Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)
1908-11-01
II. évfolyam. November hó. NÉPSZÖVETSÉG 3. oldal kásjóléti intézmények sorozatát, hogy ezzel is ellensúlyozni segítse az esztelen és iparost és munkást egyaránt tönkretevő féktelenkedést a szent és dicső cél: a nagy és erős nemzeti ipari termelés biztos folyamatának a helyreállítása végett. De természetesen zárjon ki onnan légmentesen minden szociálista anyagot. Éljen meg az esztelen demagógia ilyen politikával szemben, ha tud. De megbocsáthatatlan tévedés ezeket a munkásjóléti intézményeket éppen a szociálista demagógok kezére átengedni. Minden fillér, amit igy kiadunk, nem áldást, hanem átkot fakaszt. S valóságos szatíra még azt kívánni a demagógia izgatásától vérig sértett, létében veszélyeztetett iparosságtól, hogy olyan intézményre áldozzon szívesen, a mely éppen a munkásdemoralizáció okozóit ülteti a vezérállásokba, a mi nem a tisztességes munkásság emancipációját, hanem ellenkezőleg, a demagógia igájába való fokozottabb belehajtását jelenti. Nyíljék ki a kormány és törvény- hozás szeme! Lássák be, hogy az a politika, amely a munkásbiztositási intézményt is mai alakjában megteremtette, jóhiszemű, — ebben egy percig se kételkedem — de alapjában téves politika. Végképpen tönkre teszi a nemzeti termelés erkölcsi és anyagi föltételeit. A mi pedig a kérdés politikai oldalát illeti, ezzel a politikával főleg vidéken, mind elvesztjük az ipari plurális vótumokat, de azért viszont nem nyerjük meg az egyes szavazatokat sem! E téren legszerencsétlenebb a szájbetömés politikája. Egyeseknél talán lehet annyira vinni, hogy nyilvánosan nem lármáznak, ha alat- tomban dolgoznak is, de viszont ilyeténképpen a szájbetömésre utazó fényes előmenetel kilátása még szája- sabb demagógokat fog teremteni. De még ha sikerülne is valamennyit egyedül alattomos izgatásra lekenyerezni, még akkor is jobb szeretek én nyílt ellenségeket s lelkes barátokat látni, mint alattomban dolgozó ellenségeket s langyos vagy éppen elkeseredett barátokat. Mikor tehát a vállalkozó és munkás, az iparos és segéde közti viszonyok rendezésére indul a törvényhozás, a külföld alkotásai e téren nekünk nem minta lehet, hanem csak tanulság. Nekünk saját viszonyainkra, saját iparosaink számára, saját becsületes munkásaink és saját szociális- táink számára kell törvényt készítenünk. Nem pedig olyan törvényt, mintha Belgium volnánk és nem Magyarország. Irta : Okolicsányi László, országgyűlési képviselő. A késő ősz s a téli évszak a gazda ember pihenő ideje. Mikor a termő föld röge csonttá fagyott, vagy feneketlen sár van a határban, vagy a vetést hótakaró borítja, akkor a gazda naphosszat benn ülhet a meleg szobában, elbeszélgethet családja tagjaival, vagy összeül a szomszédokkal és azokkal, akik mint vendégei betérnek hozzá, hogy megtiszteljék az ő házát. Ilyenkor tehát otthon van a gazda s aki beszélni akar vele, nem hiába zörget a pitvar ajtóján, az irás szavai szerint meg- nyittatik néki és bebocsáttatik. Ezt az évszakot szokták fölhasználni azok, akik útra kelnek azzal a szándékkal, hogy a jóhiszemű, egyszerű falusi emberek zsebéből kicsalják a pénzt. Bekopogtatnak a csendes házba, amikor tudják, hogy ilyenkor a gazdaembernek mi körül forognak gondolatai. Sok mindenféle jó és uj szerszámot, gépet lát az ember mindenfelé, amelyekkel jobb munkát is lehet végezni, sok időt is lehetne megtakarítani, sőt egy kis keresetre is lehetne szert tenni. Nincs az embernek annyi pénze, hogy megszerezhessen mindent, ami jó és hasznos volna, azt keresi tehát, hogy a sok közül melyik volna legszükségesebb. Az ilyen gondokkal foglalkozó gazdához, mint a gondviselés küldötte toppan be az a „pesti ur“, aki előre bocsátva egy hangzatos cimü vállalat nevét, amelynek ő a „képviselője“, megajándékozza cukorkával vagy képecskékkel a gazda gyermekeit, néhány hízelgő bókkal kedveskedik a házi Magyar gazdák fosztogatása.
