Newyorki Figyelő, 1977 (2. évfolyam, 6-22. szám)
1977-09-07 / 18. szám
IV NEWYORKI FIGYELŐ 1977. szeptember 7. PR. FÁBIÁN SÁNDOR: BŐN BE VITTEM AZ APÁMAT Ünnepek előtt megismételt keserű elmélkedés Apácskával, a dédelgetett „Sanyika,, tréflit csempészett asztalára. Érted-e ezt, kedves Olvasóm ? Ne intézd el egy kézlegyintéssel, hogy régen történt, talán fantázia az egész... Nem igaz ! Több, mint hatvan esztendő távlatából is terhel a tragédia. Nem vígasztal az írás sem: Dr. WINKLER ERNŐNÉ MUNKÁCSI NOÉMI Minden barátjának, olvasójának, Izrael népének és az egyetemes magyar zsidóságnak békés Boldog ünnepeket kíván NEWYORKI FIGYELŐ SZERELSZ TŐSÉGÉ Atyánk, Királyunk ! Vétkeztünk Színed előtt. -Bűnöztem, mert esendő vagyok. Vétkeztem gyarlóságomban. Hús- és vérből vagyunk. Törékenyek, gyengék. Nem tudunk ellenállni a gonosz csábításnak. Nem teszünk különbséget a dicséretes jó és az útálatos rossz között. Hiába takargatnám, rejtegetném én is: nincs titok a földön, mit az Ég ne tudjon. Nyitott könyv Előtted az emberi élet. Mindent tudsz. Mindent látsz. És mindez korántsem friss felfedezés. Nem újszerű gondolat. Életem folyamán hányszor ugrottak elém a gyermekkor mulatságos rímei: Isten szeme mindent lát : El ne lopd a léniát. És mégis...Hányszor figyelmen kívül hagytam a komoly figyelmeztetést. Nem féltem, nem türtőztettem magam, hanem bűnt bűnre halmoztam. Elkövettem mindent, amit a Te rendelkezéseid szigorúan tiltanak. Vétettem az ellen, ami hitemnek parancsa. Megvalósítottam azt, ami tilos. Vétkeztem Előtted makacs, hajlíthatatlan akarattal. Vétkeztem Előtted, amikor babona, balhit, előítélet vezérelt tetteimben és nem a a Benned való törhetetlen bizalom. Vétkeztem Előtted könnyelmű, fecsegő szájjal. — ahogyan az írás mondja: — Mikorra lennék készen, kegyelmes Istenem, ha minden bűnömet felsorolni akarnám ? Akkora a sokaságuk, hogy alig viselhetem «I. — És mindeneken felül emészt, terhel engem olyan súlyos bűn is, amilyenhez hasonlót senki emberfia nem követett el. Ezért most vallomást teszek, töredelmes beismerő vallomást. Hadd mondjam el különleges, egyedülálló bűnbeesésem történetét. Ima Apám sírjánál A bűnök bűne. Szürke szavakkal beszélek. Nem cicomázok semmit. Mintha pesti irodámban diktálnám a gépírónönek a száraz tényállást. íme: A dátum: 1918. április 4. A bűnbeesés helye: Kassa. Megboldogult édesapám szülőhelyemről, Tállyáról a helyiérdekű vicinálissal utazott hozzám, Kassára, hogy születésnapon engem, a legkisebb fiát, „Sanyikét,, megöleljen. A román frontról kerültem, vissza. Mellemen a Károly-csapatkereszt és a sebesült-érem. A temesvári Garnizon Spital-ban frontszolgálatra alkalmatlannak minősítettek és a kassai dandárbírósághoz osztottak be. Apám látogatásának örömére szabadságot kaptam. Boldogan sétálgattunk. Arra gondoltam, hogy otthon nálunk 12 órakor ebédeltünk. Nem történhetett Mamácskával olyasmi, hogy pillanatnyi pontossággal ne tálalta volna az aranysárga, párolgó húslevest. Erre figyelemmel kellett most is lennem. Fogalmam sem volt, hol találok kóser vendéglőt. Bementem tehát patikus barátomhoz, aki útbaigazított, merre menjek, ahol látni fogom messziről a „kóser,, táblát. Betartottam az irányítást, kerestem a vendéglőt, de hiába: nem találtam. A járókelőknél nem érdeklődhettem, nehogy felkeltsem Apácska figyelmét. Már csak pár perc hiányzott a tizenkettőhöz. Elöntött a veríték. A Dóm toronyórája ütni kezdett, határoznom kellett. Hirtelen döntéssel belekaroltam Apámba és beléptünk Jasszus Mátyás tréfli vendéglőjébe. Halkszavú brochó. Leültünk egy sarokasztalhoz, természetesen kalappal fejünkön. Reszkettem, féltem a feltűnéstől, az étlaptól, melyet ha Apám kezébe venne, látná, hogy sertéssült párolt káposztával és vaddisznó áfonyával szerepel rajta fogásként. Kezet mostunk. Apám csendben elmondta a kenyérre az áldást. Majd a pincér megállt asztalunk mellett. Rögtön rendeltem: két húsleves, főtt marhahús paradicsommártással és valami sütemény. Gyorsan szolgálták fel az ételeket. Apám akkurátusán, rendszeresen evett, nekem nem ment le a falat a torkomon. Majd megfulladtam. Apácskánál feltűnt lehangoltságom. Adomákkal próbált felvidítani. Elmondta,, hogy az otthon nemrégen megindult vicinális vagonjaira ezt pingálták: K.H.V. Ezek a Kassa-Hidasnémeti Vasút kezdőbetűi. Tállyán azonban tréfásan így olvassák: Ki Hitte Volna ? Sőt, — tette hozzá Apám — a rosszmájúak így olvassák: Kár, Hogy Van... Kacagtam, vérfagyasztóan kacagtam, pedig háborgott a lelkiismeretem: Becsaptam Apámat, megcsaltam az Istent ! Tisztátalan ételt etettem „Én vagyok, aki elenyésztetem bűneidet és vétkeidre nem emlékezem többé.,, Kísértenek, visszatérnek a dermesztő, dübörgő rímek: Isten szeme mindent lát: El ne lopd a léniát. AMIT ELMULASZTOTTAM Nem bírom folytatni a vallomást, A homlokom csupa veríték. Nem vallók tovább, hiszen már mindent megvallottam. Meg kell nyugodnom, meg kell pihennem. Másról kell beszélnem. Nem a bűneimről. Másról. Egészen másról. íme, bemutatom az édesapámat: (Befejező rész a következő számban) FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA ! Előfizetek a NEWYORKI FIGYELŐRE. Egy évi előfizetés $7.50 díját G csekkben mellékelem □ kérem számlázni Név_______________________ Cím Lám hervad a virág és a rét pázsitja. Napjaink, mint tovatűnő árnyak. Ködös, őszi hajnal bús némaságában Adj erőt, Uram, hogy Előtted megállják. Lassan indulunk már A zimankós télbe. Merre visz a sorsunk ? Hol lesz utunk vége ? Ki lesz az üldözött, Nyugalmat ki talál ? Kinek sorsa élet, Kié lesz a halál ? Igába kit gömyeszt Bús rabságnak lánca ? Kié lesz szabadság, Mámorok varázsa ? Kinek lesz teljesség A messzi vágv álom. Ki az, kikin.' Mindig a hala ' ... »»DESSEN LAPUNKBAN! Sír, zokog az ének: UH. könyörülj, hisz Tőled jön minden Tőled jön az élet. Békét, boldogságot az egyetemes zsidó népnek és jobb jövőt a magyar zsidóságnak kíván Nagy ünnepeinken MÉSZA Central Rusiness Ilon *s Club szeretettel üdvözli minden tagját, a Club barátait és az egyetemes zsidó népet a nagy őszi ünnepeken
