Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)
1908-10-01
II. évfolyam, október hó. NÉPSZÖVETSÉG. 13. oldal. a név, foglalkozás, lakóhely, utolsó posta és a tagsági minőségének pontos feltüntetésével az ügyvezető titkári hivatalhoz (Hamar István ref. theol. akad. tanár, Budapest, IX. Kálvin-tér 7. szám), a tagdijakat pedig Szabó József dr. pénztárnokhoz (Budapest, IX. Lónyai-utca 9. szám) kell beküldeni. Az Országos Vallásegyenlőségi Szövetség tisztikara a következő: Elnök Dégenfeld József gróf, alelnökök Zsilinszky Mihály és Antal Gábor ref. püspök, főtitkár Baltazár Dezső dr., ügyvezető-titkár Hamar István. HÍREK. Mezőgazdasági háziipar. Darányi földmivelésügyi miniszter a gazdasági szakiskolákkal karöltve, háromszáztiz községben a tél folyamán gazdasági háziipari tanfolyamot rendeztet. A háziipari tanfolyamokon, közműhelyekben a tél folyamán közel tizenkétezer mezőgazdasági munkás a kosárkötés, gyékényszalma, sásfonással, sep- rükötéssel és fafaragással fog foglalkozni. Csak Mái marosban tizenhat, Jászkun-Szol- nokban tizenkét, a debreceni iparkamara területén tizenhárom ilyen kurzus lesz. De a jelentős akció kiterjed az egész országra. A fővárosban az általános Közjótékonysági Egylet és az Istenhegyi népművelési Égye- sület rendeznek kurzusokat. Iparkiállitás Szabadkán. A szabadkai iparosság most tartott nagy értekezletén elhatározta, hogy folyó évi december hó 20-tól bezárólag december 27-ig tartó karácsonyi vásárral egybekötött iparkiálli- tást rendez. A kiállítás célja kizárólag a magyar kisipar hatásos támogatása. Tekintettel arra, hogy a kiállítás igen nagy arányúnak ígérkezik, a megnyitó-ünnepélyre meghívták Kossuth Ferenc kereskedeimi minisztert és Szterényi József államtitkárt. A kiállítás védnökei Bezerédi István főispán, dr. Biró Károly polgármester, dr. Mu- kits Simon képviselő és báró Podmaniczky Endre a DEMKE szabadkai iparososztályának elnöke. A kiállítási bizottság elnöke Aczél Henrik, jegyző K ieth Simon. cl i yi ka Br. ínnál. atoni Sző', ts. előtérj esz -.ér ■ a fok n: elésügyi miniszter megfelel se gélyt engedélyezett, amelynek felhasz ;lá- sával a szövetség a télen Badacsony-To- majon és Balaton-Almádiban rendez gyékényfeldolgozó háziipari tanfolyamokat. A kitűnő minőségű és rendkívüli mennyiségben található balatoni gyékény feldolgozása igen nagy gazdasági jelentőségű. Okos és céltudatos vezetéssel a nép vagyonoso- dása egyedül ezúton is biztosítható. A szövetség ott, ahol a helyes talajt megtalálja, háziipari szövetkezetbe szándékozik a kiképzett munkásokat tömöríteni. A földmivelésügyi miniszter a kisgazdákhoz. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter utasítást küldött a vármegyék alispánjaihoz, hogy több száz példányban osszák ki a kisgazdák között. Az átasitás ismerteti az okszerű takarmánykezelést a téli időre vonatkozólag és rámutat azokra a módokra, melyekkel a kisgazdák takarmányt teremthetnek maguknak kora tavaszra. A többek közt fölsorolja azokat a növényeket, a melyek különösen alkalmasak a kora tavaszi takarmányra s még sok más hasznos tudnivalót mond el. Országos állatkiállitás Budapesten 1909. junius havában. Jövő év junius havában nemzetközi tejgazdasági kongresz- szusra fognak összegyűlni Budapesten a világ minden részéből, a tejgazdálkodás iránt érdeklődő külföldiek. A kongresszus alkalmából Darányi földmivelésügyi miniszter bemutatni kívánja a külföldieknek Magyarország állattenyésztését, még pedig egy nagyarányú országos állatkiállitás keretében, melynek rendezésére az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet kérte fel. Az egyesület elfogadta a rábízott feladatot s már hozzá is fogott az előkészítő munkálatokhoz. Körleveleket küldött szét, melyben értésére adja a gazdáknak, hogy minden év tavaszán rendezni szokott tenyészállatvásárt a megtartandó országos állat- kiállitással akarja kapcsolatba hozni. A tenyészállatvásárt 1909-ben nem mint rendesen március hóban, hanem júniusban, az országos állatkiállitással együtt fogják megtartani és kéri a gazdákat, hogy eladó tenyészállatainak legalább a javát ezen vásárral kapcsolatos kiállításon értékesítse, amennyiben mégis otthon eladná, azt azzal a kikötéssel tegye, hogy a vevő azokat a kiállításon bemutatni legyen köteles. A kiállítandó szarvasmarhák, sertések, juhok és kecskék részére a földmivelésügyi miniszter ur 17.000 korona értékű állami dijakat fog kitűzni s a rendezőség gondoskodni fog arról, hogy az ország főpapjai, főurai, testüle k s uradalmak is dijak kitűzésével hozzá - ul inak ahhoz, hogy e dijakért hazánk legjelesebb tenyésztői, legjava anyagukká pályázzanak. A boritaladó eltörlése. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete által október 21-én Budapesten rendezett nagygyűlésén az ország minden vidékéről nagy számban megjelent szőlőtermelők, borkereskedők vendéglősök, illetve ezek képviselt szervezetei a következő határozatot hozták: Egyhangúlag kívánják úgy az ál