Newyorki Figyelő, 1978 (3. évfolyam, 1-17. szám)
1978-01-10 / 1. szám
6 NEWYORKI FIGYELŐ 1978. január 10. (Balról jobbra.) Schneier Arthur főrabbi, Armand Kaplan, A zsidó világkongresszus nemzetközi osztályának vezetője, munkatársával, Nánási Miklós, a Világszövetség amerikai elnöke, Nánási Jolié, a női osztály elnöke, Keller László, igazgatósági másodelnök Nem kell sokat okoskodni, filozofálni, rejtelmes erőket keresni, mikor régi dolog, hogy a történelmet a férfiak teremtik és a férfiak bolondulnak a nőkért, így a kis huncut nők befolyásolják az emberiség történelmét, főleg azzal, amit Évától kaptak örökségbe. - No ne tessék rosszra gondolni, és a születés titkára gondolok. A szerelmi és női viszonylatokban való történelmi kiértékelésről máskor írok, most folytatom a remek jósnő szavait: Szerinte, amit tisztán lát a kávéban, hogy Délafrika fehér lakosainak felkérésére Sammy Davis, Jr. Délafrikába költözik és elvállalja Fehér-Délafrika államelnökségét. Cserébe, nemzetközi megállapodás alapján. Moszkva hozzájárulásával, a washingtoni Fehér Házat a jövőben Fekete Háznak fogják hívni. Az év legnagyobb társadalmi meglepetése, jósnőm szerint, az lesz, hogy Gábor Jolié egészséges gyermeket szül és féljura, aki romániai eredményes kúráról tért haza, már keresheti a jámbor operatőrt, aki a nyolcnapos gyermeket felvéteti Ábrahám frigyébe. (Folytatás a 10. oldalon) KARDOS LÁSZLÓ; Az én Figyelőm AZ ORSZÁGOS RABBI KÉPZŐ INTÉZET CENTENÁRIS ÜNNEPSÉGEI (Folytatás a 3. oldalról) A külföldi zsidó hitközségek képviselői rótták le tiszteletüket és elismerésüket ezután az Intézet előtt, majd Schneier Arthur főrabbi hímzett Tóra-köpennyel ajándékozta meg az Intézetet. A cseh zsidóság ajándéka egy Tóra-tekercs, a jugoszlávé pedig egy emlék-Megilla volt. Az ünnepség külföldi résztvevőit az Intézet épületét ábrázoló, magyar és héber feliratú emlékéremmel és a kórus hanglemezével ajándékozták meg. Dr. Nachum Goldmannt egyébként budapesti tartózkodása alkalmával Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke is fogadta. Az Országos Rabbiképző Intézet centenáris ünnepségei messzehangzó jelentőségűek és kétségtelenül az egész emberiség megbékélésének szolgálatában álltak. KÉPEK AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ INTÉZET ÜNNEPSÉGEIRŐL (Balról jobbra:) Héber Imre, a MIOK elnöke, Jakov Frischman moszkvai főrabbi (a mikrofonnál), dr. Nachum Goldmann, dr. Scheiber Sándor THi WOUD-FAMOUS«AITH SPAS Of ROMANIA ma-PAKK-HORN NORTH for RHIUMAHSM - ARTHRITIS GEROVITAL for REJUVENATION Spocfof Croup Mtoot AvdhUb Sea A Air - Tours/Cruises ROMANIAN mil SMS 4 TOMB, Im. 342 Moditon Avwmm, Now York, MY. 10017 ToLs (111) «024080 ____ Eljött az újév, előbujtak a leveli békák és jósolnak, mi történik 1978-ban. Silbiger Boriska utódja, az élesszemű Lola, javasasszonyok módjára összegyűjtötte az 1977-ből megmaradt kávémaradékokat, hamutálcák eredményét és nem elég, hogy a régi Halotti Beszéd alapján „isa por és hamu vagyunk,, — az össze jósok, jósnők és hasonlók az isából, porból és hamuból a szerencsésnek induló 1978 történetét előzetesen megmagyarázzák. Miért mondom, hogy szerencsésen indul az év ? Mert, akár hiszik, akár nem, az év első percében egyetlen ország sem üzent hadat a másiknak, nem dobták le az atombombát, egyik vaíjú sem vájta ki a másik szemét (valószínűleg azért, mert a sötétben nem találta meg...). A newyorki zsidó körökben is szeretettel koccintották a poharakat, nem tudva, mit hoz a holnap. A mi kis világunkban már azt is szerencsés jelnek tekintik a madár- és hamujósok, ha nem történik semmi. A madár útjáról megpróbálni megmondani a múltat és jövendőt, Anatole France elveinek megtagadása. Jósaink nem akarnak tanulni a nagy francia írótól, hogy három dolgot nem lehet utólag megállapítani: a hal útját a vízben, a madár útját a levegőben és a férfiét a nőben. Nahát, így ezekből jósolni sem lehet. Egy román jósnő ismerősöm közölte, hogy ő ugyan nem hisz Drakula létezésében, de pontosan tudja, hogy személy szerint én mikor és kinek fogom elharapni a nyakát és kiszívni a vérét, — nőről lévén szó. Hiába magyaráztam neki, hogy bár fogaim látszatra ragyogóak, de koromnál fogva már csak vicsor van, harapás viszont kevés. Román jósnőm azt is megmondta, hogy Izrael és Egyiptom barátsága nagyon el fog mélyülni, mert Szadat nem Begin miatt utazott Izraelbe, még Golda miatt sem, hanem egy másik szoknya miatt, amit viszont egy fiatal huncut zsidó menyecske visel, akivel Szadat washingtoni tárgyalásai alatt ismerkedett meg. Szóval, mint már annyiszor, keresd az asszonyt, amíg a férfiak világtörténelmet csinálnak. Román barátnőm szerint Szadat még szakításra is hajlandó minden régi szerelmével és ha esküvőre kerül sor, Kádár János lesz a tanú és Salgó főrabbi végzi az esketést, mert az ármányos menyecske magyar származású, mint mindenki a világon, — természetesen Szadat és Begin is. Hogy hova el nem jutnak ezek a magyar k..., k..., k...icsikék (meg vagyok fázva és azért tüsszögök)! Egyébként drága jósnőm azt is elárulta, hogy Egyiptom és Izrael vitás kérdéseiben Arafát, mint teljesen pártatlan, elvállalta a döntőbíró szerepét. Szakképzett bádogos-szerelő (plumber), fűtőtest-javító szakember, kórházban, old age home-ban, nursing home-ban, vagy hasonló intézménynél állást keres. Érdeklődés telefonon: (212)871-1866 Bármikor hívható.