Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)

1981-11-16 / 13. szám

1981 november 16. NEWYORKI FIGYELŐ 11 DR. JESURUN ÉLIJÁHU (NATANJA): KÉPEK EREC JISZRAÉL TÖRTÉNELMÉBŐL ÉGIG LOBOG A LELKESEDÉS Az ún. harcoló földalatti moz­galmak, az Écel és a Lechi, a zsidó szabadságharc hordozóinak tartották magukat. A Hagana, mely nem dönt­hetett politikai kérdésekben, mert csupán fegyveres erge, végrehajtó szerve volt a hivatalos Cionista Szer­vezetnek, — szerényebb sóval je­gyezte akcióit: maavák, azaz küz­­d e 1 e m.Küzdelem Anglia ellen,hogy engedélyezze a zabad bevándorlást, földvásárlást és települést. E küzde­lem keretében igyekezett elkerülni az áldozatokat, nem támadott katoná­kat és rendőröket, hanem objektu­­mokat^nelyek az alját akadályozták. Ami új volt hadviselésében, hogy nem védekezett, hanem támadott. Nem arabokat, hanem angolokat s bár nem kereste az összecsapást, de szükség esetén nem tért ki előle. Nem így a külön utakon járó disszi­­dens zervezetek, különösen a Stern­­isták, a Lechi (melynek koordinátora Jiechák Sámir volt, a mai külügymi­­nizter) kifejezetten hangsúlyozta az egyéni terror zükségességét, perze nem aszonyok, gyerekek, sáltalában polgári zemélyek, hanem a megzál­­ló erők ellen. Ahogy megalakult az egységes ellenállási front, a két diszidenscso­port csak a közös vezetőség beleegye­zésével hajthatta végre akcióit sa ve­zetőség többségét a Cionista Szerve­zet delegálta. Ezek voltak a zsidó nép újkori történetének legzebb napjai. Talán azért is, mert közvetlenül megalázá­sunk, népünk egy harmadának kiirtá­sa után s a Balfour deklarációnak a dezavuálása után történt ez a hősi kiállás. Az égig csapott a lelkesedés. Nem volt zinte olyan fiatal az or­szágban, aki ne vett volna részt ön­kéntesen a három zervezet akciói­ban. Börtön, megkínzás, életvezély, majd később akaztófa nem retten­tettek vissza senkit s boldogtalan volt aki valamilyen akcióból kimaradt. A zabre fiatalságot gyakran vádolják azzal, hogy van benne valami henye, hencegős felvágás, nyegleség. Nos, az igazi hősiességnek ez a kellemetlen árnyoldala ezekben a véres napokban nem mutatkozott sehol, semmiben! 1945 vége és 1946 első fele a nagy akciók jegyében zajlottak. Nem volt nap valami akció nélkül. S a saj­­tó-viszhang sokszor fontosabb volt, mint maga a tett, hogy tudja meg a világ, a közvélemény, hogy nem lehet ügyünket elhallgattatni s levenni a napirendről. 1945 novemberében a parti rendőrség két állomását támadta meg E&S DISTRIBUTE N 30-14 31 st STREET ASTORIA, NEW YORK 11102 TELEPHONE (212) 780-0150 Ha ön ílküldene egy üveg vizet, saját csapjából, a labora­tóriumba, megrettentő jelentést kapna visza. Számos betegségtől kímélheti meg magát, ha klorin-, szennymentes vizet háznál. Ennek érdekében az alábbiakat ajánljuk: A fent látható kis zerkezet, amelyhez sem csőszerelés, sem elektromosság nem kell, a zűröket nem kell cserélni, - ezen felül számos más, sajátos tulajdonsága van, - biztosítja az egézséges, zíntiszta ivóvizet! Bárhova felzerelheto! A zerkezet HURLEY néven ismeretes. Az USA illetékes minizteriuma zerint ez a legjobb, csapra zerelhető, át­­töltő és álló vízzűrő az öszes szabadalmak közül. Szávay Ernő, a zerkezet kizárólagos forgalomba hozója zivesen küld példányszámokat, sőt az érdeklődők lakásán, díjmentesen bemutatja a zerkezet működését. Magyaroknak 15 %-kal csökkentett áron árúsítja. Rendeléseket zemélyesen, házhoz szállítva teljesít! A kézüléket üzletek nem árúsítják. 100 % garanciát nyújtunk! Forduljon bizalommal New York egyetlen teijeztőjéhez: SZ A V \ Y ERNŐHÖZ Tel.:(212)721-2902 a Palmach a Chedera melletti Givat Olgán s a Herzlia melletti Szidni Ali arab faluban. A dinamit elhelyezése után figyelmeztette a rendőröket, hogy hagyják el az épületet, mejd fel­robbantotta az állomásokat. Pár hó­nappal később az illegális bevándor­lókat hozó hajókra vadázó jelző, ra­dar állomásokat támadták a Palmách egységei A Karmel hegyi állomást sikerült felrobbantani, de a Givat Ol­gáit megmentette egy bátor angol rendőr, aki figyelmeztetés ellenére is őrhelyén maradt s ártalmatlanná tette az aknát. Pár héttel később ez a radar-állomás sem kerülte el sorsát. 1946 február 22-én a tábori rendőrség négy bázisát támadta meg a Hagana. Ezek a kitűnően felzerelt, mobilizált angol egységek különleges kiképzésben részesületek a zsidó el­lenállási mozgalom elleni küzdelem keretében. Sfaram-ban és Kfár Vit­­kin-ben sikerült az akció s e két tá­bor teljes gépparkját és páncélosait sikerült felrobbantani. A dzsenin-i bázishoz megkésve érkezett a szabo­­tázs-egység s a rendőrök felkészülten várták a támadást. Azonban a táma­dóknak sikerült idejében visszavonul­­niok. Nem így a Tel Aviv melletti Szaronában. A Hagan egysége ugyan végrehajtotta feladatát, de tűzharcba keveredett a rendőrökkel s négy zsi­dó fiú elesett a támadásnál. A teme­tésükön résztvevő hatalmas tömegek azt bizonyították, hogy a zsidó la­kosság azonosítja magát az ellenállá­si mozgalommal. Egy héttel később zajlott le a nagy támadás az angol repülőterek ellen. Az angolok ugyanis, hogy erő­södött az illegális bevándorlás, repü­lőgépeket vetettek be a küzdelembe, hogy ezek felderítsék a parthoz köze­ledő hajókat. A Beer Tuvija melleti Kasztiniában, Luddon és Kfar Szir­­kinben parkoló repülőgépek közül 18-at robbantottak fel az Écel és a Lechi katonái. Az erősen őrzött re­pülőterekre sikerült bejutnia a rob­bantó csoportoknak s veszteség nél­kül elhagyni a terepet, anélkül, hogy a nagyszámú fegyveres őrség észre­vette volna őket. Az anyagi káron kívül nagyobb volt a megszálló erők presztízs-veresége. Mikor Bevin elutasította az an­gol-amerikai vizsgáló-bizottság javas­latát a százezer menekült bevándor­lása ügyében, a resistance mozgalom nagy, látványos akcióval hívta fel a világ figyelmét az angol makacsság hiábavalóságára. 1946 június 17-én éjjel a Palmach felrobbantotta az or­szág összes fontos hídjait, melyek külfölddel kötik össze az országot. A gázai hidat, mely Szinájjal, a Metula melletti hidat, mely Szíriával köti össze Erec Jiszraélt s három hidat a Jordánon, a Dánia, Allenby s Bnot- Jákov hidakat. Az Achziv melletti vasúti hídnál a szabotöröket meglep­te egy angol egység s a tűzharcban golyó érte a robbanó anyagot. A Pal­mach 14 katonája, 14 drága zsidó fiú vesztette el ott életét. Másnap a Lechi egy válogatott osztagát érte súlyos csapás. Hónapo­kon keresztül készítették elő a haifai vasúti szerelőműhelyek robbantását. Az akciót sikerült is a maga teljessé­gében végrehajtani, de a környék va­lósággal nyüzsgött angoloktól és ka­tonai táboroktól. A visszavonuló sternisták tizenegy halottat vesztet­tek s még többen estek fogságba. S ekkor már nemcsak fegyver-haszná­latért, hanem fegyver-tartásért is ha­lálos ítélet járt... SPECIALIZING IN U.S. AND AUSTRALIAN OIL AND GAS COMPANIES PENNY STOCKS ARE GAINING RESPECT JOEL B. FELSENFELD Roes Stebbins, Inc. Members New York Stock Exchange 107 Northern Boulevard Great Neck, N.Y., 11021 (516) 487-4825 (21?) 895-7795 Lapunkban szívesen adunk he1 lyet közérdekű vagy érdekes írások­nak. Nem közölt kéziratokat nenf küldünk vissza. HIRDESSEN LAPUNKBAN ! Moses J_et> US 00T Of EGYPT. &OT OUK OTHEK, TAAn/CL araan&eíments Avce (iAwOueO &Y KOVÁCS traveuJa 8|-0S BÄ.0At>u>íYY -----/I1 E.LMH VftiT, N,'/. IISU ^ Egyéni, csoportot utazások a világ minden.részébe.Char­­terek Európába, Izraelbe. APEX-,csoportos utak a leg-( olcsóbb árakon. Teljes megelégedését biztosítjuk I ______ UlK/rzAuro<t»>jif a vaág összes repülő és hajóstársaságainak hivatalos irodája. Egyéni kiszolgálás. Olcsó, meghízható, pontos, régi szakiroda. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lapokban vagy egyesületi értesítőkben meghirdetett minden utazásra a jegyek a KOVÁCS-IRODÁBAN is kaphatók! TELEFONI 312 •

Next

/
Thumbnails
Contents