Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)

1908-11-01

NÉPSZÖVETSÉG

II. évfolyam. November hó.

2. oldal.

és fiú egyaránt élnek, nem érinti. Az egész csak osztozkodás kérdése. E mellett a külföldi szociálizmus inkább gazdasági alapon fejlődött, s ha ideig- óráig a politika játszotta is az első hegedűt, mindig újból visszatért a szociálizmus a józan gazdasági alapra. Hozzá a nyugateurópai szociálizmus, csekély kisebbséget nem tekintve, nemzeti.

Hogy fest ezzel szemben a mi szociálizmusunk? A mi magát az ipart illeti, ez kétféle: a nagyipar szubvencióból, a kisipar meg nyomorúságból él. Nálunk nem az ipari gazdagság — a mi nincs — szülte a szociáliz- must, hanem külföldről ideplántált nyomtatványok, meggondolatlansággal párosult elégedetlenség, egyesek ve- zérkedési strébersége s a vezérek anyagi jólétre áhitozása, szóval a törvénytelen gyermek előbb született, mint maga az anya: az ipari gazdagság. A mit ezek a mozzanatok teremtettek, az nem egy józan gazdasági munkásvédő irányzat lett, hanem a terrorizmus minden eszközével föntar- tott politikai demagógia. Nem gazdaságilag szervezte ez az irány a munkásokat, hanem lelkileg demoralizálta. Nem azt hirdette, a mit egyik legnagyobb német szociálistavezér hirdetett: „sokat keress és élj jól!“, hanem annak a tanításnak a mérgét csepegtette a munkások szivébe, hogy „ne dolgozzál, de azért uraskodjál, hadd dögöljön meg a gazda.“

Sztrájkok és bojkottok sorozatát cselekedték meg ész nélkül. Ha az egyik vezér rosszat álmodott, másnap sztrájk létesült. Nemcsak lehetetlen követelésekkel álltak elő, de a mi a főbaj, a megháromszorozott munkabérért háromszor kevesebbet dolgoztak. A ki dolgozni akart, azt megverték, sőt volt rá eset, hogy meg is ölték. Megölték a munkaszabadságot. Csak annak szabad dolgozni, akinek ők megengedik. A mesterek céhrendszere helyébe lépett a munkások céhrendszere, rettenetes nyomással fegyelmezve. A vezérek féktelen gyűlöletet hirdettek minden ellen, a mi nem szociálista. Lapjuk a káromlások szótára, hol semmi se szent. Az ipari viszonyokat anarkiába kergették. Mialatt a kereskedelmi minisztérium milliókat osztogatott szét szubvenciókra, ők addig tönkretették a magyar ipari termelés biztosságát. Vérig szekiroz- ták, elkeserítették a munkaadókat. Magát az ipari törzsvagyont, a nemzeti termelés versenyképességét kergették veszedelembe, a helyett, hogy virágzó ipar alapján igyekeztek volna előre vinni a munkások gazdasági érdekeit. E mellett mindent lecsufol- tak, a mi nemzeti. A nagy küzdelemben a nemzet szabadságával szemben foglaltak állást s arra izgatták a tömeget, hogy inzultálják a nemzet vezéreit s csúfolják meg az alkotmány sérthetetlenségéért vívott harcot.

Én ilyen viszonyok között a munkás érdekében álló helyes szociálpolitika első és elengedhetetlen kellékének tartom azt, hogy az államhatalom és törvényhozás minden rendelkezésére álló eszközzel hasson oda, hogy ezeknek a demoralizált állapotoknak véget vessen. Állíttassák helyre a munkaszabadság drákói szigorral. Sztrájkoljon, akinek tetszik, de hagyja azt dolgozni, aki dolgozni akar. Ha ekként a nemzeti ipari termelés erkölcsi és anyagi föltételei, verseny- képessége, szóval jövő exisztenciája megmentetik, akkor a munkaadó örömmel fog áldozni munkásai jólétére s nem kell félni, hogy egy máglyán pusztul el iparosgazda és munkás. A tisztességes, dolgozni vágyó munkáselem hálát fog adni azért, hogy a rettenetes politikai munkásterrorizmus hatása alól szabadul. A politikai terrorizmus megtörésével s az anarkia és demoralizáció megszüntetésével kapcsolatban, illetve eme cél egyik elősegítő eszközéül szervezze az államhatalom a munkásbetegsegi- tést és balesetbiztosítást, építsen munkásházakat kertekkel, állítsa föl a mun