Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)

1981-02-05 / 1. szám

1981 február 5. NEWYORKI FIGYELŐ SCHNEIER ARTHUR FŐRABBI CSALÁDI ÖRÖME Január 4.-én, fényes külsőségek köze­pette folyt le Schneier Arthur főrabbi és neje Marc Steven fiának esküvője Shay Elissa Saraval. A Park East Synagogue zsúfolásig megtelt az ünneplő közönséggel. A szertar­tást Goren izraeli országos főrabbi, vala­mint Rosen romániai főrabbi végezte, akik ebből az alkalomból érkeztek az országba. A kiemelkedő tehetségű vőlegény, fiatal kora ellenére, már eddig is több ízben he­lyettesítette édesapját vallási ünnepélyeken és szertartásokon, így már a Magyar Zsidók Világszövetsége 1979 évi mártirünnepélyén is kitűnt nagyszerű szónoki készségével. A menyasszony szintén magyar szár­mazású. Nagyanyja nyíregyházai eredetű. Az örömszülőket s a fiatal párt tö­megesen kereste fel a barátok és tisztelők köre jókívánságokkal. AZ AMERIKAI ORT-SZÖVETSÉG ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA Az ŐRT fennállásának második év­századába lépett. Ennek jegyében tartják meg az Amerikai ORT-Szövetség országos konferenciáját, amely január 23, 24 és 25. napjain a newyorki Sheraton Centre-ben (7th Ave, 52.Street sarkán) fog lefolyni. Az üléssorozat péntekesti szertar­tással, fogadással, valamint Klaperman rab­bi szónoklatával veszi kezdetét, majd az ŐRT nemzetközi vezetői szólalnak fel. Kiosztják az idei országos kitüntetéseket, majd Chaim Herzog szkv. tábornok, az izra­eli UNO-küldöttség volt vezetője adja át az idei ÉV EMBERE-kitüntetést Paul L. Ber­­nick-nek. TEICHOLZ BRUCE KITÜNTETÉSE Az American ŐRT Federation orszá­gos zervező bizottságának elnöke bejelen­tette, hogy a Szövetség országos konferen­ciáján, január 24.-én Teieholz Brucet az 1981 évi Ben Gurion-díjjal tüntetik ki, az ŐRT érdekében kifejtett szolgálata és ered­ményei elismeréséül. Az a munkásság, amelyet Teieholz Bruce barátunk az ŐRT érdekében évtize­dek óta kifejt, igazolja, hogy a nemes intéz­mény országos zervezete keresve sem talál­hatott méltóbb zemélyt az előkelő kitün­­tésre. Sok zeretettel gratulálunk Teieholz Brucenak. Kívánjuk, hogy áldásos munká­ját még évtizedeken kereztül egészségben fejtse ki, kedves családjával együtt, zsidó testvérei javára. Kedves képes levelezőlapot kaptunk Kramer Feri barátunktól, aki Miami Beach, Floridában, a Caribbean Hotel-ben lábba­­dozik súlyos lábbetegségéből. A FIGYELŐ útján köszöni meg zámos barátjának, hogy betegsége idején jókívánságaikkal felkeres­ték. A Magyar Zsidók Világzövetségét, amelynek vezetőségi tagja, valamint jóba­rátait ezúton zeretettel üdvözli Feri barátunknak mielőbbi teljes fel­­gyógyulást kívánunk. Reméljük, mihama­rabb ismét egézségben látjuk körünkben vizont. _________...... Érdekes, új vállalkozás híre terjedt el a yorkville-i magyar társadalomban: Fekete Öcsi, a catskill-i Arlington Ho­tel népszerű tulajdonosa esti vacsorázó he­lyet nyitott 1611 Second Avenue alatt, a 83. és 84. utcák között, EAST SIDE REST­AURANT néven. A kiváló vendéglátóipari szakember hetenkint minden nap d.u. 5- éjjel 1 óra között tartja nyitva éttermét, amelyben nemzetközi ételeket, köztük ma­gyar fogásokat is tálalnak. Minden ételneműt a helyszínen állítanak elő, ideértve a süte­ményeket és egyéb nyalánkságokat is Az ún. continentális étkezést zongorista szerepeltetése egészíti ki, ami által a vacso­rázó hely szórakoztató üzemmé is válik. Az árak mérsékeltek: 8.90-13.90 dollár kö­zött váltakozik. Valamennyi árkategóriában teljes Juli course" menü foglaltatik. Az ünnepélyes megnyitás cocktail party keretében történt. Kétségtelennek tartjuk, hogy Fekete Öcsi szakszerű vezetése; mellett az új vendég­látó üzem kedvelt szórakozóhelye lesz a yorkville-i magyarságnak. Öcsinek pedig ezúton kívánunk vállal­kozásához sok szerencsét. A BORNSTEIN-CÉG ÚJÍTÁSAI AZ 1981. ÉVRE A Kennedy-repülőtér ipari épületei­ben aránylag csend uralkodott a törvényes ünnepi hétvégen. Egyedül a Borenstein Ca­terers főhadizállásán volt zokatian élénk­ség tapasztalható. Egy asztalon nemzetközi nyalánkságok voltak felhalmozva. Néhány tucatnyi jelentó' Hitazási zemélyiség for­golódott körülötte. A csoport nemzetközi­leg elismert, konyhaművézeti zakértőkből állott, akik nem ünnepelni gyűltek össze, hanem felülbírálni az EL AL 1981 évre megállapított utazási étrendjét. A repülő­vállalat igazgatósági elnöke, Abraham Sha­­vit, a közismert kereskedelmi zakember, újító hozta össze az egybegyűlteket annak megállapítására, hogy - mint eddig is — az EL AL tervbevett étrendje isnét a légi ét­kezés vezető pozícióját tartja-e meg. A repülő utazásokat állandóan igény­bevevő és zigorúan rituális koztot igénylő közönség jól tudja, hogy Reisman József, a Borenstein-cég népzerű elnökének, több évtizedes zakmúltra viszatekintő konyha­művézeti szakembernek vezetése mellett álló étkezés első helyen áll a vendéglátás terén. Az ügy különlegesen érdekes előz­ménye, hogy az idén két, nemzetközileg elisnert háziaszony-zakértőt és tervezőt alkalmazott az 1981-es tervek elkészítésére, mondván, hogy senki nem érti jobban a táplálkozás meghatározásához, mint a jó háziasszony. Így került a cég alkalmazásába Chana Rabia aszony Tel Avivból, valamint Corinne Straus Croton-on-Hudson, N.Y.­­ból. Az utasok valamennyi oztályának kellő ellátásáról gondoskodás történt. Az étvágygerjeztők között említésre méltó a shish kebab, töltött kápozta, pulykamell, füstölt ponty s ki tudja, mi minden más. Nem feledkeztek meg a határtalanul nép­zerű Ezterházy-rostélyosról, valamint a kínai marhasültről, a híres KO-ról sem. Kacsa narancsban, Stroganoff-marhahús, töltött boíjúmell díszíti a fő fogások sorát. A dessertek közül nem maradhat említés nélkül a Rum B-ha és a Mocha Ga­teau. A szakértők hoszan elálmélkodtak a csodálatos ételeken s annak a meggyőző­désüknek adtak kifejezést, hogy a Boren­­stein-cég változatlanul megtartja első helyét a repülővállalatok étkezés-zolgáltatói sorá­ban. Alábbi képünk a fentemlített szakér­tői látogatásról kézült: Ben Gurion képe alatt álló Reisman József, a Borenstein-cég elnöke előtt ülnek (balról jobbra): Chana Rabia, Eli Jakov, az El A1 telavivi központjának étkezési igazga­tója, 1 Corinne Straus és Arie Zahavi szuper­intendáns. Lusztig Erzsébetet, aki 1930- ban hagyta el Budapestet, édesany­ja Lusztig Árpádné (XIILJász utca) keresi Szauer Árpádné,szül. Giber Ilo­na barátnője. 1945 óta nem tud róla. Telefoni értesítést kér: (212) 478-6571 számon. BÉRBEADÓ HÁZ ! STATEN ISLAND-on, Verra­­zano-híd lábánál, három hálószobás, szépen berendezett, egycsaládos ház KIADÓ, úszómedence, tenniszpálya használatával. Érdeklődés telefonon: (212) 282-0809 Jó megjelenésű, jó családból való * r | nyugdíjas, független, zombattartó, gyér-) Jmektden özvegyasszony megfelelő házas- I Az amerikai ŐRT Szövetség 1981 évi országos konferenciáján, amelyet, amint is­meretes, - a Sheraton Centre Hotel-ben tar­! Ságot kötne 68-72 évig, CORRECT jel- « [°“ak. ^január 23-25 napjain, - szer­­l, , ... ,, . I kész tőnket ismét beválasztottak a szervezet ! igere, a kiadóhivatalba kérek válást. igazgatóságába. Mielőtt bútort vásárol, keresse fel brooklyni vagy queensi áruházunkat, ahol bőséges választékot talál - OLCSÓ ÁRON ! Ha esetleg nem találná meg a kívánsága szerinti bútort, elvisszük önt központi raktárunkba, ahol katalógusból választhat! E hirdetés felmutatása ellenében 5 % kedvezményt kap ! Olaszul, angol, magyarul tárgyalunk. VISA, AMERICAN EXPRESS, MASTER CHARGE készséggel elfogadva ! Eli (212) 359-8313 5tl| Aue. furniture iiBcount (Eorp. 1 BEDDING - COMPLETE FURNITURE CENTER 8623 5th Avenue, Brooklyn (Bay Ridge Section) 30-31 STRATTON ST.. FLUSHING, N Y. 11354 (PATHMARK SHOPPING CENTER) Emberek, helyek, események

Next

/
Thumbnails
Contents