Newyorki Figyelő, 1979 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1979-12-04 / 16. szám
NEWYORKI FIG VELŐ Tájé á at ft é IV. évf. 16. szám — 1979 december 4. — Ára 25 cent Ésiwmt räoanaetaei Ul T-Mi-il Diplomáciai figyelő UNITED NATIONS EGYESOLT NEMZETEK AZ ELEFÁNTBÉBI HAJSZOLÁSA A Khomeini által diktált iráni terrorizmus még a sok pofonhoz és meglepetéshez szokott nemzetközi diplomáciát is megrőkönyitette. A demokratikus államok gyengék, erőtlenek és tapasztalatlanok a nemzetközi terrorizmus kezelésének eszközei terén. Az egész ügy az első órákban megszűnt volna létezni, ha a nagy Amerika ugyanazt teszi Teheránban, amit Izrael tett Entebbében. Hogy a helyszíni viszonyok ezt nem tették lehetővé, az üres kifogás és szégyenteljes gyengeség jele.Arra való hivatkozás pedig, hogy a túszok életét nem akarták veszélyeztetni, határtalan naivitás, mert jobban már nem lehet a túszok élete veszélyben, mint most. Végül pedig a gyermekes hit a demokrátiikus elvek győzelmében és a meggyőzés sikerében elkeseredést vált ki azokból, akik a múltbeli tapasztalatokból okulva jobban látják a következményeket, mint amerika naiv kormánya. Az a koldushoz illő magatartás, amit az Egyesült Államok ebben a szörnyű kérdésben tanús.t, amikor segítségért kéregét nemzetközi szinten, a világb róságnál, az Egyesült Nemzetekben, támogat egyéni vállalkozásokat, mint önkéntesen tárgyaló képviselőket, kész arra, hogy elfogadja Jaszir Arafát „segítő kezét " és így tovább, páni félelemmel tölt el bennünket Amerika jövője felett. Közhely számba megy már a kérdés, mit tett volna hasonló helyzetben a szocialista Szovjetunió vagy a demokratikus Izrael ? Az üres fenyegetés, hogy Amerika nem riad vissza katonai akciótól, ha a túszok hajaszála meggörbül, csak mosolyra fakasztja az életüket az imámért boldogan feláldozó, fanatikus diák-terrorlegényeket, akiknek sikerül a világ legnagyobb hatalmát nevetségessé tenni. A sah kiadására irányuló követelés még erősebben nyomja vízbe a diplomáciailag fuldokló Amerikát. Itt volna az ideje, hogy az amerikai közvélemény szembenézzen a sahhal kapcsolatos valósággal. Az iráni trón volt birtokosa semmivel sem több erőszakot nem követett el, mint a többi, számtalan más állam feje, akit aztán erőszakkal eltávolítottak és másfajta erőszakot tettek helyébe. Amerikával való viszonylatában a sah kitűnő üzleti partner volt évtizedeken keresztül és amellett számtalan iráni diáknak tette lehetővé az amerikai egyetemeken való kiképzésüket. Ha tehát a jelenlegi erőszakuralom az előző erőszakuralom vezetőjét bíróság elé akaija állítani, az az ő dolga, de azért nem k.vánható Amerikától, hogy régi barátját a kétségtelen kivégzésre átadja az új terrorista uralomnak, megszegje nemzetközi jogi kötelezettségeit és hátat fordítson régi szövetségesének. Kissinger álláspontja tehát tiszteletreméltó és az egyedüli becsületes vélemény. Ha a világ látni fogja, hogy Amerika nemcsak saját diplomatáit képtelen megvédeni, de barátait is elárulja, akkor az Egyesült Államok hamarosan elveszti világhatalmi helyzetét és az államok sorában az űzött elefántbébi sorsára kerül. Y-prop. aücust mm 177 SOMERSET PR* P.O.B. 1084 NEW BROHSWCK N.J« 08902 A Biztonsági Tanács az Egyesült Államok kérésére az iráni helyzetet tárgyalja.Az ügyet valójában Waldheim főtitkár terjesztette a Tanács elé, mert álláspontja szerint a kubai feszültség óta nem volt helyzet, amely ilyen nagy mértékben veszélyeztetné s világbékét. Carter maga nyíltan elismerte, hogy Amerika tekintélye forog kockán. A diplomáciai egyensúly másik oldalán álló hatalmak ugyan titokban a markukba nevetnek, de ennek nyíltan nem adnak hangot, mert belátják, hogy az ilyen terrorcselekmény még náluk is, tehát a „legjobb családban" is megtörténhetik... Ahogyan a sajtó kifejezi magát, Iránt a Tanács valamennyi tagja elítéli. A különbség csak az elitélés tónusában mutatkozik meg... IZRAELI FIGYELŐ Az izraeli politikának jelenleg két gyújtópontja van. Az első Sákáá nablusi polgármester kiutasításának ügye, a másik pedig Élőn Móré telepeseinek átköltöztetése. A nablusi polgármester kétségkívül legerősebb támogatója a PLO-nak és megjegyzései nem hagytak kétséget afelől, hogy elnézi és könnyen megbocsátja a terrorcselekményeket, amelyek számos izraeli életébe kerültek. A katonai kormányzat kiutasító végzést hozott a polgármester ellen és őrizetbe vette. Az fellebbezéssel élt, a kiutasítás felfüggesztésre került és a végső szót az izraeli legfelsőbb bíróság fogja kimondani. Az arab polgármesterek szimpátiából valamennyien lemondtak és az izraeli közélet erősen hullámzik a pro- és kontra-vélemények között, helyes-e vagy sem a PLO-szimpatizáns polgármester eltávolítása.. Mindenesetre kétségtelen, hogy az ilyen probléma egyedül a teljesen demokratikus izraeli közéletben merülhet fel. Máshol már régen kitörték volna a nyakát. Csakhogy a jó izraeliek nagyon finnyásak, amikor olyanokról van szó, akik életükre törnek. Ilyenkor erősen tekintettel vannak a demokratikus elvekre. Bezzeg, ha Begin tesz valamit, ami az ellenzéknek nem tetszik, akkor hangosan követelik a miniszterelnök menesztését... Az izraeli legfelsőbb bíróság megállapította, hogy Élőn Móré telepesei jogellenesen foglalták el az arabokat illető területet, mert a jogszabály előírja, hogy arab magántulajdonban volt területet csak biztonsági okokból lehet kisajátítani, viszont a szóbanforgó területen biztonsági okok nem játszanak szerepet. A kormány igyekszik késleltetni az áttelepítést, de a bíróság jogerős döntését végre kall hajtania. Belpolitikai figyelő Vegyes érzelmekkel tölt el bennünket a hír, hogy Philip M. Klutznick lett a Carter kormány új kereskedelmi minisztere. Köztudomású, hogy a Carter-kabinet új tagja ezideig a zsidó világkongresszus elnöke volt. Erről kinevezése után nem mond le, hanem „szabadságot' vesz magának. A kinevezés arra enged következtetni, hogy Carter elnök továbbra is számít a zsidó szavazatokra újraválasztása érdekében. Klutznick nyilván megtiszteltetésnek veszi a kinevezést, de ez egyben arra is kötelezi, hogy a választási küzdelemben Carter oldalán maradjon. Minden jel arra mutat tehát, hogy az amerikai zsidó szavazók ismét a politikai naivitásnak végzetes betegségébe esnek és ügyet sem vetnek arra a tagadhatatlan tényre, hogy a Carter-kormány uralomra kerülése óta Amerika a nemzetközi szinten diplomáciailag és gazdaságilag is a legmélyebb pontra sülyedt.
