Newyorki Figyelő, 1983 (8. évfolyam, 1-18. szám)

1983-02-23 / 3. szám

1983 február 23. DR. FÁBIÁN SÁNDOR: NEW YORKI FIGYELŐ- EGY TÚRISTA NAPLÓJÁBÓL SÉTA SAN JÜANBAN I. SAN JUAN, Puerto Rico.— Aggódó szemekkel néztek ránk New Yorkban a baráta­ink, amikor meghallották, hogy Puerto Ricóba készü­lünk. Szemrehányó szavakkal mondták: — Elment a józan esze­tek? Hát ti nem olvassátok a statisztika adatait? Mjn denki tudja, hogy az utcai merénylők és más bűnözők között milyen nagy százalék­ban szerepelnek a puerto ri­­cóiak. Megköszöntük a szives gyelmeztetést és azt válaszol­tuk, hogy orvosunk azt ta­nácsolta: ha szabadulni aka­runk a mindkettőnket elka­pott influenza következmé­nyeitől, a makacs köhögés­től, meg a viszatérő láztól, utazzunk el Puerta Ricóba, ahol télen is 75—83 fok kö­zött mozog a hőmérséklet. A trópusi kiima sokai gyorsab­ban és biztosabban gyógyít, mint a MYSTEKLIN pilulák és a meleg tengeri sós levegő belélegzése többet használ, mint megannyi inhalálás. Megfogadtuk orvosunk ta­nácsát és San Jüanba, Puor­­to Rico fővárosába repül­tünk. A hangos híradó már a repülőgépen újságolta: “San Jüanban az időjárás verőfé­nyes napsütés, a hőmérséklet hetvenhét fok.” Amikor repülőgépünk le­szállt, megilletődve csodál­tuk a fenségesen ragyogó ég­boltozatot. Egyetlen bárány­felhő se szakította meg az ég kékségét. . . . Huszonnégy óra se mult el: a kínzó, fojtogató köhögést és a flu komisz utó­­íkövetkezményeit “elfujta a szél.” Felfrissült egészségben sétálgattunk a tengerparton a Royal pálmák és orchideák között. 0-VÁROS Tíz évvel ezelőtt már jár­tunk itt. Köröskörül minden ismerős. Úgy határozunk, hogy elsősorban az ó-városba látogatunk el, és felelevenít­jük korábbi emlékeinket. Az első meglepetés akkor ér, mikor felszállunk az autó­buszra és megkérdezzük a ve­zetőtől, hogy mennyi a vitel­­dij ? — Tíz cent — feleli. — “Tíz cent?” — ismétel­jük. Hogyan csinálják ezt? — Egyszerű, — mondja a vezető. — Ez a tiz cent a vi­lág legolcsóbb tarifája és az a magyarázata, hogy minden útvonalon kétféle autóbusz közlekedik. A felét air con­dition hüti és a viteldij: 25 cent; a másik fele meleg és 10 centért szállít. A kényel­mes, hűtött levegőhöz szo­kott turisták áltálában a kellemesen hűvös autóbuszt veszik igénybe és igy a drá­gább költséggel megfizetik a különbözetet a szerényebb it­teniek javára. Edith találóan megjegyzi: — Kolumbusz tojása . . . Megérkezünk a végállo­másra: PLAZA DE COLON. A téren Kolumbusz Kristóf hatalmas szobra emelkedik. 1493. november 19-én fedez­te fel Puerto Ricot. Akkor indiánok laktak a szigeten. Mi nem kívánjuk felfedez­ni az ó-város nevezetességeit, de elárulom, hogy nekünk van egy úti szisztémánk, amelynek segítségével többet látunk, mint a szokványos turisták. Mi ugyanis sose sodródunk a “SIGHT SEE­ING’ autóbuszokba, hanem gyalog bandukolunk. Az 0- várost bemutató irodák pél­dául öt dollárért, négyórás körutazást hirdetnek. Nem kérünk belőle. Mi egyebeken kivül besétálunk olyan sziik kis utcákba is, ahova a ma­mut autóbusz képtelen be­gyömöszölni magát. A túra, a rövidre szabott négy óra alatt csak átrohan a hegy-völgy utcákon és a turista nem érzékeli a szép­ségeket. Az ó-várost teljes egészé­ben múzeumhoz hasonlíta­nám. Csaknem minden ház ősi építmény. Nem órák, ha­nem napok szükségesek a szemlélődésre. Régi igazság, hogy a tokaji bort pianisszi­­mo kell szürcsölni, szopogat­ni: a san juani ó-városban is lassan, áhítattal kell mende­­gélni. ... Most ünnepük San Ju­an alapításának 450 eszten­dős évfordulóját. Nagy idő. Közel félévezred. Csodálatos, hogy ilyen jó állopotban megmaradtak a nagyobbára spanyol stilusu évszázados házak. Csaknem mindegyi­ken erkélyt látunk. A korlá­tok kovácsolt vasból készült remekművek. Az oldalakra mesteri kezek ércből öntött apró harangocskákat szerei­tek fel. Ezek a legcsekélyebb szellő érintésére megkondul­­nak. Csengő, csábitó hangon csilingelnek és a halk zene megédesíti a levegőt. Mihez hasonlítsam? Az orgona, a cimbalom finomságához ? Vagy talán a hegyi patak csendesen csörgedező csobo­gásához? Nem tudom. Soha nem olvastam, sehol nem hallottam ezekről a ha­rangocskákról. Nekünk job­ban tetszik, mint a salzburgi harangjáték mesterséges, le­mezről visszatérő taktusa. Természetes. Ez a harango­zás Isten ajándékaként szel­lők szárnyán szálldogál. A fuvallat erősödésére vagy csendesedésére más és más dallamot közvetít. Örökké változik, mint a kéz legkisebb mozdulatára újabb és újabb képet mutató kaleidoszkóp. Éjjel és nappal itt kellene rostokolni és kottába rögzi­­teni az angyalok kórusának a földiek részére küldött üze­netét. Tovább megyünk. Egy­mást követik a látványossá­gok; CATHEDRAL, CASA DE CALLEJON, TAPIA THEATER, CITY HALL, CRLSTO CHAPPEL stb. stb. Ki győzné felsorolni? Most restaurálják az 1523-ban épült DOMINICAN CON­­VE'NZ hatalmas palotáját. A “PARKS AND RECREATI­ON ADMINISTRATION’’^ illeti a dicséret, hogy épség­ben, eredeti szépségben tart­ja az évszázados emlékműve­ket. Megemlíteni, hogy en­nek a fontos intézménynek az élére a kormányzó remek érzékkel asszonyt állított. Mrs. Dora Pasarell, az admi­nisztrátor nemcsak pénzzel, hanem szívvel intézi az ügye­ket. Még arra is gondol, hogy az EL MORRO erőd mögötti óriási mezöségen gyermek­­játszóteret létesítsen. Csoportosulást látunk a LA PUNTILLA övezetben. A kíváncsiság oda vonz min­ket. A rozzant, rokkant HO­TEL NÁCIÓNÁL előtt há­rom szegényördög izgatottan panaszolja az előttünk állók­nak, hogy a szállodát lerom­bolják, mert nem műemlék és őket most kilakoltatják. Ok az utolsó lakók. Heti másfél dollárt fizettek egy-egy mat­racért. A vártalak mentén hala­dunk a világhírű erődítmé­nyek felé. A falak oldalán lö­vészárkok húzódnak. Az első világháborúban mi is ástunk lövészárkokat, de meg kell ál­lapítanom, hogy ezek az év­századokkal korábbi munká­latok sokkal erősebbek és tö­kéletesebbek, mint amilyene­ket mi vájtunk a földbe. Az erődítmények oldal­­nyilásain ágyucsövek ásitoz­­nak. A vár legmagasabb pontjaira őrtornyokat he­lyeztek. Innen pásztázták, lesték a tengert és figyelték, hogy nem közeledik-e ellen­ség? Az egyik bástya tövében gyászruhás asszony zokog. — Innen ugrott le a múlt héten huszesztendős egyetlen lányom a mélységbe, — is­mételgeti a szerencsétlen te­remtés. Senki se kérdezi: miért ? Talán a harangocskák csiün­­gelésétől ittasodott meg a le­ányzó szomorú, szerelmes szive és kábulatban követte el végzetes tettét . . . Örök rejtély. A túrákat rendező irodák 45 percet irányoznak elő a várak körüljárására. Mi két délutánt töltöttünk a CRIS­TOBAL és az EL MORRO erődítményekben. Nem szá­moltuk meg, hogy hány száz meredek lépcsőn baktattunk le, mig a nevezetes kazama­tákhoz érkeztünk. Érdemes volt a fáradtságért. Évszázadok múltán ma persze csak történelmi em­lék, milyen bátran védelmez­ték innen a Caribbeán kul­csát (“KEY OF THE CA­RIBBEAN”). A várfalak, az erődítmé­nyek néma tanúi legendás hősök: indiánok, hollandok, angolok ellen vívott küzdel­mének. AZ ÚJ VÁROS Említettem, hogy tiz évvel ezelőtt már jártunk SAN JUAN-ban. Mostani sétáin­kon megállapítjuk, hogy az ó-városban minden változat­lan, viszont szembetűnik, hogy az uj-város mennyire megszépült, megfiatalodott. A tengerparton egymás mel­lett emelkednek a fényűző, modern szállodák, remek tár­sasházak. Az exkhiziv C0N­­DADO övezetben újonnan épült pompás paloták és lu­xus magánvillák sorakoznak. Óriási a fejlődés. San Juan lakossága 1920-ban 120.000 volt. Ez a szám ötven év alatt 890.000-re emelkedett. Ho­gyan csinálták?! A nők itt nem dobálják a szájukba a születéskorlátozó “pill”-eket, hanem családi alapelvként fogadják el: “DONDE COMEN DOS CO­­MEN TRÉS”, magyarán: “ahol ketten esznek, a har­madik is ehetik.” így aztán a második gyerek után jön a harmadik és a folytatás is következik. *A**wa**************ji.* (Folytatjuk.) VWVWWVWVVVVW* W*V***W\> \ V LAPUNKAT! T *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents