Newyorki Figyelő, 1982 (7. évfolyam, 1-14. szám)

1982-06-30 / 7. szám

1982 június 30. NEWYORKI FIGYELŐ 15 IACK HAHN: A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ- Miért tette volna ezt Ibi? —- Mert ez a kétszínű nő személy szerelmes belém —- Beléd? - Igen. -- Volt vele viszonyod? —- Természetesen nem, - válaszolta Nali. - Barát­ságunk elején csókolództam vele, amikor még nem is ismertelek. Ennyi az egész. Na, mi a válaszod? -- Hagyj gondolkodni. -— Értesíts majd, — mondta Nali, amikor a villamosmeg­állónál elváltak. Két nap múlva Irén közölte, hogy beleegyezett. Egy barátnőjétől kapott orvoscímet. Pénzt nem kért, amit Nali amúgysem adott volna, de hajlandó volt Irént elkísérni. Irén eltűnt a házban. Másfél óra múlva sápad­tan, egész testében remegve kilépett. Nali intett egy taxi­nak. Irén nagyon lassan, óvatosan beszállt és csak ennyit mondott:- Szeretlek. -Nali tovább sétált. Mélyen leszívta cigarettáját és arra gondolt: - Nem számít, ha megbotlaszfontos, hogy tudjad, hogy kell felállni. -HUSZONNYOLCADIK FEJEZET Ha a pesszimista reményét veszti, dühös lesz. Az optimista újabb reményben reménykedik. Nali szobája és a szomszéd lakásban Ibié egymás mellett voltak, csak egy vékony fal választotta el egymás­tól. Sokszor Ibi átkopogott, ha túl hangos volt a rádió Nalinál és Ibi emiatt nem tudott aludni. Az ablakon át adtak egymásnak könyvet, újságot, csokoládét. Nali, mióta Irént a taxiba segítette, megkönnyeb­bült, bár érezte, hogy még számos „disznóság" fog kö­vetkezni Ibi részéről, ha megtudja, hogy Nali becsapta. Nali felhívta Lilit, hogy közölje a jó hírt. Csak eny­­nyit válaszolt: - Hála az Égnek... -Nali még egy kis türelmet kért Lilitől, már csak azért is, mert Askenázi Tibitől úgy értesült, hogy július­ban helyet kapnak egy Betár-hajón. — A helyzet egyéb­ként is könnyebb, — mondta Nali Lüinek, — mert most már tudom, hogy Ibi heccelte fel Irént. -Megbeszélték, hogy másnap este találkoznak az Emke előtt. Nali nyitott szemmel feküdt a sezlonon, rádiót hallgatott és várta, hogy Izsó hazajöjjön. Ez csak 10 óra tájban érkezett haza. Nali hangosra csavarta a rádiót és intett Izsónak, üljön melléje. Elmondta neki a történte­ket, halkan, úgy, hogy a rádió hangát ne haladja meg. Izsó ugyanígy válaszolt s eleinte nem akarta elhinni. El­mondta azt is Nalinak, hogy látta Fuchs nénit és Ibit la­kásuk ablakában. Nali eloltotta a rádiót és hangosan az időről kezdett beszélni, majd minden átmenet nélkül ezt mondta Izsónak: - Szakítottam Lilivel. -Izsó jól játszotta szerepét: — Szakítottál ? ? ? Azt hittem szeretitek egymást, s meg fogtok házasodni. Mi volt az oka a szakításnak? — — Lüi szülei ellenzik a házasságot, aztán ezekben a zűrzavaros időkben jobb nem házasodni meg inkább valamilyen tisztességes munkát kell keresnem, szóval sza­kítottam, - aztán újból kinyitotta a rádiót. Nali gondolatai szélvész módjára kergették egy­mást. A Betár-hajóra gondolt, amely elszállítja Magyar­­országból és hátrahagyja az egész fasiszta problémát. Hir­telen eszébe ötlött: mi fog történni magyar nyelvével, magyar kultúrájával, vájjon ez problémát fog-e okozni a következő években ? Gondolatai nem hagyták nyugodni: Szereti-e Lüit, mi lesz vele? — Aludni kellene, —mondta magának és jobb oldalára feküdt, amelyen aludni szokott s két perc múlva elaludt. HUSZONKILENCEDIK FEJEZET Manapság a baj ott van, hogy az emberek azt hiszik, az agyuk erősebb, mint az izmuk. Nali minden problémája automatikusan megoldó­dott, amikor júniusban behívót kapott az idegenellen­őrző hatósághoz, éppúgy, mint a legutóbbi 25 évben. Reggel 9 órakor megjelent, ahol egy jólápolt bajuszú tisztviselő fogadta:- Maga lengyel állampolgár s a magyar állam nem adja meg tovább tartózkodási engedélyét. -- Ez mit jelent ? - kérdezte Nali. Legnagyobb örömére nem érzett félelmet.- Ez azt jelenti, - folytatta a tisztviselő, hogy most mi beutaljuk Magát a toloncházba s onnan pár na­pon belül áttesszük a lengyel határon. -- De én itt születtem, - próbálta Nali magyarázni, mert időre volt szüksége, hiszen Askenázi Tibor bizo­nyosra mondta a dunai transzporot Sulinába, a Fekete tengeri kikötőbe, ahol már igazi, nagy hajó várja és me­hetnek Palesztinába. A tisztviselő félbeszakította:- Kérem, üljön le, - s a sarokban levő székre mu­tatott. Nali leült és cigarettára gyújtott.- Dohányozni tilos, — szólalt meg a tisztviselő. Nali lassan kioltotta a cigarettát és arra gondolt, hogy ez a szegény kis pökhendi lélek otthon bizonyosan a fele­sége uralma alatt áll és itt éli ki uralkodnivágyását. Egy rendőr jött a szobába. A tisztviselő átadta neki Nali iratcsomóját és rámutatott. A rendőr tisztelgett, majd intett Nalinak, hogy menjen vele. Mielőtt kiléptek a kapun, a rendőr ezt mondta:- Én magát villamossal kell, hogy elszállítsam a to­loncházba. Meg kellene bilincselnem, de nem teszem, ha megígéri, hogy nem próbál megszökni, mert rendes em­bernek látszik. -Nali arra gondolt, hogya rendőr veszélyes dolgot cselekszik, mert emberi próbál lenni.- Megigérem és köszönöm, — válaszolta. A rendőr két jegyet váltott. Nali arra gondolt:- Milyen rendes ország! Fizetik a villamosjegyet — HARMINCADIK FEJEZET Nem vagy nagy tehetség ? Gondolj a tábornokra, aki bajba kerülne, ha a szakács azt mondaná,hogy nem akar főzni. A toloncház öreg, csúnya épület a város végében. A rendőr átadta Nalit, aktájával együtt, egy tisztviselő­nek, szalutált és eltűnt, mint aki valami nagyon fontos dolgot intézett el. A tisztviselő beírt valamit a nagy könyvbe, besorozta az új aktát, majd intett Nalinak,hogy kövesse. A második emeleten kulcsot vett elő és kinyi­totta a 12. számú szoba ajtaját. Nali mögött bezárult az ajtó. A nagy és világos szobában, amelyet „zsidó szobád­nak neveztek, 42 ágy volt. 42 lengyel állampolgár, akik egyetlen szót sem tudtak lengyelül, volt ott összezárva. 42 „szakértő" vitatkozott, magyarázott s vált okosabbá, de mindez jó volt, mert elterelte Nali figyelmét arról, hogy be van zárva, pár nap múlva kitoloncolják pénz nélkül, egy idegen ország határára^holjia el nem fogják, még azt sem foga tudni mondani lengyelül, hogy jó reggelt. A kultúrált, intelligens, művelt emberiség büszke arra, hogy mindent el tud pusztítani: vasat, acélt, követ,­­csak nem a zsidó agyat, — gondolta Nali boldogan és büszkén, mert a sivár zsidó szobában 42 zsidó szakértő ült, lélegzett és tudta, hogy „majd jó leszív Smulevits szabó volt, de ha a sakktáblához ült, szakértő lett. A fiatal Rubin futball-szakértő volt. Hosz­­szú évekre visszamenőleg tudta, melyik évben melyik csapat nyerte a bajnokságot és melyik játékos került a válogatott csapatba. Kohn mozi-szakértő volt. Nem csak azt tudta, ki melyik filmben játszott, de még azt is, ki rendezte a filmet. Közös tulajdonságuk a megfellebbez­­hetetlenség volt. Hajlandók voltak tárgyalni, vitatkozni, de hangúkban ez volt: „Maga mondja nekem? " Vannak túristák, akik megérkezésükkor nem mennek azonnal az elegáns szállodába, hanem a piacra, ahol elvegyülnek az egyszerű nép között, ahol hangosak, gorombák az embe­rek. így tanulmányozta Nali is a zsidó szoba lakóit. Bizo­nyos volt benne, hogy ezek nappal nem sokat árulnak el való énjükből,de legtöbben éjszakaJia kialudt a villany, nyitott szemmel fekszenek a kemény matracon és gon­dolatuk otthon jár. A zsidó hitközség háromszor naponta kóser ételt hozott. Az önkéntes ételhordókon keresztül mindenki üzenetet kapott és küldött. Harmadik nap jött az üzenet Rezsitől, Pepsától és Izsótól: Türelem, dr. Szilárd Dezső dolgozik az ügyben. Nali ette a jó meleg levest, ami finom volt, amiben sok zsidó melegség, aggódás és szeretet volt és csak magá­nak mondta megkönnyebbülten: - Majd jó lesz. -Dr. Szilárd nevének említésére Erzsire gondolt,akit a 3 nap alatt, múltjával együtt, hihetetlen gyorsasággal elfelejtett. Mind többet és többet gondolt Palesztinára, mert a lengyel hatérra való ,/suppolást" nem vette ko­molyan. Másnap reggel a reggeli után Palesztináról akart többet tudni, vagy ha nem is mást, de beszélni róla. Ke­resett egy szakértőt. A „Schochet" a sarokban ült és ol­vasott. — Mit olvas? — kérdezte. - Lehet mondani, hogy olvasok, de a helyes válasz: tanulok. — - Mit tanul? — - Talmudot, — válaszolta a Schochet, aki bár sza­kállt és pajeszt hordott, nem látszott többnek 25-27 évesnél. Mindenki „schochet"-nek hívta, pedig csak a- Schochet, mit tud Palesztináról? — kérdezte Nali.- Erec Jiszraélról? —- Igen. -- Oda akar vándorolni? -- Igen, ha lehetőség nyílik. -- Maga hamarabb lesz Erecben, mint gondolja, — mondta a Schochet egyszerűen.- Honnan tudja? — kérdezte Nali és egy kis örö­met érzett.- Mert látom a szemében, hogy oda akar jutni, mindegy, hogy milyen úton, tehát már 50 százalékban győzött. —- De be vagyok zárva. —- Na és? Mit gondol, milyen szerepet játszik majd életében ez a pár nap vagy hét? Ha sikerül, mindent duplán fog élvezni. -- Mégis, mit tud Erec Jiszraélról? —- Tudok egyet-mást, de az nem számít, magát nem is nagyon érdekelheti, mindenre egyedül kell válaszolnia. Az angolok imádják a Keletet, mert Jeruzsálem szebb, mint London? Nem, hanem Londonban hetekig várnak egy kis napsütésre, míg Jeruzsálemben vagy Tel Avivban nyolc hónapig nem esik az eső, de egész évben van elég napsütés. —- Schochet, — mondta Nali nevetve, - adjon már egyenes választ. — Nali szívébe zárta Schochetot, mert szép kék sze­me őszihteséget,emberséget tükrözött, egyszerű szavakat használt, de minden szavának ereje volt.- Ebben az esetben nincs egyenes válasz, de ha megengedi, egyetlen tanácsot adhatok: Ha megérkezik, próbálja elfelejteni Budapestet, annak stílusával, örömei­vel együtt és sohse panaszkodjék. Ez az egyetlen fény­űzés, amit új bevándorló nem engedhet meg magának. —- Maga miért van itt? — kérdezte Nali, témát vál­toztatva.- Szüleim lengyel állampolgárok voltak, - felelte. - Van családja? — A feleségem Rifke és két éves Dávid fiam. -- Hol élnek? Pesten? -- Az Isten védelmében, — volt a schochet válasza. Kinyitotta a Talmudot, mint aki erről nem akar beszélni. ★

Next

/
Thumbnails
Contents