Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)
1981-06-01 / 6. szám
1981 június 1. NEWYORKI FIGYELŐ A Herzl-dij ünnepélyes kiosztása Tel Aviv város kultúrtermében, május 12.-én osztották ki az idei Herzl-díjakat.Dr. Herskovits Fébián volt budapesti főrabbi nyitotta meg az ünnepélyt, majd Schön Dezső, a zsűri elnöke ismertette a bizottság döntését. Az irodalom és újságírás díját dr. Feuerstein Emil kapta. Dr. Kertész Pál méltatta munkásságát. Felszólalását az alábbiakban ismertetjük. Naschitz Frigyes kapta a műfordítói díjat, Gyarmathy Mihály (Páris) a színművészetét, Cvi Jáir a héber költészet, Dán Reisinger a képzőművészet, Gottlieb Lea 1 és Ármin a gazdasági téren elért eredményekért kapott dijat. Lanczet József banántermelőt, Galili Ervint, lapunk jeles munka- I társát, valamint Schwarz Jehuda pedagógust kitüntetésben részesítették. Dr. Kertész Pál dr. Feuerstein Emil munkásságát a következőképpen méltatta: Feuerstein Emil több, mint négy évtizedes irodalmi és újságírói munkájával szolgálja önfeláldozóan a nemzet érdekeit. Héberül több, mint 400 műve került kiadásra, Amerikában angolul jelentek meg. Munkái kitűnő eszközei a nép-, s elsősorban az ifjúság nevelésének. Lehetséges lenne, hogy Shakespeareről ne legyen héber mű ? Feuerstein feltette a kérdést és a nagy drámaíróról sóló első héber könyvvel válaszolta meg. Ugyanígy héber világirodalmi szakkönyvet is megírt hat kötetben, Homerostól Kafkáig. 1200 hasábon kiadta, sokszáz Eines képpel, díszítve a művészetek héber nyelvű lexikonét is. A zsidóság saját értékeinek megbecsülése érdekében nem kevesebb, mint két tucatnyi könyvet bocsájtott a nagyközönség rendelkezésére, köztük az Amerikában napvilágot látott, tíz, album-formájú kötetet. A hadügyminiEterium kiadásában jelent meg a XX. század eseményeiről eóIó kézikönyve. David Ben Gurion volt egyik odaadó olvasója, aki ezt írta neki egyik könyve elolvasása után: „Jelentős mű ez, Eép munkát végzett vele." Ezév februárjában hagyta el a sajtót The Genius of the Jew című könyve, a telavivi Udim-kiadó gondozásában, amely kb. 600 címszó alatt az utóbbi két évszázad kiemelkedő zsidó alkotóiról ad tömör tájékoztatást. A Herzl-díj a magyar zsidóság köszönetét fejezi ki Feuerstein Emilnek. A nagysikerű ünnepséget Dán Ofry, a neves újságíró vezette le. DR. FEUERSTEIN EMIL Ha a családban gyász' van, fordu bizalommal ahhoz ^ki már közel éve solgálja New York magyarságát:' GILBERT PETERS temetkezési igazgató 4120 Broadway,New York City Tel: (212) 879-5404 Temetkezési szolgálat egész New York területén A MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE KULTURÁLIS 1 KIADVÁNYAI MEGRENDELHETŐK a Viígszövetséf irodájában, 136 East 39th Street. Manhattan. Tel.: 683-5377 Dr. Braham L. Randolph munkái a magyarzsidó vészkorszakról és a magyar zsidóság történelméből 'The Politics of Genocide - The Holocaust in Hungary két kötetben, postaköltséggel együtt 60 dollár § The Destruction of Hungarian Jewry-A J Documentary Account, két kötetben 15 dollár I Hungarian-Jewish Studies, 3 kötetes tanulmánysorozat a magyar zsidóság múltjáról, eredmé yeiről és katasztrófájáról, a magyarországi Zsidó Tanács I tagjainak emlékirataival, kötetenkint 10 dollár i Eichmann and the Destruction of Hungarian Jewry 3 dollár | Ugyanezen mű magyar fordításban 3 dollár The Eichmann Case — A Source Book(az Bichmann- $ ügy angol nyelvű bibliográfiája) 8 dollár ‘ The Hungarian Labor Service System (a magyarországi zsidó munkaszolgálat története, 1939-1945) 11 dollár * A magyarországi zsinagógák három nyelvű albuma S (elfogyott, de előjegyezhető) 15 dollár I Naschitz Frigyes: öt világrész költészetéből 7.20 1 Zsoldos Andor: Szürke porszem 6.00 f Bán Offlkár: Zsidó versek 3.00 MIOK-Évkönyvek, példányonkint 6.00 I Major Róbert: 25 év ellenforradalmi sajtó 3.00 ANGLIAI MAGYAR ZSIDÓK EGYESÜLETE 111 REGENTS PARK ROAD, LONDON NW1 8UR Tel: 01-722 1291 BRITISH SECTION of the WORLD FEDERATION OF HUNGARIAN JEWS Május 3.-án tartotta az Egyesület ünnepélyes keretek között az Izrael Független ségi Napot a londoni Michael Sobell Házban. A nagy számban megjelent tagság lelkesen értékelte Jacob Rosen, az izraeli nagykövetség információs attaséjának előadásit. A rendezvényt Donáth László egyesületi elnök nyitotta meg, rámutatva Izrael függetlenségének jelentőségére. Jacob Rosen előadása után Erdőházi Hugó, a kultúrbizottság elnöke zárta be az összejövetelt, megköszönve az illusztris előadó előadását. XXX Az Angliai Magyar Zsidók Egyesületének vezetősége legutóbbi ülésén határozatot fogadott el az immár hagyományossá vált, braeli intézményeket támogató anyagi segítségről, valamint megtárgyalta, hogy a nyár folyamán tisztújító közgyűlést tartanak, amelynek keretében előadásban foglalkoznak a Wallenberg-üggyel. A közgyűlést Kay Valy főtitkár készíti elő. Nemsokára közlevél formájában értesítik az Egyesület tagságát és barátait arról, hogy az Egyesület titkársága mikor és hova költözik, az új helyiségekbe. Sajivszemle LANCET JÓZSEF 80 ÉVES Ma ünnepli nyolcvanadik szüle tésnapját Lancet József, az izráeli magyar jisuv országosan ismert, megbecsült tagja, aki 56 évvel ezelőtt alijjázott a családjával és derekasan vette ki a részét at országépitésből. A Lancet-család együtt alijjázott Gyergyóbékásról és részt vett Herzlia megalapításában. Lancet József évtizedeken át gazdálkodott és különböző termelési módszerek kidolgozásával nagy érdemeket szerzett. Egy uj banán-termesztési eljárás — az öntözéses módszer — fűződik a nevéhez és különféle gyümölcsök mesterséges érlelésével fokozta a termés arányait, illetve hozzájárult az export-lehetőségek növeléséhez. Köze volt sokáig a lapkiadáshoz is. Házmán címmel héber déli lapot adott ki 1941-ben, s egy jid dis lapnak is tulajdonosa volt. Áz apróhirdetés rendszerének úttörőiéként valóságos iskolát teremtett, érdemeit máig is elismerik a szak mábap. Több magyar-zsidó egyesület vezetőségi tagja, évtizedek óta és máig is aktíván részt vesz a közéleti harcokban. Születésnapja alkalmából a következőket mondotta: — A magyar-zsidóság szempontjai irányították az életemet. Azt igyekeztem bizonyítani, hogy a mi törzsünk sokkal többre képes, mint sokan gondolnák. Boldog életem volt Izráelben, s a les több boldogság forrása a család. A fiam. dr. Lancet Mose, egyetemi előadó, kórházi főorvos, a Iá-1 nyom, Aviva a zsidó folklór országszerte elismert kutatója. Nagv szerű unokáim vannak, köztük Doront említeném, aki tudós. Jelenleg Amerikában képezi tovább magát. Biokémikus, s azt remélem, hozzájárul a rák elleni gyógy szer kidolgozásához. A Lancetcsalád hagyományainak folytatója, mert a közösség java érdekli. Lancet József életművének mér a vázlatát sem rajzoltuk meg ezek ben a sorokban. A kép kieséséi tésére az ünnepelt nyolcvanötődik . és kilencvenedik születésnapján kerül majd sor... ÚJ KEIET (bp ) »WHMIIIIIIIMIMHW Specializing In A Fine Line op DRESSES AND SPORTSWEAR GL ic !3outi(fue 68-47 DARTMOUTH STREET (NEAR THE TENNIS STADIUM) FOREST HILLS. N. Y. 11375 (212) 703-2070 RÓNI R MAGYAR FOGOgVOSQ,KAQUEENSBEN V'* DR T. FARKAS általános szájsebész DR A.B. FARKAS cosmetic dentistry újabb irodájukat nyitották meg 98-76 Queens Blvd. N.Y. 11374 Tel: (212) 897-3400 BY APPOINTMENT A világ magyar zsidóságának élete