Newyorki Figyelő, 1977 (2. évfolyam, 6-22. szám)
1977-06-16 / 14. szám
I 1977. június 16. o r NEWYORKI FÍGYELÖ DR. FÁBIÁN SÁNDOR: A Lan da u-yyilk A CURRENT BIOGRAPHY akként jellemzi Teleki Pált: - The great tightrope walker. - Igaz. Kiválóan képzett tudós. Egykor határozottan angolbarát. Kétségtelenül becsületes szándék vezette. Ez kevés. Teleki saját maga is belátta, hogy nem való a miniszterelnöki székbe. 1921. április 14.-én lemond. Kijelenti, örökre visszavonul a politikai élettől. Egyetemi tanárként kívánta szolgálni a hazát. 1938-ban azonban elhagyja egyetemi tanári székét és vesztére 1939. február 15.-én újból miniszterelnök 1941. április 3.-án elkövetett öngyilkosságáig. Szigorúan bíráskodott saját személye felett. Közvetlenül halála előtt gyónásként így nyilatkozott: — Sötétben topogtam, pedig a világosság felé kellett volna tartanom. — A NYOMOZÁS Sréter István úgyis, mint m. kir. honvédelmi miniszter, úgyis, mint néma levente végre megnyitotta ajkait és imigyen szóla: — A vizsgálatot egy katonákból és polgári hatóságokból álló bizottság fogja végezni. — Hát ilyet az alkotmány nem ismer. Fából vaskarika. Ez volna a kisebb hiba. Nagyobb baj, hogy úgy viselkedtek a gyilkosokkal szemben, mint a hímes tojással. Mit cselekedtek ? 1920. október 23.-án az újságokban közreadták a nyomozás első hírét. A cím ekként trombitál: — Kíméletlen nyomozásra utasították a Landau ügyban a hatóságokat. — A hangzatos kijelentést kevés tartalom követi. A cikk maga ezeket jelenti: — Dobé ellen 27 rendbeli csalás, hétrendbeli sikkasztás, lopás, rablás, magán(15. közlemény) A NAGY KÖTÉLTÁNCOS Óriási felzúdulás, felháborodás fogadta Teleki lagymatag megnyilatkozását. A tisztességes közvélemény nem értette, miért nem talált a banditákkal, a közönséges gyilkosokkal szemben a szótárában egyetlen elítélő szót sem ? Miért nem ejtett ki finom ajka egyetlen hangot sem az aljas gaztett megtorlásáról ? Gyáva, gyámoltalan, vergődő, dadogó, hebegő, félénk ember ült a végzetesen súlyos időkben a miniszterelnöki székben. Változatlanul helyeslem az ősi tanítást, hogy a válaszra, védekezésre természetszerűleg képtelen halottakról - vagy jót, vagy semmit - ne mondjunk. Igen ám I De most tetemre hívom a múltat a jelen és jövő számára, mit jelent az, ha pipogyák foglalják el az egész embert igénylő helyeket. Olyanokat illet a vezető pozíció, akik meg tudják védeni a jogbiztonságot és nem tűrik, hogy a hernyók lerágják az élet fájáról a leveleket, a virágot. Teleki egyetlen szürke, langyos szóval minősítette a Landau-ügyet: — Csúnya ! — jellemezte a borzalmas, szívbemarkoló gyilkosságot. Imigyen szokott rápirítani a szülő a kisgyerekre, ha netán bepiszkít: csúnya dolog, úgye, máskor nem teszel ilyen csúnyát. Szégyene a parlamentarizmusnak, ami valójában nem volt. A Duna partján emelkedő, büszke palota nyomorúságos koldusviskó, amelynek ereje, hatalma nincsen. Teleki meghúnyászkodva visszariadt az igazság kimondásától. Pedig a mulasztás, a tétlenség csak olaj a tűzre. Mulasztás az ősi római jog szerint, ha a cselekvő nem úgy viselkedett, ahogy a társadalom felfogása és az erkölcs szerint viselkednie kellett volna. Emlékszem, hogy ebben a szomorú korszakban Párizsban azzal kísérleteztek, hogy nyulakat kolerabacillussaI oltottak be. Arra azonban példa nem volt, hogy nyulakba férfias bátorságot injekcióztak volna. .. it’s good to have a MONY Planner behind you Alacsony költségű, évenkint megújítható, 100.000 dolláros biztosítást ajánlunk I Hogyan köthet 100.000 dolláros, alacsony költségű, évenkint megújítható életbiztosítást ? Az első évi prémium az alábbi összegű: 25 éves férfi: 233 dollár - 35 éves férfi: 275 dollár — 45 éves férfi: 538 dollár. A biztosítás legalacsonyabb összege 100.000 dollár. Kívánságra női prémium-mintát küldünk. - A terv 70 éves korban megújítható és 65 éves korban állandó biztosítássá alakítható, további bizonyíték kérése nélkül I Kérem, küldjön további részleteket az évenkint megújítható, időszaki biztosításról. Név............................................................. Cím............................................................ Város................Állam................Zip...... MONY FOR THE FUTURE Vegye igénybe szaktanácsaimat élet - és egészségbiztosítási, valamint egyéni és csoportos nyugdíjtervek kérdésében. Iijon, vagy hívjon telefonon: LEVI GOLDBERGER Room 800, 505 Park Avenue New York, N. Y. 10022 Tel.:(212)688-2000 laksértés, zsarolás, kettős házasság bűntettei címén folyik a nyomozás. A hatóság igyekszik összeállítani Sipos Kamilló és Ruzics Ferenc bűnlajstromát. Ruzics Ferenc ügyvéd szabadlábon van. Megtörtént azonban az intézkedés, hogy újra kihallgassák. (Remek!) Megtalálták a rendőrségen tett vallomásáról felvett jegyzőkönyvet. (Ez is remek eredmény !) Ebben Ruzics hangoztatja, hogy ő „agent provocateur,, volt, csak segített abban, hogy a katonai hatóság bebizonyította, hogy Landau vesztegetni próbált ! Heuréka ! Nagyszerű siker már az első lépéseknél ! íme I „Megtalálták,, Ruzics jegyzőkönyvét, amely megvilágítja ennek a gonosznak jóságos, segítő szerepét. Mit jelent ez az előráncigált „agent provocateur„-i mentőöv ? Elmondom a mesét: Dr. Ruzics Ferenc, a csavarteszű ügyvéd így védekezik: — A célom csak az volt, hogy a megvesztegetéssel próbálkozó Landauékat lépre csaljam. — Ebben az esetben azonban érthetetlen, miért volt szükséges a „kémkedő,, szegény zsidó bűnét súlyosbbítani azzal, hogy családjából egy-két tagot léprecsaInak.Hogy mennyire nevetséges ez a védekezés és hogy A katonai hatóság sem akart eltörpülni a polgári hatóság „eredményei,, mögött. íme a nyilatkozat: — A katonai hatóságok teljes erővel nyomoznak Dánszky főhadnagy viselt dolgai iránt is. Dánszky egyelőre szobafogságban van (micsoda vasszigor !) es a vizsgálat lefolytatása után fog kiderülni, hogy bűnös -e és le lehet-e tartóztatni. — Hihető ez ? Lehet-e mindezt komolyan venni ? Dánszky Mihály ? Igen, ő volt az, aki kijelentette, hogy nem a miniszter parancsol, hanem ő. Ő volt az, aki aláírta azt az okiratot, melynek felhasználásával Sípos Kamilló kiszabadította Dobé Nándort „24 órai tanúkénti kihallgatásra,, és ő volt az, aki Sípos Kamillóval szeptember 29.-én közölte: — Ma délután kimegyünk a kelenföldi laktanyába és ott a két Landaut megskalpoljuk. A teremtésit annak a két zsidónak. Most már egy millión alul nem adom. — így állván a helyzet, a katonai hatóság még mindig habozik és mérlegel: vájjon Dánszky bűnös-e és le lehet-e tartóztatni? Felesleges tovább elemezni a tesséklássék nyomozást. Lássuk, hogy döntött a bíróság ? Ruzicsék mennyire komolyan akartak zsarolni: ez kiderül onnan, hogy Ruzics már a Bristolban kapott 220 ezer koronát. Ha tehát „leleplezni,, kívánta Landau Elemért, akkor erre elég volt ez az összeg. Miért utasították, hogy másnap hozza el a többit ? (Folytatása következik) Családunk minden barátjának, valamint a szervezeteknek ezúton fejezem ki szívből jövő köszönetünket, hogy felejthetetlen, drága Édesapám, T T M N J Ó Z S E elhunyta alkalmával részvétükkel felkerestek és családunk gyászát enyhíteni igyekeztek. STRAUSS (FETTMAN) LORRAINE és családja A JERUZSÁLEMI MAGYAR-ZSIDÓ MÁRTIRERDŐ MEGNYÍLT A Magyar Zsidók Világszövetsége és a MUSZ-Szövetség közös akciójáról annak idején hírt adtunk és közöltük a magyar zsidóság mártírjainak kegyeletét szolgáló emlékerdő bejáratánál elhelyezett tábla képét is. A nagyszerű terv, amely méltóan örökíti meg mártírjaink emlékét, most került megvalósításra. Mindazok, akik elpusztult szeretteik emlékét faültetéssel kívánják megörökíteni, valamint azok is, akik most elhunyt rokonok, barátok keaveletét kívánják szolgálni, virágküldés helyett faültetést rendelhetnek a Szent Városban megnyílt magyar-zsidó emlékerdőben az elhúnyt nevére és az erről szóló oklevelet a Világszövetség és MUSZ irodája megküldi a hozzátartozóknak. Ugyanígy, örömteli esemény alkalmából szintén faültetésre lehet gondolni annak tiszteletére, akit az öröm ért. Egy fa ültetésének díja 3 dollár, nagyobb összegű adományok küldése esetén természetesen megfelelő számú fák ültetéséről gondoskodik a két szervezet. — Az eredeti — A híres magyar rétesek és mindenfajta finom sütemények 1437 3rd Avenue, 81. Street-nél Tel.: LE 5-8484 és BU 8-0660 Szerezze be gyógyszerszükségleteit megbízhatóan, oksón nálunk: HETMAN'S PHARMACY 6101—13 Avenue Boro Park, Brooklyn — Tel. 435-5644 — Beszélünk magyarul, héberül és jiddisül fe. A legfigyelmesebb kiszolgálás! E hirdetés felmutatói kedvezményben részesülnek! ...ek