Newyorki Figyelő, 1982 (7. évfolyam, 1-14. szám)

1982-04-30 / 5. szám

12

NEWYORKI FIGYELŐ

Sajtószemle

KRITIKA VAGY ÖNREKLÁM ?

(Az alábbi cikket egyidejűleg megküldtük az Új Kelet serke sztőségének, kérve annak a hivatkozott cikksorozat keretében való közlését.

Az Új Kelet széles körben ismertette a különböző oldalakról megnyilatkozó véleményeket Braham professor: Politics of Genocide - The Holocaust in Hungary című, a magyar vészkor sakról só ló, kétkötetes, átfogó művéről. Valójában csak három kritikai írás látott napvilágot a magyar sajtóban, amelyet a .kritika" jelző megillet: Vágó Béláé, Roboz Ottóé s végül Schön Dezsőé, akik mindhárman a mű egészével foglalkoztak és saját meglátásuk serint értékelték vagy bírálták a könyvet. A többi írás kizárólag a munka egy-egy kiragadott részletét vették bonckés alá, ezek tehát nem vettek el és nem adtak hozzá a mű értékéhez. Annál kevésbbé lehet kritikának minősíteni azokat a hozzászólásokat, amelyek az egyes cikkekre válásként íródtak. Ez utóbbiaknak magához a Brahamműhöz vajmi kevés közük van.

Az alábbiak - s ezt elöljáróban sükséges lesögezni - nem kívánnak a Genocide kritikájaként jelentkezni, csupán eddig talán kevéssé isnert tények közlésével solgáljanak a magyar olvasóközönség felvilágosítására. Braham professor könyvéről megírtuk a magunk kritikai cikkét a FIGYELŐ- ben s ahhoz hozzátenni valónk nincsen. E vonatkozásban nem riast vissa bennünket az a sokszor fel sínre került semrehányás, hogy a serzővel fennálló baráti kapcsolat kizárja a tárgyilagosságot s elfogultnak minősül. Ezzel a botor megjegyzéssel szemben arra lehet hivatkozni, hogy az idegen nyelvű sajtóban, főként tudományos sakfolyóiratokban megjelent egyhangú dicséretek, a Brahamet ért kitüntetések mérlegre tételével bizonyítható a serzővel semben tanúsított elfogultság, ellenségeácedés, a tárgyilagosság negativ értelmű, teljes hiányain int ahogyan ezt Rössel Mordechaj egyik, az líj Keletben előzőleg megjelent, ékessóló cikkében is megállapította.

Braham doktornak nincs süksége e sorok írójának védelmére, tehát - ismételjük - ez a cikk a magyar közvélemény felvilágosítását, tények leszögezését kívánja szolgálni, egyes olyan kérdésekben, amelyeket az ellenséges beállítottságú cikkírók felvetettek.

Két cikknek egyes észrevételeivel kívánunk az alábbiakban foglalkozni Az első Weiler Gershon professzor válasa Schön Dezsőnek az Új Kelet április 7-i, a másik pedig Berend rabbi válasza az április 16-i számában.

Weiler tanár első írásában sem foglalkozott a Braham-mű értékelésével, hanem egyedül dr. Berend Bélával kapcsolatban írtakkal. Ebben a cikkében tévedt át a filozófia mezejéről a mathematika körébe,ahol azt az ámító megjegyzést vetette papírra, miszerint az általa két oldalon talált két hibát egyszerűen be kell szorozni az oldalszámmal s megérkezik a csodálatos eredmény: a mű hibát hibára halmoz. Az ilyenfajta „kritika" természetesen még választ sem érdemel, kivéve esetleg a kabarészínpadot, ahol könnyen kifigurázható lenne a bölcsészprofesszor megjegyzése. Legutóbbi cikkében azonban eddigelé elképzelhetetlen mezőre téved a filozófia nemes művelője: az amerikai alkotmányjog területére, ahol úgy bolyong, mint ijedt kisfiú a

sötét erdőben. Azt állítja ugyanis, hogy Schön Dezső közlése,mely szerint az amerikai Kongresszus határozatiig fejezte ki szerencsekívánatait a tudós Brahamnek, nem igaz, mert hiszen a Kongresszusnak más dolga van, mint Brahamnek szerencsét kívánni. A bölcsé a-professzor azonban eléggé tárgyilagos és jóindulatú Schön Dezső irányában, hogy mentségére felhozza: a hazugság eredeti szerzője a newyorki FIGYELŐ. Ezután kioktatja a magyar olvasóközönséget az amerikai Kongresszus szervezeti zabályairól, ekként: Minden képviselőnek megengedik, hogy a hivatalos jegyzőkönyvbe mindenféle anyagot beilleszthessen. így jelent meg Lantos képviselő méltatása a CONGRESSIONAL RECORD-ban.

Weiler tanár ur s természetesen az olvasók felvilágosítására is közölni kell, hogy a FIGYELŐ szószerint ezt írta:

Lantos Tom képviselő, magyar üldözött származású Congressman átnyújtotta dr. Braham-nek a kongresszus szeptember 11.-i ülésén történt felszólalásában kifejezett elismerését, amelyet az Egyesült Államok kongresszusának jegyzőkönyvébe foglaltak. -Ugyanezen cikkben bemutattuk a Congressional Record-ban foglalt jegyzőkönyv fényképmásolatát is.

Weiler tanár azon megjegyzése, hogy Lantos képviselő „még fel sem szólalt ezügyben- megdöbbentő tudatlanságra vall. A képviselőház ülésén minden felszólalást írásban teijesztenek elő. Az egyes képviselők beszédüknek első, esetleg két bekezdését olvassák fel, majd kérik a Speaker-t, hogy a teljes szöveget illessze be a jegyzőkönyvbe, amely a Congressional Recordban kerül megörökítésre.

Tehát sem a FIGYELŐ nem hazudott, sem pedig Schön Dezső nem tévedett. A hibát a bölcselő követte el, akinek Berend doktor védelmében műiden fáj, ami jó Braham felé történik.

Mivel indokolja Weiler azon állítását, hogy Braham nem objektív és „rosszul csinálta meg házifeladatát"? Két okot említ: Az első, hogy Freudiger vonatkozásában elhallgat részleteket, viszont Berend ügyében részrehajló. A másik az, hogy a soproni gettó helyéül egyedül a Paprétet említi, de elhallgatja az Új utcát és a Jákobi gyárat. Mindkét ügyben újabb ténybeli felvilágosítással kell szolgálnunk a filozófus megnyugtatására és a közvélemény előtt a tények feltárása érdekében. Braham művének előszavában az alábbiakat írja (fordítás e cikk írójától):

Mint műiden hasonló tárgyú tanulmány, úgy ez is számos hiányosságban szenved. Ezek egy része kétségtelenül a szerző elnézésének tulajdonítható. Mások azonban annak tulajdoníthatók, hogy különböző intézmények és egyének nem voltak hajlandók az írásbeli bizonyítékokat (okmányokat) rendelkezésemre bocsájtani. A szerző közléséhez hozzá kell azt is tennünk, hogy a nemzetközi magyar-zsidó sajtóban, így természetesen az Új Keletben is hosszú hónapokon keresztül közölt hirdetés jelent meg, amelyben Braham kérte mindazokat, akiknek gettókról, azok elhelyezéséről, népességéről, a deportáltak számáról s műiden egyéb, történettudomány számára fontos adalékokról adat van birtokukban, lépjenek vele érintkezésbe. Ez nem történt meg s a hallgatagok között előkelő szerepet vitt Weiler professzor is,

aki, bár az Új Keletnek nyilván szorgalmas olvasója, de elmulasztotta a soproni gettó térképét Braham-mel közölni.

A Freudiger- és Berend-ügy összehasonlítása teljesen a sanda mészáros esetét juttatja eszünkbe. Braham nem történelemkritikát írt, hanem hallatlan szívóssággal a magyar vészkorszak adatait gyűjtötte - a további történetkutatás számára. Műve ugyanazt az elismerő megállapítást érdemli, mint az 1963-ban megjelent kétkötetes munkája: THE DESTRUCTION OF HUNGARIAN JEWRY - A DOCUMENTARY ACCOUNT, amelyről a Memorial Foundation for Jewiái Culture akkori igazgatója megállapította, hogy ezzel a művel a magyar zsidóság katasztrófája került az öszszes zsidó törzsek között a legkimerítőbben dokumentálásra.

A Genocide megállapításai lehetnek hiányosak, vagy vitathatók, ez azonban semmit sem von le a mű értékéből. Mindennel lehet tehát Brahamet vádolni, kivéve tárgyilagosság hiányával. Ha valakinek az a véleménye, hogy Freudigerrel szemben Braham túlzottan enyhe volt, akkor felhívhatja figyelmét a hiányosságra, további adatok közlése mellett, vagy írhat cikket, amiben vitába száll Braham megállapításaival, de tudományos, irodalmi színvonalon nem engedhető meg, hogy egyetlen példa kűagadásával a bíráló kijelentse, miszerint a mű nem tárgyilagos.

A Berend-üggyel kapcsolatban tett Weiler-féle megjegyzés átvezet a Berend-válasz rövid taglalásához.

Tárgyilagosan el kell ismerni, hogy Berend rabbi válasznak nevezett írásban meg sem kísérli, hogy kritikát mondjon Braham művéről, hanem csak régi vágyát teljesíti, hogy saját ügye, saját megvilágításában, illetékes magyar sajtóban napvilágot lásson.

Amit Berend a Braham-művekben, valamint Schön Dezső cikkében kifogásol, teljesen alaptalan. Cikkének utolsó bekezdése szerint azért nem hallgat el, mert a való tények maradéktalan felderítését, közzétételét s általános elismerését tűzte ki életcéljául. Ezt a tiszteletreméltó célkitűzést az alábbiakban kívánjuk előmozdítani:

A magyar-zsidó közvélemény jelentős rétege még ma sincs tudatában annak, mi is képezte valójában a Berend rabbi által indított rágalmazási per lényegét. Elérkezett annak ideje, hogy erről az olvasóközönséget az alábbiakban tájékoztassuk:

Berend Béla dr. a pert a Braham által szerkesztett, három kötetes HUNGARIANJEWISH STUDIES című tanulmánysorozat III. kötetében foglaltakra alapította. Ezt a kötetet Braham a magyarországi volt Zsidó Tanács vezetőinek naplóiban, tanúvallomásaiban, feljegyzéseiben foglaltak összegyűjtött formában való kiadásának szentelte. Braham magát Berendet is előzete sen meghívta, hojy visszaemlékezések köriés végett küldje meg neki. Ehelyett Braham a Berend doktortól általában megszokott csomagot kapta kézhez, amely a különböző közéleti szeméfyiségekhe számtalan politikai és diplomáciai kérdésben elfoglalt álláspontját tartalmazó levelek és távűatok másolatát juttatta el Brahamnek.

Az egyes írások külön-külön már napvilágot láttak, de Berend nem is kísérelte meg az előző kiadások alapján a rágalmazási per megindítását az illetékesek ellen.

Berend vonatkozásában Stem Samu, a Zsidó Tanács elnöke, valamint Pető Ernő dr., a Tanács alelnöke tett az általuk írt cikkekben vagy vallomásokban néhány, enyhén szólva, nem hízelgő megjegyzést, pontosabban Stern Samu 25 sort, Pető Ernő pedig öt sort adott visszaemlékezéseiben ennek a témának. Hasonló hangnemben nyilatkozott valamennyi más, a vezetőséghez tartozott semélyiség is a háború utáni nyiatkozataikban, amelyeket a Braham-mű 476-477 lapjain közölt, 132-143 a. lábjegyzetek sorolnak fel.

Braham a munka 22. lapján kilenc soros lábjegyzetben fűzött észrevételeket Stem Samu fenti előadásához, míg Pető közléséhez félsoros lábjegyzetben a 22. lapon közöltekre utal.

Ez a sovány anyag mutatkozott elégségesnek Berend számára az előbb 11 millió dollárra, később jelentősen lecsökkenteti összegre űányuló per megindítására. Az amerikai jog szerint rágalmazási perben több védekezési lehetőség áll az alperes rendelkezésére. A legfontosabb védelem az, hogy amit írt, - az igaz. A másik az, hogy ha a felperes közéleti személyiség, akkor nemcsak a perbevont állítás valótlan voltát kell igazolnia, de azt is, hogy az alperest műve megírásakor a felperessel szemben könyörtelen rosszindulat, az igazság felelőtlen semmibevétele vezette.

Valójában a Braham-féle kilencsoros lábjegyzet Berendre nézve hízelgő, azon kívül, hogy — igaz. Berend válasz-cikkében utal arra, hogy őt a NOT (a népbíróság fellebbezési tanácsa nem bizonyítékok, hanem bűncselekmény hiányában mentette fel., mint ahogyan Braham a lábjegyzetben írja. Valójában Braham azt írta, hogy a fellebbezési tanács megváltoztatta az alsóbíróság ítéletét és büntetendő tevékenység bizonyítottságának hiányában felmentette. Braham e vonatkozásban az „exonerated" angol kifejezést használja, ami több, mint a jogi értelemben vett felmentés: erkölcsi mentesítést jelent.

A jogi tény azonban az, hogy Berend téved, mert az ellene emelt hat vádpontból négyben az elsőfokú bíróság bizonyítékok hiányában hozott felmentő ítéletet, a megmaradt két vádpontban változtatta meg a másodbíróság a marasztalást bűncselekmény hiányában való felmentésre, amint ezt Braham - Berend által válasz-cikkében elismerten - közli is.

Az utolsó vitapont Berend írásában az általa „közbenjárási kacsád nak nevezett témakör. Berend rabbi ismét téved. Bojta Béla, a NOT-hoz történt kinevezése előtt miniszterelnökségi államtitkár, a minisztertanácsok legaktívabb tagja volt. Az, hogy a Berend-per fellebbezési tárgyalása idején még nem volt a NOT-elnöke, csak I.sz.tanácsának elnöke, mit sem vont le abbeli képességéből, hogy segített a fellebbezés kedvező elintézésében. Major Róbert és e sorok írójának e vonatkozásban adott nyilatkozatának ügyében a válasz-cikk megjegyzi, hogy a két személy gondosan elkerülte a bíróságot, nehogy eskü alatt, keresztkérdésekre kelljen válaszolniok. Berend rabbi emlékezőtehetsége, ebben a vonatkozásban - bámulatos módon - kihagy. Igaz, hogy Major Róbert - bécsi lakos lévén - nem volt jelen a tárgyaláson, de e sorok írója, - amint erre Berend úrnak emlékeznie kell, végigülte a hetekig tartó tárgyalást s kész volt arra, hogy beüljön a tanúszékbe, - csakhogy erre nem volt szükség, mert a bölcs bíró jogkérdésben meghozta a döntését, amely magyar fordításban való közlést érdemelne. A tárgyalás befejeztével a bíró felkérte Brahamet, hogy művéből adjon át neki egy dedikált példányt. Az esküdtbíróság tagjai pedig lelkes leveleket intéztek Braham professzorhoz.

Fenti sorok abban a szellemben íródtak, amelyet Jezsajás próféta képviselt s amelyet Berend rabbi válaszcikkében idéz. Biztosíthatom Berend urat, hogy ez az írás az igazságkeresés és annak a közvélemény elé tárása érdekében került megírásra.

Farkas Ervin dr.

1982 április 30.