feltűnt a város, amely Nali szemében szebb volt, mint azelőtt. A vasmacskák leszaladtak, újra horgonyt vetettek. A hajó kenyeret, gyümölcsöt, cigarettát kapott, amit még Eregliben ígértek meg. Megérkezett a már jól ismert rendőrségi motoros. A kapitány ment le tárgyalni, de most már tudták, hogy egy szavát sem lehet elhinni. Eisent hívta, akit, mielőtt a hágcsóra lépett volna, dr. Spitzer megállított és figyelmeztette, minden mozdulatát fentről ellenőrizni fogják. A tárgyalás elhúzódott. Spitzer követelte, hogy Eisen tárja fel a helyzetet. Eisen azt válaszolta, hogy még nincs itt az ideje, mire Spitzer türelmét vesztve, elkiáltotta magát: - S.O.S.! S.O.S.! - A török rendőrtiszt csodálkozva nézett fel a parancsnoki hídra. A zűrzavart Zafír használta ki, aki senkit sem kérdezve, lesietett a lépcsőkön és törökül leleplezte a kapitány gazságát. A török tiszt hitt Zafírnak, kiadta az utasítástólogy a hajónak egy órán belül el kell indulnia. Amikor a rendőri motoros ezután elhagyta a helyszínt, a kapitány ismét megpróbált csűrni-csavarni, de a fedélzeten valaki ismét elkiáltotta magát: - S.O.S. ! S.O.S. ! - Pillanatok alatt az egész tömeg átvette a lélekmentésért esedező kiáltást. Ismét feltűnt a rendőri motoros. Átlátták a helyzetet: katonák jöttek s mit sem törődve a kapitány tiltakozásával, felhúzták a vasmacskákat, vontató gőzöst tettek a Noémi Júlia felé s a hajó megindult a Dardanellák felé. A kapitány még egy kísérletet tett. Hívta a legénységet és közölte, hogy hajlandó adósságát kifizetni, de nem angol fontban, hanem román leiben. Ezt a legénység visszautasította. A kapitány közölte a vezetőséggel, hogy van angol fontja, de ez az élelmiszerekre kell. Smuél hirtelen feltalálta magát: — Ha csak ez az akadály, akkor csak fizesse ki a matrózokat. Mi majd ellátjuk a hajót élelmiszerrel. Nektek adjuk a tartalék konzerveket, mi pedig levest és rizst fogunk enni. — A kapitány sakk-matt lett és bejelentette, hogy hajlandó továbbindulni. Nagy harc volt ez a nap: a gonoszság és az üzleti számítás és a szeszélyes szerencse küzdelme. Ki győzött? Nagy kérdés...Lehet, hogy egyik sem. Nali így analizálta a helyzetet: — Talán a török hatóság vezetője jól vacsorázott s ezért kellemes hangulatban jött a hajóhoz. Ez volt a szerencsénk. -Erre Marcell ezt válaszolta: — Ilyen az emberi természet, ha valami öröm éri: azonnal olyan szemtelen lesz, mint a tavaszi szél. NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET Könyvet írni könnyű. Ami nehéz: megírni az elejét, a közepét és a végét. — Nali, te nem csak éhes, de ideges is vagy, mondta a Talmudista. — Zseniális felfedezés, — válaszolta Nali. — Mint barát, azt ajánlom neked, hogy - írj. Dühöngd ki magad írásban, írj problémáidról. Meglátod könnyebben fogod érezni magad. — — Talmudista, te olyan vagy, mint a jó vacsora: nagyon Ízlik, de később gyomorfájást idézhet elő. -— Jó válasz, de ha te ironikus választ adsz, akkor elfogadod, amit mondtam. Na most már elég belőled,— fejezte be a Talmudista. — Jó éjszakát. — Nali a Dardanellákról kezdte írni naplóját. A hegyoldalban óriási betűkkel az 1915 március 18-i dátum volt bevésve, - hősi halottak emlékéül. Rövid időn belül a hajó kifutott az Égéi tengerre. A távolban feltűntek a görög hegyek. — Minden érdekes, - írta Nali, — így gyakorlatban tanulom meg a földrajzot. A világot kell járni, hogy messze tudjon az ember tekinteni. -— Ez mind nagyon szép, - mondta Marcell, amikor meghallotta költői leírást, — de legyünk reálisak, mert mint segédszakács, arról értesültem,hogy vacsorára csak lekváros kenyér lesz. -Chios szigete tűnt fel. A kapitány bejelentette, hogy ezen a szigeten kikötnek, mert élelmiszert kell felvenni a matrózok részére. — Ez rossz jel, — mondta dr. Spitzer. — A kapitány megint rosszban töri a fejét. — Az egyik Betár kézmozdulatokkal próbálta figyelmeztetni a kapitányt, hogy nem engedik leengedni a vasmacskákat. Smuél is megérkezett, kezében a revolverrel, ami — amint akkor már látható volt — az egyetlen tárgyaló eszköz volt. A kapitány felhördült és szótlanul kabinjába vonult. Eisen jött meg és felháborodva kérdezte, ki fenyegette meg a kapitányt. Smuél nyugodtan megválaszolta, hogy ő. Eisen felháborodott a „súlyos fegyelmezetlenség" miatt, de Smuél ezzel már nem törődött. Egy kis hajó állt akikötőben. A vezetőség közölte, hogy ezt fogják a Noémi Júlia elé kötni, arra kell majd átszáílni, hogy az éjszaka leple alatt partra szállhassanak Palesztinában. ÖTVENEDIK FEJEZET Esős napon gondolj arra, hogy holnap esetleg napos idő lesz Napfényben gondolj arra, hogy holnap megint esni fog. Késő délután a ,.minden jót az új évben" kívánság hallatszott mindenfelől. Nali Kohn bácsihoz lépett,hogy jókívánságait kifejezze. Az két kézzel ragadta meg Nali kinyújtott kezét, könnyek öntötték el a szemét és azt mondta:- Én is minden jót kívánok neked az új évben és azt, hogy légy jó zsidó. -Az ima megkezdése előtt a Betárok felsorakoztak a fedélzeten. Eisen a sorfal elé lépett és így szólt: — Chavérok, én most átmegyek a kis hajóra nyolc Betárral. Megkísérlünk mindent rendbe hozni, hogy a későbbi átszállás zavartalan legyen. Mindenkit arra kérek, ne haragudjék rám, ha esetleg megbántottam, mert csak kötelességemet teljesítettem. Tel Cháj ! — Szalutált és elment. Smuél kezdett beszélni:- Chavérok, az új esztendő küszöbén gondoljatok arra, hogy nehéz kötelességek előtt állunk. Nyújtsatok kezet egymásnak, testvéri érzéssel. A magas ember megérti az alacsonyt, mert egyszer ő is az volt. A gazdag megértheti a szegényt, mert régen ő is az volt. Egyedül a zsidót nem tudják a népek megérteni, mert sohasem voltak zsidók. Mindenki felé kinyújtom a kezemet, bármelyik oldalon áll, abban a reményben,hogy együtt fogjuk felépíteni Erec Jiszraélt. — Felhangzott a Betár-himnusz, majd a Hatikva. Az emberek valóban azt érezték, hogy testvérek újra, egymásnak őszintén kívánnak minden jót, mert — a vér nem válik vízzé... Ima után fiúk, lányok kórusban kezdték énekelni a „Frei, frei, Palestina frei" című ismert dalt. A szólista csengő ha'ngjára a refrént a kórus énekelte. Késő este tért vissza Eisen a többiekkel a bárkáról. Csak akkor férhet el 1200 ember, ha szorosan egymás mellé állnak. A kapitány is átment, hogy ellenőrizze a helyzetet. Visszatért és kijelentette, hogy a bárka kicsi, öreg és a gép kihagy. A korménykerék kötéllel van megerősítve. Ha átmegy az 1200 ember, ez tömeghalált jelentene. S ekkor történt a hihetetlen meglepetés.A kapitány így folytatta: — Behajózok a haifai kikötőbe, számolva minden következménnyel. -A fiatalok örömükben vállukra emelték a kapitányt. Senkisem tudta, mi okozhatta pálfordulását, hiszen börtönbüntetésen kívül hajóját is elkobozhatják. A bárka ott maradt, a Noémi Júlia újra elindult. A közeli szigetekről fűszeres illatot hozott a szél. ÖTVENEGYEDIK FEJEZET Miért hangosabb a buta a bölcsnél 7 A reggeli istentiszteleten csak kevés résztvevőnek volt imakönyve, mert nem gondoltak arra júniusban, hogy szeptemberben még a hajón lesznek. Legtöbben csak hallgatták az előimádkozó énekét. Felhangzott az Ovinu Málkénu. A Talmudista szemében könnyek jelentek meg. Nali a legutolsó Ros Hasánára, a meleg hangulatú ünnepre gondolt s az égő gyertyák jutottak az eszébe. Kohn bácsi fejére húzta taliszát és a szószékre lépett. Bűnbocsánatért könyörgött. Szavait nem tudta folytatni, mert könnyek öntötték el a szemét, amelyek lecsurogtak fehér szakállára. A hallgatóságból felszakadt egy régóta fojtogató érzés. Mindenki úgy érezte, hogy kissé megtisztult. Felhangzott a sófár rekedtes hanga s megint mindenki úgy érezte, hogy most már rövidesen minden jó lesz... (Folytatása következik)
