Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)
1981-07-15 / 8. szám
I 1981 július 15. NEW YORK I FIGYELŐ ^>ajlószeinle ANTISZEMITIZMUS ÉS NEONÁCIZMUS NÖVEKEDÉSE NYUGATON A zsidó ügyek intézete Londonban, élén dr. Roth J. Siegfried igazgatóval, erős és jelentős tevékenységet folytat az újonnan növekvő antiszemitizmus és új erőre kapó neo-nácizmus alapjainak, okainak és megnyilvánulásainak kutatása terén. Az intézet kiadásában megjelenő kutatási jelentések két legutóbbi, 1981. májusi és júniusi kiadványaiban dr. Roth Siegfried igazgató egyegy jelentést tesz közzé, amelyekben tudományos síkon elemzi a neo-nácizmus népszerűségét Németországban, valamint az antiszemitimus megjelenési formáit a nyugati világban. Mindkét jelentés nagyjelentőségű a szélsőjobboldali mozgalmak megnyilvánulásai ellen folytatott szervezett küzdelemben. A neo-nácizmus Németországban való népszerűségének kérdését tekintve, a jelentés megállapítja, hogy négy közvéleménykutatás zajlott le a közelmúltban Nyugatnémetországban s ezeken belül megkísérelték annak megállapítását is, hogy milyen népszerűségre tett sert a szélsőjobboldali mozgalom, neo-nácizmus és antiszemitizmus. A különböző szempontok szerint végzett kutatások annyira szétágazók, hogy végleges eredményre nem lehet jutni, de annyi megállapítható, hogy lehetőség vagy lappangó beállítottság fennáll a zélsőjobboldali mozgalmak terjedésére, annak ellenére, hogy az ilyen mozgalmak csak csekély taglétszámmal rendelkeznek. Vigasztaló jelenség viszont a jelentés serint, hogy az általános helyzetben javulás mutatkozik s az ifjúság nagyobb ellenállást tanúsít a sélsőjobboldali irányzatokkal szemben, mint a múltban. Ami az antiszemitizmus terjedését a nyugati világban illeti, a sélsőséges mozgalmak fokozott tevékenysége s az antisemita megnyilvánulások számának emelkedése azt a félelmet növelte, hogy a nyugati világban antisemita újjáéledés tapastalható. Dr. Roth megállapítja, hogy bár a sélsőjobboldali csoportok servezetileg és válastások eredményeit tekintve, gyengéknek mutatkoznak, mégis két jelenség aggastó: az egyik a fokozott harci készségük, a másik pedig az erőszak és terrorizmus alkalmazása. Új jobboldali csoportok az Egyesült Államokban és Franciaországban másfajta veszélyt jelentenek: az előző tagadásba veszi Amerika többségi elvének hagyományát, utóbbi pedig elveti a keresztényzsidó civilizációt. Áltörténészek, akik a vészkórsak létezését tagadásba vésik, jobban servezkednek és tevékenyebbek, mint valaha Anti-cionizmusnak szintén vannak vesedel mes zsidóellenes kihatásai a baloldal réséről A jelentés abban csúcsosodik ki, hogy a fejle mények, bármennyire aggastóak is, nem tes nek hozzá az antisemitizmus újjáéledéséhez, de olyan légkört teremtettek, amely hajlamossá tehet erre. A magunk réséről ehhez annyit teszünk hozzá, hogy a televízió híranyagában mind több és több helyet foglal el a Ku-Klux- Klan működésének bemutatása. Ennek a mozgalomnak a képviselői nyíltan közük a televízió hallgatóságával, hogy ők, igenis, a fajelmélet alapján állanak, a fehér faj felsőbbségét nyíltan hirdetik s a négerek kirekestése során nem kímélik a zsidókat sem, azzal a felkiáltással, hogy ők kerestények, tehát még kitért zadókat is csak fenntartással fogadnának be maguk közé. (Más kérdés, hogy nem hiszsük, van olyan zsidó, aki erre a kétes dicsőségre igényt tartana.) Mindenesetre kívánatos lenne, hogy a Reagan-kormány energikus lépésekkel bizon>ítsa be a Ku-Klux-Klan felé, hogy az amerikai demokrácia nem tűri el a szélsőjobboldal fegyverrel fenyegető garázdálkodását s az amerikai alkotmány semmibevevését. WASHINGTON. - Reagan elnök bejelentette, hogy Stewart bíró nyugalomvonulása folytán megüresedett legfelsőbb bírósági helyet Sandra Day 0 Connor bírónővel kívánja betölteni, aki az Egyesült Államok szövetséges fellebbezési bíróságának tagja. Ezzel Amerika történelmében először nő kerül az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságába. Reagan tehát választási ígéretét gyorsan és pontosan teljesítette. Választását a politikai élet felelősei nagy megelégedéssel fogadták. Kivételt képez az aborció ellenzőinek tábora, amely a bírónőben a gyermekelhajtás hívét látja és kilátásba helyezte, hogy harcolni fog a szenátusi megerősítése ellen. TEHERÁN. - Iránban folyik a boszszúhadjárat Báni Sadr volt elnök állítólagos h.vei ellen. Kivégzések sorozata folyik. Kibontakozásjelei nem mutatkoznak. A Khomeini-uralom öijöngé e6 a hatalom megtartása érdekében nem ismer határt. BRÜSSZEL. - Diksmuide flamand városban neo-náci tüntetések voltak, ami mély aggodalommal tölti el a belgiumi zsidó közösséget. A zsidó világkongresszus különböző tagozatainak vezetői tiltakoztak az egyes belga nagykövetségeknél a jelenség ellen. Az amerikai zsidó kongresszus részéről Moshe Kagan alelnök Elan Steinberg kíséretében jelent meg a washingtoni belga nagykövetségen, a zsidó világkongresszus amerikai tagozata tiltakozásának bejelentésére. PÁRIZS. - Mitterand francia elnök kijelentette, hogy támogatja az Egyesült Államok erőfeszítéseit a közelkeleti béke érdekében s annak a véleményének adott kifejezést, hogyaz európai gazdasági közösségnek ugyanezt kell tennie. PÁRIZS. - Pierre Dreyfus, új qjarügyi minisztert, aki a francia ŐRT elnöke és hosszú éveken keresztül a Renault-művek vezetője volt, - úgy tekintik, mint a franciaországi zsidó közösség szószólóját a Mitterand-kormányban. Az új iparügyi miniszter a Franciaországba letelepedett északafrikai zsidók sorsát viseli szívén és az antiszemitizmus elleni küzdelem élharcosának tekintik. BRÜSSZEL. — Jean-Robert Debbault szélsőjobboldali újnácit két évi börtönre ítélték faji gyűlölet keltése miatt. Debbault kiadta az ismert volt belga nácibérenc Leon Degrelle pamfletját, amely a pápához írt nyílt levél formájában tagadta a vészkorszak létezését s azt állította, hogy zsidókat nem gyilkoltak meg. DÜSSELDORF. — Hermine Braunstein Ryan, az állampolgárságától megfosztott és Amerikából kiutasított, volt német állampolgár ellen, öt és fél évvel ezelőtt történt kiadatása után megindult a háborús bűnper, amely most végződött ítélettel: ő maga életfogytiglani börtönt kapott, vádlott-társait pedig hosszabb börtönbüntetésekre ítélték. AMSTERDAM. — Az egyházak hollandiai tanácsa szolidaritási nyilatkozatot adott Izrael, valamint az egyetemes zsidó nép felé, az antiszemitizmus elleni állásfoglalás terén. Bizonyos izraeli politikai megnyilvánulásokat abból a szemszögből kell nézni, - mondja a nyilatkozat, - a hatmillió elpusztított zsidó emléke a náci korszakból különleges jelentőséget ad a zsidó államnak. Diplomáciai figyelő A BLOKKOK HARCA ÉLESEDIK Az amerikai kormányt sokan - barátok, ellenségek egyaránt — megvádolják azzal, hogy külpolitikája nem egységes, hanem szétfoiyó. Reagan mást akar, mint Haig, utóbbi ismét ellentétbe kerül Jeane Kirkpatrick-kel és így tovább. Ezt a megállapítást tévesnek tartjuk. Az ellentétek előfordulhattak és a jövőben is elő fognak fordulni, de ezzel az amerikai külpolitika nem válik ágas-bogassá. Határozottan mutatkozik az egységes, — s tegyük hozzá — harcias álláspont minden diplomáciai megnyilvánulás terén. Információnk szerint az amerikai kormány diplomáciai visonylatban nemcsak^iogy igen aktiv, de talán már túlzottan energikus magatartást tanúsít. Más államok diplomáciai képviselőinek akkreditálása terén kiéleződtek az ellentétek, ami nem segíti elő a különböző blokkok egymáshoz való közeledésének tervét. Nyilvánvaló, hogy ha Amerika egy-egy más állambeli diplomatától megtagadja a vízumot, ez retorzióra vezethet. Természetesen nem bírálhatjuk az ilyen diplomáciai lépést a helyzet nem kellő isneretében. Nyilvánvaló, hogy Amerikának a múlttal ellentétben, alaposabban kell utánanéznie, kik azok a külföldi államférfiak, akik diplomáciai alapon kívánnak az országba jönni, de ez az elővigyázat nem terjedhet odáig, hogy alapos ok hiányában ez úgy jelentkezzék, mintha az illető ország orra alá borsot kívánna Amerika törni. RIO DE JANEIRO. — Brazilia diplomáciai kapcsolatában Izraellel szakadás állott be röviddel ezelőtt egy brazíliai lap közlése nyomán, amely az izraeli titkosszolgálatra hivatkozással nyilvánosságra hozta, hogy Brazília urániumot szállított Iraknak. Az izraeli brazil nagykövetet tanácskozásra visszahívták. Jicchák Samir izraeli külügyminiszter azonnal levelet írt a brazil külügyminiszternek, amelyben kategorikusan tagadta, hogy bármilyen izraeli kormányfelelőstől eredne a vád. Ez a levél megtette kellő hatását s a brazil nagykövet rövidesen visszatér izraeli állomáshelyére. Ha a családban gyász- van, forduljon bizalommal ahhoz ^ki már közel SO éve szolgálja New York magyarságát GILBERT PETERS temetkezési igazgató 4120 Broadway ,New York City Tel.:(212)879-5404 Temetkezési szolgálat egész New York területén Közelednek ünnepeink ! hl *VH8 Minden alkalomra a legpraktikusabb ajándék ! Specializing in A Fine Line of DRESSES AND SPORTSWEAR Gk ic ^Boutique l BO-47 DARTMOUTH STREET (NEAR THE TENNIS STADIUM) FOREST HILLS. N. Y. 1137S 212) 783-2070 ROMI REINES «Mflwtaba fflWYORKI FIGYELŐM. Cfjr évi döflaeté* »10 Q csekkben mellékelem Q kérem számlázni .Név............................. Cím............................. A CÉCEK SZAUNE/UN. DR. KRAUSZ FÜLÖP fordításában és magyarázataival SULCHAN ARUCH magyarul és héberül, 3 kötetben Mózes 5 könyve,angol-héber, 2 köt. Dr. Pollák MiksaMagyar-héb er imakönyv Dr. Hevesi Simon: Imakönyv magyar-héber Deutsch Henrik: Imakönyv,magyarhéber Dr. Hevesi Simon: Ünnepnapi imák Dr. Kiss Arnold: NOÉMI - Imádságok zsidó leányok számára MIRJAM- magyar nyelven Center of Hungarian Literature 4418-lőtn Avenue, Brooklyn, N.Y. 11204 * > * KRÓNIKA