Newyorki Figyelő, 1983 (8. évfolyam, 1-18. szám)

1983-07-07 / 10. szám

1983 július 7.

NEWYORKI FIGYELŐ

11

JACK HAHN:

A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ

— Sajnálom, ezen a pénteken már van meghívásom, de a következő pénteken szívesen. —

Nali nagyon szeretett volna már ezen a héten jönni, de egész életében betegesen büszke volt. Csak azért, mert egész idő alatt az evésről beszélt, nem látott más kiutat, mint lemondani az eheti péntekesti vacsorát.

Otthon Zipora fogadta.

— Nem láttad Chajimot ? — kérdezte.

— Nem. -Zipora sokat beszélt, meséje mindig ismétlésekből állott. Nali nem válhatott meg tőle, mert egyedül volt s így felkészült, hogy az annyiszor hallott történeteit foga megismételni. Ezegyszer azonban tévedett. Zipora Nali szemébe nézett és ezt mondta:

— Aki az én Ziviámat feleségül veszi, az nagyon könnyen bejuthat az autóbusztársasághoz, ahol Chajim dolgozik. —

Gyuri jött le a lépcsőn:

— örülsz, hogy megmentettelek, mi ? — kérdezte.

— Jövök, - felelte Nali jiddisül. — Ezt már előbb megtehetted volna, — tett Gyurinak szemrehányást.

— Megint elmesélte azt, amit pár perccel ezelőtt mesélt ? —

— Nem, most újjal jött, — mondta Nali.

— Mi az új ? —

— Azt mondta, hogy aki Ziviát feleségül veszi, bejuthat az autóbusztársasághoz. -— Hát nem tudja, hogy neked jegyesed van Európában ? —

— Az anya, akinek egy fia, de négy lánya van, csak azt akarja, hogy lányai férjhez menjenek, - válaszolta Nali.

— Mit csinálsz holnap ? - kérdezte Gyuri. - Gyere velem meglátogatni Lévai Elemér barátomat, akinek megkaptam a kibuci címét. —

— Szívesen. Már úgyis szerettem volna látni egy kibucot belülről. —

Reggeli után elindultak a megadott címre. 3 km gyaloglás után egy lovaskocsi felvette őket.A kibuc közelében szánhattak le a kocsiról. Elemért a tehénistállóban találták meg. Hosszas kézmosás után Elemér elvitte őket a kibuc étkezőjébe, ahol ehettek, amennyit akartak.

— Kell az ételért fizetni ? — kérdezte Gyuri.

— Meghülyültél ? A kibucban fizetni !? ! — De mondd csak, Bnai Brakban magyar kolónia van ? —

— Sokan kérdezték ezt tőlem, - felelte Gyuri nevetve, — mert nem tudják, hogy sok erdélyi, csehszlovák, jugoszláv magyarul beszél s azt hiszik, mindenki magyarországi. —

Elemér rátért mondanivalójára:

— Kilépek a kibucból, - mondta röviden.

— Elemér, te tudod, mit csinálsz ? Hajlandó vagy feladni ezt a remek helyet ? Rengetegen jönnének igazi kibucba, ha felvennék őket, — mondta Gyuri barátian.

— A kibuc tényleg remek, a chavérok nagyon jók hozzánk, de mi mégsem vagyunk boldogok. —

— Miért nem ? - kérdezte Nali.

— Az elején nagyon szép volt, de lassan-lassan, amikor természetessé válik, hogy minden nap jóllaktál, nincs gondod lakásra, kezd hiányozni egy barát, aki magyarul beszél. Mi esténkint tanulunk héberül, de ez még édeskevés. Én csak Ilonkával tudok magyarul beszélgetni. —

— Az ország tele van angol katonasággal, - folytatta Elemér, - akik ha szabadnaposok, özönlenek a városba inni, szórakozni. Ilyen állapotban a legfontosabb a zene. Tudod, én otthon mindig zongoráztam, te pedig, Gyuri, hegedültél. Pár próba után ajánlkozunk majd valahol. Ilonka állapotos, de most bent van Tel Avivban és szobát keres. -A fiúk elbúcsúztak.

— Gyuri, ha tudok bizonyosat, azonnal értesítelek, — kiáltotta még utánuk Elemér.

Visszafelé egy barátságos férfi kiáltott le hozzájuk egy teherautó hátsó üléséről:

— Chavérim, merre mentek ? — kérdezte héberül. Gyuri megadta a választ, hogy Tel Aviv felé. Fel tessékelte a gyalogosokat a kocsira, majd, mikor látta, hogy nem beszélnek héberül, németre fordította a szót. A soffőrülésen ülő fiatal férfinek ez szemmel láthatóan nem tetszett, hogy nem héberül beszélnek és amikor az öregebb hozzálépett, ennek hangot is adott:

— Daber ivrit. —

Az öregebb elmondta, hogy hogy a másik szabre, aki nem tudja megérteni a múltat és nem érez együtt azzal, aki mesél róla.

— Én még úgy nőttem fel, - mondta, - hogy fegyvert viseltünk a földeken, mert tartottunk arab támadástól. Előfordult, hogy reggel 70-en mentünk dolgozni, de este csak 65-en jöttünk vissza. —

Lehajtotta fejét: —Ezek a fiatalok már nem szeretik hallani, hogy ők már 7 lámpás rádió, Niagara védjegyű W.C. mellett nőttek fel. —

Petach Tikván leszálltak, elbúcsúztak. A szabre „salom-"mal viszonozta a fiúk köszönését, egy szóval sem mondott többet.

A legkomplikáltabb dolog egyszerűnek lenni, egyszerűen viselkedni.

Gyuri és Nali későbben érkeztek haza, mint gondolták s a vacsorát elmulasztották. Eleredt az eső. Az országút másik oldalán lévő narancsosok párologni kezdtek. A bútor nákül álló, kis tetőszoba barátságtalanná vált, megtelt nedvességgel. A mindig víg Lipi levetkőzött és bebújt az ágyba. Rövidesen mind a négyen ágyban voltak. Eloltották az emyőtlen villanylámpát, nem beszéltek, de egyik sem aludt. Ez volt az idő, amikor a csend a hangos szónál többet mondott.

20 perc múlva Nali cigarettára gyújtott és a fellobbanó gyufa egy pillanatra megvilágította a sívár szobát.

— Az élet telítve van vacak problémákkal, — mondta Gyuri és ő is rágyújtott. Elemér jól van lakva és ki akar menni a kibucból. Berk feleségül fogja venni Rachelt és most azon töri a fejét, hogyan felejttesse el velünk, amit Rachelről mesélt. —

— Fogjátok be a szátokat, az ember aludni akar, — mondta Lipi ingerülten. Mindenki meglepődött, mert ez az izomkdosszus mindig szelíden beszélt, mindig jókedvű volt. Még akkor is, ha sivár árvaházi életéről beszélt, ahol 3 éves korától 18. életévéig élt, amíg be nem vonult katonának.

Elcsendesedtek. Csak a kert fái suhogtak, mert vihar közeledett. Autó robogott át a nedves országúton. Mindnyájan érezték, hogy a többiek Magyarországra gondolnak.

— Lipi, — szólalt meg Nali szelíden, mint ahogyan anya szól a beteg gyermekéhez, — mi bajod van ? —

— Hm... -— Honvágyad van ? —

— Megbolondultál ? — Az anyád keservit... —

Ismét csend lett. Lipi ágya felől sírásszerű zaj jött.

Nali ismét megszólalt:

— Na, szervusztok, fiúk, jó éjszakát. —

HATVANHARMADIK FEJEZET

Nagy baj, hogy csak a jó és nemes emberek törődnek az emberiséggel.

Végre mindenkit beosztottak a narancsszüretre, amit ,Jcativ" nak neveztek. A pénzt a Hisztadrut kapta és az fizette a munkásokat: rendszerint ebédjeggyel. Csak annyi készpénzt kaptak, amiből a lakáspénzt lehetett kifizetni és egy mosószappant vásárolni. A munkán két csoport alakult ki: az első a „protekciósok"-ból állott, akik szatyorba rakták a leszedett gyümölcsöt, onnan teli kosarakba került a narancs. A teli kosarakat pedig „alonká"ra rakták, amit két végén egy-egy „nem-protekciós" cipelt rendeltetési helyére.

Eljött a szombat. Nali szerette a bnai-braki szombati hangulatot, már csak azért is, mert feltört tenyerét pihentetni tudta. A tetőn feküdt a napsütésben, amikor Zivia jött fel a lépcsőn:

— Anyám küldött krémet, amivel ápolhatod a feltört tenyeredet, - mondotta.

— Kend be te, — válaszolta Nali. Zivia így folytatta:

— Szeretnék kérdezni valamit. —

— Tessék ! —

— Nálatok Európában 18 éves lány hány éves fiúval jár és házasodik össze ? -— A fiú legyen 22-23 éves, - volt Nali válasza.

Zivia csodálkozott:

— Nálunk nem szokott a párok éveiben különbség lenni. —

— Miért kérdezed mindezt ? -— Őszintén megmondom. Anyám azt mondja, hogy tejó férj lennél. -Nali nevetett. Zivia folytatta:

— Én még sokáig nem akarok férjhez menni, te meg egyébként is 25 éves vagy. —

— Nali évődni kezdett:

— És ha én is 18 éves lennék, hozzám jönnél ? —

— Akkor sem, — felelt lassan Zivia.-Miért? -— Mert nem születtél Erecben. Én nem akarok olyan lenni, mint ti, Lipi, Dezső, Józsua vagy te... —

Tudod, mit ? — kérdezte Nali. - Azt fogom mondani anyádnak, hogy a menyasszonyom nem felejtett el, jön utánam Erecbe. —

— Az jó lesz, — válaszolta Zivia, — de anyám azt szokta mondani, hogy Európa 3000 km-re van és a jegyesek hamar felejtenek ilyen távolságban. —

Zivia elindult a lépcsőn lefelé. A fiúk hazaérkeztek és mesélték, hogy a kis Finnország nem tud ellenállni a szovjet hatalomnak. Nali érezte, hogy azok az oroszokkal tartanak.Vita alakult ki.Nali, amikor otthagyta őket, még nyugodt, csendes hangon arcukba vágta, hogy szalonkommunisták, akik egész életükben jól éltek, szüleik adták a pénzt és befűtött szalonok fedezékéből prédikáltak.

Nali, mint mindig, amikor kellemetlen helyzet alakult ki, sétálni ment. Egy fiatalember kiáltott utána, megállította és megosztotta vele a kezében levő két narancsot. Nalinak ízlett és megkérdezte:

— Hol vetted a narancsot, én is akarok vásárolni. -A fiú intett az országút felé:

— Abból az arab párdeszből loptam. -HATVANNEGYEDIK FEJEZET

Az igazság sohasem hal meg: csupán minden napot túl kell élnie.

Az eső egész éjjel esett. Senki sem ment munkába, mert a narancsot nem volt szabad nedvesen leszedni. Mindenki a Midbach Poalim vendéglőben ült a már elfogyasztott reggeli után. Lassankint az egész vendéglő egy társasággá alakult. Cigarettázás közben vitatkoztak, káromkodtak s főleg szidták a kormányt, mint mindenütt a vüágon — esős napon.

— Erecben szappan búborék stüus van, — mondta egy férfi és rögtön magyarázatba kezdett, hogy miért: Minden narancsra van építve és nincs ipar.

— Tényleg, miért nincs ipar Erecben ? - kérdezte egy nemrég érkezett.

— Mert az egész Keletet elárasztotta a japán dömping. Az angolok épütenek utakat, a zsidók házakat, kórházakat. Mindez civilizáció jele, de sajnos, nincs eléggé fejlett kultúra. -— Ez legyen Erec legnagyobb gondja, — szólalt meg a másik asztalnál ülő, 35-40 év körüli, szőke hajú, vastag szemüveges férfi, szintén magyarul. — 20-25 év múlva Erec lesz a Közel-Kelet kultúrközpontja. —

Mindenki felfigyelt a szőke férfi hangára. Ez az ember nem a Noémi Júlián érkezett. Sohasem látták és senkisem ismerte.

— Erec most a Bábel tornya, — folytatta. Minden második ember más-más nyelven beszél. A barátom, aki mellettem ül és hülyén bámul bennünket, kilenc nyelven beszél, de szerencsétlenségére nem tud magyarul. —

Mindenki nevetni kezdett.

(Folytatása következte)