Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)

1981-09-17 / 11. szám

1981 szeptember 17. NEW YORKI FIGYELŐ DR. JESURUN ÉUJAHU (NATANJA): KÉPEK EREC JISZRAÉL TÖRTÉNELMÉBŐL AZ ÚJ „ZSIDÓ HÁBORÚ Az 1945-ös esztendő - ami a helyzetet, a reményeket és a hangula­tot illeti - hihetetlen változásokat hozott az erec-jiszraélizsidó lakosság életében. Az év elején még dúlt a ,szezon", azaz a „vadászati idény". A Hagana egy külön e célra kiképzett osztaga lesben állt és tucatjával fogta el az Ecel harcosait, hogy kiszolgál­tassa őket az angoloknak. Mindenki testvérháborútól tartott. Hogy ez nem következett be, bizony eléggé megrendült Begin-nek, az Ecel pa­rancsnokának tekintélye felbőszült katonái között. Csak a későbbi tör­ténetírásjegyezte fel ezért a hazafias magatartásáért aranybetükkel a ne­vét. Májusban kapitulált a letaposott náci Németország s most már min­denki azt várta, hogy Anglia végre rámosolyogjon a sokat senvedett zsidóságra és megnyissa az ország ka­puit a bevándorlók előtt. Szeptem­berben kiderült, hogy Attlee és Be­­vin munkáskormánya rosszabb, mint minden elődje s végleg fel akarja sá­­molni a cionizmust. Ennek mód sere a hírhedt, 1939-ben kiadott Fehér Könyvből ismeretes: A zsidó beván­dorlás teljes beszüntetése és előké­szület a palesztin állam felállítására. Ennek logikus következménye volt, hogy októberben egy esült a három földalatti mozgalom: A Cionista Szervezet hivatalos védereje, a Haga­na, valamint az angolok ellen már évek óta harcoló két katonai serve­zet: az Ecel és perse a Lechi, azaz a Stern-csöpört. Úgy lát sott, hogy végre a jisuv többsége, még az anglo­­fflek is belátták, hogy: Erővel kell Angliát kényseríteni. — Mire ? — kérdezte Móse Szneh, a Hagana vezérkari főnöke, a három servezet november elsejei ta­nácskozásán. Mire kell kényseríte­ni? - Volt ebben a kérdésben valamiii a nagy eséről híres Szneh intellektu­ális huncutságából. Azon az éjjel kel- J lett lezajlania a három servezet első! nagy közös akciójának az angolok I ellen s a vezetők utolsó megbesélést j tartottak. Jiszraél Galili, aki egy évvel ez­után Szneh helyébe került s nem ra-1 jongott különösebben újdonsült Jobboldali.' partnereiért, rosszked-] vűen jegyezte meg: mm Specializing in A Fine Line OF vi DRESSES AND SPORTSWEAR föres Glue !$outi(fue 68-47 DARTMOUTH STREET (NEAR THE TENNIS STADIUM) FOREST HILLS. N. Y. 11375 Ctm — Nincs semmi értelme most er­ről vitatkozni. De Begin nem hagy­hatta só nélkül Szneh kihívását s nagy komolyan válasolt: Zsidó kor­mányt kell alakítani külföldön, nem­zetközi elismerést serezni s általá­nos lázadással kényseríteni Angliát a kivonulásra. A találkozás negyedik résztve­vője, Natan Jeliin Mór óvatosabb volt. Bár Anglia ugyancsak meggyen­gült a háborúban, — mondta — s rö­videsen meggyűlik a baja ázsiai koló­niáiban, még elég erős ahhoz, hogy leverjen egy polgári ellenállást. Nem lehet bevonni az egész népet a hábo­rúba. Ezt a három servezetnek kell elvégeznie úgy, hogy bár fokozódó erővel sújtja a kormányzatot a legér­zékenyebb pontjain, mégse adjon ürügyet az egész zsidó lakosság meg­büntetésére. A terrornak olyan hely­zetet kell teremtenie, hogy Angliá­nak ne legyen érdemes fenntartani uralmat Erec Jiszraél felett. Szneh legyintett kezével és be­fejezte a vitát: Ti mindketten egy tá­volijövő zenéjét halljátok. Zsidó kor­­mány...lázadás...Anglia kivonulása... Egyelőre ütni kell Anglián, megté­pázni a brit oroslán sakállát, presz­­tizsét, hogy változtasson politikáján s az arabok helyett nekünk kedvezzen. De azt hiszem, már mehetünk haza. Szeretném már hallani a holnap reg­geli híreket. Nos, a másnapi hírek alaposan megrázták az ország lakosságát zsidó­kat, arabokat egyaránt. Megdöbben­tették a kormányzatot s ámulatba ejtették az egész világot. A Hagana emberei 186 helyen felrobbantották , a palestinai vasúti hálózat sínéit.Ros Hanikrától egészen Rafiachig, Liba­nontól az egyiptomi határig. Megbé­nították a közlekedést Jeruzsálem és Jaffó között. A kár nem volt súlyos, ft családban gyász' van, fóré I bizalommal ahhoz^iki már közel I éve szolgába New York magyarságát: GILBERT PETERS temetkezési igazgató 4120 Broadway,New York City Tel.:(212)879-5404 Temetkezési szolgálat New York területén KEWYORKI FIGYELME, így évi «Wfretéi »10 diját □ csekkben mellékeiéin □ kérem számlásai Sér......................................... AZ ANGLIAI MAGYAR ZSIDÓK EGYESÜLETÉNEK TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉSE Az Egyesület nemrégen tartotta meg új helyiségében, a Willesden and Brondes­­bury Synagogue épületében, 143-145 Brondesbury Park, London, N. W. 2. alatt tiszt­­t újító közgyűlését. A tisztikart és választmányt egyhangúlag választotta meg a szép . számmal megjelent tagság. Donáth László elnök. Winter György alelnök, Kay Valy főtitkár, Beran Lívia helyettes főpénztáros, dr. Baracs György jogi tanácsadó. Erdőházi Hugó választmányi elnök felszólalásai az egyetemes zsidóság és Izrael problémádnál, kulturális kérdések­kel, az Egyesület elmúlt évi jótékonysági, financiális, valamint jogi helyzetével és az el­következő év programmjaival foglalkozott. Több kulturális előadást terveznek az izraeli diplomácia és az angol zsidó közélet képviselőinek közreműködésével. A közgyűlésen jelentették be, hogy az idei jótékonysági Chanuka Bazárt ismét a Porchester Hall báltermében, november 26.-án tartják meg. Ennek előkészítését már megkezdték Kay Vali és Adler Rózsi irányításával. Az Egyesület bulletinje, a Híradó a nagy ünnepekre hat oldalas számot ad ki Erdőházi Hugó szerkesztésében. A közgyűlésen résztvevők nagy szomorúsággal emlékeztek meg Barzilay István, az Új Kelet kiváló szerkesztője és Szenes Erzsi, a nagy magyar-zsidó költőnő elhuny tá­rói de bebizonyította a kormánynak, hogy ha a Hagana úgy akarja, akkor megbéníthatja a birodalom közle­kedési vonalait a Közelkeleten. A Palmach elsüllyesztett három kis ha­jót, mely a partokat megközelítő, menekülteket szállító illegális hajók­ra vadászott. A Sternisták különak­­ciója, az olajfinomítók felrobbantása nem sikerült, de bebizonyosodott, hogy nincs olyan katonai célpont az országban, ahova ne tudna el és be­jutni az ellenállási mozgalom. A Hagana új, titokban terjesz­tett újságja, melynek szerkesztői, köztük a kiváló Eliezer Livne, jóval radikálisabbak voltak, mint a cioniz­mus politikai vezérei, ünnepélyesen megígérte, hogy a november elsejei akciók csak a kezdet kezdetét jelen­tik: Nem nyugszunk addig, míg Bri­tannia kivonja hazánkból katonasá­gát, hogy megalakulhasson az önálló zsidó állam. Ez és semmivel sem ke­vesebb a programmunk. Nem volt ebben semmi túlzás. Az elkövetkező tíz hónapban rob­bantás robbantást, szabotázs-akció a másikat követte. Az angol-amerikai vizsgáló-bizottság, mely az országot járta s adatokat, véleményeket, be­nyomásokat gyűjtött jelentéséhez -A JACK P. EISNER INTÉZET SZEPTEM­BER ÉS OKTÓBER HAVI ELŐADÁSAI Előző számunkban ismertettük a Ci­ty University keretében, dr. Braham pro­fesszor vezetése alatt működő tudományos intézet őszi programmját. Ezúttal a szep­temberi és októberi előadások rendjét kö­zöljük az alábbiakban: September 24 German Jewry’s Responses to Modem Anti-Semitism Professor Jack Wertheimer, Jewish Theological Seminary October 1 The Halacha and the Holocaust Professor Jonathan Helfand, Brooklyn College October 15 The Struggle for an Allied Jewish Fighting Force Professor Monty N. Penkower, Touro College I October 22 i Jewish Fate in the Holocaust: Martyrdom or Meaninglessness? An Overview of the Debate Dr. Irving Greenberg, National Jewish Resource Center October 29 Attitudes Toward the Prosecution of War Criminals in the U.S. Mr. Allan A. Ryan, Jr., U.S. Justice Department világosan láthatta, hogy merről és merre fúj a szél. S ez a szél a legjobb úton volt, hogy viharrá erősödjék, mely megrázza négy sarkán az őszbe hajló, vénülő, leveleit hullató angol birodalom lombozatát... Közelednek ünnepeink ! W5 Minden alkalomra a legpraktikusabb ajándék * a CÉ£EK szA unyhun. DR. KRAUSZ FÜLÖP fordításában és magyarázataival | < < > <» o u <• < I SULCHAN ARUCH magyarul és héberül, 3 kötetben Mózes 5 könyve,angol-héber, 2 köt. Dr. Pollák Miksa Magyar-héber imakönyv Dr. Hevesi Simon: Imakönyv magyar-héber Deutsch Henrik: Imakönyv,magyar­­héber Dr. Hevesi Simon: Ünnepnapi imák Dr. Kiss Arnold: NOÉMI - Imád­ságok zsidó leányok számára Chayye Adam, Kicur Sulchan Aruch 4 részben, két kötetben M. GOLDSTEIN 4418-16th Avenue, Brooklyn, N.Y. 11204 MIRJAM magyar nyelven A viliit« ni a «»var zsidóvá giinak élele

Next

/
Thumbnails
Contents