Népszövetség, 1909 (3. évfolyam, január)

1908-01-01

2. oldal.

Országos Magyar Népszövetség

III. évfolyam. Január hó.

Tömegszemle.

A szocialisták egy kis változtatást okoztak a sablonon: a sajtót sztrájkjuk által arra kényszeritették, hogy részint elhagyja, részint pedig egy nappal távolabbra tolja a beszámolót, mely az újév reggelén szokott megjelenni a hírlapokban. A visszapillantás az összes tanulságokkal együtt önkényes munkaszünetes napon, aminőnek december 31-ikét publikálták, mind a mellett épp oly élénken foglalkoztatta a gondolkozókat, mintakár ha az igazságokat, a leszürődött konzekvenciákat világra lehetett volna bo- csájtani. Sőt élénkebbek lehettek a benyomások. Hisz a kép kedvezett a félig-meddig babonás hitnek, hogy, amily hangulat a búcsúzó év utolsó napját az uj esztendő elsejének megjelenésével összekapcsolja, azt kell az egész esztendőre prognózisnak tekinteni. Szociálista mozgalom lármája és kudarca az elmúltnak a jellemzője és ugyancsak ilyenféle mozgalmak meg nyilvánulása várható a következőben, amikor a választói reform egyre inkább az aktualitások élére kerül. Óhajtjuk azonban, hogy ennek a napnak, a szociálisták tömegnapjának a tanulságai hatással legyenek éppen azokra, akik hasonló szervezésekkel foglalkoznak és fontolják meg, hogy annál, ami kellemetlenséget okoznak a közönségnek, sokkal nagyobb károkat okoznak a munkásvilágban s magukat a szociális elveket Magyarországon alaposan kompromitálják a szakszervezeti kezelésben. Mondjuk meg azonnal az igazságot, a szociálisták nagy zajjal hirdetett tömegsztrájkja szőrös- től-bőröstől olyan volt, mint egy Duna- ünnepély. Óhajtjuk, hogy a hasonlat a továbbiakra is érvényben maradjon és a szociálistáknak ne jusson eszükbe a december 31-iki Duna-ünnepélyt megismételni.

Szívesen konstatáljuk, hogy a vezetők elrendelték a tömegsztrájkot, de ugyanekkor konstatálnunk kell a

közönség afelett való örömét, hogy a sztrájk nem sikerült. A félrevezetett munkásokat továbbá sajnálni kell, hogy őket jelszavak szolgálatába terelve, nekik éppen ama napon, amikor egész esztendei nehéz munkájukért külön julalmat várnak, anyagi és erkölcsi károkat okoznak. Nyilvánvaló lettegyéb- ként, hogy a munkásvilág már elunta azt a sok ide-oda ráncigálást és aki bement a vezér urak vállalkozásába, az vagy kedvetlenül ment, vagy erőszakkal hajtatott bele, de leginkább aki csak tehette megtagadta az engedelmességet és folytatta munkáját. így lett ez a tömegsztrájk a leghatalmasabb szocialista fegyver szomorú paródiája, a szociálisták ellenségei részére pedig kacagtató tömeg-kabaret. A „nagy sztrájk“ napján sem az ipari, sem a kereskedelmi, gazdasági és az életfolyamat fentartására szükséges másféle intézmények szünetelése nem látszott meg a városon. Az üzletek nyitva voltak. Mindenféle élelmi cikket megszerezhetett magának mindenki, úgy, amiként rendes napokon, ugyanolyan minőségben és nem drágább áron, mivelhogy az árak már amúgy is embertelen módon fel vannak srófolva. A kávéházakban lehetett reggelizni s ha itt-ott le is eresztették a rolló- kat, az nem volt befolyással se a kiszolgálásra se a kávé, meg a tea ízére. A pé- kekszéthordták a friss süteményt, a cukrászdákban elkészültek az ünnepi torták. A borbélymühelyekben mindenkit szépen megborotváltak, aki sima áb- rázattal akart megjelenni a világ előtt és senkinek se nyiszálták el a nyakát. Jártak a villanyosok, a konflisok, a fiakkerek, mindenki oda mehetett, ahová kedve tartotta és költhette a pénzt rogyásig, rendezhetett akár egy esztendőre való bevásárlást. A gáz, a villany funcionált, tán még fényesebben, mint máskor. Véletlenül a vízvezeték se romlott el, ami pedig minden sztrájk nélkül is nem egyszer megesik. Hiába kerestük a tömeget, amelyik sztrájkol. Hogy egy-egy gyár-