Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)
1981-11-16 / 13. szám
1981 november 16. NEWYORKI FIGYELŐ 9 Emberek, helyek, események SCHLESINGER DAVID SIRKŐAVATÁSA November 1 .-én avatta fel özvegye, leánya és családjuk a felejthetetlen emlékű Schlesinger David síremlékét a New Jersey államban levő Beth Israel temetőben. A Megboldogult barátai és tistelői hatalmas tömegben jelentek meg, hogy leróják kegyeletüket a közmegbecsülésben állt közéleti vezető emléke előtt. Az avatási zertartást a család és a Bnai Zion vezetőségének felkérésére szerkesztőnk végezte. ALBERT MAYER HALÁLA Mayer Albert, az ismert építész, 83 éves korában elhunyt. Az amerikai közélet nemes alakja távozott el zemélyében. New York legismertebb apartment-épületeinek tervezője és építője volt. 1961-ben vonult vissza az aktiv munkától, de megmaradt tanácsadónak, majd vendégtanára lett a Columbia-egyetemnek a várostervezés tárgykörében. Marion Mül Premingernek volt férje, aki 1972-ben húnyt el. Ezután nőül vette a newyorki magyar-zsidó társadalom közmegbecsülésben álló, előkelő hölgytagpát, Pásztor Magdát, Pásztor Bélának, a felejthetetlen írónak és film producer-nek jözvegyét. Mayer-Pastor Magda gyászában közösségünk őszinte részvéttel ostozik. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk szívből jövő köszönetét a számtalan barátnak, kedves ismerőseink nagy táborának azért az együttérzésért, amelyet megboldogult féljem, édesapám, SCHLESINGER DAVID betegsége, kórházi kezelése során, majd elmúlása folytán ránkszakadt mérhetetlen gyászunkban tanúsítottak. A baráti megnyilatkozások sokasága képezi egyetlen vigaszunkat soha el nem múló fájdalmunkban. SCHLESINGER MARGARET, özvegye, OLIVIA, leánya és családjuk. AZ ŐRT FOGADÁSA Október 22.-én délután rendezte meg az amerikai ORT-szervezet idei fogadását, amelyen az évenkint visszatérő kitüntetéseket osztották ki és felajánlások történtek az újabb ösztöndíjakra. Az idei fogadás díszvendége Mr. Alvin Glick, a Mautner-Glick ingatlancég beltagja volt, aki az amerikai magyar zsidó közösségben neje, Mautner Mimi, az Önképzö Egylet alelnöke révén ugyancsak magyarnak számító, népszerű Mautner John üzleti társa. A bizottság élén Teicholz Bruce állt, Mautner John és Hill Fred társelnökök kíséretében. A ceremóniamesteri tisztséget az ünnepelt fia, Randy E. Glick töltötte be. A Magyar Zsidók Világszövetsége idei ösztöndíj-adományát Roth Carole, női elnök nyújtotta át s ő vette át a Világszövetségnek kioztott kitüntetést is. > FILU MAGYARORSZAG Futótűzként terjedt el a megdöbbentő hír: Filu nincs többé. A kiváló zeneművész, társadalmi eseményeink kedvenc zenekar-vezetője, hosszú betegség után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Alig néhány hete, hogy jelen sorok írója felkereste lakásán, kórházból való hazatérése után. Azon panazkodott, hogy a hegedű vonóját nem fogják kellően ujjat Most végleg kiengedte kezéből felejthetetlen melódiákat produkáló vonóját. Az egyetemes magyarzsidó közösség megilletődötten áll földi porai felett. Emléke élni fog közöttünk. MALÉV REPÜLÉSSEL KEZDŐDIK KÖZVETLEN CSATLAKOZÁS A TENGERENTÚLI JÁRATOKHOZ FELVILÁGOSÍTÁSÉRT, JEGY ÉS HOTEL REZERVÁCIÓÉRT FORDULJON: MALÉV Hungarian Airlines NORTH AMERICAN AREA MANAGEMENT Room 2602, 630 Fifth Avenue, Rockefeller Center New York, N.Y. 10020 Tel: (212) 757-6480 208-1208 288-1999 DtautHer-(jlick Cctp. REAL ESTATE BROKERAGE MANAGEMENT - MORTGAGES JOHN H. MAUTNER 1345 THIRD AVENUE (BET. 76 - 77 STS.) NEW YORK. N Y. 10021 J SZÁLLÍTÁS AZ EGÉSZ VILÁGRA SZEMÉLYES INGÓSÁGOK, AUTÓK. STB. HÁZTARTÁSI CIKKEK. BÚTOROK TELJES EXPORTCSOMAGOLÁS NEMZETKÖZI KONTÉNERSZOLGÁLAT Gyors és pontos Árajánlat FOUR PROVINCE ASSOCIATES 1110 Lincoln A ve. Holbrook, N.Y. 11741 (212) 736-9585 BÁNYÁSZ TIBOR SZŰCS Divatos szőrmebundák, jacketek méret után és raktáron Átszabások, alakítások, gondosan kezelt szőrme megóvás, tisztítás. SZAKSZERŰ KISZOLGÁLÁS SZOLID ÁRAK 345 Seventh Ave. 6. emelet (29- 30 utcák között) TELEFON: (212) 564-0836 Lakás: 762-0454 MAGYAR FOGORVOSOK QUEENSBEN DR T. FARKAS általános szájsebész DR A.B. FARKAS cosmetic dentistry újabb irodájukat nyitották meg 98-76 Queens Blvd. N.Y. 11374 Tel: (212) 897-3400 BY APPOINTMENT Magyar család keres magánházba, Fore a Hilsben, bentlakásos házvezetőnőt. Főznie nem kell. Lakásában TV, telefon beszerelve. Heti 100 dollár fizetés. Telefon este: (212) 261-4081. HIRDESSEN LAPUNKBAN ! FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Fényes esküvő színhelye volt a Rockaway Jewish Center, ahol több száz barát részvétele mellett, a newyorki magyar-zsidó közösség szeretetreméltó házaspárja, Markovit s Eugene és neje kísérte leányát, Melissát a menyegzői sátorba, Mark Richarddal való esküvője alkalmával. A barátok lelkesen vettek részt a népszerű család örömében és elragadtatással nyilatkoztak a fényes esküvőről. Kovács Márta fogadástrendezett lakásán Bécsből érkezett vendégei: Dr. Ádám és nq'e, Beck Éva tiszteletére, amelyen számos newyorki barátjuk, valamint a West Coast-ról érkezett Honig Éva is résztvett. A kitűnő, baráti hangulat hosszú ideig emlékezetes lesz a résztvevők számára. Lunzer György, az amerikai magyarzsidó társadalom patinás, nemes alakja, hosszú betegség után elhúnyt. Feleségének, Mártának, aki éveken át az igazi zsidó feleség odaadásával, hősiesen ápolta, valamint gyermekeinek szívből jövő, baráti részvétünket fejezzük ki. DOROGI DEZSŐ Dorogi Dezső, a newyorki magyarzsidó közösség közszeretetben álló személyisége, súlyos betegségben, hosszú szenvedés után elhúnyt. Pollatsflc Lici és André, a Vüágszövetség vezetőségi tagjai sógorukat gyászolják az elhúnytban. Szerkesztőségünk özvegyének és egész családjának szívből jövő részvétét fejezi ki.