Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)
1981-03-24 / 3. szám
I Tájékoztató VI. évf. 3. szám — 1981 március 24. — Ára 50 cent Az amerikai magyar zsidóság hangja Az Egyesült Nemzetek közgyűlése a régi szellemben folytatja működését, ami azt mutatja, hogy az új amerikai küldöttség a huszonnegyedik órában foglalta el helyét a világcirkusszá süllyedt nemzetközi tervezetben, hogy megkísérelje a nemzetközi jog, az általános emberi erkölcs és a világ népei együttműködésének elveit ismét érvényre juttatni. A legújabb botrányos megnyilvánulás Délnyugat-Afrika ügyében történt, amikor a délafrikai delegáció - visszamerészkedett a közgyűlési terembe, ahonnan a többség kizárta, ún. apartheid politikája miatt. Most viszont Namibia ügyéről lévén szó, amelyben Délafrika közvetlenül érdekelt, ezért a délafrikai delegáció megjelent és szót kért. Öt perc sem telt el, hogy a szavazás további kirekesztését eredményezte, bár az Egyesült Államok, a nyugati államok és néhány más nemzet hangsúlyozta, hogy a kirekesztés a szervezet alapszabályaival van ellentétben. Genfben az Egyesült Nemzeteknek az emberi jogokról tárgyaló bizottsága tartott ülést ezév februárjában. A március 13.-án befejezett ülésszakban Szíria, Irak, Algeria, valamint az arab államok ligájának megfigyelője vadul támadta a zsidó világkongresszus nyilatkozatát, amely az új-fasiszta és szélsőséges csoportok érvényesülését arra vezeti vissza, hogy az arab államok gyalázzák a zsidó nép történelmi törekvéseit s ezzel megteremtik az űj antiszemitizmus légkörét. A zsidó világkongresszus képviselője visszautasította az Egyesült Nemzetek fórumain állandóan hangoztatott hamisítást, amellyel a cionizmust a faji gyűlölet megnyilvánulásának minősítik. A CLAIMS CONFERENCE SAJTÓKÖZLEMÉNYE UNITED NATIONS EGYESÜLT NEMZETEK Az egyetemes zsidó társadalomnak és annak keretében a magyar zsidóságnak mérhetetlen gyásza van Schlesinger David eltávozásával. Azok közé a kivételes személyiségek közé tartozott, akiknek csak barátai voltak, - ellenségei sohasem. A Bnai Zion legfelsőbb vezetői köréhez tartozott. Alapító tagja volt a ros-haajini visszamaradt gyermekek otthonának, számos ízben kitüntetettje a State of Israel Bonds • és az UJA-akciónak. A Bnai Zion országos vezetőségének, legfelsőbb igazgatásának állandó tagja volt. A Magyar Zsidók Világszövetsége a megboldogult Fettman József elnöksége idején, aki Schlesinger Dávidnak legjobb barátja volt, igazgatósági tágjául választotta meg. Schlesinger Dávidot hónapokkal ezelőtt gyilkos kór támadta meg, amellyel az orvostudomány nem tudott megküzdeni Hűséges élettársa, Margaret és szeretett leánya, Olivia, két imádott unokájával együtt állt őrt halálos betegágyánál, a széles baráti kör féltő aggodalmával övezetien. Elhunyta nemcsak szűk családját, de barátait is megtörte. A Bnai Zion auditóriumából temették. Ö volt a második közéleti személyiség, akit elhalálozása után ez a kivételes megtiszteltetés ért. Az első dr. Harris Levine volt. Soltész Ábrahám katonai főrabbi, emelkedett hangú szónoklat kapcsán végezte a szertartást, majd Safro Paul, a Bnai Zion országos elnöke mondott megindult búcsúszavakat. Herdán Tibor énekelte el a halotti imát, majd a koporsót a barátok kísérték lassú léptekkel az épület előtt várakozó gépkocsihoz. A woodbridge-i (N.J.) Beth Israel temetőben helyezték örök nyugalomra. Özvegyének, leányának, unokáinak gyászában az egész baráti kör fájó szívvel osztozik. A nyugatnémet kormány és a Claims Conference között újabban megállapodás jött létre, amelynek értelmében egy nemrégiben létesített különalapból juttatást igényelhetnek azok a náciáldozatok, akik Keleteurópát 1965 december 31. után hagyták el, valamint olyanok is, akik az előző törvényekben szabályozott igénylési határidőt méltányos okoknál fogva mulasztották el Kérelmezési űrlapok a Claims Conference newyorki irodájában igényelhetők levélben, 225 Park Avenue South, New York, N.Y. 10003 címen, vagy telefonon : (212) 677-9610 számon. A Magyar Zsidók Világszövetsége irodája készséggel ad felvilágosítást ezügyben, előzetesen megállapodott személyes megbewszélé Során. Telefoni érdeklődés: (212) 683-5377 számon. IZRAELI FIGYELŐ Az izraeli közvélemény a választási küzdelem jelenségeivel foglalkozik. A legújabb fejlemény Móse Dajan erőteljes jelentkezése a politikai arénában. Dajan, amint ezt mindenki tudja, — kiszámíthatatlan, t'rtokzatoSk viszont, ha feltűnik, mindig érdekes színt visz bele a harcba. Amikor Begin külügyminisztereként 1979 októberében lemondott, kijelentette, hogy ezzel politikai élete befejezést nyert. Mi sem természetesebb tehát, hogy most új pártalakítással foglalkozik, ami alkalmat ad az izraeli újságoknak, hogy első oldalas, vastagbetüs főcímek alatt foglalkozzanak megnyilvánulásaival/ Vitán felül áll, hogy új pártja nem tudna többet, mint a parlamenti ülések tíz százalékát megszerezni, de ez talán arra elegendő lenne, hogy sem a Likud, sem a Máárách nem tudna nélküle kormányt alakítani. Az is bizonytalan, kifutna együtt Dajannal, de akikről ma suttognak, szinte valamennyien egymással ellentétes világfelfogású személyek. PF0F. AUGUST ttóUIAR ’77 SOXr.RSET tR• p p ti 1084 KE«"BSŰltSICK K."-s()03 KRÓNIKA LOS ANGELES. - Mel Mermelstein, egy lengyelországi koncentrációs tábor túlélője beperelte az Institute for Historical Review nevű kutatóintézetet egy, eddigelé a bíróságok elé nem került, szokatlan kérdésben: az intézet 250 ezer dollárt tűzött ki azon személy részére, aki elsőként tudja bizonyítani, hogy zsidókat megöltek gázkamrákban. Az intézet azt állítja, hogy a náci vészkorszakról írtak nagy része mítosz. A díj jelöltjeként ketten jelentkeztek: az egyik Simon Wiesenthal, az ismert nácivadász, a másik a felperes Mermelstein. Az intézet igazgatója, Lewis Brandon a vészkorszakról nyilatkozva, kijelentette, hogy a híresztelés semmi egyéb, mint nagy hazugság abból a célból, hogy a cionistáknak pajzsot adjanak Izrael feletti bírálattal szemben, valamint alátámasszák az amerikai segélyt Izrael Államának. Az igazgató egyébként tagadja, hogy szervezete az araboktól vagy neo-náciktól részesülne anyagi támogatásban. Véleményünk szerint az egyetlen észszerű út a neonácizmus elleni küzdelemben a bíróság igénybevétele, amint azt Mel Mermelstein teszi. SCHLESINGER DAVID TI