Newyorki Figyelő, 1978 (3. évfolyam, 1-17. szám)
1978-11-30 / 16. szám
1978 november 30. NEWYORKI FIGYELŐ 5 FLÓRIAN TIBOR: MONDATOK Milyen féltve nézi a szülő az anya ölének védettségéből elinduló gyermekét. Az első tipegő lépésektől fogja a kezét, mig el nem éri a küzdelmes élet küszöbét.És utána magára marad és messziről figyeli a belőle kinőtt, magányos, külön világot. Alig néhány évtizednyi az út a „Szegény kisgyermek panaszai" tói, Kosztolányi versekben fölsíró aggodalmától a „gangbe" vetődött, sikátorokban csavargó, a narkotikumok mámorába süppedt fiatalokig. Az emberi közösség ellen forduló, kést forgató, bombát lengető terroristákig. Milyen rövid az út az időben és mekkora a távolság, a térben.a huszadik század elejétől, a két világháborún át, a hatvanas évekig. A család tiszta, fegyelmezett életétől a züllés mocsaráig. A Nagasakira ledobott atombomba nem végzett akkora pusztítást, mint modern korunknak gyűlöletet hirdető dogmái és azok a forradalmi szellemek, akik a nagyobb szabadság ürügyén a szülőket, az iskolát és az ifjúságot szembeállították egymással. Életünket lefelé taszították egy olyan lejtőn, melyen már csak egy általános lelki megújulás tud megállítani. xxx Ablakomat egész éjjel zörgeti a hegyek között kavargó szél. Olyan az idő odakint, mintha riadót harsognának a fák. Honnan jön a támadás és micsoda hadsereg közeledik a sötétség fekete leple alatt? A roham újra és újra elindul. Remeg a ház. Félálomból éles reccsenés riaszt, mintha ketté akarna nyílni a tető és a fal. Az erdőből ezer torok üvölt. Megvonaglik és fóljajgat a föld. Recsegő ágyamban álmatlanul várom mig az éjszaka és a szél ostroma végetér. így utazom riadtan a hajnal felé, mig a függönyön áttörő első napsugár intésére a vihar megáll és olyan óriási lesz szobámban és a kertben a csend, hogy meghallom egy kis madár kopogását az ablakon. Visszafojtott lélekzettel figyelem. Egy üzenetet közvetít, s hogy megértsem és az övénél tökéletlenebb emberi szavakkal tovább adhassam, egyre ismétli ütemes morse-jeleit. Ugye azt mondod nekem és mindnyájunknak kis madár: ,A nyugtalanságot mindig legyőzi a béke. Csak hinni kell benne és várni, várni türelemmel, mig hozzánk érkezik." xxx Évezredek óta üzen nekünk a Természet. Ó, hányán és hányszor kísérelték meg lejegyezni az újra és újra ismétlődő üzeneteket. Barlangok falára vésett jelekkel, papirusz-tekercseken, agyag- és kőtáblákon, költők lázban fogant verssoraival, képek és szobrok mindenki nyelvén beszélő színeivel és vonalaival, a zene föl-fölvillanó varázslatával. Primitíven, tökéletlenül, dadogva, vagy az isteni szikra felvillanó fényénél, a lényeget majdnem kimondva, közvetítette az ember az idő és tér határait nem ismerő, határtalan Világ üzenetét. (Folytatás a 10. oldalon) A MAGYAR ZSIDÓKKAL SZEMBEN TANÚSÍTOTT BÁNÁSMÓD a nácik Által elfoglalt europaban (A Jód Vaxm-sorozat XII. tanulmánykötetében megjelent tanulmány magyar fordításban.) Dr. BRAHAM L. RANDOLPH 9., befejező közlemény &lovákia A szlovák zsidók az elsők között voltak, akiket a Wannsee-konferencián megalkotott „végleges megoldás" programm érintett. Szlovákiából a deportálás 1942 márciusában indult meg és október végéig közel 58000 zsidót, Szlovákia zsidóinak 75 százalékát „áttelepítették." 71 Többezer szlovák zsidó, akik közül sokan magyarul beszéltek, elmenekült és menedéket talált Magyarországon. Nagyon nehéz ugyan megállapítani, voltak-e magyar állampolgárságú zsidók a deportáltak között, de a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy a magyar zsidókat éppen úgy alávetették az ún. zsidó kódex-ben hozott megkülönböztető rendelkezéseknek, mint a szlovák zsidókat. A magyar kormány számos esetben közbenjárt a szlovákoknál azzal érvelve, hogy magában Németországban volt magyar zsidók is akadálytalanul gyakorolhatták gazdasági tevékenységüket. 1942 március 26.-án Hans Elard Ludin, a pozsonyi német főmegbízott zavarba ejtő kérdést intézett a német külügyminisztériumhoz ebben az ügyben. 72 Május 12.-én Rademacher bizalmasan tájékoztatta Ludint, azzal a kifejezett utasítással, hogy erről ne tájékoztassa a szlovák kormányt, — hogy bár Németország igyekszik a külföldi zsidókat kiküszöbölni az ország gazdasági életéből, ezt nem teheti meg a vagyonok arizálása és hasonló megkülönböztető rendelkezések terén olyan államok zsidó polgáraival szemben, amelyek a Harmadik Birodalom ellen megtorló intézkedéseket tudnának előidézni, mint Anglia, az amerikaiak és a Szovjetunió. Megjegyezte, hogy magyar zsi-^ dók szerepe a Birodalom gazdasági életében minimális volt. A magyar kormány nyomásának eredményeként,amely arra irányult, hogy megállapodást hozzanak létre a szlovákiai magyar zsidók személyi és tulajdoni érdekeinek mikénti kezelése tárgyában, a berlini szlovák követség utasítást kért a német külügyminisztériumtól 1942 június 23.-án. Bár a szlovákok feltételezték, hogy az arizálás kérdésében nincs különbség szlovák és magyar állampolgárságú zsidók között, a feltett kérdések érzékeny és alapvető politikai meggondolásokat érintettek, amelyeket egyedül a németek'oldhattak meg. A németekkel való megbeszélést a német-szlovák biztonsági szerződés 4. fejezete is előírta, amelyben Szlovákia magára vállalta, hogy külpolitikáját összhangba hozza a Birodaloméval. A magyarok által felvetett kérdésekre vonatkozólag a szlovák követség a következők tisztázását kérte: 1. Joga van-e a magyar államnak, hogy magyar állampolgárságú zsidók tulajdonát magyar árják arizálják ? Ennek végrehajtása magyar vagy szlovák állampolgárok vagy jogi személyek (cégek) útján történjék, amelyek Szlovákiában magyar tulajdonban vannak, vagy pedig ilyen jogi személyek útján, amelyek Magyarországon vannak? 2. Az arizálást magyar megbízott vállalat vagy a szlovák hatóságok hajtsák végre? 3. Vannak ilyen természetű megállapodások érvényben a Birodalom és Magyarország között? 4. Milyen szabályozás alá esnek az ilyen tulajdonnal szemben támasztott igények és azok értékelése ? 7^ A válaszokat nem adták meg azonnal. A szlovákok által felvetett kérdéseket a német külügyminisztérium számos osztályában vitatták meg. 75 1 942 november 30.-án Ludin irodája ismét megkereste a külügyminisztériumot és annak tisztázását kérte, vájjon van-e titkos magyar-német megállapodás a birodalomban élő zsidók kezelésére vonatkozólag. Vojtech Tuka miniszterelnök szerint a magyarok ismételten sejtetni engedték 7S ezt, amikor az ő ügyükben Szlovákiára nyomást gyakoroltak. A politikai vonatkozások tisztázása után, amelyek a szlovákok által felvetett kérdések során merültek fel, végül is Klingenfuss 1942 decemberében érintkezésbe lépett a pozsonyi német követséggel, közölte a hivatalos német választ azzal a kikötéssel, Hogy aZt csak akkörf használják fel, ha feltétlenül szükséges. Lúd innak biztosítani kellett a szlovák kormányt, hogy gyanúja alaptalan és hogy a zsidóellenes intézkedéseket a Birodalomban egyöntetűen alkalmazzák. A zsidóellenes rendelkezések végrehajtása terén mutatkozott eltérések annak a ténynek voltak tulajdoníthatók, hogy az érintett kormányokkal történt megállapodásokat különböző időpontokban írták alá. Az egyes kérdésekre vonatkozólag adott válaszban Klingenfuss hangsúlyozta, hogy a magyar zsidókat nem részesítik a Birodalomban kivételes bánásmódban, ami alatt a következőket értette: 1. A Birodalomban levő magyar zsidók kivétel nélkül alá vannak vetve a zsidóellenes törvényeknek. 2. A Birodalomban levő magyar zsidók éppenúgy, mint a megszállott területen élők, megjelölés és áttelepítés alá esnek. Ezeket a rendelkezéseket részben már végrehajtották. 3. Az áttelepített magyar zsidók tulajdonát letétben kezelik a magyar állam javára, végső jogi rendezéstől függően. 4. A tulajdonjogok kérdését a területiség elvének megfelelően kell megoldani és ennek érdekében a magyar kormánnyal meg kell vitatni az ügyet. Klingenfuss egyébként megjegyezte, hogy a magyar kormány bizonyos fenntartásokat nyilvánított a magyar zsidók vagyonának az elfoglalt Nyugateurópában történt kezelését illetőleg és azt kívánta, hogy egy bizalmi útján képviselve legyen, amikor ilyen vagyontárgyak felett intézkednek. 77 Közben a szlovák-magyar viszony a magyar zsidók szlovákiai kezelésének ügyében továbbra is feszült maradt. 1942 december 15.-én dr. Malis, a berlini szlovák követség jogtanácsosa érintkezésbe lépett Lutherrel és azt panaszolta, hogy a szlovákok a magyarokkal folytatott tárgyalásaik során„nagy nehézségekbe" ütköznek. Arról tájékoztatta Luthert, hogy a német vonalvezetéssel egybehangzóan megmondták a magyaroknak, hogy vagy visszahonosítják zsidóikat vagy hozzájárulnak, hogy alávessék őket a szlovákiai zsidóellenes intézkedéseknek, „áttelepítést" beleértve. Mivel a magyarok a második javaslatot elutasították és nem mutattak hajlandóságot arra nézve sem, hogy a zsidó nemzetiségűeket visszahonosítsák, Malis annak az aggodalmának adott hangot, hogy ha a szlovákok egyoldalúan a magyar zsidók „áttelepítését"határoznák el, a magyar kormány esetleg a magyarországi szlovák állampolgárok ellen ellenintézkedéseket tenne. Ebben a vonatkozásban, — hangsúlyozta Malis, — a faji szempont nem jöhet szóba, mert az ilyen fajtájú intézkedéseket a magyar törvény nem ismer el különbségtételül. Luther ezután röviden tájékoztatta Malist a német álláspontról a Birodalomban levő magyar zsidókat illetően abban a szellemben, ahogyan Klingenfuss jegyzéke kifejezte a pozsonyi német követséghez írt szövegben és azt javasolta, hogy a szlovákok kövessék ugyanazt az irányzatot „annak érdekébén, hogy biztosíthassék az egyöntetű végre-78 hajtást egész Európában, ennek a kérdésnek megoldása terén " A szlovákiai magyar zsidók továbbra is részesültek a Kállay-kormány védelmében mindaddig, amíg ezt a kormányt el nem mozdították az 1944 márciusában bekövetkezett német megszállás nyomában. Mivel ebben az időben a helyzet már Szlovákiában viszonylag megszilárdult és a zsidókat sokkal jobban kezelték, mint Magyarországon, ahol az SS és magyar bérenceik megkezdték a gettósítás, koncentrálás és deportálás programmját, a menekülés folyamata megfordult és számos magyar zsidók keresett ménedéi- et Szlovákiában. Mindazonáltal a menedék csak ideiglenesnek mutatkozott, mert 1944 októberében, a Banská Bystrica-i felkelés elnyomásának nyomában, ismét megkezdődött a zsidók deportálása azok ellen, akik még Szlovákiában maradtak és számosán közülük ugyanazt a sorsot szenvedték amely magyarországi sorstársaikat érte. . . , . ,, , (Befejezesd 6. oldalon)
