Newyorki Figyelő, 1983 (8. évfolyam, 1-18. szám)
1983-07-07 / 10. szám
1983 július 7. NEWYORKI FIGYELŐ 7 DR. FABIAN SÁNDOR: VÁZSONYI, A LEVÉLÍRÓ GYÖNGYSZEMEK A HÁTRAMARADT LEVELEKBŐL IV. valaki előtt, aki maga is szemtanú volt. Jól esik könnyíteni túlterhelt szívemen... Utóljára akkor találkoztunk, amikor miniszter koromban a TANÍTÓEGYESÜLET küldöttsége jelentkezett nálam. Becsesebb ajándékot nem kaphattam a tanítóktól, minthogy magukkal hozták őt, drága jó tanítómesteremet. Átöleltem és megcsókoltam. Fáj nagyon, hogy a kötelesség - ez a rettenetes zsarnok, most megakadályozott abban, hogy ott legyek Kornfeld Gyula temetésén, hogy ott búcsúzzam el tőle soha nem szűnő hálával. Búcsúzom tőled is, kedves Barátom, mert könnyek gyülekeznek szemeimben és megakadályozzák a levél folytatását. -Előzőleg már említettem, hogy Vázsonyi hátramaradt leveleit nagyobbára családtagjaihoz intézte. Kivétel volt az Edithhez és nekem küldött levél, amelyet emlékezetből ismertettem, mert a szelek szárnyán nyomtalanul eltűnt. Befejezésként még két levelet mutatok be, amelyeket kivételképpen szintén nem családjához intézett. Az egyiket barátjának, dr. Csergő Hugónak, a Demokrata Párt POLGÁR című hetilapja szerkesztőjéhez címezte, a másikat Kornfeld Gyulának, a Síp utcai elemi iskolában volt egykori osztálytársának küldte. A gyermekkor gazdag emlékei újra és újra felmerülnek Vázsonyi lelkében minden nagy küzdelme alkalmával és az emlékezésből merít erőt és bizodalmát a jövőre. „IDE JUTUNK,HA LÍRIKUS POLITIZÁL" A derűs külszín alatt keserű érzésekkel volt teli élete alkonyán Vázsonyi. Érzéseinek, lelkének, benső énjének szívbemarkoló dokumentumát adja e levél, amelyet az utolsó napokban, 1926 május 6-án, három héttel elhúnyta előtt írt Csergő Hugóhoz. Fantasztikus életfilozófia, csodálatos emberi és politikai bölcsesség sugárzik minden szavából. Érdemes és értékes idézni: *- Kedves barátom ! Tegnap nagy napom volt. Bent voltam Bécsben híres tanáromnál, Wenkelbach professzornál. Egy óránál tovább foglalkozott velem és nagyon kedvező véleményt mondott. Szerinte nincs komolyabb baj és nem szabad idegeimet túlerőltetni. Lassankint erősödöm, bár még idegeim fájnak néha és álmatlanság gyötör. Ez a betegség, mely hihetetlen fájdalmakkal járt, jó memento volt. Az első csengetés. Illik reá hallgatni. És illik tanulságait levonni. Sohasem lát valaki olyan élesen, mint amikor beteg. Azt hiszem, ez a betegek külön szenvedése. Ezért ismertem halálos betegeket, akik falhoz fordultak, nem szóltak napokig, — míg meg nem haltak. Szólhattak volna, de megvetették környezetüket. Soha oly világos nem volt előttem, hogy hiába fogyasztottam el idegeimet, hiába sírtam befelé könnyeimet. Úgy átmennek rajtam, mintha járda volnék. Még csak nem is ugranak. Egész kényelmesen. A beteg ember nyűg és akadály. A távollevő nem számít. Harcos voltam, aki a csatatéren maradt. A többi „harcos" összeült és azt sem vették észre, hogy hiányzóm. Ez olyan csúnya dolog volt. A társadalom most tele van szenvedőkkel. Akiknek gyenge a lelke,azok nem törődnek mással, csak magukkal. Egyre kevesebb a remény a tisztesség győzelmére. És jöttek a sírógörcsök a hiábavaló múltért és a hiábavaló jövőért. Látom leveléből, hogy igyekezett csupa jót, csupa kellemeset írni. Ez jellemző magára. Még a bajban is csak derűről, szépről akar értesíteni. Most iparkodom ezt viszonozni. Magának nem akarok szokványos levelet küldeni. íme ! A kellemesebb hangszerelés: A gyengeségből kiláboltam. Már újra keményakaratú vagyok. Nem sírok. Hát érdemes ? Hát kiért ? Kikért ? Belehal az ember abba a gyógyíthatatlanságba, hogy lelkesedik az emberiségért. A szívemről azt mondták az orvosok, hogy beteg. Csalódtak. A társadalom betegsége facsarta csak össze. Higyje el, nem volt más bajom, csak a fájdalom. Ide jutunk, ha lírikus politizál. Remélem, nemsokára otthon leszek. Egészségben és jókedvben. — Ezt a levelet 1926 május 6-án keltezte. Három hét után örökre eltávozott. AZ ÉN TANÍTÓM Ha statisztikát készítenének a levelekről, a kíváncsiak megállapíthatnák, milyen tartalmú levelet váltanak az emberek a legnagyobb számban ? Eltekintve az üzleti és kereskedelmi postaforgalomtól, telán legtöbb levél családi, rokoni kapcsolatban születik. Nehéz a döntés. Nem vitás, hogy lelkes ifjak megszámlálhatatlan mennyiségben jelentkeznek a versenyben káprázatos szerelmi levelekkel. Nincsen statisztikai adat arról, hányszor ismételték el szerelmes levélben a régi slágert: DALOS MADÁRKA A SZERELEM, OTT VAN A FÉSZKE A SZÍVEMBEN... Nem kutatom az adatokat. Nem törekszem történelmi pontosságra. Egy bizonyos, hogy Vázsonyi hátramaradt levelei között adódik egy, amely példátlan a maga nemében. A Síp utcai elemi iskolában volt osztálytársához intézte abból az alkalommal, hogy egykori tanítójuk elhúnyt. Igen sokan írtak magasztaló levelet hadvezérről, íróról, tudósról, de hajdani elemi iskolai tanítóról ilyen színesen, pompásan még nem írtak. A jogegyenlőségért vívott harcai közben megilletődve száll vissza múltba és szívesen emlékezik gyermekkorára. Társaságban is gyakori témája: AZ ÉN TANÍTÓM. Kornfeld Gyulának hívták. Délceg, szép ember volt. Temetésén Vázsonyi nem jelenhetett meg. Osztálytársához írt levélben kiönti szívét. Jól esik a szemtanú barát előtt felidézni az emlékeket. Felteszi a kérdést: úgye, te sem felejtetted el, hogy a mi tanítónknak jóság és szeretet ragyogott szemében. Te is emlékezel, hogy az iskola, amelyben ő tanított, számunkra nem volt riasztó fogalom, hanem kedves otthon, tele melegséggel és napsugárral. Kornfeld Gyula arcán mindig ott volt az a mosoly, amely a lélek harmóniájának hírnöke, a bölcs derű vonása. Nem felejtjük, hogy mintája volta jó tanítónak. Rajongtunk érte, mert gyermekszívünkkel ösztönszerűen megéreztük, hogy itt nemcsak egy hivatalnok ül a kátéd rán, hanem igaz barátunk foglalkozik ve lünk. Nem felejtjük el, hogy szeretetének aranysugarával vonta be a mi iskolánknak kis társadalmát és ott egyenlővé tett mindnyájunkat jóságos lelkének varázsával. Miért büszkélkedem most ebben a levélben közös tanítónk kivételes és nagyszerű tulajdonságaival, hiszen ezeket te éppen ilyen pontosan ismered. Miért ? Egyszerűen azért, mert igen jól esik ezeket az Istenáldott tényeket feleleveníteni olyan SZEMÉLYES KÉRDÉSBEN Ezt a cikksorozatot önbeismeréssel vezettem be: öreg hibának minősítettem mulasztásomat, mert már régen nem jelentkeztem Vázsonyi Vilmosról szóló megemlékezéssel. Most a befejezésben újabb beismerést teszek. Megvallom, nem vagyunk a New York Times rajongó hívei.. Ettől ugyan a Times falai nem fognak Jericho módjára megbillenni, mégis megemlítem, hogy néha kifogásoljuk a világlap egyes közleményeit és házastársi tanácskozás után, rendszerint. a kétbalkezű kommentátor javaslata ellenére az ellenfélre szavaztunk. Most azonban fordult a kocka. Ez történt: Amint bevezetőmben utaltam rá, a Times két közleménye a Truman és Rebecca West közötti levélváltásokról ösztökélt arra, hogy Vázsonyi hátramaradt leveleivel foglalkozzam. Ezért a Times szerkesztőjének köszönettel tartozom, még ha Truman és Rebecca West leveleinél minket jobban érdekelnek és mélyebben érintenek Vázsonyi szívszorongató, szívmelegítő írásai. VÉGE. REVICZKY IMRE EMLÉKEZETE A Reviczky Imre ezredes emlékére rendezett esten elmondotta ROSENBERG MÓRICZ. A jelenlévők képviselik az északerdélyi zsidó munkaszolgálatosokat és családtagjaikat, egyben Észak-Erdély egész zsidó népét. A hála,a kegyelet és a soha el nem múló borzalmas emlékek vezettek ide bennünket, amikor meghallottuk, hogy Reviczky Imre ezredes, volt zászlóaljparancsnokunk fia, Ádám városunkban tartózkodik. Kedves Ádám I Büszke lehetsz Édesapádra, amint mi is, az egész Székelyföld munkaszolgálatosai is büszkék vagyunk rá, hiszen bennünket FIAI-nak szólított. Ismerik őt az egész világon, ahova FIAI-nak valamelyike eljutott. A hála, amely iránta örökös, íratlan nemesi rangot adott Északerdély Wallenbergjének. Ez a rang minden más, grófi vagy hercegi rangnál magasabb. Ezzel a zsidó nép szíve tiszteli meg. Egy őrült felajzotta és megőrjítette a művelt^lenjáró német népet, amelyet a szomszéd országok jobboldali politikusai gyorsan követtek. Első prédájuk a zsidó nép volt. Őrült fejelméletüket használták fel a zsidóság legyilkolására és kirablására. Sikerült gyorsan felgyújtaniok a világot. Magyarországon is borzalmas idők köszöntöttek be. Megszűnt az élet- és vagyonbiztonság a zsidók számára. Nyilasok rabolták és gyilkolták a védtelen, zsidó vallású lakosságot. A zsidó fiatalságot munkás zászlóaljakba hívták be, hogy aknaszedés útján, vagy az orosz télben megfagyva, pusztuljon el. Ebben a borzalmas időszakban tett emberiességről és példátlan bátorságról tanúságot Reviczky Imre. Mi, a túlélők, rádöbbentünk arra, hogy nem maradtak öregjeink és gyermekeink. Statisztikát csináltunk és mi, északerdélyiek, rájöttünk, hogy főleg azok maradtak életben, akik munkaszolgálatosok voltunk a nagybányai 11. munkászászlóaljnál, — részesei Reviczky Imre ezredes embermentő rendelkezéseinek. Az altisztek tudták ezt és a kis szadistákat a büntetéstől való félelmük fékezte meg. A szadista tiszteket áthelyezte, a legkegyetlenebbeket katonai bíróság elé állította. Két nappal az orosz csapatok bevonulása előtt többszáz munkaszolgálatost, a lemaradni akaró keretlegényekkel együtt, a közeli erdőségekbe irányított., így lettek szabadok néhány nap múlva. Most, 40 évvel később, íme a bizonyság, hogy a zsidó nép nem felejt és nem hálátlan. A zsidó nép nem években, de emberöltőkben, nemzedékekben gondolkodik. Az én második családom gyermeke mindent tud Reviczky ezredesről, mert számtalan esetben meséltem jótetteiről. Ez az íratlan oklevél, a generációk kegyelete bekerül a zsidó nép okmánytárába. Reviczky Imre ezredest az Ég küldte akkor, amikor mások, a felelős egyházférfiak, politikusok hallgattak. Reviczky Imre 30 évvel Erdélyt bejárta, hogy meglátogassa FIAI-t. Engem ért a megtiszteltetés, hogy a fogadóbeszédet elmondjam. Lámpalázamtól — nem vagyok szónok — úgy tudtam megszabadulni, hogy a fasiszta Magyarország közvádlójának szerepét játszottam el: megvádoltam Reviczky Imre tényleges alezredest, hogy a fennálló magyar törvényekkel szemben parancsokat ad ki és visz véghez a parancsnoksága alatt álló zászlóaljnál. Ráolvastam, hogy csak jót tett az emberekkel, asszonyokkal, katonákkal és azok családjával. A végén elsírtam magam, ő is könynyezett, de sírt az egész ünneplő közönség is. Édesapjának ölelése ma is itt ég az arcomon. Kezemben tartom az íratlan nemesi oklvelet. Az a rang, amelyet ez tartalmaz, apárólfiúra fog szállni a Reviczky-családban éppenúgy, mint Mózes és Áron egyenes leszármazottjai között a papi rang, amely megkülönböztetett megtiszteltetésben részesül a zsidó nép részéről. •k A NEWYORKI FIGYELŐ örömmel közli a mélyen megható beszéd kivonatát. BÁNYÁSZ TIBOR szűcs Divatos szőrmebunddk, jacketek méret után és raktáron Átszabások, alakítások, gondosan kezelt szőrme megóvás, tisztítás. SZAKSZERŰ KISZOLGÁLÁS SZOLID ÁRAK 350 Seventh Ave. 9 emelet (29- 30 utcák között) TELEFON: (212) 5*4-0134 __________________LsMs: 742-0454
