Newyorki Figyelő, 1982 (7. évfolyam, 1-14. szám)

1982-10-15 / 12. szám

1982 október 15.

NEWYORKI FIGYELŐ

11

KERTÉSZ PÉTER

Mi lettHaynau kétmilliós hadisarcából?

Beszélgetés dr. Scheiber Sándorral

— Oktalanság lenne azt a látszatot kelteni, mintha most Ismerkedtünk volna meg, mielőtt létrejött ez a beszélgetés. De miután nagyobb nyilvánosság előtt történik, hát Jó lenne tisztázni: hogyan szólítsam ? Főtisztelendőnek, igazgatónak, professzornak?

— Szólíts professzornak, elvégre igazgatója egy vállalatnak is lehetnék.

— Al/t takarnak ezek a titulusok?

— Tanítót. Mindig tanítani akartam, abból a kevésből, amit én tudtam.

— De hát mitől főtisztelendő, professzor és Igazgató egy személyben?

— Rabbidiplomát szereztem, attól vagyok főtisztelendő. Professzor onnan, hogy 1945-ben a rabbiképző tanára lettem. S igazgató onnan, hogy 1950-től vezetem az intézetet. Méghozzá a leghosszabb ideje tevékenykedő vezető vagyok a rabbiképző 105 éves történetében, mert immár 32 éve állok az élén.

— Meglepetéssel vettem észre az 1942-es tablón, hogy az Országos Rabbiképző Intézet akkoriban Ferenc József nevét viselte.

— Haynau 2 millió 300 ezer forintnyi hadisarcot vetett ki büntetésül a magyar zsidóságra a szabadságharcban való részvétel miatt. Amit ebből összegyűjtöttek, azt I. Ferenc József visszaadta azzal, hogy létesítsenek korszerű tanító- és rabbiképzőt belőle. így készült el ez az épület a mai Bérkocsis utca 2. és Somogyi Béla — azelőtt Rökk Szilárd — utca 26. alatt.

Ez a mór stílusú épület akkoriban a szélső házak egyike volt Pesten, ki lehetett látni innen a régi temetőre. Később benépesült a környék, most pedig már a város belseje. Szóval Ferenc József szorgalmazta, hogy képzett, doktorátust tett rabbik legyenek a magyar zsidóság szellemi vezetői. Meg is látogatta az intézetet, röviddel 1877. október 4-I megnyitása után, november 15-én. Egy órát töltött itt. Ez az egyetlen királylátogatás a világ összes rabbiképzőinek történetében. Mikor aztán meghalt, 1916-ban, a rabbiképző, hogy mutassa lojalitását, folyamodott, hadd vehesse föl a nevét. A felszabadulás után elhagytuk. De az emléktábla ma is ott van az aulában. Simon Józsefnek, az Országos Rabbiképző Intézet Vezérlő Bizottsága előadójának a lánya csaknem százéves korában mesélte nekem, mikor Maroson nyaraltak, kaptak egy sürgönyt: „A királ meglátogatandó a Szemlnárt, azonnal jöjjön Pestre."

1917-ben a gyermektelen Freund házaspár megvásárolta a szemináriumnak a mai József körút 27. számú házat, hogy ebben menza és internitus létesüljön. Sok híres ember étkezett

és szállt meg itt, köztük Kertész Péter újságíró is...

— Aki nem volt mindig megelégedve. ..

— ... aki a harmadik emeletről egyszer ki akarta dobni a bátyját, vagy az őt. Éppen kellő Időben érkeztem, hogy ezt megakadályozzam.

— És arról tudott, Igazgató úr, amikor illegálisan laktam az internátusbán, egyéb szálláshelyem nem lévén?

— Nem. De gondolom, hogy úgy illegálisan beleegyeztem. En téged sose tettelek ki. A Kertészekhez. bármit tettek is, mindig enyhe voltam, mert a Kertész nagypapa nyomtatta ki karcagi nyomdájában a munkáimat: A Heller Emlékkönyvet, a Löw Emlékkönyvet s számos apróbb kiadványt.

— Úgy tudom, a zsidótörvény alatt sem szünetelt az együttműködés.

— A Heller Emlékkönyv 1941- ben jelent meg. A Löw Emlékkönyv nyomását 1944. március 19-én állították le. A kinyomott íveket érintetlenül megtaláltuk nagyapádnak a deportálásból történt hazajötte után, s így folytatni lehetett a szedést és a nyomást. A könyvben meg van jelölve, hogy a 105. lap kinyomásakor jöttek be a németek, így ez a kötet szomorú történelmi dokumentum.

— Hogyan vészelte át a nyilas időket?

— Rabbi voltam akkor Dunaföldváron, s engem kértek fel tanítómesterem, Heller Bernát sírkövének felavatására a Farkasréti temetőben. Előző nap, március 18-án éjjel, hajón jöttünk a feleségemmel. Hajnalban érkeztünk Pestre. A kabinosnő ébresztett bennünket, hogy azonnal hagyjuk el a hajót. Akik ott maradtak, mert később akartak kiszállni, azokat elfogták. Délután elmondtam a beszédemet, de alig volt közönség. Akkor már nem engedtek viszsza Dunaföldvárra, illetve mehettem volna a deportálást megelőző héten. Kaptam ugyanis egy ajánlott-expressz levelet, melyben engedélyezték, hogy dr. Scheiber Sándor és felesége visszatérhessen a dunaföldvári gettóba. A főszolgabíró alighanem érdemeket akart szerezni magának, hogy két zsidóval többet deportál. A szüleim lakásában húztuk meg magunkat, ahonnan a nyilasok elhurcoltak sáncásásra. Egy Kabdebó nevű katonatiszt Rákoskeresztúrról bevitt a Vadász utcai üvegházba, amely a svájci követség védelme alatt állt. Itt szabadultunk fel. Ez az épület mégis nagyon tragikus számomra, mert itt lőtték agyon a nyilasok édesanyámat, 1944. december 31-én, három nappal azután, hogy apám meghalt.

— Kezembe került egy kis füzetecske, amely professzor úrnak a mártírok emlékére rendezett istentiszteleten, a Rádióban 1946. december 31-én elhangzott emlékbeszédét őrzi.

— Az volt az első mártírmegemlékezés, amelyet a Magyar Rádió sugárzott.

— Miért éppen önre esett a választás?

— Talán tudták, hogy ez a nap nekem milyen rettenetesen szomorú évforduló.

— Egyenes adás volt?

— Igen.

— Be kellett mutatni a szöveget előtte?

— Nem. Egyébként nemrégiben jelent meg angolul az Egyesült Államokban egy gyűjteményes kötetben. A könyv első része olyan írásokat tartalmaz, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy „ez itt nálunk nem történhetik meg". A másik része pedig an summázza, hogy „ez itt nálunk megtörténhetett". A második rész első darabja az én beszédem.

— Hogyan indult meg a rabbiképzés a háború után?

— Hadd előzzem meg a kérdést valamivel. Tudnivaló, hogy a rabbiképző épülete volt az első koncentrációs tábor Budapesten. Ide szállították már a németek bejövetelének napján a leggazdagabb, prominens zsidókat, továbbá Írókat, újságírókat, ügyvédeket, és a tantermekben helyezték el őket. Valamennyien a földön háltak. Hamarosan megjelent Eichmann is, kíváncsi volt a könyvtárra, ő ugyanis minden kelet-európai országból el akarta szállítani a zsidó könyvtárakat. Hatalmas zsidó-kutató Intézetet akart alapítani Németországban a kiirtott zsidóság történetének, etnikumának feldolgozására. A mi könyvtárunkra is ez a sors várt, de akkor már nem volt se vagon, se ember. A legértékesebb kéziratokat és régi nyomtatványokat korábban egy szlkiapincében rejtettük el Budán. A könyvtárat Eichmann bezárta. A kulcsokat a felszabadulás után az ő rezidenciáján találtuk meg. Csak a históriai szaknak a magyar zsidóság történetét tartalmazó része került ki az országból. Tudták, miből találnak többet nálunk, mint másutt. Ezek eljutottak Prágába, s hosszas tárgyalások után csak most kerültek vissza hozzánk.

— Hogy a kérdésedre válaszoljak. A rabbiképzés hamarosan megindult a felszabadulás után. Ez elsősorban Lőwinger Sámuel érdeme, aki megtalálta a kapcsolatot a Joint-tal, rendbe hozatta azt a néhány termet, amire szükség volt, megnyitotta a menzát, ahová a hallgatókon és a tanári karon kívül számos későbbi egytemi tanár is hivatalos volt ebédre. Ily módon jött Itt létre az első szellemi centrum, mert a tudósok is fontosnak tartották a bablevest. Elpusztult 39 rabbijelölt, akik a teológiára jártak, 24 mártírunk volt a gimnáziumból, mert volt egy alsótanfolyamú gimnáziumunk, függetlenül a ma is létező zsidó gimnáziumtól. A gimnáziális részben két tanuló maradt összesen. A felső tanfolyamosok közül elég szép számmal jöttek vissza. 1977-ben ünnepeltük az intézet centenáriumát. Nemzetközi rangját az is emeli, hogy a testvérintézerek mind elpusztultak. Korábban volt egy rabbiképző Bécsben, kettő Berlinben, egy Boroszlóban. Ezek nem támadtak föl, egyedül a miénk. Érdeme ez a magyar államnak, amely nemcsak felélesztette, hanem fenn is tartja. Ma nemcsak magyar, hanem kelet-európai rabbiképző is a miénk, mert vannak hallgatóink a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, az az NDK-ból és Bulgáriából is. Emellett egy kántorképző is működik, s tervezzük, hogy hamarosan indítunk egy felnőtt továbbképzőt, az érdeklődő közönség részére.

— Mondana ez utóbbiról valamit?

— Előadássorozatokat tartunk a bibliáról, a zsidó történetről és irodalomtörténetről is az intézetben.

— Két dolgot kérdeznék. Az egyik: változatlan-e az Igény a rabbiképzésre? Hiszen lényegesen csökkent a vallásosság az újabb zsidó nemzedékben. A másik: ugyanaz-e a képzés napjainkban, mint korábban?

— A rabbiképzés ugyanaz, de pluszként társadalmi ismereteket is tanítunk, hogy növendékeink megismerjék azt a társadalmi formát és világnézeti rendszert, amelyben élnek. Természetesen kevesebb az Igény, mint korábban, hiszen Kelet- Európa zsidósága tizedére csökkent. Egész vidékek kipusztultak, nálunk hatszázezer embert deportáltak. A régi nagy vidéki hitközségek kis hitközségekké lettek, a kicsik pedig megszüntek. Így jóval kevesebb az igény rabbira, mint azelőtt. De ami mutatkozik, ki tudjuk elégíteni. Az idén három fiatal rabbit avattunk. A filmhíradó is bemutatta.

— Arra gondolok, hogy megvdltozott-e a zsidó lét tartalma? Hogy mást ne mondjak: a századfordulón ezer zsidó közül kilencszáz-valahány egész biztosan tudott héber szöveget olvasni. Ma ez nem így van. Ez a kétségbevonhatatlan tény a vallás háttérbe szorulását jelenti, vagy valami mást?

— A zsidó kultúrához való kötődés nem azonos a zsidó vallás gyakorlásával. Megfigyelésem szerint az előbbi iránti érdeklődés jelentősen megnöveA BUDAPEST című, a székesfővárosban megjelenő, magas irodalmi színvonalú folyóirat 1982 szeptember-októberi számában látott napvilágot Kertész Péter inteijúja dr. Scheiber Sándorral, a Rabbiszeminárium tudós igazgatójával. Az inteijut.rendkívüli érdekességénél fogva, az alábbiakban közöljük.

kedett. Ezt egy példával tudnám szemléltetni. Azelőtt az Izraelita

Magyar Irodalmi Társulat, az IMIT minden évben kiadott évkönyvet. Az utolsó szerkesztőtől tudom, hogy nyolcszáz példányban nyomták, amikor a történeti Magyarországon kerek egymlllióan voltak zsidóknak tekinthetők. Az évkönyv fele a rabbiképző pincéjébe került, ahonnan a mindenkori rabbijelöltek vihettek magukkal egyet-egyet könyv- ; táruk megalapításához. Most, ' amikor egytizede maradt meg a zsidóságnak, az évkönyv utódja, a Magyar Izraeliták Országos ' Képviseletének kiadványa, a MIOK Évkönyv. amelyet én szerkesztek, ezerháromszáz pélpéldányban jelenik meg, és három hónapon belül elfogy. Éhség van rá, ahogy minden zsidó tárgyú könyvet azonnal felvásárolnak. Bebizonyosodott ez a Maimonides Kódexnél is, amelyet tízezer példányban adott ki a Corvina 1980 karácsonyán, s 950 forintjával mind elkelt.

— A sikerben a professzor úrnak Is része van.

— Én írtam az egyik bevezető tanulmányt. Az igazi érdem azonban a XIII. századi másolóé és illusztrátoré, akik ilyen gyönyörű kéziratos kódexet hagytak ránk.

— És a felkutatásában nincs része?

— Nem kellett felkutatni, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia Kaufmann-gyűjteményében volt. Én csak ráirányítottam a kiadó figyelmét. Nem ez az első, amit kiadtak: 1957- ben ugyanebből a gyűjteményből megjelentette a Magyar Tudományos Akadémia a XIV. századi spanyol Haggada hasonmás kiadását. Ehhez is én írtam a bevezető tanulmányt — angolul. Régóta nincs már belőle egyetlen példány sem, és keresik.

— Azt mondta az imént, hogy más a zsidó szellemiség, és más a vallás. Ugyanakkor az ön igazgatósága alatt működő intézetben csak rabbiképzés folyik.

— Nem csak. A múltban és a jelenben is ugyanazokon a padokon ülnek a tudós- és rabbijelöltek. Olyanok, akikből világhírű zsidó tudósok lettek, s olyanok, akik nagyon jó gyakorlati rabbik. Különösen akkor volt ez így, amikor az egyetemeken még nem voltak zsidó tanszékek. Ez a mi számunkra vívmány. Én magam is neveltem néhány olyan tudóst az utolsó évtizedekben, akik világhírű személyiségei a zsidó tudománynak. Megemlítem közülük a Bar-llan egyetem professzorát, Pinhász Artzi asszirológust vagy a Zóhár arameus nyelvével foglalkozó Kaddarit, aki ugyanannak az egyetemnek a professzora, sőt, rektora is volt. Tanítványom volt dr. Menahem Schmelzer, aki a középkori héber irodalom professzora és könyvtárosa a New York-i Jewish Theological Seminary of America-ban, továbbá Handler András.

(Folytatás a 14. oldalon.)