Newyorki Figyelő, 1982 (7. évfolyam, 1-14. szám)
1982-08-04 / 9. szám
1982 augusztus 4. NEWYORKI FIGYELŐ 15 JACK HAHN: A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ — Palesztinába eddig csak az öreg zsidók mentek meghalni, — folytatta Stein bácsi — meghalni, hogy a Szentföldön legyenek eltemetve, de amint hallom, fiatalok is, mint te, utaznak Palesztinába, ami már fél siker. Ott sok az arab és kevés a zsidó, de ha te, a barátod, a zöldséges fia, fiatal lányok és fiúk Romániából, Csehszlovákiából, Németországból, Ausztriából is mennek, már nem kevés... — — Stein bácsi,milyen remekül és okosan — Nem nagyon remekül, csak logikusan és őszinte vagyok, tehát jól hangzik. Nali, te fiatal vagy és ami a legfontosabb, nem félsz s a valóság az, hogy akárhová fogsz menni, ezerszer jobb lesz, mint itt maradni és megvárni, amíg a horda valóban uralomra jut és elpusztít bennünket. -Lili kijött a fürdőszobából, megcsókolta Stein bácsit és csak azután kérdezte: — Stein bácsi, akarsz kávét? — — Teát, — mondta Stein bácsi, szokásához híven, minden köszönő szó nélkül. Lili kiment a konyhába. — Nali, te minden félelem nélkül mehetsz bárhová- folytatta Stein bácsi -, mert mint fiatal gyerek is tudtad, hogy kell dolgozni, bár nem hiszem, hogy valaha, valaki is hálás volt ezért, mert mindenki természetesnek tartotta... — Lili hozta a teát. Stein bácsi, ismét köszönő szó nélkül, tovább beszélt: — Azt hiszem, te és én vagyunk a nagyszájúak a családban, mert mindig azt mondjuk, amit gondolunk. Két előnyötök lesz Palesztinában. Ha az egyik zsidó csinálni akar valamit, azonnal jön egy másik zsidó és azt mondja: nekem jobb ötletem van, engedd megpróbálni. A másik és a legnagyobb plusz pedig az, hogy látod a moziban, ha az emberek új és idegen helyen települnek le. Itt, ha kezdenek építkezni, mit építenek ? Kocsmát vagy börtönt. A zsidók, ha letelepednek, az első dolog, amit építenek: az imaház és iskola. — Késő délután lett. Stein bácsi családja hazaérkezőben volt. Lili elbúcsúzott. Nali kikísérte, kinyitotta az ajtót és megcsókolta. — Fogsz rám várni ? — kérdezte Lili és anélkül, hogy válaszra várt volna, kilépett a folyosóra. Vannak emberek, akik tanulnak egy rövid melódiát, egy-két taktust s az a fülükben marad napokig. Dúdolják halkan, fütyülik, amíg lassan eltűnik emlékezetükből. De ha újra hallják, talán csak az első hangokat is, újra frissen és erősen feléled az egész dal, mintha nemrég hallotta volna. Ez történt Lüi kérdésével is: — Fogsz reám várni? — kérdezte, de nem várt választ. Miért ? Mitől félt? Talán tudta, érezte, előre látta a jövőt? — Fogok-e várni, Liliké ? -kérdezte saját magától mielőtt éjjel elaludt. Ettől kezdve már két kérdés lebegett a levegőben, mint egy megfoghatatlan parfüm Ülat... HARMINCKETTEDIK FEJEZET Az emberek sok időt fecsérelnek annak kitalálására, hogyan lehetne a boldogság felé vezető utat megtalálni. Elérkezett 1939 július 2. Vacsora után a család és a barátok töltötték meg Steinék tágas ebédlő szobáját. Búcsúzni jöttek Nalitól, aki másnap fog Palesztinába utazni, nyelvtudás, szakma és pénz nélkül. — Vigyázz magadra, Nalikám, — mondta Rezsi harmadszor és sími kezdett. — Rezsikém, mi van veled ? — kérdezte Nali szelíden és átöl tel te Rezsit. Pepsa és Izsó szótlanul álltak, ami többet jelentett, mint a sírás. — Nem meghalni megyek, hanem új életet kezdeni — mondta Nali. Másnap Nali vigaszképpen megismételte ezt a mondatot, amikor lassú és könnyekkel teli búcsúzkodás után fellépett az Erzsébet királynő-kiránduló hajó falépcsőjére. A kiránduló hajó szép volt. Nem nagy, de kényelmes. A régi, szép világot képviselte. A berendezés nem volt elegáns, de szép és ápolt. Félóra múlva 800 ember, hátizsákokkal, kisebb-nagyobb gyerekekkel igyekezett kiválasztani a legjobb helyet a hajón. Különböző emberek: fiatal, öreg, fáradt, duzzogó, ijedt arcú egyaránt, akik ismeretlen országba indulnak útnak, ahol új életet kell kezdeniük, új emberek és viszonyok között s ami a legnehezebb: új álmokat, új terveket kell szőniök. Nalit semmi sem zavarta, mert el akart menni Magyarországról, bár szerette a magyar nyelvet, könyveket, újságokat, színházi előadásokat. A hajón hosszú asztalra kellett tennie hátizsákját. A francia vámos vámolta a kivándorlók csomagját. — Mennyi pénzt visz magával? — kérdezte a finánc anélkül,hogy Nalira nézett volna. — 38 pengőt - felelte Nali. — Nyissa ki a hátizsákját. — Nali kinyitotta. Három ing, négy alsónadrág, hat pár harisnya, tíz zsebkendő,egy pullover, egy pár bakancs, a magyar Biblia, Peer Gynt, Cyrano de Bergerac és Faludy György Villofi-fordításai, valamint téli szalámi és 32 kis konzerv volt a zsák tartalma. A finánc megszámolta a pénzt s újra belenézett az üres hátizsákba: - Maga túlsók konzervet visz magával. Én csak 12-t engedélyezek. Válassza ki, melyiket akarja. — Bocsánat, nekem gyomorfekélyem van, — hazudta Nali. — minden konzervre szükségem van, mert mint tudja, hosszú út előtt állunk. — — 12 konzerv - mondta a finánc röviden. Mindez nem zavarta Nalit — ellenkezőleg —. Nali sok magyarországi emléket kívánt elfelejteni, könnyű szívvel akart Palesztinába érkezni. Ez könnyített szívén, mert ha az új országban honvágya lesz, gondolni tud majd az idegenellenőrző hivatalra, az antiszemita szomszédra, a fináncot játszó alakra s mindez csökkenteni fogja a honvágyat. 4 Nali a sarokba helyezte hátizsákját. A padokat, asztalokat, kis páholyokat családosoknak tartották fenn. Felment a fedélzetre. A korlátra támaszkodott, megfoghatatlan nyugalommal szemlélte az ismerős Dunaparti házakat, a budai vár szépen ívelt kupoláját és a parton a szülőket, barátokat, szerelmeseket. A hajó szirénája megszólalt. Valaki rázendített a Hatikva édes-bús melódiájára. Mindenki vele énekelt: egyesek a valódi szöveget, mások csak a melódiát. 4 Az Erzsébet királynő méltóságteljesen, zakatoló motorral hagyta el a partot. Nali nyugalma ideges remegéssé alakult. Szemét elöntötte a könny. A könnyfátyolon keresztül még látja a parton álló szeretettjeit, akik zsebkendővel integetnek. Nali sími kezdett. Ebben a sírásban minden egyesült: keserűség, megkönnyebbülés, szemrehányás az egész világ ellen, a vallás ellen, Isten ellen, mert ha ő létezik, hogyan történhetett ez meg ? A hajó gyorsabb tempóban távolodott a parttól. Már a Duna közepén úszott. Nali már csak homályosan látta a parton állókat. Most döbbent rá először, kiket és mi mindent hagyott el, amióta elkapta az élet kereke. Sötét szomorúsággal múltak az órák. Egymás után tűntek el a kis falucskák. A nap lassan lebukott. A vacsorát kiosztották. Többen a fedélzetre mentek sétálni. A többiek ledűlve figyelték a sétálókat, akik már nem csak tömeget képeztekjianem egy új ország tagjai voltak. Az ő gyermekeik már az új világban nőnek majd fel, élnek és csókolódznak és a hivatalos helyeken már jogaik lesznek, félelem nélkül. Nali a tömeget, a csillagokat, majd a csobogó vizet nézte. Könnyei már nem voltak. Sem szomorú, sem boldog nem volt, csak halálosan fáradt, amíg talált egy kis helyet a tornyosuló bőröndök, hátizsákok tömegében, ahol lecsukhatta vörösre sírt szemét. HARMINCHARMADIK FEJEZET A buta ember igyekszik megmagyarázni, amit nem ért. Vasárnap reggel 6 órakor érkeztek Bratislava, azelőtt Pozsony kikötőjébe. A Dunán lefelé kellett utazni a Fekete tengerhez, tehát felfelé mentek, Csehszlovákiába. Senkisem morgott, amikor a vezetőség elmagyarázta, hogy osztrák és cseh zsidókat kell még felvenni, akik szintén Palesztinába vándorolnak ki. A kikötőben már előző este óta állt a Cár Dusán nevű jugoszláv hajó. 400-an utaztak rajta, az Erzsébet királynőn pedig 800-an. Egy nagy tengeri hajón fognak majd egyesülni a kivándorlók. Megjöttek a cseh fináncok — és katonák, - gondolta magában Nali. Az utasok a raktárak előtt felsorakozva várakoztak A dolgok simán gördültek. Megkezdődött a berakodás: kenyeret, konzerveket, babot, lencsét, burgonyát, lisztet hordtak fel a hajóra. - Müyen rossz államplgárok ezek a fináncok, - gondolta magában Nali. — Az utasok annyi élelmiszert vihetnek magukkal, amennyit akarnak. -30 fiatalember is partra szállt az Erzsébet királynőről, hogy segítsen a berakodásnál. Ismét este lett, amikor véget ért a vizsgálat és a berakodás. Ismét felhangzott a Hatikva szívszorongató melódiája. Megismétlődött a pesti búcsúzás:szomorú embertömegek integettek, hullottak a keserű könnyek. Mindenki szomorú volt. Elhagytak szülőket, testvért, szeretőt, barátot. Ott kellett hagyni ezekben a beteg, vad indulatoktól vezérelt országokban az ismerős utcákat, a megszokott kávéházat, ahol jó volt elbeszélgetni barátokkal és az ablaküvegen keresztül figyelni a lehulló hópelyheket vagy a langyos nyári esőt. Mindenki sírt. Egy-két finánc lehajtott fejjel állt. A Cár Dusán elindult és az Erzsébet királynő követte. Vacsora előtt a vezetőség bemutatkozott. Négy vezető és négy helyettes. Valamennyien Betár-tagok voltak, akik „chavér" oknak nevezték magukat. Nalinak csak az asztal alatt jutott hely. Hajnalban összetört tagokkal ébredt. Tomagyakorlatokat végzett, majd az ablakhoz ment. Meglepetésére az Erzsébet királynő a budapesti Lánchíd alatt úszott. A partok üresek voltak. A város még aludt. A hajó a part felé úszott, ahol egy matróz kötelet dobott le s pár percnyi manőverezés után a hajó lassan kikötött. Nali a fedélzetre ment. 80-100 méterre akikötőtől állt a család és integetett. Nem messze tőlük rendőr állt, akinak az volt a feladata, hogy senki se mehessen a kikötő közelébe. A hajó vizet vett fel s azután rögtön tovább indult. Nali integetett. Arra gondolt, hogy felsőbb hatalom büntetésből rendezte meg a kétszeres búcsúzás minden keserűségét. Amikor a hajó távolodott Budapesttől, Nali szeme még tele volt könnyel. Megkísérelte visszaszorítani a szapora könnyeket, de erőlködése sikertelen volt, mint az állat vonítása, ha kölykét siratja. Az Erzsébet királynő, szerencsére, gyorsan haladt. Amikor Belgrádba érkezett, két hadi repülőgép húzott el felette. A parton bősz gyárkémények füstölögtek. Órák, napok múltak el, mire a bulgár Ruszcsuk kikötőjébe érkeztek.Szépen kiépült városJcb. ötvenezer lakossal. Az ottani cionista fiatalok jöttek a chavérokat üdvözölni A parti gátakra telepedtek és héber dalok éneklésébe fogtak. Az Erzsébet királynő „cionistái" héber dalokkal válaszoltak, így kellemesen telt a nap. Eljött az este és Nalinak harmadszor kellett hálóhelyet cserélnie... A hajó állt. Senki sem tudta, miért? Az időjárás melegre fordult. A vezetőség nem volt hajlandó magyarázatot adni, miért állnak és mikor fognak továbbutazni. A nap eseményei közé tartozott, hogy egy fiatal fiú a Cár Dusánról a vízbe esett. Az Erzsébet királynő fedélzetére mentették ki. Amikor magához tért, megkérdezte," mi történt? —Semmi különös, — volt a válasz. — Csak látogatóba jöttél hozzánk...— (Folytatása következik)
